Be kell vallanom, nem erre számítottam. Igazából nem is tudom, mire, de erre a gimis történetre valahogy nem, mégis a könyv az első oldaltól kezdve magával ragadott, elszédített, és felpezsdített energiával.
A történet szerint Vivian megunja z iskolában lévő igazságtalan szexizmust, és kis zine-ket (egyfajta szórólapot, felvilágosító újságot, egy pezsdítő energiával teli nyomtatványt) csempész be a női mosdóba. Ezzel megalakítja a Moxie-kat, vagyis azokat a vagány lányokat, akik szeretnének tiltakozni a fennálló problémák ellen.
Be kell valljam, én azt hittem, sokkal pörgősebb lesz a kötet. Olyan végigszaladunk az eseményeken, forradalmat szítunk, és mindenki örül mindennek könyvre számítottam. De ez a könyv nem ilyen. Nagyon lassan alapozza meg a történetet, és bár viszonylag hamar előkerül az első zine, az egész kötetben összesen négyet osztanak ki, ami számomra elég kevésnek tűnik. Két zine között pedig majd' száz oldal is eltelhet (ami számomra iszonyat soknak tűnik).
Először arra gondoltam, azért ilyen lassú, mert a korosztály, akinek szól, fiatal. Aztán elkezdtem gondolkozni, vissza-vissza olvasni a mondatokat, részleteket. Nem csak az a célja, hogy a korosztály megértse, miről van szó a könyvben, hanem arról is, hogy ezeket a problémákat problémaként kezeljük, elfogadjuk ezt, és tudjunk gondolkozni a változáson is (vagy akár azon, hogy milyen formában van jelen ez a valóságban, a mi életünkben). Volt olyan rész, ahol először én is csak elszaladtam a tény felett, hogy itt probléma van, majd sokadik visszatérő történelemre végre felkaptam a fejem. Ami érdekes még ezzel kapcsolatban, hogy egy utat lehet észrevenni: először csak bemutatja a történet önmagában a problémát, majd hozzáadja a főszereplő érzéseit is. Később a barátnői gondolatait (érvek és ellenérvek), majd a barátnői (vagy ő) összefoglalja a problémát, és kijön a zine, egyfajta tételmondattal, és egy lehetséges megoldással.
Nem mindegyik megoldás a legjobb: bár a zine-ek megoldásjavaslatai hatásosak a könyvben, mégis a valóságban ez nem mindig lehet így, főleg ha kilépünk a burokból, ezúttal a gimi korlátai közül. Úgy éreztem, hogy egy-két problémára még a külvilágnak, és a feminista nőknek sincs igazán megoldásuk, de nem is ez a lényeg, hanem hogy keressünk rá megoldást (és hogy tartsunk össze. A legnagyobb tanulsága a könyvnek, hogy az összefogás csodákra képes).
Több problémakör elég furán jelenik meg a könyvben, amivel így nagy valószínűséggel nem fog senki találkozni, de ha leválasztjuk az iskolát a történetről, nagyon sok valós problémát láthatunk, amelyeket akár mindennapiak is lehetnek egyes nők számára. Tetszett benne, hogy a könyv hagy időt beazonosítani a problémát, és hagyja hogy az olvasó átfordítsa mindezt a valós életére nézve. Ellenben mivel YA könyvről van szó, egyes problémakörök enyhített verzióban, vagy egyáltalán nem jelentek meg a könyvben (például nem esik szó benne az abortuszról, de arról igen, hogy a tested a saját tulajdonod).
Az is jó volt a könyvben, hogy a feminizmus mellett érintőlegesen foglalkozott mással is: a homoszexualitással, a bőr és rassz kérdésével is, illetve kicsit sablonos szereplőkön keresztül akár a feminizmus határterületén lévő szereplőkkel is. Ilyen volt a Viv barátnője, de igazából Seth is a férfit képviseli, aki nem érti a feminizmust (és emiatt nem tudja teljesen elfogadni sem azt). Nagyon tetszett, hogy a végén például Seth is felnő a feladathoz, és megmutatja, hogy nem csak nő lehet feminista.
A könyv bár nagyon egyszerű nyelvezettel rendelkezik, hihetetlenül nagy érzelmi hatásokat tud kiváltani. Egyszerűen azért, mert folyamatosan kényes témákról szól, és ha valaki át tudja érezni ezt a terhet, az dühöt, szomorúságot, de közben vidámságot, és felszabadultságot fog érezni. Bár az írónő próbált vicces és könnyed lenni, azért vannak olyan részek, amiknél túlságosan rám ült a történet spoiler.
Ami zseniális volt benne, hogy a modernsége ellenére is visszatekintett a kilencvenes évekre, és az akkoriban menő zine-kre, bandákra, életérzésekre. A könyv olvasása közben elkezdtem hallgatni a számokat, amiket ajánl, és hát van köztük egészen átlagos, de van zseniálisan jó is. Mindenképpen örülök, hogy megismerhettem Joan Jett-et is (nem csak a macskát, az énekest is), mert érdekes fűszer a könyv mellé, és különleges zene, a mindennapjaim színesítésére is.
Nagyon ajánlom ezt a könyvet mindenkinek. Fiatal lányoknak azért, hogy ismerjék fel a problémákat, és tudják kezelni azt az iskolában és azon kívül is. Fiúknak azért, hogy felismerjék, milyen problémákat csinálnak, milyen következménye lehet annak, vagy csak azért, hogy kicsit megértsék, mit él át (minden nap) egy nő. Szülőknek azért, hogy tudjanak beszélni róla a gyerekekkel, tanároknak pedig azért, mert zseniálisan lehet ezt a könyvet használni erkölcstan/irodalomórán is (nem csak az olvasmányélmény miatt, de akár továbbgondolva a kötetet a számtalan kreatív és hasznos kezdeményezés lehet belőle). Ajánlom felnőtteknek is a különleges kilencvenes évek életérzés miatt, ami lehet nekik többet mond, mint a mostani fiatalabb korosztálynak. És ajánlom, hogyha valaki elolvasta, mutassa meg ezt a könyvet másnak is, mert ezt a könyvet tényleg mindenkinek el kellene olvasnia.
Nagyon köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak, hogy nyitott volt, és kiadta ezt a könyvet, hiszen erre szükségünk volt. Rupi Kaur verseskötetei mellett ez is olyan könyv, ami a fiatal lányokat szólítja meg, és próbálja megismertetni a feminizmussal őket. Nagyon fontosnak találom, hogy ilyen kötetet olvashattunk, és remélem hasonlóan egyedi, könnyed, mégis nehéz témákról szóló könyvet is kiad még a kiadó. Én mindenképpen elolvasnám. Remélem, te is.
