Még soha nem olvastam ennyire megosztó könyvet. A könyv egy részére megadnám a 4,5 csillagot, ahogy az előző kötet is kapta, másik részére meg a 3 csillagot is sokallom.
A könyv első fele izgalmas és érdekes, új problémák és konfliktusok, kibogozandó rejtély. Minden adott ahhoz, hogy az előzmény nyomába érjen vagy akár túl is szárnyalja. Bár fájdalmas pontok itt is adódtak, de ezeken az ember lánya hamar túlteszi magát.
1. Az írőnő megérdemel egy jó nyaklevest amiatt az elcsépelt klisé miatt, mikor is Roth eljátsza az érdektelent megjegyzem elég rosszul és közli, hogy Layla csak unaloműzés volt persze minden olvasó tudja, hogy ez kamu, csak Laylanak nem esik le… 2. Az meg egyenesen péklapátot érdemel, hogy Zayne azután kezd el ennyire „rámászni” Laylara, hogy látta melltartóban és rájött, hogy… már nem 7 éves, hanem 17? WTF? És ráadásul Layla meg is fogalmazza magában a gondolatot, hogy mielőtt Rothal „összegabalyodtak” észre se vette őt, de persze elveti, mert miért tenné komolyabb megfontolás tárgyává? Jah, hogy lehet nem tetszene a válasz?
A kötet 3. negyede viszont egyenesen vérlázító, leginkább nem történik semmi , cserében fulladozunk a nyálban…. Az a legborzasztóbb, hogy míg a kötet elején meg az előzőt kötetben, még ha nem is voltam Zayne pártján, azért élveztem a közös pillanataikat, mert tényleg aranyosak voltak és átérezhető volt a közöttük lévő kötelék. És az is tény, hogy az első kötetben is néha soknak éreztem a nyáladzást a jelenlévő hím személylétől függetlenül. De ez a 100 oldal élvezhetetlen volt. Bármikor történt valami érdekes, ahelyett, hogy azzal foglalkoztunk volna, olvashattunk arról oldalakon keresztül, hogy Zayne és Layla csókolóznak. Ja meg lelkiznek, mert szegény Layla olyan kis összetört meg szerencsétlen és az önbecsülése negatív tartományban létezik és biztos ő az oka mindennek. NEM ÉRDEKEL! Actiont szeretnék. A vége felé ott tartottam, hogy ha még egyszer elkezdenek nyáladzani földhöz vágom az olvasót és megtaposom. Még soha nem éreztem ennyire, hogy nem tudom elengedni magam egy történetben, külső szemlélőként sodródom és arra várok, hogy mikor hagyják már abba, mikor történik valami értelmes/izgalmas vagy csak fulladnak meg a nyálban és kímélnek meg ettől az egésztől.
A könyv utolsó negyede viszont elképesztően jó volt, attól a fordulattól eldobtam az agyam, eszembe sem jutott, hogy az írónő ezt meg meri lépni. Jár a pacsi Meglepett és felkavart. És imádom, hogy volt mersze beletenni. Rothnak is jár a pacsi, mert elképesztően badass volt spoiler. A legutolsó fordulatra megmondom őszintén számítottam, de ettől függetlenül tetszett.
Csillagozásnál nagyon nagy bajban voltam, ami tényleg a „történet” volt az elsőrangú, de ez a nyáladzás borzasztóan kiverte nálam a biztosítékot. A harmadik részre biztos sort fogok keríteni, de az nem most lesz. Ezt pihentetni kell egy ideit. Sajnos lassan el kell fogadnom, hogy a YA nem nekem való, főleg, ha szerelmi háromszög van benne. Pedig az elsőt úgy szerettem, de nekem ez túl sok volt és túl sokszor akartam a szereplőket is megtépni. Egy valamiben viszont az első a könyv. Ez az első könyv, amit fel tudok sorolni az olvasási válságom kiváltó okaként. És a legrosszabb az egészben, hogy nem eresztett, mert tudni akartam a végét.
