Origin ​(angol) (Lux 4.) 93% 85 csillagozás

Rövid verzió: „Things went from bad to craptastic in a matter of seconds.” :)

Hosszabb verzió: Baromi jó volt! Az elején kevésbé tetszett a történet, spoiler Innentől kezdve viszont egyszerűen imádtam. Izgalmas volt, érdekes szálakat hozott be az írónő, továbbra is nagyon humoros a könyv és a váltott szemszög is nagyon bejött.

Igazából kicsit van bennem egy kis ambivalens érzés a kötettel kapcsolatban. Ugyanis egyszerre gondolom azt, hogy Katy érzelmei az átéltek után nem hitelesek, hiszen szerintem bármennyire is kemény a lány, sokkal jobban megtöri az embert az ilyesmi. A másik oldalon viszont ott van, hogy örülök neki, hogy az írónő nem egy elesett, összetört lelkű lányt hagyott nekünk.
Összeséégében ismételten nem kétséges az öt csillag, és nagyon tetszett, hogy ismét ennyire fordulatos kötetet kaptunk. És a vége? Huh. Na erre kíváncsi leszek. :D

OMG. OMG,OMG,OMG!!!!
Már azt sem tudom, dupla vagy tripla függővég volt! De hát ez a hagyományos Armentrout-féle befejezés… :)
Egyébként imádtam a könyvet, megkockáztatom, hogy jobb volt az összes eddigi résznél, de… DE. Az a függővég basszus… Istenem, nem tudok épelméjű emberi lény módjára fogalmazni. Miért?! És miért kellett elolvasnom?! Tudtam, hogy ez lesz! :D

Mindegy. Szóval, a cselekmény nagyon jól fel volt építve, végigröhögtem a könyvet, imádom az írónő (és Daemon) szarkazmusát. Szó szerint minden sorát imádtam, szerintem vagy harminc idézetet biztosan feltöltöttem, pedig istenemre mondom, visszafogtam magamat. Tényleg nem tudok mást mondani, mint hogy zseniális az egész. A világ, a háttér, a szereplők, a stílus, a párbeszédek… Így egy egész, ahogy van. Ez volt az első könyv, amit angolul olvastam a sorozatból, és újra beleszerettem Daemonbe, mert azért mégiscsak más angolul, de azt is le kell szögeznem, hogy egyszerűen fantasztikus a fordítás, és nem hiszem, hogy ez az Origin esetében majd változni fog.
Furcsa, hogy az első könyvhöz képest mennyi dolog változott, az Arumok helyett már a Daedalus lett a fő probléma (bár azért az árnyéklények is… khm, tiszteletüket tették ugye egy alkalommal), és sokkal komolyabb már az egész. Volt, hogy tátott szájjal olvastam, néha már-már gusztustalan, amit Jennifer L. Armentrout kitalált, de el is éri ezzel a kívánt drasztikus hatást. Tényleg ledöbbentem. Az egész regény tele volt fordulatokkal, egy percre sem tudtál megnyugodni.
Jesszus, muszáj beszereznem az ötödik részt! :D

Bővebben, egy rövid zenelistával kiegészítve: http://kimitolvas.blogspot.hu/2014/11/jennifer-l-arment…

Hogy én mennyire utálom ezt a sorozatot?! Miért kell mindig így végződnie minden résznek?
Igazából nem akartam elkezdeni, mert tudtam, hogy függővég lesz és én nem fogom kibírni a következő rész megjelenéséig. Ez az elméletem addig tartott ki, míg be nem fejeztem az Opal-t. És ezek után még jobban várom a következő részét, de muszáj várnom.

A történet egyre és egyre érdekesebb lesz, minél többet tudunk meg. Egyre inkább magával tud ragadni, mert nem sok YA könyv szól földönkívüliekről. Őszintén szólva itt már elég sok fajt és „szövetkezetet” ismerünk, de hogy pontosan ki is áll a rossz oldalon az elég nehéz kérdés. Mint kiderült, vagyis inkább tudtuk, hogy a Daedalus a rossz oldalon tevékenykedik a DOD-val együtt, de a Luxenek is ugyanolyan gonoszak, mint a Hybridek, az Arumok és az Originek (fogalmam sincs minek fogják fordítani) lehetnek.
A váltott szemszöges megoldást egyszerűen imádtam. Végre beleláthattunk Daemon fejébe is egy kicsit.
Magát a történetet vagy inkább ezt az egész részt a katasztrófa szóval tudnám a legjobban leírni. Teljesen más a jellege, mint az előző részeknek. Szinte alig van egy kis nyugalom, vagy nyugodt pillanat. Baj bajt követ, probléma probléma hátán, a szereplők pedig egymás után, sorjában halnak meg. Amikor már azt hittem jön a nyugalom, valami még rosszabb történt.

A szereplőknél sem akarok spoilerezni, ezért inkább csak a lényeget írom.
Katy még mindig a nagy kedvencem.
Daemon na ő még nagyobb. Van még egy olyan karakter, aki ennyire tökéletes? Itt már teljesen levetkőzte a bunkó énjét. Szinte teljesen az ellentéte az Obszidiánban megjelent Daemonnak. Imádom, imádom, imádom.
Dee szerencsére ő is visszatért.
Dawson nekem nagyon szimpatikus ő is. Az előző részben tartottam attól, hogy szembeszáll testvéreivel, de szerencsére erre nem került sor.

Nagyjából ennyit szerettem volna. És nagyon várom már az utolsó részt is, de az még nagyon messze van, sajnos.
Ja és muszáj megemlítenem még a borítót. Szerény véleményem szerint ez az eddigi legjobb. Fantasztikus.

ÁÁÁ! Immádtam ezt a részt! :))
Talán eddig ez a kedvenc részem és huuu, Oh, Shit! Annyira akciódus és annyi mindent újat megtudunk, hogy a végén alig tudom még most se feldolgozni…
Pár órája fejeztem be, de ,még mindig a hatása alatt vagyok… Különleges rész azt meg kell hagyni. :D
Bővebbe: Nemsokára. :)) http://lalalunea.blogspot.hu/2014/07/jennifer-l-armentr… Ui: A 4. részben minden írónő gyilkolós kedvében van? O.o

Az eddigi legeslegeslegjobb rész!
Ha valamivel engem nagyon meg lehet fogni, akkor az a váltott szemszög és ebben a részben annyira jó volt Daemon fejébe is bele látni. A végén az a tűzijáték meg teljesen meglepett, vártam valami árulást, mert túl egyszerű lett volna, ha minden rendbe ment volna, de meglepett az áruló személye. Egyszerűen nem hiszem el, hogy megint így lett vége.

Idáig ez a rész tetszett legjobban a sorozatból, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy a romantikus szál arányaiban ebben szerepel a legkevesebbet és végre jó sok akciójelenetet és disztópikus részt kaptunk. off Ebben a könyvben közelebbről is láthatjuk mivel foglalkozik a Daedalus nevű szervezet és bizony munkásságuk felvet pár érdekes kérdést az eddigieken felül. Természetesen ebben a részben is történik pár haláleset, de ezeket most abszolút súlytalannak éreztem. A csapaton belüli információ elhallgatás továbbra is idegesítő, nem szeretem, amikor így generálnak egy könyvön belül visszatérően többször is konfliktust. A függővég intézményét ismét új szintre emelte az író, több elég komoly probléma két fejezeten belüli bedobásával. A több szemszög szerintem jót tett a történetmesélésnek.

Hát ez…. Jogosan nem bírtam várni a magyar megjelenésig!!
Ez volt az első hosszabb könyv, amit teljesen angolul olvastam, így nyelvvizsga előtt mondhatom, hogy legalább angoloztam is….
Eredetiben sokkal jobban átjött az írónő stílusa, a poénok, Daemon beszólásai….
Egyszerűen imádtam!! <3
Teljesen más szemszögbe helyez néhány dolgot (pl. a Daedalust), néhol csak a fejemet fogtam és próbáltam rájönni, hogy ez most vicc-e vagy sem.

Én ezt egyszerűen nem akarom elhinni!!!
Muszáj, hogy mindig így érjen véget? Nem lehetne egyszer egy kicsit kevésbé idegölő befejezést összehozni?
Nagyon jó rész volt, külön örültem a váltott szemszögnek, így Daemont még jobban a szívembe zártam, mint eddig. :)
Alig várom, hogy kijöjjön a következő rész, nem tudom bírok-e addig magammal! :D

Visszaolvastam a korábbi értékeléseimet az előző kötetekről és azzal szembesültem, hogy hiába ez az egyik kedvenc sorozatom, még egyik rész sem kapott tőlem 5 csillagot. Ezzel a résszel azonban megtört a jég. Úgy érzem felnőtt végre a sorozat. Amellett, hogy ez volt az egyik legakciódúsabb kötet eddig, az egyik legszívszaggatóbb és legdühítőbb is egyben.

A könyv első felében pontosan szembesülünk azzal, hogy mik a következményei az Opal lezárásának. Erre a részre azt hiszem a legtalálóbb jelző az elborzasztó lenne. Ez az egész Daedalus dolog számomra iszonyatos volt. Az az igazság, hogy valamilyen szinten megértettem, hogy a nagyobb jó érdekében teszik azt amit, tesznek. De a Cél szentesíti az eszközt mentalitást egyáltalán nem tartottam elfogadhatónak. Sem azt, hogy szinte mindenkit feláldozhatónak tekintenek és nem félnek semmilyen eszközt bevetni a céljaik érdekében.

Katy és Daemon kapcsolata új szintre lépett. Mindkettőjüknek meg kellett birkózni a tetteikkel és azok következményeivel. Úgy érzem, hogy sokkal erősebben kerültek ki az egész helyzetből és sokkal mélyebbek az érzelmeik, mint korábban.

A könyv bővelkedett meglepetésekben és tragédiákban is. Rengeteg olyan embert vesztettünk, akik már a kezdetektől velünk voltak. És bár ez a lépése az írónőnek helyenként megdöbbentő volt, de ugyanakkor bátor is. Hiszen bár nem főszereplőinknek mondtunk búcsút, de mégis olyan embereknek, akik hatással voltak eddigi életükre. És haláluk nemcsak megrázó, de személyiségfejlesztő hatással is lesz rájuk a jövőben.

A könyv végén történt események olyannyira felborítják az egész történet univerzumát, amire nem sok példát tudnék mondani. Az, hogy ezzel és az utolsó fejezet végével hogyan bírkóznak meg szereplőink az már az Opposition dolga.

*Még utolsó gondolatnak megjegyezném, hogy a könyv függővége szerintem egyáltalán nem olyan durva, mint az Opal esetében. Bár lehet ennek az az oka, hogy a SCT óta, nekem nem létezik gyilkos függővég. :D

Ó, te jó ég!!!
Ez valami eszméletlen volt! Armentrout aztán tudja, hogy kell fokozni a feszültséget! Olyan csavarokkal borzolta az idegeimet, hogy most tényleg jól jönne egy időgép. Pedig tényleg mindent megtettem, hogy addig húzzam az olvasást, amíg csak lehet. De az utolsó 100 oldalnál képtelenség volt letenni a könyvet!
Már az is WTF, amit a cím jelent, a többire meg szavakat sem találok! A menekülés, a vegas-i terv (OMG!), a sok halott, és a vége! Ó, te jó ég, a vége! Mi lesz ebből? Hogy oldja meg ezt a sok zűrzavart Jen egyetlen kötetben?!
Az egyedüli „gyenge” szál Bethany-é volt, azt az első mondat után kitaláltam. Persze ettől még baromi kíváncsi vagyok, hogy alakul ez a sztori..
Imádom az új szereplőket, a „régiek” meg ahh! Kat végre harcolt! Igazán harcolt! *-* Matthew-nál az agyam eldobtam, Daemonnek meg minden második mondatát kiírnám idézetbe! Még mindig hihetetlen a szövege, képtelenség hangos röhögés nélkül olvasni.
És ugyan senki nem vádolhat szentimentalizmussal, de a romantikus részeken bizony olvadoztam rendesen. *hangosan felsóhajt* Pont annyit kaptam belőle, ami elég volt ahhoz, hogy egy kicsit fellélegezzek, mielőtt megint történt valami elképesztően hihetetlen dolog.
Akarom a folytatást! MOST!!