Opposition (Lux 5.) 94% 69 csillagozás

Igazán jó volt ez a sorozat! Kikapcsolt, megnevettetett, mindig új izgalmakat tartogatott számomra és az egyedi ötleteivel és szeretnivaló karaktereivel igazán maradandó élményben volt részem. Szinte sajnálom, hogy nem kezdtem bele hamarabb, de azt hiszem ez így van jól. Hiányozni fognak a szereplők, de úgy gondlom, az epilógusban mindenki méltó lezárást kapott. Imádtam Kate és Daemon kapcsolatát és imádtam az írónő humorát. Mindkét karakter nagyon erős, bátor és egyedi jellem, biztos hogy sokáig emlékezni fogok rájuk. Visszatekintve nekem egyértelműen a második és a harmadik kötetek voltak a kedvenceim, de az írónő igen magas színvonalat tudott tartani a teljes sorozat alatt, úgyhogy le a kalappal előtte!

Mégis a fél csillag levonást azért kapja tőlem ez a kötet, mert sokszor úgy éreztem, hogy túl sok. Túl sok volt a szál, a helyszín, az ötlet, néha úgy éreztem, hogy kicsit csapong az írónő. Persze értem én, hogy egy ilyen volumenű eseményt nem lehet egyszerűen egy jelenettel megoldani, de talán lehetett volna ettől egy árnyalatnyit letisztultabb a történetvezetés. Illetve ez volt az első kötet, amelynél úgy éreztem, maradtak olyan feldobott labdák, amelyek nem lettek elég jól lecsapva. Például Nancy. Eleve nem értettem, hogy miért hozták vissza, az egész szál gyenge volt, a lezárásról nem is beszélve. Én ezt úgy, ahogy van töröltem volna. És voltak még ilyen kis apróságok, amelyektől úgy éreztem az a tökéletesség, amit megszokhattunk, picit megbicsaklik. De ezektől az apró dolgoktól eltekintve, egészében véve imádtam a sorozatot, amin én magam is megdöbbenek, tekintve, hogy mennyire nem akartam belekezdeni.

Őszintén ajánlom mindenkinek, aki esetleg hozzám hasonlóan eddig hezitált volna. Ragadjátok meg, biztosan nem fogjátok megbánni! :)

Rövid, de fucking csodálatos. Tökéletes és abszolút megérdemelt befejezés.
Daemon egyszerűen elképesztő és a két szép szemével levesz a lábadról. Szó szerint.
És milyen jó, hogy a Shadows novellát is olvashattuk.. :)
Ja, és még mindig ez A Legjobb sorozat.

Mit mondhat az ember, ha véget ér a kedvenc sorozata? Egyik szemem sír, a másik nevet. Megkapta a sorozat azt a befejezést, amit megérdemelt, de ettől még nem lesz könnyebb elviselni a tudatot, hogy nincs több Daemon, Katy, szócsata, poénhegyek, idegenek, összeesküvések és a többi.
A könyv tele van epic momentumokkal, olyanokkal, amire szerintem senki sincs felkészülve. A történet egyszerűen hihetetlen és fordulatos! Akárhányszor arra számítottam, hogy na ez lesz a csúcspont, a katarzis, Jen mindig tudott még nagyobbat ütni. Egyszerűen elképesztő mennyiségű akció, dráma, fordulat és érzelem van ebben a könyvben! A legtöbb esetben egy egész sorozatra nem jut ennyi, mint itt egyetlen regénybe.
De ami még ennél is jobban tetszett, az Daemon hite volt, Katy-ben, kettejükben, abban, hogy igenis van közös jövőjük. És soha, még a legkétségbeejtőbb pillanatokban sem volt hajlandó lemondani erről! Hát ezért szeretünk annyira, Daemon Black! ♡
Archert eddig is kedveltem, de most került csak igazán közel a szívemhez. A Daemonnel való kapcsolata, a „vitáik” feledhetetlenek!
Luc-ot sokáig nem tudtam hova tenni, most már ő is a helyére került. Hiányozni fog nagyon, az egója méretben nem sokkal marad le Daemoné mögött, aminek megint csak nem egy humoros jelenetet köszönhetünk. :)
Nagyon boldog voltam, hogy újra találkozhattam Hunterékkel! Még mindig nagyon hmm.. *szemöldök vonogatás-kacsintás*
Még Lothot is nagyon bírtam, a maga őrült módján meglehetősen szórakoztató volt.
A könyv vége felé, amikor már tényleg azt hinné remélné az ember, hogy jön a HEA, Armentrout csavar még egyet a sztorin, és majdnem kitépte vele a szívem! Nagyon kellett az az epilógus a végére, ami tökéletesen illett a Lux stílusához, nem ment át rózsaszín álomvilágba aka nyálba :D.
Mégis nekem az igazi fordulópont a könyvben a visszatérés volt. A petersburgi résznél teljesen elvesztem. Elakadt a lélegzetem, sírtam, zokogtam, belül sikítottam. Ez már nekem, olvasónak is sok volt. Sajgott a szívem a szereplőkért, akik mára már szinte olyanná váltak számomra, mintha tényleg léteznének, ismerném őket, a barátaim lennének.
Azt hiszem ez volt az a pont, amikor elgondolkodtam azon, honnan is indult ez a sorozat, és hova/meddig jutottunk, mi, én és a karakterek. Az Obsidian klasszikus YA volt, az Onyx bár jóval több akcióval, de még mindig megmaradt a vicces, romantikus vonalnál. Az Opal olvasása közben már kaphattunk egy kis ízelítőt abból, mi következhet, de én személy szerint soha nem hittem volna, hogy ez lesz belőle. Még az Origin olvasása közben sem, pedig az már egy erősen más történet volt, összetettebb, komorabb, kevesebb jövőképpel. Igaz, talán a legtöbb Daemon-poént ennek a kötetnek köszönhetjük, de emellett rengeteg fájdalmat, szomorúságot, hihetetlen akciójeleneteket és jó sok szörnyű felfedezést is tartogatott. Mégsem tudott felkészíteni az utolsó rész borzalmaira.
Az Opposition már egy teljesen más szint, mint ahonnan ez a történet elindult. Felnőtt, kinőtte a YA státuszt. Ahogy a szereplők is. JLA tényleg mindent beleadott, nem kímélve karaktert, olvasót, rajongót. Nem titok, hogy szinte kínosan szeretem ezt a sorozatot, de most, ezzel a befejezéssel egy sokkal magasabb szintre emelkedett a rajongásom!
Olvasás közben végig egyetlen szó ismétlődött a fejemben, újra és újra: mind-blowing! Mert ez bizony az volt!
Nem tudom, hogy valaha is képes leszek-e elszakadni Daemontől, Kattől és a többiektől. És abban sem vagyok biztos, hogy ha újraolvasom a sorozatot, ugyanolyan szemmel, érzésekkel tekintek-e majd rájuk, mint eddig. Mindenesetre az biztos, hogy nagyon keserédes ez a „búcsúzás”, egyelőre nem érzem magam késznek, hogy elengedjem a Lux világát.

u.i.: http://instagram.com/p/r-K2i9xDvG/

És vége… :))
Mikor is kezdtem el ezt a sorozatot? Kb. 2 éve? :) Emlékszem, hogy még halogadtam picit, féltem tőle. Emlékszem, hogy régen , régen Goodreads-on láttam, még megjelenés előtt és megfogott. Emlékszem az Opálra, ami a második elolvasott angol nyelvű könyvem volt. Emlékszem a vicces, a szomorú, az aranyos, a kalandos, a romantikus pillanataira…És most befejeztem a sorozatott. :') Nem tudom, de ez fura. Nincs több Daemon, se Katy. Vagyis csak,ha újraolvasom.
Rengeteg sorozatot elkezdek, de nem nagyon fejezem be őket, talán az is rájátszik, hogy a végén legbelül van bennem valami ami fél attól a pillanattól… De elég a meséből, inkább a könyvről kell írnom!
Tehát a kezdet, mondhatjuk úgy ott folytatódik ahol kell. Nem rögtön, mint ahogy már megszoktuk. És akkor valami történik, az egész vesz egy kis drámai kanyart, ahogy Katy és Archer az üzlethez érnek… BOMM! Komolyan, akár egy horror kategóriának is megfelelne azok a részek, borzalom, a hideg kirázott.
Amikor pedig Daemonék is a képbe kerülnek az így is zavaros kép a Luxenekről még zavarosabb lesz, ahogy beszélnek nem is tudod pontosan ki játsza meg magát és ki nem, ki a rossz és ki nem. Meg alapból is nem értel semmit… Majd mikor Katy pedig találkozik a Luxenekkel onnan aztán minden beindul! Oké, a Black család tagjait jól felpofoznám, mert áhh!
És ez mééég semmi… a történet csak halad és halad és Puff! Kivel találjuk magunkat szembe? :)) Igen, szerintem a KMK jóltenné , ha az Obessiont is lefordítja, mert úgy lenne az igazi, vagyis aki ott szerepel abban a könyvben itt is feltűnik. :))) Ohh, azok a részek! xD
Az igazat megvallva érdekes a vége. :) Valahogy a levegőben maradt, de nagyon. Oké, egy történet így is úgy is a levegőben marad, mert semminek sem lehet ott vége, de itt tényleg a levegőben maradt!!! Amíg utána nem néztem most fél órája abban voltam,hogy bezony lesz folytatás…
Ha engem kérdezel lesz folytatás vagyis nem Katyékkel, de azzal a kicsivel lennie kell. :)))
új mantrám: leszfolytatásleszfolytatásleszfolytatás

BEST BOOK EVER!! :D

Kész, vége. Vége???? Nem, nem, nem az egyszerűen nem lehet.
Hatalmas nagy gratuláció jár az írónőnek, hogy minden egyes részben tudott újat mutatni, mondani. Nem toporgott egy helyben és nem adta el ugyanazokat a dolgot többször. Elég sok rajongó jelzőt elhasználtam már a sorozattal kapcsolatban, nem fogom ismételgetni saját magam, de nem tudok még csak úgy túllépni rajta. Még nem…..

Szerintem méltó befejezést kapott. A történet nem lett sem túl rózsaszín, s nem is depresszív. Olyan Armentroutos lett.
Katy és Daemon hosszú utat tettek meg eddig és megismerték a poklok különböző szintjeit, de a minden rosszban van valami jó, itt teljesen igaz.
A mellékszereplők egy kicsit közelebb kerültek hozzánk és sok újabb szereplőről is megtudunk új információkat, amik által szimpatikusabbá válnak.
Nem fogok kertelni, Armentrout a kedvenc írónőm, most ezzel ismét bizonyított miért is.
Amiért levontam fél pontot, kövezzetek meg, nem szoktam a borítókat nézni, de felháborított a kiadó hozzáállása. Az utolsó kötetet csak az új, special edition formájára adták ki, azaz, ha régi rajongó vagy, akkor nem érdekelsz minket, üssön el a sorozatodtól az utolsó kötet, az újak pedig had örüljenek.

Nagyon szerettem volna 5 csillagot adni, de számomra egyszerűen nem ütötte meg azt a lécet, amit az Origin olyan magasra tett.
Jó volt, imádtam, vicces volt, de egy leheletnyivel szerintem lemaradt az eddigi kötetek mögött. Mintha elfogyott volna a lendület.
Ettől függetlenül tartom magam ahhoz, hogy a Lux(en) jelenleg az egyik legjobb YA sorozat a piacon, és JLA a kategóriában nem tud rosszat írni. :)

Jennifer nem engedett alább egy cseppet sem a színvonalból. Az elején csak kapkodtam a fejemet, hátha én nem értek rendesen angolul. Teljesen össze voltam zavarodva. Aztán a fele táján végre kitisztult a kép. Néhány szereplőt meggyűlöltem, majd újból megszerettem. Nem tudtam, kiben bízhatok. A suli miatt nagyon szaggatottan tudtam olvasni, úgyhogy a sorozat többi részével együtt mindenképpen újra fogom olvasni. Furcsa érzés, hogy „csak így” vége van a sorozatnak. Életem meghatározó eleme lesz örökre.

Általában melankolikusan érzem magam, mikor egy-egy kedvelt sorozatom utolsó kötetéhez érek. Az Oppositionnél viszont a dühöm elnyomta ezt az érzést.
Hogy a csudába sikerült az egyik kedvenc sorozatomnak egy kritikán aluli könyvvel záródnia? Hogy lehet, hogy annyi csillagot kell adnom ennek a könyvnek, mint a mazochista sorozataim részeinek?

Gyűlöltem ezt a részt. Már az elején bosszantott Kat meggondolatlansága. De miután kicsit pihentettem a könyvet, úgy éreztem, jobb lehet.
Olyan kis naiv voltam!
Értem, hogy romantikus könyv; értem, hogy a rajongók akartam Daemon/Katy pillanatokat; értem, hogy sorozatzáró, így ki kell hozni a maximumot belőle.
De ha ekkora történetszálat épített be mellé, akkor lehetett volna mondjuk, hogy a főszereplők nem csókolózással töltik a regény nagy részét? És nem is csak az, hogy csókolóztak – ó nem. Egy-egy akciójelenetet rövidebben foglalt össze az írónő, mint egy csókot (igen, volt, hogy több mint fél oldalt tett ki).

Ez amúgy még nem lenne elég, meg kellett tapasztalnom, mennyire rosszul időzíti az írónő a humorfaktort. Gondolja, hogy egy fontos megbeszélés során, amin emberéletek múlhatnak, remek poén a Bosszúállókkal és Morgan Freemannel kapcsolatos kommenteket benyögni?

Akkor a logikátlanságot ne is említsük, ami a fő cselekményszálhoz kötődik… persze nagyon kényelmesen megoldotta az írónő, de annyira nem tűnt végiggondoltnak.
A szereplők is elvesztették minden pozitív kvalitásukat – például továbbra is komoly dilemmát okozott, hogy nem tudtam megkülönböztetni Daemon és Katy szemszögét, mert kb. semmi különbség nem volt a hangjukban. De akkor még Katy többször is komoly témás monológokat nyomat, ami annyira visszataszító volt. Az írónő sem gondolhatta komolyan. Amúgy imádtam, hogy azért ítélnek el mást, amit maguk is elkövetnek. Annyira igazságos volt, nem?

Nem tette jobbá a könyvet az sem, hogy végtelenül kiszámítható volt a befejezése, így aztán kb. 0 izgalomfaktor maradt benne. Egy valóban jól sikerült dráma pillanat azért volt benne, de utána ismét csak a kuszaság.
Szükségem van valami jó regényre, mert ezt ki kell hevernem.