A ​Kingdom of Flesh and Fire (Blood and Ash 2.) 86% 21 csillagozás

I need to feel your lips on mine." He planted his hands on the carriage wall, caging me in. "I need to feel your breath in my lungs. I need to feel your life inside me. I just need you. It's an ache. This need. Can I have you? All of you?

A From Blood and Ash az idei év egyik legnagyobb kedvence volt. Minden benne volt, ami miatt számomra egy könyv letehetetlen és szeretni való. Alig vártam a folytatást. A Kingdom and Flesh and Fire pedig hozta mindazt, amiben reménykedtem. Már az első oldaltól kezdve lenyűgözött és ez az érzés a könyv végéig kitartott. Így, ezek után már biztosan állíthatom, hogy Jen újabb sorozata, újra megszállottá tett. (Igen, korábban Katy és Daemon sorozata volt rám ilyen hatással.)
Poppy és Cas kemény időszakot él át a folytatásban. Poppy végre kezdett minden eddig hallottat és azt eddig ismerteket megkérdőjelezni, olykor félre tette az előítéleteit Cas-szal kapcsolatban. Nagyon szerettem a két főszereplő között a humort, a szócsatákat és Kierant is nagyon szerettem. Lehet, hogy csak én láttam bele valamit, ami nem is volt, de mintha off, pedig az se volt semmi. Szerintem ő az egyik legjobb mellékszereplő, akit valaha Jennifer alkotott. Szeretném, ha majd kapna egy saját sorozatot ő is.
Természetesen Casteel a kedvenc. Kicsit olyan, mint Roth. Szexi, veszélyes, kiszámíthatatlan és nagyon mocskos a szája De a legfontosabb, odáig van a lányért és ezt a maga módján ki is mutatja. Nem is akárhogy! Olvasóként pedig csak sóhajtozgathatok.
Mint a legtöbb A JLA által létrehozott világ, ennél a sorozatnál is elképesztő., Részletes, lenyűgözően látványos. Közben nincs a történetnek felesleges oldala, unalmas jelenete.
Szóval a folytatás hozta az elvártat. Félrevezetések, megtévesztések, dilemmák, romantika és nagy adag humor. Elképesztő volt. Az idei év nagy kedvence. Egyszerűen nem tudok betelni ezzel a történettel.
spoiler

Hogy lehetséges, hogy ha JLA ír fantasyt, akkor az mindig tökéletes?! Ez a könyv is, ez a folytatás is valami isteni lett. Persze már az első rész is kedvenc lett, így nem kéne csodálkoznom, hogy újra megtörtént a csoda.
Poppy és Casteel kalandjai folyattódnak csakúgy, mint a macska-egér, elnézést, macska-macska játékuk :D Nem tudok betelni a kettejük párosával. Annyira sziporkázóak, csak úgy forr körülöttük a levegő. Mondjuk az eléggé frusztráló volt, hogy egyikük sem akarta beismerni még magának se az igazi érzéseit, de valahol érthető volt. Főleg Poppy feléről. Nagyon jó lenne, ha Casteel gondalataiba is beleolvashatnánk, kicsit tisztább lett volna a kép az ő feléről is. Persze ezzel együtt is imádtam minden sorát a könyvnek. Annyira gyönyörű volt mikor végre megtörtént, amire vártam♡ Olvadozni lehetett ezerrel.
Amit még nagyon szeretek, még ha Kieran nem is, azok Poppy kérdései. Ha nem kérdezgetne, az az olvasónak se lenne jó. Kierant pedig tessék mindenáron megvédeni. Oltári egy pasi :D
Egyik legjobb jelenet, a sok romantikus mellett, a csata volt. Annyira ráhangolódtam az egészre, mivel szuperül volt megírva, plusz még zenét is hallgattam hozzá… Szóval tökéletes volt.
Aztán ugye ott van a vége. Már a legrosszabb függővégtől tartottam, hála Casteel mondatának, de szerencsére nem váltak valóra a félelmeim. Persze így is függővéges, de kb. úgy, mint az első rész. Légyszi, Jennifer, siess a folyatással!❤

Sokadszorra mondom: Jennifer L. Armentrout az egyik legjobb ebben a műfajban. Még az első résznél is kidolgozottabb és részletesebb volt. Különleges helyszínek, érdekes szereplők és lebilincselő cselekmény jellemezte a könyvet. Az Atlantia-ba vezető út sok veszélyt rejtett és közben Poppy is nagy változáson ment át. Poppy és Casteel civakodásait nagyon élveztem. Úgy éreztem, mintha a romantikus/erotikus jelenetek még érzékibbek és vadabbak lettek volna. J. R. Ward vámpírjai ilyen szomjasak és mohók. Casteel száját sokszor arcpirító gondolatok hagyták el. Imádtam! Egy ponton megijedtem, mert egy Poppy-Casteel-Kieren hármasra kezdett célozgatni az írónő, és azt nem éreztem volna helyénvalónak. A könyvben rengeteg volt a feltételezés Poppy felmenői kapcsán. Ez kicsit zavart.
Több mint 600 oldal után sem tudtam betelni ezzel a fantasztikus világgal. Várom a folytatást!

Jennifer L. Armentrout egyszerűen hihetetlen írónő. Olyan könyvével még nem találkoztam, ami nem tetszett volna. Szerencsésre ebben az esetben sem kellett csalódnom.
Poppy továbbra sem hagyta magát irányítani, ami az első részben is nagyon megfogott. Emiatt mondjuk néha meglehetősen meggondolatlan dolgokat is sikerült produkálnia. Az viszont mindenképpen értékelendő, hogy akármennyi negatív dologgal találta szemben magát, ő tényleg próbálta a helyes utat megtalálni a szituációkban.
Casteel helyében nem lettem volna. Úgy éreztem, hogy határozottan rajta volt a legnagyobb nyomás, miközben próbálta Poppyt megvédeni másoktól és saját magától.
Kieran pedig egyszerűen egy zseniálisan megalkotott karakter. Szívesen olvasnék az ő főszereplésével is egy történetet, szerintem megérné. Bár már így is majdnem vezet a kedvenc szereplő címben nálam. *-*
A könyv összességében humoros és izgalmas volt, némi romantikával és szerelmi civódással megfűszerezve. A fél csillag levonás pedig szintén a szerelmi civódáshoz köthető, mert néha azért már csak forgattam a szemem, hogy lépjünk tovább a sztoriban, mert ezzel nem haladunk, de szerencsére nem tartott sokáig a bosszankodásom.
A folytatást pedig már alig várom, természetesen. *-*

Szinte az egész kötet elment azzal, hogy a szereplők egymással beszélgettek, és Poppy spoiler, cselekmény meg alig akadt. Érdekes is lehetne, a világban van potenciál, de számomra az eseménytelenség megölte az egészet, és egyáltalán nem indokolt a kötet hossza. Komolyan pár mondatban, sorban össze lehetne foglalni, mi volt a lényeg a második résszel kapcsolatban, és egy 600+ oldalas könyvnél ez szerintem kevés.

Poppy: talán mégis érez Casteel valamit irántam…
*kiderül, hogy Casteel eltitkolt valamit Poppy elől*
Poppy: nem, nem, Casteel csak kihasznál engem, a bátyját akarja csak megmenteni!
Casteel: Poppy, olyan gyönyörű vagy!
Poppy: vajon ez csak egy szerep, vagy maga az igazság…? Talán tényleg szeret?
*kiderül, hogy Casteel eltitkolt valamit Poppy elől *
Poppy: awskshv legszívesebben leszúrnám megint!!
Casteel: olyan erőszakos vagy! Haha, ez szexi!
Poppy: te nem vagy normális…!
De olyan dögös a teste, persze tudom, hogy nem kéne ezt éreznem, de…
*kiderül, hogy Casteel megint eltitkolt előle valamit*

…és ezzel megspóroltam neked kedves olvasó 638 oldal elolvasását, mert ez ismétlődik az egész könyvben! Elviselhetetlenül repetitív…

Ja, nem! Képzelj hozzá még néhány forró jelenetet, és persze spoiler

Nekem egyébként az első rész az idei év egyik legnagyobb meglepetése volt, majdnem tökéletesnek éreztem, és szuperlatívuszokban írtam róla. Ehhez képest ez a könyv nekem hihetetlenül elnyújtott és unalmas volt. A fentebb már kiparodizált “szeret-nemszeret” végtelenszer ismétlődő dilemmája mellett sajnos a rengeteg dialógus is rontott az olvasmányélményemen.

Ebben a könyvben kevés dolog történt, de rengeteget beszéltek benne…

Sajnálom, hogy a sok 5 csillagos értékelés után ezt kell írnom, de nekem ez csalódás volt. (Félve jegyzem meg, hogy olyan érzésem volt helyenként, mintha valami gagyi fanfictiont olvasnék…)

Van egy olyan érzésem, hogy JLA-nak ki kellett valamivel töltenie ezeket az oldalakat, de az igazi izgalom majd csak a harmadik részben jön. Kár érte, mert a könyv legvége viszont nagyon izgalmasra sikerült!

Elég volt csak elkezdenem ezt a könyvet, hogy eszembe jusson, miért utáltam az első részt: már rögtön az első fejezetben visszaköszöntek azok az elemek, amiktől égnek állt a hajam. Sajnos nem történt minőségi változás sem Poppy személyiségét, sem a céltalan, poénosnak szánt (ám cseppet sem humoros), végtelen hosszúságú párbeszédeket, sem a cselekmény izgalmait illetően. Sőt, ami a lényegi történetet illeti, a sorozat első része jobban sikerült, ebben a részben ugyanis a cselekmény szempontjából gyakorlatilag semmi nem történt.
A narrátor szörnyen idegesítő – nem is tudom, lehetne-e egy főszereplő még Poppy-nál is irritálóbb. Hála az égnek a lényegi cselekmény hiányában Poppy nyavalygásával töltötte meg az írónő a lapokat, így bőven volt idő kiélvezni a kisasszony hisztijeit.
Sajnálattal láttam, hogy JLA viszonylag tágra építi ezt az univerzumot is: belengetett egy (egyelőre) 4(-5?) részes alapsorozatot, plusz 2 spin-off szériát… link link tényleg nem értem, miért kell mindent úgy szétnyújtani, mint a rétestésztát. Ez az alapsorozat is bőven elférne mondjuk egy duológia terjedelmében, ha kivennénk ezt a rengeteg sallangot, és csak a lényeg maradna benne.
El fogom olvasni a további részeket is, mert önmagában az érdekel, hogy hová fog kifutni végül az egész sztori, de szívesen skipelném a többszáz oldalnyi romantikus-erotikus tinidrámát, ami még elvezet odáig.