Vajon ​ránk talál a szerencse? 64 csillagozás

Jennifer E. Smith: Vajon ránk talál a szerencse?

Alice ​soha nem hitt a szerencsében – legfeljebb a balszerencsében. A szerelemben viszont nagyon is hisz, és már jó ideje vágyódik a legjobb barátja, Teddy után. A fiú tizennyolcadik születésnapjára – épp, amikor úgy tűnik, talán kialakulhat kettőjük között valami – Alice viccből egy lottószelvényt vesz neki ajándékba. Legnagyobb döbbenetükre Teddy száznegyvenmillió dollárt nyer a telitalálatos szelvénnyel.
Eleinte olyan az egész, mint egy valóra vált álom, főleg, mivel a két fiatalnak bőven kijutott már a balszerencséből. Alice-nek gyerekkorában szörnyű lapokat osztott az élet, amikor alig egy év eltéréssel meghalt mindkét szülője; Teddy édesapja pedig nem sokkal később elhagyta a családját, miután óriási szerencsejáték-adósságot halmozott fel.
A nehéz időkben Teddy és Alice mindig is egymásra támaszkodtak. Most azonban, miközben igyekeznek megbirkózni a fiú hirtelen meggazdagodásának hatásaival, egyre jobban eltávolodnak egymástól. A pénz egyre inkább tűnik átoknak,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2017

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Dream Válogatás Maxim

>!
Maxim, Szeged, 2017
368 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632618654 · Fordította: Komáromy Zsófia

Kedvencelte 4

Most olvassa 4

Várólistára tette 96

Kívánságlistára tette 60

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Pandalány P>!
Jennifer E. Smith: Vajon ránk talál a szerencse?

Nagyon régen olvastam már az írónőtől, ideje volt egy kis laza, könnyed, kedves történethez. Ezt megkaptam ettől a regényétől, viszont meglepő módon sokkal többet ennél.
Mélyebb érzéseket mutat be, többféle kapcsolatot: barátság, szerelem, szülő-gyerek kapcsolat nehézségei, szülők elvesztésének traumája és persze amit a cím is sugall: a pénz szerepe az életünkben. Nagyon érdekes volt látni, ahogy a nagy mennyiségű pénz, az anyagi biztonság hogyan változtatja meg egy ember gondolkodásmódját és az emberi kapcsolatait.
Nagyon-nagyon tetszett a történet, szerintem talán ez lett a kedvencem Jennifertől. Teljesen elkapott a hangulata, könnyen pörögtek a lapok, és igazán megszerettem a karaktereket. Ajánlom, ha valamilyen könnyed, de nem limonádé történetre vágytok, ahol igazi érzelmek és fontos gondolatokra kerülnek középpontba.

1 hozzászólás
gab001>!
Jennifer E. Smith: Vajon ránk talál a szerencse?

Egy könnyed, romantikus történetre számítottam, de valami egészen mást kaptam. Sokáig csalódott voltam emiatt, aztán elkezdett valóban érdekelni a történet. Biztos vagyok benne, hogy mindenki legalább egyszer eljátszott már a gondolattal, hogy mihez is kezdene, ha telitalálata lenne a lottón. Ilyen szempontból nem is csalódtam Teddyben. Természetesen egy ilyen változásnak nem csak jó oldalai vannak, s sajnos ezt ő is megtapasztalja. Épp ezért igazságtalannak éreztem, ahogy Alice megítélte őt. Talán ez volt az egyik oka, hogy nem igazán tudtam szeretni őket. A másik, hogy nem éreztem köztük a vonzalmat, még Alice részéről sem volt hihető számomra. Sokkal jobban tetszettek a Sawyeres részek. A végére azonban összeállt a történet, s képes voltam értékelni azt, amit kaptam. A humoros párbeszédek is nagyon tetszettek. Bár a romantikát keveseltem, helyette azonban rengeteg barátságot, családi összetartást és érzelmi hullámzást kaptam. Volt, hogy mosolyogtam, volt, hogy a szememet törölgettem.

>!
Maxim, Szeged, 2017
368 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632618654 · Fordította: Komáromy Zsófia
andee_sis>!
Jennifer E. Smith: Vajon ránk talál a szerencse?

Egy barátság, egy lottónyeremény, egy szerelem.
Minden mindennel összefügg és minden mindent megváltoztat.
Szerettem ezt a könyvet.
Gondolatokat ébresztett és velem maradt még olvasás után is.

SzAngelika>!
Jennifer E. Smith: Vajon ránk talál a szerencse?

„Akár jószerencse vagy balsors az oka (…) a világ néha meghasad, és utána már semmi nem lesz ugyanaz.”

Jól esett, sőt, egyes részeit – az alapötletet, a stílust valamint a baráti- és családi kapcsolatok ábrázolását – kimondottan szerettem. Ugyanakkor nem állítanám, hogy ez lett a kedvenc regényem az írónőtől. Picit elsietettnek és hiteltelennek éreztem a szerelem kialakulását, s legnagyobb sajnálatomra nem sikerült igazán közel kerülnöm a főszereplőkhöz sem.

Bővebben: https://angelikablogja.blogspot.com/2017/11/jennifer-e-…

BlackWidow>!
Jennifer E. Smith: Vajon ránk talál a szerencse?

Jennifer E. Smith újabb aranyos és szerelmes könyvecskéje, viszont talán ebben már azért több a komolyság. Szerintem Alice és Teddy hátteréhez hasonló karakter még nem nagyon volt, vagy már nem emlékszem rá. Mindegy is.
Teddyt először annyira nem kedveltem, olyan gyerekes volt, szóval sajnáltam Alicet az érzelmei miatt.
Alice és Leo szimpatikusak voltak viszont. Tetszett, ahogy Alice lelkivilága konkrétan átalakul a könyv folyamán és egyre inkább az lesz, akinek lennie kell.
Tetszett a történet, és miközben pörögtek az oldalak, folyton azon gondolkodtam, hogy én mit is kezdhetnék egy ilyesmi nyereménnyel, fájdítottam vele a szívemet.
Bosszantó volt sokszor Teddy viselkedése a hirtelen jött gazdaságból kifolyólag, de ki hogy éli meg a sikereit címszó alatt gondoltam rá.
Igazából azt kell, hogy mondjam, hogy nem volt nagyon mélypontja a sztorinak, mikor szomorúnak kell éreznem magam, de tudom, hogy mindjárt jön a happy end és vége a könyvnek. Igazából nem éreztem semmi ilyen nagyobb hangulati mozgást sem. Szinte végig egy síkon ment az egész. Nekem így jött át. Persze, voltak részek, melyeknél kicsit feszültebb, mérgesebb lett a viszony, de azért nem voltak annyira drámaiak, hogy aggódnom kelljen.
Még mindig úgy gondolom, hogy az írónő jó könyveket ír, könnyed olvasmányokat, melyeket szeretnek az emberek, de nem világmegváltó típusúak.

agi452>!
Jennifer E. Smith: Vajon ránk talál a szerencse?

Jennifer E. Smith ismét egy aranyos történettel érkezett meg hazánkba. Nekem nagyon tetszenek a történetei, amik mindig könnyedek, édesek, elábrándoztatóak. Most egy kicsit komolyabb szálat is csempészett bele, hiszen főhőse, Alice még kilenc-tíz évvel szülei halála után is szenved hiányuktól. Hiába a szerető nagybácsi és szintén szerető, óvó családja, olyan fájó pont az életében, ami a mai napig keserű, forró könnyeket okoz neki. Szerencsére csodálatos, őszinte barátok veszik körül. Fantasztikus hármasukat Alice-n kívül unokatestvére, Leo és legjobb barátjuk, Teddy alkotja, akire Alice egy ideje már más szemmel tekint, de titkolja… A cselekmény egy szülinapi ajándék lottószelvénnyel kezdődik, mely telitalálatot és ezzel sok-sok millió dollárt hoz Teddy életébe. Jó helyre megy a pénz, hiszen Teddy évek óta nagyon szerény körülmények között él édesanyjával, miután édesapja anyagilag és érzelmileg is lenullázta a családjukat. Teddy nehezen boldogul a hirtelen jött gazdagsággal, szórja a pénzt, felvásárol és ajándékoz, akinek csak tud. Felkapják a médiában, celeb lesz. Egy idő után szomorúan döbbentem rá, hogy tulajdonképpen pénzzel próbál szeretetet vásárolni. Osztálytársai mégis gúnyolják, kinevetik a háta mögött, alig várják a bukását, és lépni sem tud a szenzációhajhász újságíróktól. Ebben a helyzetben derül ki, ki az igazi barát, és ki az, aki a hirtelen jött pénzért keresi a társaságát, szeretetét. Hihet-e abban, hogy édesapja megváltozott? Mindennél jobban vágyik arra, hogy helyrejöjjenek a dolgok, és keserű leckéket kap arról, hogy a pénz nem feltétlenül boldogít. Alice és Leo próbálnak mellette állni, de újsütetű gazdagságában Teddy nem feltétlenül egy elviselhető barát. Pedig Alice-nek is szüksége van rá, hiszen az érzelmei változatlanok a fiú iránt, ráadásul végzős évükben vannak, amikor az, hogy hova veti őket a továbbtanuláskor az élet, meghatározza majd az egész jövőjüket, és a közös jövőt is. Mély barátságok, nehéz döntések, keserű csalódások, csodálatos, támogató csonka családok, nemes, önzetlen szív, érzelem, félelem a múlttól és a jövőtől is, mind-mind jellemzi a könyvet. Szerettem!

rafaelo0824>!
Jennifer E. Smith: Vajon ránk talál a szerencse?

Azt hittem, hogy ez a sztori végig romantikus szenvedéses ömlengés lesz, de kellemesen csalódtam. Bár van benne romantika is, főként arról szól, hogy mit tesz az emberekkel a hirtelen jött szerencse és a sok pénz, illetve a gyász feldolgozása is előkerül. Tetszett az életszagú jellemek kibontakozása, bár a vége eléggé hihetetlenre sikeredett, azért még elfogadom, hiszen biztos akadnak ilyen emberek is. Összességében végig lekötött, szórakoztató és érdekes volt, ráadásul erre a fekete-fehér borítóra is jó volt ránézni.

K_Szilvia03>!
Jennifer E. Smith: Vajon ránk talál a szerencse?

Megint egy Jennifer E. Smith regény, amelyben jöhet bármilyen (bal)szerencse is az emberre, az olvasó nem csalódik a könyvben.
Imádom az írónő regényeit, mert szórakoztatóak, tanulságosak, könnyed kikapcsolódást nyújtanak, nincsenek túlbonyolítva, mégis tartalmilag gazdag és olyan csodálatos, imádnivaló szereplőket alkot, hogy az ember sose unja meg olvasni a könyveit.
Imádtam Alice szerénységét, személyiségét, hogy jóban-rosszban kitart a barátja mellett, hogy akkor sem fordít hátat sértetten, amikor rosszra fordul a helyzet. Olyan hűséges barát, amilyet minden ember megérdemel magának.
Teddy nem tökéletes. Hála istennek! Bármennyire is szeretem a tökéletes karaktereket, felüdülést jelentenek az olyan karakterek, akik sokszor jellemükben kicsit gyengék (és nem a tipikus rosszfiús imidzsre gondolok most itt), akik olyanok, mint az átlagemberek, és nincs megszépítve azért a jellemük, csak mert könyvszereplők. Hibázik, esztelenül viselkedik (felróható egy semmiből milliomossá váló tininek?), de tanul a hibáiból és visszatér a helyes ösvényre.
Imádtam a mellékszereplőket (kivéve a szarkeverő osztálytársakat és Teddy apukáját), mert mindannyian szórakoztatóak voltak, és imádtam a történetet, mert egyszerűen magával ragadó és csodálatos. És imádtam a borítót is, mert egyszerűen nagyszerű :)
Még sokáig, még több ilyen könyvet az írónő tollából!

nettireads>!
Jennifer E. Smith: Vajon ránk talál a szerencse?

Maxim kiadós zsákbamacskás könyv volt és úgy voltam vele, hogy miért is ne legyen ez a következő olvasmányom, úgyis egy könnyed könyvre vágytam.
Valóban azt kaptam, amire vártam.
Az elején egy kicsit túl “alapsztorinak” gondoltam a történetet, de kevésbé sem volt unalmas vagy elcsépelt.
A főszereplő csajszi, Alice személyisége nagyon tetszett szépen ki volt dolgozva. Teddy a másik főszereplő srác néha néha nagyon kiakasztott és nehezteltem is rá sokszor és megmondom őszintén többször gondolkodtam el azon, hogy nem úgy kéne folytatódnia a történetnek ahogy.
A végén nagyon tetszett, hogy az összes szereplőről írt néhány gondolatot, hogy mi is történik velük, hogyan folytatódik tovább az ő életük.
4,5 csillagot adtam végül, szerettem olvasni, kikapcsolt de nem került be a kedvenc könyveim közé.

roganedina>!
Jennifer E. Smith: Vajon ránk talál a szerencse?

Iszonyú cuki volt ez a könyv! Eddig is nagyon szerettem az írónő könyveit, és most ez is nagyon betalált! Ki ne játszott volna már el a gondolattal, hogy milyen lenne megnyerni a lottót, és egy csapásra gazdaggá válni? Kicsit tartottam tőle, hogy Teddy is átesik a ló túloldalára és baj lesz a nagy nyereményből… Elszomorított Alice története is, de nagyon szépen volt kidolgozva… Igazán kellemes olvasmány volt, örülök, hogy elolvastam. :)


Népszerű idézetek

Orsi0312>!

Nem baj, ha nem tudsz mindent. Az a baj, ha nem érdekel semmi.

304. oldal

beatrix_0823 P>!

[…] arra gondolok, milyen nehéz, ha azon, akinek a világon a legjobban szeretnénk segíteni, nem segíthet más, csak saját maga. Mi nem tehetünk mást, csak várunk. És reménykedünk.

349-350. oldal

>!

Nem akarod tudni, hogy jöhet bármi, mostantól soha semmire nem lesz gondod?

85. oldal

andee_sis>!

– Én is lehetek rendes srác.
– Már most az vagy.
– Nem, dehogy vagyok – csóválja a fejét. – De igenis az akarok lenni. A te kedvedért.

38. oldal

agi452>!

– Van fogalmad róla, pontosan milyen kicsi a valószínűsége annak, hogy az embernek telitalálata legyen a lottón?
Teddy a fejét csóválja.
– Hát, nekem sincs – vallom be. – De egyszer azt olvastam, hogy az embernek még arra is nagyobb az esélye, hogy belecsapjon a villám, vagy hogy megtámadja egy cápa, vagy hogy egy nap elnök legyen belőle.
A fiú elneveti magát.
– Szóval… irtóra valószínű.
– Még arra is nagyobb az esély, hogy rád dőljön egy ételautomata.

Pandalány P>!

Nem akarok mást, csak most azonnal eltűnni.
Nem akarok mást, csak hogy nyeljen el a föld.
Nem akarok mást, csak jó messze lenni innen.

Dorkusz>!

Teddy közelsége összezavarja a gondolataimat, és a mellkasomban sajog valami, ami erősebb a szerelemnél, magányosabb a reménynél.

36. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Erin Watt: Megtört herceg
Nicola Yoon: Minden, minden
Jennifer L. Armentrout: White Hot Kiss – Perzselő csók
Lynn Painter: Jobb mint a filmeken
Jennifer Lynn Barnes: Örökösök viadala
Becky Albertalli: Simon és a Homo sapiens-lobbi
Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója 3. – Karácsonyi őrület
Kasie West: Szívességből szerelem
Kasie West: Szerelem karnyújtásnyira
Axie Oh: XoXo