The ​Captive Kingdom (The Ascendance 4.) 88% 21 csillagozás

Ezt az értékelést már halasztgatom pár napja, de annyira elkapott a hangulata, hogy először újra kellett olvasnom az előző három részt, mielőtt bármi értelmes menne. :D

Miután annó befejeztem a harmadik részt, egyáltalán nem számítottam arra, hogy egyszer még jön folytatás, szóval alaposan meglepett, amikor megláttam. És nagggyon féltem tőle, mert ki tudja, lesz-e olyan jó, mint az eddigiek, mi a fenéről fog szólni… De… Ez a sorozat egy csoda. *-*

A felénél már kedvencnek jelöltem. Imádtam. Olyan csavarok, olyan történések voltak, hogy csak kapkodtam a fejem és az állam. Első pillantásra lehet, hogy picit úgy tűnik, mintha ezeket a dolgokat utólag találta volna ki az írónő (valószínűleg ez igaz is), de most újraolvasás után, tényleg tökéletesen beleillenek a képbe az itt történtek.

A karakterekért is még mindig egytől egyig odavagyok. De ugye mind tudjuk, ki az, akiért főleg. :D Bejött, ahogy időnként még az olvasót is próbálja átverni, hogy akkor most végülis ki kicsoda és kiben bízhatsz. Nagy részben szólt a karakterek közti bizalomról is és azt kell mondjam, ezt is tökéletesen tette.

Örülök, hogy nem kellett csalódnom ebben a kötetben, sőt. A következő részt már most nagyon várom és ezután nem fogok kételkedni, hogy azt is imádni fogom. Ez a sorozat egyszerűen nem tud csalódást okozni. Mindig izgalmas, humoros és tökéletes marad, pont az a fajta, ami a kezedhez ragad, amíg be nem fejezed. Pont az a fajta, amit imádok. És még a borító is csodaszép, hát kell ennél több? ♥

Egy kicsit féltem, mivel rég befejezettnek lett nyilvánítva ez a sorozat, és pár év múltán mégis jött a hír, hogy Jennifer A. Nielsen bizony új kötettel lep meg minket. Egyrészt borzasztóan örültem, mert kedvenc íróm, de mégis voltak bennem kételyek, hogy nem fog olyan jóra sikerülni, mint a korábbiak. Nos, nem kellett csalódnom, mivel megint csak remekművet adott ki a kezéből az írónő.

Sage folytatja a kalandját, ezúttal a tengeren hajókázik, ámde felbukkan egy másik hajó is, és a vezetője azt állítja, hogy nem jogosan ül a trónon, mivel az igazi király az eddig halottnak hitt bátyja, Darius. Az még tetézi az izgalmakat, hogy elsüllyesztik Sage hajóját, így a személyzet és ő nem tehet mást, minthogy átszáll Strick hajójára és az ő parancsaira kell hallgatni.

Hogy mitől féltem a legjobban? Természetesen attól, hogy Sage-nek ennyi év után romlott a humora, de nem, még mindig megvan és persze a felvágott nyelve is ezzel együtt. És persze itt van nekünk Roden és Tobias, akik eszméletlenül hiányoztak a főhősünkkel együtt. Komolyan, ez a viszontlátás olyan kellemes volt, mintha egy kedves barát hosszú idő után újra meglátogatott volna, és leültünk egy jó kis teát iszogatni. Még mindig annyi váratlan dologgal meg tud lepni az írónő, fogalmam sincs, hogy honnan merít ihletet, de kell nekem is belőle. :D

Nem is kérdés, hogy mennyire várom a következő részt, Jennifer neked meg egy virtuális ölelést küldök.

Olyan könyvet akartam most olvasni, amiről 100%-ig tudom, hogy tetszeni fog, tudom ennél válogatósabb nem is lehetnék. Így kezdtem bele a The Captive Kingdomba. :D

Annyira jó volt visszatérni ebbe a világba, ebbe a csapatba, újra hallani, ahogy Jaron agytekervényei csak úgy forognak, ontja magából a poénokat az hogy más sértésnek veszi őket az ő bajuk XD.
Team Jaron még mindig belevaló, gondolom egyre többet tanulnak a királyuktól… Fink pl. egyre Jaronosabb, pedig még csak 11 vagy 12? Majdnem olyan félelmetes felnőtt lesz belőle mint Jaronból.
Jaron most is sokat fejlődött, felismerte, hogy bizalom terén van még mit tanulnia, bár elég nehezen ment. Azt is értékeltem, hogy Mott nem volt mindig a sarkában, hogy tanácsokat osztogasson, és szerintem ez meglátszódott az ifjú királyon (de ezért nem lett volna rossz ha Mott ennél többet szerepel).

Akivel bajban voltam az Roden. Az írónő zseniálisan játszott az érzelmeimmel, soha nem tudtam mi jár igazából Roden fejében. spoiler
spoiler
Egy Conerrel kapcsolatos mondatba jobban belegondoltam, és tulajdonképpen igaz volt, de akkor is szíven vágott. Conner miatt ismerte meg Jaron Mottot, Imogent, Tobiast, Rodent, de még Finket is, akiket ma a családjának tart. És még egy dolgot köszönhet annak a rohadéknak, de Spoiler jelbe teszem: spoiler
Wilta egy furcsa szereplő, én egyáltalán nem tudtam megkedvelni, akármit is csinált, a végén még pont a kapitány iránt éreztem egy kis rokonszenvet.

Néhány aprócska dolgot fogok kiemelni.
1.Lump igazi nevéből (vagyis hogy nem tudjuk) egy fél könyvön át tartó viccet lehetett csinálni. De amikor kiderült hogy R…….. off a neve, én majdnem kiköptem a teámat. XD Mercy nem árulta el a valódi nevét, de van egy olyan érzésem, hogy vele még találkozni fogok.
2. Nem véletlenül Tobias az ügyeletes orvos és nem Jaron…spoiler
3. Nem tudom hogy jót vagy rosszat tett a könyvnek a női gonosz. Egyrészt bírtam, mert eddig csak férfiak eszén kellett túljárni, és most nehezebb dolga is volt Jaronéknak, mert a kapitány egy-két dologba beletrafált. Másrészt néha értelmetlen volt így csűrni-csavarni a dolgokat (gondolok itt a hajón töltött időre, nekem az terjedelemben sok volt).
4. Némiképp érdekes volt, hogy a történet a felénél bejött egy kincskeresős szál is. spoiler
Sok ilyen apróságot meg tudnék említeni, de ennyi most bőven elég.

Összegzésként: nagyjából azt kaptam amit vártam, áll-leesős fordulatokkal és titkokkal, pazar humorral. Valamiért most mégsem tudnék nyugodt szívvel 5 csillagot adni, valami hiányzott a kötetből, nem tudom megmagyarázni mi az.

off

Nagy meglepetés volt számomra, amikor a 3. könyvet befejezve észrevettem, hogy angolul még folytatódott az eredetileg trilógiának szánt sorozat. Gyorsan meg is hallgattam a 4. részt, ami kicsit sem meglepő módon nem okozott csalódást. Talán annak kicsit jobban örültem volna, ha a 3. és a 4. könyv cselekménye között nem csak fél év, hanem kicsit több idő telik el (hogy Jaront végre felnőttként is lássuk), de ezzel a verzióval sem volt gond. Kaland, izgalom, titkok és váratlan meglepetések sora ez a könyv. Egy dolog volt kicsit karakteridegen szerintem, ahogy spoiler Ez talán az egyetlen „kritikám” a sztorival kapcsolatban, egyébként várom, hogy olvassam a (tényleges) befejező részt.

Nem is tudom, mit írjak. Annyira, de annyira reméltem, hogy jó lesz!
Maga a stílus, az hogy újra Jaron fejében lehettem, hogy újra mindenkit oltogatott és jókat nevethettem, hogy becsapta még az olvasót is – ezek mind jók voltak!
Nagyon egyedi a stílusa, amit kimondottan szeretek!
Viszont ez a sok vita és bizonytalanság, hogy vajon most bízhat-e a másikban vagy sem….
Valamint spoiler felbukkanása is nagyon kiakasztott. spoiler
Teljesen csalódtam benne…. Még az is nagy pofon volt, hogy kiderült róla, spoiler
Ahhh nem is tudom mit gondoljak. A Roden-Jaron párost annyira szeretem, most mégis mintha nem tudták volna eldönteni, hogy bírják-e a másikat vagy sem.
Fáj a szívem, de 4,5 csillagnál nem tudok többet adni rá.

Annak ellenére, hogy ez a kötet utólag egészült ki a sorozattal, nekem teljesen olyan, mintha alapból a része lett volna. (A harmadik kötet végén van egy két dolog, amiből rá lehet jönni, hogy utólag íródott, de annyira elfogult vagyok, hogy nem bánom :D)

Mindegyik kötetben van valami nagyon egyedi, amit ki lehet emelni. Számomra ez itt a kapcsolatok alakulása volt a karakterek között. A barátság, a testvériség és a szerelem szerintem visszafogottan, de szépen jelenik meg, miközben egy kalandregényben vagyunk. Jaron egy zseniális karakter, aki még mindig nagyon nagy bajba sodorja magát, egy kötet alatt legalább 3-szor majdnem meghal (vagy többször), miközben eszméletlen poénjai vannak spoiler. A végén ahogy felül tud kerekedni az elnyomáson annyival, hogy „felemelni a karját”, az egyik legjobb csele szerintem eddig. :D A szerelmi szál óriási örömöm spoiler.

Ez a kötet azonban kiegészül valami igazán komoly dologgal, amire Jaron sem számít.
Egy pont után már csak kapkodtam a fejem vele együtt, nem értve, hogy mi történik az életével, és itt jön be egy nagyon szép karakterfejlődés. Kegyetelnül szenved nem csak fizikailag, hanem lelkileg is, átértékelődik benne az egész élete, és mégis képes felnőni ahhoz, amit meg kell tennie. Nagyon tetszik, hogy már nem azt hangsúlyozza az írónő, ahogy Jaron nem akar király lenni, hanem amikor spoiler.
Abban meg egyértelműen vezet a könyv a sorozat részeit illetően, hogy milyen véget kanyarított neki az írónk. Sikítottam, de vigyorogva. :D

Amikor befejeztem a sorozat 3. kötetének olvasasását, eléggé el voltam keseredve, mind mindig, amikor egy jó történet véget ér. És pont azért, mert egy kerek lezárásnak tűnt, rettentően meglepődtem, amikor megtudtam hogy mégis lesz 4. rész. Szerencsére alig egy hónapot kellett várnom a kiadásra, persze egyből meg is vettem.
A világ újra magával ragadott, az új szereplők is érdekesek, és jól kidolgozottak, és naná, hogy a történet is teljesen kiszámíthatatlan és magával ragadó és irgalmatlanul vicces (Jaron humora megunhatatlan) ahogyan azt már az írónőtől megszokhattuk. (aki persze továbbra is a kedvencem marad)
De ami a leginkább lenyűgözött, az Jaron jellemfejlődése volt. A belső vívódásai, és a pillanatok, amikor kishíján összeomlott, engem is összetörtek. A cselekmény pár napja alatt, Jaron annyira megváltozott, mondhatni „felnőtt”, hogy az teljesen elvarázsolt. Régen olvastam ilyen tökéletesen megírt karakterfejlődést, képtelen voltam letenni a könyvet. (kivéve amikor muszáj volt)
Ezen kívül Darius megjelenése szintén remek ötlet volt. A háttértörténete és a lezárása is baromi izgalmas. És bár eleinte nem volt a szívem csücske, az utolsó néhány fejezetben mégis elérte, hogy megszeressem.
Várom a folytatást!

Alig vártam, hogy kézbe vegyem, de aztán kicsit lehűlt a lelkesedésem a vontatott kezdés miatt. Eltelt egy száz oldal, mire beindult a történet, de akkor aztán igazán beindult, és töretlenül hozta is az előző részek szintjét.
Volt pár alkalom, mikor legszívesebben odavágtam volna a könyvet a földhöz, hogy aztán visítva körbeguruljak a szobámban, de ezt jó értelemben kell venni. A csavarok olyan igazi Hamis herceges csavarok voltak: kiakasztóak és zseniálisak.
A visszatérő poénok voltak az abszolút kedvenceim spoiler, és szerencsére Jaron sem szűnt meg Jaronnak lenni minden nehézség és próba ellenére.
A többi karakterért azonban most nem voltam annyira oda, például Dariust egyenesen utáltam. spoiler Imogen kicsit mintha felesleges lett volna a történetben, és a remélt Jarogen pillanatok is elmaradtak. Az új szereplő, pedig, Wilta… Hát, abban reménykedem, hogy a harmadik részben még jobban megismerjük majd őt és a motivációit is, mert érdekesnek tűnik, csak hiába beszélt olyan sokat, elég keveset tudtunk meg róla.
Az utolsó oldalakat csak úgy faltam, és biztos vagyok benne, hogyha magyarul kijön, azonnal rávetem magam újra. Azt gondolom, hogy a folytatás méltó volt a trilógiához, és tűkön ülve várom a befejezést!