Mivel az első részt ennek az olvasásához képest másfél éves különbséggel olvastam és már akkor is nagyon bonyolult volt igggencsak össze voltam zavarodva, amikor elkezdtem ezt a könyvet és a Fandom Wikin olyan hosszú összefoglaló volt, hogy ennyi errővel újra is olvashattam volna az elsőt. Mivel erre nem volt időm, más megoldást kellett találnom, úgyhogy ezúttal is köszönöm @Eszti_TDA-nak, aki nélkül még most is zavartan vakargatnám a fejem, hogy mi is ez a történet. :DD A következő részt igyekszem zárós határidőn belül elolvasni, hogy ezt elkerülhessük újra. Vagy jegyzeteket kell készítenem. :DD Na, de lássuk a könyvet!
A megjegyzéseket továbbra is imádom, szinte a kedvenc részeim voltak a könyvben. Az előző részben is szerettem a megjegyzéseket, de Senerának sikerült ezt új szintre emelnie. Az ártatlan áldozatok száma miatt a nőt ugyan nem kedvelhetem, de a megjegyzéseit igen, igazán feldobták a könyvet.
„– Aeyan’arric ezt szándékosan tette? – kérdezte valaki.*
*Nem, dehogy. Aeyan’arric véletlenül erre tévedt Yorból, belebotlott ebbe a kocsmába, aztán rálehelt. Színtiszta véletlen volt.”
ICQ: “*Dehogy van rá szükségem! Ja, Janelre gondolt…”
Azt viszont nem szeretem, amikor nem tudom mire utal. Pl.: Qown leírja Senera kinézetét, mire “Kényelmetlen volt ezeket a sorokat olvasni. Hízelgő, azt hiszem. De komolyan, egy pillanatra sem feltételeztem, hogy Qown kancákon lovagolna.” Ezt azt jelenti, hogy a leírása alapján még biztosabban azt gondolja, hogy nem lovagol kancákon, vagy ennek a hatására megváltoztatta a véleményét és szerinte kancákon lovagol(bár többször kifejtette, hogy nem lovagol senkin, mint ahogy Senera sem)? Meglepően heves érzelmeket vált egyébként ki belőle a testvér. off
A világ! Szerintem kicsit a Stockholm-szindrómához hasonló alakult ki nálam a világgal és a bonyolultságával kapcsolatban. Szenvedek vele, kínoz, néha több időt töltök azon, hogy próbálom megfejteni, mint tényleges olvasással, de imádom, hogy senki sem az, akinek tűnik, mert lelket cserélt, alakot váltott, nemet változtatott, meghalt, feltámadt, megölte, máshogy hívják és azok a családfák! Van valami lenyűgözően szappanoperás benne, ami lehetne negatívum, de valahogy sikerül a könyvnek jól eladnia, még csak titkolni sem igyekszik, hogy milyen. Még a karakterek is kihangsúlyozzák: “Mintha te még sose haltál volna meg”. XD Ebben a részben kicsit belekavarodott a fejem a jorati társadalmi nem – biológiai nem – szexulási orientáció hármasba a sok kancázással és csődörözéssel, de talán a vége fele már kezdtem megérteni. :DD
A stílus és a humor! Hosszú könyv és még hosszabbank érződik a sok történés miatt, néha csak néztem, hogy még csak itt tartok? Ugyanakkor meg abszolút magába szippantja az embert. Már szálon belül. Sajnos a több szálon játszódó történetek hátránya, hogy, ha nem egy időben játszódnak, akkor igencsak kizökkentik az olvasót és én is az vagyok, aki mindig csak tovább akarja olvasni az a szálat, amit épp olvas. Jó, nem mindig, mert pechemre a kocsmás szál sokkal jobban tetszett, az volt a hab a tortán, és mint olyan, a tortának csupán nagyon kis részét tette ki, így szégyenszemre volt, hogy előrelapoztam, hogy mikor lesz megint "jelenben játszódó"/kocsmás fejezet, aztán mindig túl hamar vége lett. Szerintem a legviccesebb részek is szinte mindig a kocsmában voltak, de persze a múltbéli szálnak sem volt oka a panaszra, mert, ha valami szuper ebben a könyvben, az a humor. Volt, hogy hangosan nevettem olyan jó beszólások voltak benne.
A szereplők! Én Janelt is igazán megszerettem! Az ő szájából még az sem hangzik elcsépeltnek, ha azt válaszolja arra, hogy “Ez fájni fog”, hogy “Nem annyira, mint hogy nem tudom a nevedet.” :DD Eddig meg volt róla győződve, hogy haldoklik, de most már flörtöl.
A kedvenc szóváltásom ebben a könyvben is az ő érdeme:
“– És Teraeth?
– Ó, én őt kérdezném az irántad érzett vonzalmáról. Az nem az én dolgom.”
Sííírtam rajta, pedig milyen egy egyszerű poén volt! XDD Azt akarom, hogy összejöjjenek hárman és gyanús, hogy teljesülni is fog a kívánságom, de addig is nagyon jól szórakoztam a hármuk nagyon zavaros kapcsolatán. Kihrinben azt is szeretem, hogy sok mindent nem tud, de hajlandó tanulni, ha valaki tanítja. Na, meg úgy általánosságban is sok mindent szeretek benne, ebben a könyvben ugyan lényegesen kevesebbet szerepelt, de akkor remekelt, ha a szerencsétlenségben, akkor is. :DD A legtöbb fontosabb szereplőt bírtam egyébként, Dornát, Ninavist.
A történet nem a kedvenc részem a sorozatban, egyrészt ez a hely már ugye foglalt, másrészt erre harcolnak, arra harcolnak, utazgatnak, sok név, sok hely, bonyolult tervek és szövetségek, de azért persze ez sem volt rossz. Olyan fordulatok voltak benne, hogy ihajj. A vége… hááát… érdekes harmadik résznek nézek elébe azt hiszem, alig várom már, hogy legyen elég időm elkezdeni.