Lelkek ​emlékezete (Sárkányok kórusa 3.) 13 csillagozás

Jenn Lyons: Lelkek emlékezete

Minél tovább él, annál veszélyesebbé válik…

Atrine városa romokban hever. Ráadásul miután kiderült Relos Var terve, hogy kiszabadítsa a rettenetes istent, Vol Karotht, a világvége közelebb került, mint valaha.

Kihrinnek és barátainak időt kell nyerniük az emberiség számára. Ehhez meg kell győzniük a manol vanék királyát, hogy elvégezzen egy ősi rituálét: az azzal felszabaduló erő bebörtönözheti az istent. Csakhogy ezért a királynak hatalmas árat kellene fizetnie, ugyanis a szertartás megfosztaná őt és népét a halhatatlanságuktól. Így ezt egyes vanék mindenáron meg akarják akadályozni, és még gyilkolni is hajlandóak érte.

Kihrinnek emellett el kell fogadnia a rettenetes tényt, hogy a démonok királyával, Vol Karothszal való múltja még mindig kísérti, és bármikor veszélybe sodorhatja a jövőjét. Miként remélhetné, hogy bárkit is megmenthet, ha végül talán ő jelenti majd rájuk a legnagyobb veszélyt?

Eredeti megjelenés éve: 2020

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2021
816 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634199205 · Fordította: Sárpátki Ádám
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2021
816 oldal · ISBN: 9789634199212 · Fordította: Sárpátki Ádám

Kedvencelte 1

Most olvassa 6

Várólistára tette 45

Kívánságlistára tette 87

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

kvzs P>!
Jenn Lyons: Lelkek emlékezete

Lyons ebben a kötetben kezdi szépen összeszőni az előző részekben bedobott szálakat, és ebből talán még egy értelmezhető kép is kialakul a végére.
Eltelt pár hónap, mióta az első két részt olvastam, ezért bevallom az elején néha kicsit belezavarodtam a nevekbe, illetve a lelkek kapcsolataiba, de aztán belerázódtam, és elkezdtem újra élvezni ezt az egyedi történetet. Ahogy kezdett tisztulni a kép, a fejezetek elején lévő, illetve a szöveghez fűzött megjegyzések is egyre jobban szórakoztattak.
Az egyetlen aprócska problémám az, hogy tipikus második rész érzésem volt: mintha egy trilógia átvezető kötete lenne ez a rész. A világot már ismerjük, a befejezés még messze van, itt pedig csak éppen tologatódott a történet, de nagy lépések nem történtek. Szerencsére eléggé szórakoztató a szöveg ahhoz, hogy ez az érzés ne legyen nagyon zavaró.

KerekesCs P>!
Jenn Lyons: Lelkek emlékezete

Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy az első két kötetben pontosan mi is történt, csak a fejemet vakartam volna, de mivel nem csak szeret, de tud is írni a szerző, hamar fel tudtam venni a fonalat. Ennek a könyvnek és magának a sorozatnak is szerintem nagy pozitívuma az elbeszélés formája, ritmusa, a sztori összetettsége, ötletessége, na meg a humora.
Viszont úgy a 300. oldal körül kezdtem azt érezni, hogy kicsit elborult az írónő. De az a baj, hogy túlságosan jól szórakoztam rajta, ahhoz, hogy igazán belekössek, másként amúgy sem olvastam volna végig ezt a sok száz oldalnyi csűrést-csavarást, ha nem élvezhető. Végül is úgy voltam vele, hogy hát jó, dobjuk a gyeplőt a lovak közé.
Ezért olyasmiket nem hánytorgatok fel, hogy minden, de tényleg minden mögött több ezer éves titkok, talányok lapulnak, csak győzd számon tartani, azt hogy a szereplők néha még saját magukat sem veszik komolyan, továbbá a számtalan követhetetlen meg egészségtelen rokoni és/vagy szerelmi kapcsolatot.
A szerelmi szálakról még annyit, hogy általában én vagyok az első, aki fintorogni kezd, ha valamibe céltalanul romantikát vagy erotikát szuszakolnak, de be kellett valljam még saját magamnak is, hogy egy idő után marhára nem érdekelt megmentik-e hőseink a világot, inkább pilótakekszet majszolva azon izgultam, hogy megcsókolják-e végre egymást.
Na jó, azért nagyon is érdekel a világ meg a karakterek további sorsa. Nagyon sok karaktert szerepeltet és mind érdekes, nem is tudnék mondani olyat, aki szerintem felesleges benne, vagy nagyon gyenge szál lenne. Amúgy is szeretem, amikor nincsenek kimondottan jók meg rosszak, csak ellentétes érdekek vagy célok.
A kedvenceim a férfi szereplők, érdekes módon leginkább Thurvishar, nem azért mert ő lenne a legerősebb vagy legszórakoztatóbb, egyszerűen csak olyan jellemvonásokkal rendelkezik, amiket nagyon vonzónak találok. De a csajok sem rosszak, sőt.
Tényleg egy élmény volt olvasni ezt a könyvet.

Bogi_könyveskuckója>!
Jenn Lyons: Lelkek emlékezete

A Sárkányok kórusa sorozat egy igazi csemege azok számára, akik szeretik a sárkányos fantasykat, a cselszövést és persze a humoros karaktereket.
Tavaly olvastam a sorozat második részét…bevallom…voltak olyan dolgok, amik kiestek, halványak voltak. Azonban, ahogy haladtam előre egyre több dolog jutott eszembe az előző részekkel kapcsolatban. Ez is azt mutatja, hogy a sorozat részei nagyon szorosan egymásra épülnek.
A világ nagyon komplex, a szereplők gárdája is egy kisebb hadsereg – néha gondolkodni kell, hogy ki kicsoda és milyen kapcsolatban állnak.
A karakterek felépítése fantasztikus. Kihrin karakterét egyszerűen imádom. Igazán egyedi főhős.
A cselekmény most is izgalmas volt, telis-tele fordulattal és csavarral. Nagyon szerettem ezt a részt is. Várom a folytatást.

donzella P>!
Jenn Lyons: Lelkek emlékezete

Nekem ez volt a legjobb rész. Eddig csendben kivártam, mert az első két rész nehezen fogyasztható volt, a rengeteg célozgatás és előzmény nélküli motivációkkal. Nos, itt nagyon sok minden tisztázódik. Lett értelme a démonvilágnak és a támadásoknak – a puszta léten és ellenségen kívül. Hogyan került ide a reinkarnáció, meg ki és miért emlékszik az előző életekre, illetve, aki nem, az miért. Az istenek és sárkányok születése, Relos Var szerepe, mind más megvilágítást kapott.
Ez kellett, hogy összeálljon a kép, legalábbis, hogy eljuthassunk „napjainkig”. Talán most már a szereplők nem az események után, illetve elől fognak futni, hanem igyekeznek az eseményeket irányítani, az egy-két főkolompos helyett.
Arra is kíváncsi leszek, vajon fel fogja-e adni a históriás jelleget – vagyis a szereplők minden fejezet elején kommentálják, illetve megjegyzéseket tesznek a krónikákhoz, helyenként beleszólnak, ahogy a mágus jegyzeteli őket.
Az utolsó fejezetek sok leleplezést és fordulatot tartalmaznak, amely alapján Kihrin végre átveheti a történet vezetői szerepét, ha nem számítja el magát, illetve az is egyértelműnek látszik ki áll mellette, ellene.

TóthEdina>!
Jenn Lyons: Lelkek emlékezete

Nagy kedvencem lett ez a sorozat. Egy biztos, hogy nem könnyű olvasmány újra olvastam a sorozatot az elejétől mert nem egyszerű követni, hogy ki kicsoda illetve ki vagy kik voltak előző életükben:D Az nagyon tetszik, ahogy egyre több mindenre fény derül ahogy előre haladunk a történetben. A végén megint úgy raktam le ezt a fél téglát, hogy ne már olvasni akarnám most rögtön a folytatást alig várom, hogy megjelenjen mert most is egy izgalmas befejezést kaptunk. Aki nem ismeri ezt a sorozatot de szereti a részletesen kidolgozott fantasy történeteket, az ne habozzon olvassa el :)


Hasonló könyvek címkék alapján

Sarah J. Maas: Kingdom of Ash – Felperzselt királyság 1-2.
Andrzej Sapkowski: Az utolsó kívánság
Holly Black: The Queen of Nothing – A semmi királynője
Christopher Paolini: Örökség
Sara Wolf: Szívet szívért
Szigeti Kovács Viktor: A táltos
Munkácsi Gabriella: A sziget vadásza
Naomi Novik: Rengeteg
Indira Myles: Shajaran – Sorsvető
Steven Erikson: Tremorlor kapuja