„Őszintén? Én sem vettem volna meg magamat.”
@Eszti_TDA annyira hathatós ajánlására, hogy még meg is kaptam tőle a könyvet, nekiálltam, hogy elolvassam ezt a szép vaskos könyvet még gyorsan január elején, hogyha megint mehetünk suliba ne kelljen magammal cipelnem. Már a legelején kapott egy plusz pontot az elbeszélés formájáért. Azt nem mondom, hogy nem zavart össze vagy ötször, de nagyon érdekes volt. Egy jó ideig nem értettem mi folyik benne, csak sejtéseim voltak. De nem igyekeztem memorizálni és visszalapozgatni, úgy voltam vele, hogy ami megmarad, megmarad, ami nem, az előbb-utóbb csak leesik majd! :D Aztán elkezdtem érteni a dolgokat, de ettől minden csak bonyolultabb lett. Fő problémám forrása a történet értelmezésében a béklyókő volt. Te jó ég! Elmagyaráztam a húgomnak, amikor úgy éreztem, hogy már majdnem mindent tudok, hogy kik a fontosabb szereplők nagy nehezen, de ő is csak kikerekedett szemmel nézett, hogy ahhha. A közepén túljutva elkezdtek idegesíteni a szemszögváltások. Megállapítottam, hogy ez ilyen fantasy írós dolog lehet, szerintem tanítják, hogy hogyan lehet a legrosszabb pillanatokban szemszöget váltani. Sarah J. Maas, Cassandra Clare, Rick Riordan, most ez. Mindig mire pont belerázódom az aktuális szemszögbe és vadul olvasnám, hogy na, vajon mi lesz, jön a váltás! Kihrint bírtam, de annyira gyerek volt még az elején! A történet megértésében az is segítségemre lett volna, ha nem hazudott volna minden második szereplő, mint a vízfolyás többet között az egyik „nézőpontkarakter” is. Na meg, ha nem száz ember szemszögéből néztük volna a dolgokat.
„– (…) Vannak olyan férfiak, akiket veszélyesnek tartanak, aztán ott vannak azok, akik tényleg veszélyesek, és nem törődnek azzal, mi róluk a véleményed. Ő az utóbbiak közé tartozik. *
*Ez ugyancsak hízelgő. És egyáltalán nem igaz. Nagyon is érdekel, mit gondolnak rólam az emberek. Például azok, akik veszélyesnek gondolnak, kevésbé valószínű, hogy félbeszakítanak olvasás közben.”
Ugyanakkor ez tette többek között olyan izgalmassá! A nagy része olyan történet volt egy történetben, ami egy történetben van és amit én egy történetként olvasok! Az se lett volna rossz, ha egy karakter mondjuk… nem is tudom, tudom sokat kérek… de könnyebb lett volna, ha egy karakter, EGY KARAKTER és NEM KETTŐ azonnal! :DD Ezek miatt többször majdnem teljesen elvesztettem a fonalat. Meg amikor valakinek már a harmadik eredettörténetét kellett megtanulnom és teljesen összemosódtak a különböző verziók a fejemben. :D Miután a húgomnak elmagyaráztam a fő szálat nagyrészt értettem, de damn! Nagyon zavaros! Mondták, hogy bonyolult a története, de úgy voltam vele, hogy hát persze, fantasy, királyságok, fajok, családfák, de a béklyókőre nem számítottam.
És hiába tetszett az elején a dupla mesélés, amikor végre vége lett azért fellélegeztem kicsit. Persze, annak is megvan a varázsa, ha tudom az egyik történetszál hova fut ki, de azért néha jó nem tudni, hogy mi fog történni. Szegény spoiler halálát sajnáltam. Mondjuk amilyen rendszerességgel ezek feltámadnak… még ki tudja! A vége ígéretes, de azért készülök további szenvedésre, nem most jöttem le a falvédőről.
„– A „talán menni fog” jobb, mint a „nem fog menni, mert meg sem próbáltuk”.”
Voltak benne nagyon komoly és határozottan valóságos gondolatok is, szépen beépítve a fantasy világba. Ilyeneknél csak pislogtam, hogy wow.
„– Nem tehetek semmit, hogy felszabadítsam ezeket az embereket.
– Ez igaz, ha elhiszed, de félreértés ne essék: csupán azért igaz, mert elhiszed.”
„Csakhogy az igazi gonoszság nem egy démon vagy egy álnok varázsló. Az igazi gonoszság olyan, mint a Quur Birodalom: egy társadalom, ami a szegényekből és az elnyomottakból lakmározik, valahogy úgy, mint az anya, aki felfalja a saját gyerekeit. A démonok és szörnyetegek esete egyszerű; mindig összeverődünk, hogy leküzdjük őket. De az igazi, az alattomos gonoszság az, ami hagyja, hogy hátat fordítsunk valaki más fájdalmának, és azt mondjuk, hogy hát, ez bizony nem az én dolgom.”
A következő részt mindenképpen elolvasom, amint rászánom magam, hogy kipengessem az összeget rá, nem egy kétforintos könyv, de szerintem nem fogom sokáig bírni. :D
Összességében tehát nagyon tetszett, a történet hella bonyolult, érzelmileg nem különösen erős, de potenciál van benne, remélem ilyen téren még fejlődik, a szereplőket bírtam, Kihrint különösen. spoiler Na, meg Thurvishar lábjegyzeteit imádtam. :DD A világot meglepően megszerettem. Nem mondom, hogy kedves vagy szép, de mégis… az biztos, hogy szépen kidolgozott és egyedi, ha természetesen többnyire olyan elemekből épít, amiket már olvastam külön-külön más sorozatokban. Nagyon hosszú könyv és sokáig is tartott elolvasnom, de tényleg olvasmányos, a stílus a körülményekhez képest könnyed, humoros. Én tudom ajánlani.
„– A fenébe, mi lett a tervünkkel?
– Gyönyörűen működött, egészen addig, amíg már nem.”
Újraolvasás után:
Az újraolvasás okai:
1. 2 és fél évvel ezelőtt olvastam ezt, úgyhogy az emlékeim erősen ködösek voltak.
2. Végighallgattam órák között sétálva a No Page Unturned podcastsorozatát a könyvről és nagyon kedvem támadt más szemmel őjraolvasni, már a 2. és 3. könyv ismeretében.
3. Kellett a sorozathoz tartozó kihívásra.
Úgyhogy újra is olvastam és nem bántam meg. Egyrészt a 4. részhez NAGYON jól jött, bármennyire is kínzott az elején, hogy ezt olvasom ahelyett. Viccesnek találtam ebben az olyan megjegyzéseket, mint, hogy a „Relos Var nevű fickó a kisebbik rossz.” Sure, sure, sure, sure. „Relos Var és a gazdája, a yori Kaen herceg”.
Oké, ez is nagyon jó rész, megismerkedünk a szereplőkkel meg minden, de egyrészt a sok új infó nagyon leterheli az olvasót, másrészt külön vannak a szereplők! Még Teraeth és Kihrin Ynisthanan sem pótolja teljes egészében azt a Thurvishar+Kihrin+Teraeth+Janel squad goalst, ami a harmadik részben van. Meg a kínos találkozásokat a szülőkkel, volt szeretőkkel, házastársakkal és ellenségekkel! Az egyszerűen golden.
Meglepően sok ártatlan embert tekintenek járulékos veszteségnek ebben a sorozatban. Látszik, hogy nem ifjúsági.
Továbbra is nagyon jó idézet, de mit akart Teraeth? Miért ő mit csinál hogy ezeket a rendszerszintű problémákat megoldja? Pont azt mondja hogy „az igazi, az alattomos gonoszság az, ami hagyja, hogy hátat fordítsunk valaki más fájdalmának és azt mondjuk hogy hát az bizony nem az én dolgom”, de pontosan ugyanezt mondta Kihrinnek! Hogy ne menjen vissza ne érdekeljen hogy hány ember halt meg Gadrith, merthogy ez nem az ő baja. Miben különbözik ez attól amit ő mond? Kihrin is annyira nem érti mint én.
Ejj, ez a vége még másodjára is olyan izgalmas, hogy alig tudom olvasni. Pedig az alapján, ahogy szerintem állnak az események, vagyis a harmadik könyv végén, szinte semmi jelentősége nincs, hogy most sikerrel járnak-e vagy sem, hiszen sokkal nagyobb erők vannak mozgásban, ÉS tudom, hogy mennyire járnak sikerrel, de még így is izgalmas.
Tehát másodjára is remek volt, nagyon tanulságos a további cselekmény szempontjából és a való világra nézve is, úgyhogy ajánlom. Sajnálom, hogy nem kapható, de mindenkit tudok bíztatni a könyvtárazásra, illetve postaköltségért cserébe szívesen kölcsönadom, ez a könyv megérdemli.