"Tudom, hogy nem lát, tudom, hogyan vesztette el a látását, és tudom,
hogyan született újjá lelkileg és testileg egyaránt.
Viszont csak most, jó pár év után, a könyv kézirata olvasásakor tudtam
meg, mi minden történt Vele mindezek előtt. Amikor még látott,
kisgyerek, majd nagyobb gyerek volt, és előbb így, később úgy volt jelen
életében a mentőautó. Hogy miként, azt most megtudhatja a Kedves
Olvasó is.
Akkor látott, most meg emlékezik – és mesél. "
Gyarmati Enikő -munkatárs
Emlék-szem 2 csillagozás
Kiemelt értékelések
MRian>!
1 hozzászólás
Jenei András könyvével visszarepültem saját gyermekkoromba, ezért külön köszönet. Nyíltan ír le mindent, amire emlékszik – nem akármilyen részletességgel –, s közben megjeleníti az adott kor egyedi sajátosságait, olyan „apróságokat” is, amik segítségével, mintha moziban lennénk. Megelevenít – önmaga sorsán kívül – több életutat is, amivel még jobban sikerül az olvasónak belecsöppenni, társává válni az akkori pillanatnak.
András örömei, nem várt, de keményen kiosztott nehézségei, embertársai, családja hozzáállása, cukorbetegségének megpróbáltatásai, így őszintén leírva, átélhetővé teszik, milyen kihívásokkal kellett/kell megbirkóznia. Nem mindennapi, sokszor kifejezetten „embertelen” sztorik, mégsem veszik el a kedves történések lényegét. Élményeken, együttérzésen kívül, sokkal többet ad ez az írás, válaszokat.
Nem szeretném elárulni azon részleteket, amik különösen mélyen hatottak rám, mert reménykedem abban, hogy még nagyon sokan elolvassák.
Azoknak különösen ajánlom, akik már azt hitték, rosszabb nem jöhet az életükben és azoknak, akik kiutat keresnek. Köszönet Jenei András!
Ólomöntő>!
1 hozzászólás
Egy nagyobb veszteség esetén elveszítjük a biztonságérzetünket, az önmagunkról és a világról alkotott képünk széthullik. Ilyenkor törvényszerű, hogy az önbecsülésünk megfogyatkozik, szégyent, haragot élünk meg, különösen annak fényében, hogy kultúránk a sikeres és magabiztos embereket értékeli, „szereti”. Szerencsére vannak eszközök, amik segítenek a felállásban és újrakezdésben, mint például a józan ítélőképesség, reális ,elérhető célok felé haladás, lépésről lépésre eltántoríthatatlanul. Mindannyiunkban ott él az a belső erő ami jellemünket, emberségünket táplálja, és nem alszik ki soha.
Szerettem ezt a könyvet, formázott, érzékeny és mély. Nem bánt, nem fröcsög és nem keres bűnbakot sem. Tényszerű, objektív, mégis eredeti, utánozhatatlan, érzelemgazdag, amolyan „kispartizános”. A tőle már megszokott választékos stílusban, humor és őszinteség. Remekmű!
Népszerű idézetek
Ólomöntő>!
Otthon apám nem mutatta, hogy elégedetlen lenne. Tudta, hogy
sokat kellett pótolnom, tudta, hogy a matek nem az erősségem, s tudta,
hogy a cukorbetegségem az oka mindennek. A gyengébb osztályzatnak,
a furcsa tekinteteknek, az egyre jobban érzett fáradtságnak, az egyre
inkább érkező hiányérzeteknek. Pont úgy, vagy majdnem annyira, mint
ahogy édesanyám is…
Ólomöntő>!
Azt hiszem még mindig nem voltunk igazán tisztában azzal, hogy mi
történik velem, velünk. Nekem ötödikesként a folyamatos hiányzások, a
minduntalan kiszakítás a saját környezetemből, a sokrétűen nem
rendezett állapot nagyon erős irányt adott a jövőm felé. Mint az is,
ahogy apámék, no és a nővéremék is hol erősebben, hol kevésbé
szembesültek a következményekkel.
Ólomöntő>!
Érkezett egy lány az osztályra. Vele azért lettem jóban, mert egyrészt
nagyon kedves és tartalmas beszélgetéseket folytattunk, másrészt egy
barátom jobban is megkedvelte. Sokat feküdt, csak ritkán láttuk kijönni
a szobájából és falfehér arccal mindig a szédülésre és a gyengeségre
panaszkodott.
− Nagyon szédülök és a gyógyszerek sem segítenek − mondta
gyakran.
Egyik délután eljött érte a már jól ismert kék busz és villogva vitte őt
el. Örökre.
Ólomöntő>!
Otthon hagytam az otthonom. Akkor azzal a tudattal, hogy „nagy
vagyok” még nem értettem, hogy bizony minden relatív. Merthogy ez
van ahol igaz, de van az is, ahol én leszek a „kicsi”. No és persze enyém
lehet a világ, egyedül és önállóan jöhetek-mehetek ahová tetszik, nem
szólnak bele a dolgaimba, de ugyanakkor sokkal több idegen ember
vesz majd körül. A kép olyan, mint az erdő és a benne lévő tisztás. Hol
az egyik jelent biztonságot és védelmet, hol a másik szabadságot.
Ólomöntő>!
2 hozzászólás
Álmok, melyeket az ember vagy egy egész életen át kerget, vagy tesz
érte. Esetleg magától megvalósul, még akkor is, ha ez véletlennek tűnik.
Bár mint tudjuk, véletlenek nincsenek…
Persze az is előfordul, hogy az ember még nem álmodik valamiről,
mert talán kicsi hozzá, vagy fel sem fogja, de mégis bekövetkezik. Aztán
olyan alapot, olyan történést indít el, ami végig ott marad az ember
életében. Talán tudatosan, talán rejtőzködve, de ott szunnyad és vár.
Vár egy szikrára, s amikor az megérkezik, ráeszmél arra az első
élményre, ami az egészet elindította.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Reményik László: Akik a sötétben is látnak ·
Összehasonlítás - Reményik László: Kicsivel könnyebb… ·
Összehasonlítás - Reményik László: Könnyű neked… ·
Összehasonlítás - Reményik László: Életbajnokok ·
Összehasonlítás - Helen Keller: Csöndes sötét világom 83% ·
Összehasonlítás - Vlagyimir Galaktyionovics Korolenko: A vak muzsikus 82% ·
Összehasonlítás - Sándor Erzsi: Szegény anyám, ha látnám 94% ·
Összehasonlítás - Cseh Katalin: Világtalan világosság ·
Összehasonlítás - Bánki László – Csató Gyula – Varga Lívia Éva: Ne parázz! ·
Összehasonlítás - Barczikay Lilla: Márványlánc ·
Összehasonlítás