Az ​enyém 15 csillagozás

Jenei András: Az enyém Jenei András: Az enyém Jenei András: Az enyém

"Azt hiszed, hogy észreveszed, pedig mindketten tudjuk: meg sem látod addig, amíg meg nem villan a fehér bot a kezében. Jó, ne legyek ennyire szigorú, hiszen te azért nyitott szemmel jársz, s lehet, hogy körülötted mindenki.
Én hős vagyok (?), én tényleg csak akkor láttam meg őket, ha már majdnem hasra estem a jobbra-balra ingázó botjukban. Akkor is félve kérdeztem meg: Segíthetek?"

>!
Magánkiadás, Pécs, 2016
Felolvasta: Gépész
>!
Queer, Budapest, 2013
112 oldal · ISBN: 9789638956385
>!
Magánkiadás, Budaörs, 2011
90 oldal · ISBN: 9789630808491

Most olvassa 1

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 3

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Roszka>!
Jenei András: Az enyém

Mondhatnék e könyv kapcsán okosságokat, de azt hiszem, nagyon nem lenne illő.
Emelem kalapom Jenei András előtt, hogy ezt így dolgozza fel, nem hiszem, hogy sokan képesek lennénk erre.
Megvakulni… Talán az egyik legborzalmasabb dolog lehet, a többit nem is említve. De az utolsó mondata a legfontosabb a szerzőnek.
SOHA NE ADD FEL!

1 hozzászólás
Gyöngyi69>!
Jenei András: Az enyém

Jenei András könyvét jó szívvel ajánlom mindenkinek: aki egészséges, annak azért, hogy jobban lássa, mit veszíthet, és talán jobban megbecsüli az egészségét, aki beteg, annak meg azért, mert rengeteg erő sugárzik belőle, amiből merítkezni lehet. Andrást életét súlyosabbnál súlyosabb betegségek teszik egyre nehezebbé, de míg más talán feladta volna, ő megrázta magát, és fityiszt mutatott a sorsnak. Megmutatja, hogy az életet lehet élni, még akár élvezni is cukorbetegen, vakon, vesebetegen, és hetente többször a dializáló géphez kötve is. Még ha gyakran nem könnyű, akkor is.
András történetét hallgatva eszembe jutott az az eset, amikor kezdő nővérként egymás nyakába ugorva örültünk reggel műszakkezdéskor, mert megtudtuk, hogy éjszaka ment a mentő X. Y-ért, mert lett donor, és végre vesét fog kapni. Pedig hát az valaki élete árán adódott csak. :-(
Kívánok magamnak, és mindenkinek annyi erőt betegség esetére, amennyiről András könyve, élete tesz bizonyságot! Akkor nem csak túlélünk, de képesek leszünk minőségi életet is élni. És az nem kevés.

2 hozzászólás
K_A_Hikari>!
Jenei András: Az enyém

„Észreveszed, amit előtte látóként kevésbé, azaz megtanulsz látni és látszani.”

Ezt a könyvet még nyáron vettem, spoiler de csak feltettem a polcra, hogy valamikor majd sort kerítek rá. Aztán a szociális gondoskodás története órán a vakokról, a vakságról esett szó, nekem meg eszembe jutott, hogy van itthon ezzel kapcsolatban egy ilyen könyvem, olvassuk el, tudjunk hozzászólni a témához legközelebb.

Van bennem egy hangyányi félsz, hogy magyar szerző regényét olvastam és most értékelem, de akkor is kimondom: nekem ez így, ebben a formában kevés volt.
Csapongó volt a könyv, olyan stílusú, mint amikor leülsz valakivel beszélgetni egy kávé mellett: élőbeszédben nincs ezzel semmi probléma,hiszen bármikor reflektál a beszélgetőpartner, vissza- vagy épp új mederbe tereli a beszélgetést, de egy regénynél ez nem működik. Ott csak kész szöveget kap az olvasó, azt megváltoztatni nem tudja, a témát más szemszögből nem ismerheti meg.
Kilencven oldal nem sok, lehetett volna ehhez még hozzáírni, nem rácsapni az ajtót az eseményekre.

Nem tudtam meg sok új információt a vakságról, arról, milyen ezzel a fogyatékossággal együtt élni, hogyan reagál/hogyan segíthet a környezet először elfogadni, majd megbékélni azzal a tudattal, hogy nem lát az ember, stb.
Túl sok megválaszolatlan kérdés maradt bennem.

1 hozzászólás
aydi>!
Jenei András: Az enyém

Annyira sok minden kavarog a fejemben a könyv kapcsán, hogy kicsit nehéz összeszedetten írnom róla.
Először is nekem sokszor megfordult a fejemben, mikor az utcán vak embert láttam, hogy mi játszódhatott le benne, mikor elvesztette a látását, hogyan lehet megtanulni ezzel élni, hogyan lehet elfogadni. Számomra a lehetetlennel volt egyenlő. Ugyanakkor természetes láttam, hogy ez nem így van. Ilyenkor eszembe jut, hogy ők mennyire erősek, hogy nekem rossz kedvem van, mert reggel nem úgy áll a hajam, nem tiszta a kedvenc ruhám, amit fel akartam venni, mert csúnyán néztek rám az utcán, netalán olyat mondtak nekem, ami nem esett jól. Mennyit foglalkozok azzal, hogy mit gondolnak rólam… Igazából ezek nem is problémák. Mennyi sokkal nehezebb sors van… Örülnöm kellene annak, hogy mennyi mindenben szerencsés vagyok. Persze, ahogy a könyvből kiderül, elsősorban a saját problémáinkkal foglalkozunk, sajnáltatjuk magunkat. De lehet másképp is. És kell, hogy másképp legyen.
Szóval sok ilyen dolog jutott az eszembe, miközben olvastam a könyvet. Hogy lehet ezt elviselni? Hogy lehet mégis ezt pozitívan, humorral kezelni? Miért? Mit akar ezzel a sors vagy bármilyen más hatalmasabb erő? (Ki, miben hisz)
Bátran ajánlom a könyvet bárkinek, aki kicsit is kíváncsi milyen másnak lenni, aki kicsit is empatikus, aki meg akarja érteni milyen vaknak lenni, aki észrevesz másokat is az utcán…
És köszönöm, hogy eben a nagyon őszinte, személyes hangvételű könyvben kicsit beleláthattam valaki lelkébe.

1 hozzászólás
Zoltan_Szeman I>!
Jenei András: Az enyém

Nehéz pontosan megfogalmaznom, hogy milyen érzésekkel fejeztem be a művet, de mindenképpen pozitiv élmény volt.
Nagyon tetszett, hogy az iró egyszerre volt képes személyes hangulatot teremteni, bevonni az ő világába úgy, hogy közben ő maga megtartotta a külső szemlélő józanságát. Az itt-ott kivillanó kissé talán fanyar humor határozottan jól fűszerezte a történetet. Bátran tudom ajánlani mindazoknak, akik szeretik, kedvelik a sorstörténeteket.

1 hozzászólás
D_Kathlyn>!
Jenei András: Az enyém

Köszönöm Andrásnak ezt a páratlan könyvet.
Az emberek jelentős százaléka úgy véli, hogy az ő problémája eltörpül másoké mellett, pedig csak éppen betört a körme. Nem gondol bele abba, hogy mások mit élnek át, hogyan küzdenek meg a nap mint nap rájuk rakódó nehézségekkel. Ez a könyv egy rendkívül erős emberről szól, akiről rengeteg ember példát vehetne, aki segítségre szorul, de mégis ő az aki segítséget nyújt. Mindenképpen ajánlom a könyvet elolvasásra.

1 hozzászólás
Katalin_Albrecht>!
Jenei András: Az enyém

Végtelenül őszinte és megrázó könyv. Az író szemérmesség nélkül enged bepillantást egy olyan élethelyzetbe, amiről az embernek fogalma sincs, amíg bele nem kerül. A téma ellenére mégis olvasmányos és pozitív végkicsengésű. Csak ajánlani tudom mindenkinek.

1 hozzászólás
Mesekanna>!
Jenei András: Az enyém

Először az írót ismertem meg, majd olvasni kezdtem írásait. Az enyém őszinte és megrázó, a sorstársaknak – bizony, vagyunk jó néhányan –, akár mankó is. Soha ne add fel!

Kicsi_Yeye>!
Jenei András: Az enyém

Nehez barmit is irni, rengeteg gondolat kavarog bennem. Barmilyen betegseggel egyutt elni nehez de tudni kell emelt fovel viselni, Andras szamara ez sikerult. Hatalmas tiszteletem neki amiert igy viseli a sorsat! Ajanlom mindenkinek ezt a konyvet, tanulsagos lesz! Jenei Andrasnak pedig koszonom!

Erika_Benke>!
Jenei András: Az enyém

Nagyon tetszett a könyv, ami tulajdonképpen a szerző őszinte, személyes (sokszor ironikus) narratívája a megvakulásáról. Azt hiszem, ha lehetne, feltenném a kötelező olvasmányok listájára. Rámutat arra, hogy mennyire fontos a testünk jelzéseire figyelni. András cukorbeteg, vakká válik, kettős szervátültetésre vár. És mindezt emberi módon viseli. Időnként felébredő kétségekkel, de hatalmas kitartással és méltósággal. Ennyi hátrány, „fogyaték” mellett is tanul, képezi magát, és tovább keresi a helyét a világban. Remek motivációs anyag!

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

aydi>!

Mert segíteni jó, ez az én életvizem, lételemem…

71. oldal

K_A_Hikari>!

Észreveszed, amit előtte látóként kevésbé, azaz megtanulsz látni és látszani.

53. oldal

K_A_Hikari>!

Menj, ha menned kell! Sírj, ha úgy érzed, hogy az neked jó! Viselkedj, ha azt érzed, továbbjuthatsz vele! Írj, ha hiszed, hogy szavaid eljutnak másokhoz s megérthetik üzeneted! Ami a legfontosabb: soha ne add fel!

89. oldal

K_A_Hikari>!

A gondolatok jöttek, mentek, de a lényeg nem változott: féltem.

9. oldal

aydi>!

„Jaaj, de nincs kedvem bemenni a városba! Igaz, hogy csak a bevásárlóközpontba, ott is csak a bejáratig kell menni, de este van, meg utazni a villamoson, meg…”

Ó, te szegény! Tudod, hogy én mennyire mennék? Este van? Hát akkor a legszebb a kivilágított város! Csak a bejáratig? Tudod, hogy ha már itt kint a buszmegállóig el tudnék menni, az mit is jelentene nekem? Ha már mindezt egyedül megtehetném? Neked meg az a bajod, hogy este van?

42. oldal

aydi>!

Ezt akartam én is. Menni, jelezni, de mindent úgy, hogy aki megáll és az utca túloldaláról figyel, azt gondolja: Mekkora ember! S nem azt, hogy „szegény, szerencsétlen…”

60. oldal

K_A_Hikari>!

Állj fel! Gyerünk, bizonyítsd be!
„Te sosem leszel akkora trutyiba, hogy ne legyen benned erő arra, hogy ki ne mássz belőle!”

19. oldal

K_A_Hikari>!

Sokan nem tudják kimondani azt, hogy vak. Aztán akad, aki felháborodik azon, hogy világtalan, vagy azon, hogy látássérült, vagy azon, hogy látásában fogyatékos.
Nem vagyunk egyformák. Ez igaz mindenkire, függetlenül attól, hogy vak, gyengénlátó, süket- vagy ha úgy jobb, siket- de mozgássérült, vagy béna…

39. oldal

K_A_Hikari>!

…ha az ember akar valamit és tesz is érte, akkor nyerhet.

62. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Sándor Erzsi: Szegény anyám, ha látnám
Reményik László: Akik a sötétben is látnak
Molnár Gábor: Éjbe zuhant évek
Reményik László: Életbajnokok
Sheila Hocken: Emma meg én
Bánki László – Csató Gyula – Varga Lívia Éva: Ne parázz!
Takács Péter: Vakoda
Vlagyimir Galaktyionovics Korolenko: A vak muzsikus
Helen Keller: Szakadékból a fényre
Catherine Anderson: Az ég kékje