Az ​enyém 12 csillagozás

Jenei András: Az enyém Jenei András: Az enyém Jenei András: Az enyém

"Azt hiszed, hogy észreveszed, pedig mindketten tudjuk: meg sem látod addig, amíg meg nem villan a fehér bot a kezében. Jó, ne legyek ennyire szigorú, hiszen te azért nyitott szemmel jársz, s lehet, hogy körülötted mindenki.
Én hős vagyok (?), én tényleg csak akkor láttam meg őket, ha már majdnem hasra estem a jobbra-balra ingázó botjukban. Akkor is félve kérdeztem meg: Segíthetek?"

>!
Magánkiadás, Pécs, 2016
Felolvasta: Gépész
>!
Queer, Budapest, 2013
112 oldal · ISBN: 9789638956385
>!
Magánkiadás, Budaörs, 2011
90 oldal · ISBN: 9789630808491

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

>!
Roszka P
Jenei András: Az enyém

Mondhatnék e könyv kapcsán okosságokat, de azt hiszem, nagyon nem lenne illő.
Emelem kalapom Jenei András előtt, hogy ezt így dolgozza fel, nem hiszem, hogy sokan képesek lennénk erre.
Megvakulni… Talán az egyik legborzalmasabb dolog lehet, a többit nem is említve. De az utolsó mondata a legfontosabb a szerzőnek.
SOHA NE ADD FEL!

1 hozzászólás
>!
Gyöngyi69
Jenei András: Az enyém

Jenei András könyvét jó szívvel ajánlom mindenkinek: aki egészséges, annak azért, hogy jobban lássa, mit veszíthet, és talán jobban megbecsüli az egészségét, aki beteg, annak meg azért, mert rengeteg erő sugárzik belőle, amiből merítkezni lehet. Andrást életét súlyosabbnál súlyosabb betegségek teszik egyre nehezebbé, de míg más talán feladta volna, ő megrázta magát, és fityiszt mutatott a sorsnak. Megmutatja, hogy az életet lehet élni, még akár élvezni is cukorbetegen, vakon, vesebetegen, és hetente többször a dializáló géphez kötve is. Még ha gyakran nem könnyű, akkor is.
András történetét hallgatva eszembe jutott az az eset, amikor kezdő nővérként egymás nyakába ugorva örültünk reggel műszakkezdéskor, mert megtudtuk, hogy éjszaka ment a mentő X. Y-ért, mert lett donor, és végre vesét fog kapni. Pedig hát az valaki élete árán adódott csak. :-(
Kívánok magamnak, és mindenkinek annyi erőt betegség esetére, amennyiről András könyve, élete tesz bizonyságot! Akkor nem csak túlélünk, de képesek leszünk minőségi életet is élni. És az nem kevés.

2 hozzászólás
>!
Flow I
Jenei András: Az enyém

Hangoskönyvként hallgattam meg ezt a művet, és közben egy pillanatra sem lankadt el a figyelmem. Mély nyomott hagyott bennem. Először nem voltam biztos benne, hogy milyet, mert nem könnyű megemészteni, felfogni és megérteni ilyesmit. Súlyos, nehéz témák ezek ugyanis, és ezt nem vicces értelemben mondom. Utólag viszont rájöttem, hogy kifejezetten jó élményt hagyott bennem a könyv annak ellenére is, hogy sok benne a szomorú, megrázó esemény.
Ennek az az oka, hogy a tragédiák és nehézségek ellenére, amin a szerzőnek át kellett esnie, mégis képes objektíven, informatívan, sőt szórakoztatóan nyilatkozni és írni erről az egész témáról. Valóban hasznos tehát ez az olvasmány. Rengeteg dolgot megtudtam belőle, melyekről korábban fogalmam sem volt. Elképzelni sem tudtam volna.
De a műből egyébként nemcsak tanulni és informálódni lehet, hanem akár inspirációnak is jó. Útmutató jellegű lehet sokunknak, ha problémákkal találnánk szembe magunkat. Hogyan éljük túl? Egyáltalán van-e még remény valahol a távolban, amiért érdemes továbbhaladni azon a bizonytalan, ijesztő úton? Az ember néha ott találhatja magát egy ilyen kereszteződésnél, ahol bizony felmerülnek ilyen kérdések. És olyankor nagyon nem mindegy, hogy hogyan döntünk.
Azok, akiket nagy sorscsapások érnek (nem egy példát láttam erre életem során), hajlamosak átmenni végleges, totális önsajnálatba. Abban az állapotban az adott személy nem boldog többé, és mások számára is csak teherré válik. Mert sem adni, sem elfogadni nem képes már a jót, az örömöt és a szeretetet.
A könyv szerzője viszont ironikusan, szarkasztikusan, időnként önkritikát gyakorolva humorosan mesél el nagyon nehéz élethelyzeteket, melyeket a legtöbb ember nem is biztos, hogy ép ésszel végig tudna csinálni. Ez elképesztő életszeretetre, kitartásra és gerincességre vall. Sőt, éleslátásra. Mármint felfogás és felismerés szempontjából. Ugyanis nemcsak a szemünkkel látunk, de a szívünkkel és az eszünkkel is. Rengetegféleképpen érzékeljük a körülöttünk élőket és a világot, melyben élünk. A könyv hallgatása közben sokszor az a meglepő érzés ragadott magával, hogy a szerző látás nélkül is többet érzékel a világunkból, mint mi, akik sokszor csak a szemünkre hagyatkozunk.
Emelem kalapom ez előtt a mű előtt és szerzője előtt is. Szerintem egyedülálló az élethez való hozzáállása és ebben a műben (mert még csak ezt ismerem) írói teljesítménye úgyszintén.

1 hozzászólás
>!
aydi
Jenei András: Az enyém

Annyira sok minden kavarog a fejemben a könyv kapcsán, hogy kicsit nehéz összeszedetten írnom róla.
Először is nekem sokszor megfordult a fejemben, mikor az utcán vak embert láttam, hogy mi játszódhatott le benne, mikor elvesztette a látását, hogyan lehet megtanulni ezzel élni, hogyan lehet elfogadni. Számomra a lehetetlennel volt egyenlő. Ugyanakkor természetes láttam, hogy ez nem így van. Ilyenkor eszembe jut, hogy ők mennyire erősek, hogy nekem rossz kedvem van, mert reggel nem úgy áll a hajam, nem tiszta a kedvenc ruhám, amit fel akartam venni, mert csúnyán néztek rám az utcán, netalán olyat mondtak nekem, ami nem esett jól. Mennyit foglalkozok azzal, hogy mit gondolnak rólam… Igazából ezek nem is problémák. Mennyi sokkal nehezebb sors van… Örülnöm kellene annak, hogy mennyi mindenben szerencsés vagyok. Persze, ahogy a könyvből kiderül, elsősorban a saját problémáinkkal foglalkozunk, sajnáltatjuk magunkat. De lehet másképp is. És kell, hogy másképp legyen.
Szóval sok ilyen dolog jutott az eszembe, miközben olvastam a könyvet. Hogy lehet ezt elviselni? Hogy lehet mégis ezt pozitívan, humorral kezelni? Miért? Mit akar ezzel a sors vagy bármilyen más hatalmasabb erő? (Ki, miben hisz)
Bátran ajánlom a könyvet bárkinek, aki kicsit is kíváncsi milyen másnak lenni, aki kicsit is empatikus, aki meg akarja érteni milyen vaknak lenni, aki észrevesz másokat is az utcán…
És köszönöm, hogy eben a nagyon őszinte, személyes hangvételű könyvben kicsit beleláthattam valaki lelkébe.

1 hozzászólás
>!
Zoltan_Szeman I
Jenei András: Az enyém

Nehéz pontosan megfogalmaznom, hogy milyen érzésekkel fejeztem be a művet, de mindenképpen pozitiv élmény volt.
Nagyon tetszett, hogy az iró egyszerre volt képes személyes hangulatot teremteni, bevonni az ő világába úgy, hogy közben ő maga megtartotta a külső szemlélő józanságát. Az itt-ott kivillanó kissé talán fanyar humor határozottan jól fűszerezte a történetet. Bátran tudom ajánlani mindazoknak, akik szeretik, kedvelik a sorstörténeteket.

1 hozzászólás
>!
adry92
Jenei András: Az enyém

Csak ajánlani tudom mindenkinek! Micsoda izgalmakkal teli, megrendítő és felemelő történet komponálása ez a mű. Elénk tárja mindazt, amiről csak sejtésünk lehet, milyen lehet más érzékszerveket kifinomítva élni az életet? Milyen lehet látás hiányában tapintással, hallással és az érzékszerveinkre hagyatkozva élni, sőt megtenni mindazt, mint egy látó! Lovagló versenyt megnyerni! Heroikus küzdelmen túl mutat ez!

>!
D_Kathlyn
Jenei András: Az enyém

Köszönöm Andrásnak ezt a páratlan könyvet.
Az emberek jelentős százaléka úgy véli, hogy az ő problémája eltörpül másoké mellett, pedig csak éppen betört a körme. Nem gondol bele abba, hogy mások mit élnek át, hogyan küzdenek meg a nap mint nap rájuk rakódó nehézségekkel. Ez a könyv egy rendkívül erős emberről szól, akiről rengeteg ember példát vehetne, aki segítségre szorul, de mégis ő az aki segítséget nyújt. Mindenképpen ajánlom a könyvet elolvasásra.

1 hozzászólás
>!
Katalin_Albrecht
Jenei András: Az enyém

Végtelenül őszinte és megrázó könyv. Az író szemérmesség nélkül enged bepillantást egy olyan élethelyzetbe, amiről az embernek fogalma sincs, amíg bele nem kerül. A téma ellenére mégis olvasmányos és pozitív végkicsengésű. Csak ajánlani tudom mindenkinek.

1 hozzászólás
>!
Erika_Benke
Jenei András: Az enyém

Nagyon tetszett a könyv, ami tulajdonképpen a szerző őszinte, személyes (sokszor ironikus) narratívája a megvakulásáról. Azt hiszem, ha lehetne, feltenném a kötelező olvasmányok listájára. Rámutat arra, hogy mennyire fontos a testünk jelzéseire figyelni. András cukorbeteg, vakká válik, kettős szervátültetésre vár. És mindezt emberi módon viseli. Időnként felébredő kétségekkel, de hatalmas kitartással és méltósággal. Ennyi hátrány, „fogyaték” mellett is tanul, képezi magát, és tovább keresi a helyét a világban. Remek motivációs anyag!

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
aydi

Mert segíteni jó, ez az én életvizem, lételemem…

71. oldal

>!
aydi

„Jaaj, de nincs kedvem bemenni a városba! Igaz, hogy csak a bevásárlóközpontba, ott is csak a bejáratig kell menni, de este van, meg utazni a villamoson, meg…”

Ó, te szegény! Tudod, hogy én mennyire mennék? Este van? Hát akkor a legszebb a kivilágított város! Csak a bejáratig? Tudod, hogy ha már itt kint a buszmegállóig el tudnék menni, az mit is jelentene nekem? Ha már mindezt egyedül megtehetném? Neked meg az a bajod, hogy este van?

42. oldal

>!
aydi

Ezt akartam én is. Menni, jelezni, de mindent úgy, hogy aki megáll és az utca túloldaláról figyel, azt gondolja: Mekkora ember! S nem azt, hogy „szegény, szerencsétlen…”

60. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Bánki László – Csató Gyula – Varga Lívia Éva: Ne parázz!
Reményik László: Akik a sötétben is látnak
Takács Péter: Vakoda
Molnár Gábor: Éjbe zuhant évek
Kiss Bori – Kőrössi P. József (szerk.): Mélységek fölött
Reményik László: Életbajnokok
Sheila Hocken: Emma meg én
Catherine Anderson: Út a boldogsághoz
Vlagyimir Galaktyionovics Korolenko: A vak muzsikus
Helen Keller: Szakadékból a fényre