Az ​enyém 21 csillagozás

Jenei András: Az enyém Jenei András: Az enyém Jenei András: Az enyém

"Azt hiszed, hogy észreveszed, pedig mindketten tudjuk: meg sem látod addig, amíg meg nem villan a fehér bot a kezében. Jó, ne legyek ennyire szigorú, hiszen te azért nyitott szemmel jársz, s lehet, hogy körülötted mindenki.
Én hős vagyok (?), én tényleg csak akkor láttam meg őket, ha már majdnem hasra estem a jobbra-balra ingázó botjukban. Akkor is félve kérdeztem meg: Segíthetek?"

>!
Magánkiadás, Pécs, 2016
Felolvasta: Gépész
>!
Queer, Budapest, 2013
112 oldal · ISBN: 9789638956385
>!
Magánkiadás, Budaörs, 2011
90 oldal · ISBN: 9789630808491

Most olvassa 1

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 4

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Roszka>!
Jenei András: Az enyém

Mondhatnék e könyv kapcsán okosságokat, de azt hiszem, nagyon nem lenne illő.
Emelem kalapom Jenei András előtt, hogy ezt így dolgozza fel, nem hiszem, hogy sokan képesek lennénk erre.
Megvakulni… Talán az egyik legborzalmasabb dolog lehet, a többit nem is említve. De az utolsó mondata a legfontosabb a szerzőnek.
SOHA NE ADD FEL!

1 hozzászólás
Gyöngyi69>!
Jenei András: Az enyém

Jenei András könyvét jó szívvel ajánlom mindenkinek: aki egészséges, annak azért, hogy jobban lássa, mit veszíthet, és talán jobban megbecsüli az egészségét, aki beteg, annak meg azért, mert rengeteg erő sugárzik belőle, amiből merítkezni lehet. Andrást életét súlyosabbnál súlyosabb betegségek teszik egyre nehezebbé, de míg más talán feladta volna, ő megrázta magát, és fityiszt mutatott a sorsnak. Megmutatja, hogy az életet lehet élni, még akár élvezni is cukorbetegen, vakon, vesebetegen, és hetente többször a dializáló géphez kötve is. Még ha gyakran nem könnyű, akkor is.
András történetét hallgatva eszembe jutott az az eset, amikor kezdő nővérként egymás nyakába ugorva örültünk reggel műszakkezdéskor, mert megtudtuk, hogy éjszaka ment a mentő X. Y-ért, mert lett donor, és végre vesét fog kapni. Pedig hát az valaki élete árán adódott csak. :-(
Kívánok magamnak, és mindenkinek annyi erőt betegség esetére, amennyiről András könyve, élete tesz bizonyságot! Akkor nem csak túlélünk, de képesek leszünk minőségi életet is élni. És az nem kevés.

2 hozzászólás
Aniza I>!
Jenei András: Az enyém

Alighogy elkezdtem olvasni a könyvet, a szerző azt írta nekem, reméli, tetszeni fog nekem. Miközben olvastam, folyamatosan ez járt a fejemben, és azon gondolkodtam, vajon mit fogok majd írni a könyvről.
A könyv a szerző életének egy meghatározó részéről szól. Tanulságos, jól megírt könyv, és valahol hálás is vagyok, hogy nem lett részletezve a kezelés.
Mikor gyerek voltam, egyetlen dologtól féltem: mi lenne, ha nem látnék? András ezzel a könyvvel megmutatta nekem, hogy mennyire színes lehet a világ, és hogy bárki képes bármire, csak kellő elhatározás kérdése minden.

1 hozzászólás
K_A_Hikari>!
Jenei András: Az enyém

„Észreveszed, amit előtte látóként kevésbé, azaz megtanulsz látni és látszani.”

Ezt a könyvet még nyáron vettem, spoiler de csak feltettem a polcra, hogy valamikor majd sort kerítek rá. Aztán a szociális gondoskodás története órán a vakokról, a vakságról esett szó, nekem meg eszembe jutott, hogy van itthon ezzel kapcsolatban egy ilyen könyvem, olvassuk el, tudjunk hozzászólni a témához legközelebb.

Van bennem egy hangyányi félsz, hogy magyar szerző regényét olvastam és most értékelem, de akkor is kimondom: nekem ez így, ebben a formában kevés volt.
Csapongó volt a könyv, olyan stílusú, mint amikor leülsz valakivel beszélgetni egy kávé mellett: élőbeszédben nincs ezzel semmi probléma,hiszen bármikor reflektál a beszélgetőpartner, vissza- vagy épp új mederbe tereli a beszélgetést, de egy regénynél ez nem működik. Ott csak kész szöveget kap az olvasó, azt megváltoztatni nem tudja, a témát más szemszögből nem ismerheti meg.
Kilencven oldal nem sok, lehetett volna ehhez még hozzáírni, nem rácsapni az ajtót az eseményekre.

Nem tudtam meg sok új információt a vakságról, arról, milyen ezzel a fogyatékossággal együtt élni, hogyan reagál/hogyan segíthet a környezet először elfogadni, majd megbékélni azzal a tudattal, hogy nem lát az ember, stb.
Túl sok megválaszolatlan kérdés maradt bennem.

1 hozzászólás
Stephanie_Ford_és_Városi_Emese I>!
Jenei András: Az enyém

Nem volt könnyű olvasmány, de hiszem, hogy megérte. Vannak, akiket az élet sokkal kegyetlenebbül hajt a megoldandó sorsfeladat felé, mint másokat, és András pont ilyen.
Egy kevésbé súlyos betegség tudata is lehet szörnyű, hát még ha ilyen végleges és ilyen korlátozó állapot válik belőle! A vége felé már nagyon drukkoltam, hogy ha hívás, akkor most… Aztán a következőnél megint. És igen, hiszem, hogy egy ilyen súlyos állapotból csak a saját elefántcsont-tornyunk építése szakít ki. Hogy mi ez? Mindenkinél más. Andrásnál a normális életbe való visszatérés, a munka, a barátok, a közösséghez tartozás. Reméljük, innen már csak felfelé vezet az út.

1 hozzászólás
aydi>!
Jenei András: Az enyém

Annyira sok minden kavarog a fejemben a könyv kapcsán, hogy kicsit nehéz összeszedetten írnom róla.
Először is nekem sokszor megfordult a fejemben, mikor az utcán vak embert láttam, hogy mi játszódhatott le benne, mikor elvesztette a látását, hogyan lehet megtanulni ezzel élni, hogyan lehet elfogadni. Számomra a lehetetlennel volt egyenlő. Ugyanakkor természetes láttam, hogy ez nem így van. Ilyenkor eszembe jut, hogy ők mennyire erősek, hogy nekem rossz kedvem van, mert reggel nem úgy áll a hajam, nem tiszta a kedvenc ruhám, amit fel akartam venni, mert csúnyán néztek rám az utcán, netalán olyat mondtak nekem, ami nem esett jól. Mennyit foglalkozok azzal, hogy mit gondolnak rólam… Igazából ezek nem is problémák. Mennyi sokkal nehezebb sors van… Örülnöm kellene annak, hogy mennyi mindenben szerencsés vagyok. Persze, ahogy a könyvből kiderül, elsősorban a saját problémáinkkal foglalkozunk, sajnáltatjuk magunkat. De lehet másképp is. És kell, hogy másképp legyen.
Szóval sok ilyen dolog jutott az eszembe, miközben olvastam a könyvet. Hogy lehet ezt elviselni? Hogy lehet mégis ezt pozitívan, humorral kezelni? Miért? Mit akar ezzel a sors vagy bármilyen más hatalmasabb erő? (Ki, miben hisz)
Bátran ajánlom a könyvet bárkinek, aki kicsit is kíváncsi milyen másnak lenni, aki kicsit is empatikus, aki meg akarja érteni milyen vaknak lenni, aki észrevesz másokat is az utcán…
És köszönöm, hogy eben a nagyon őszinte, személyes hangvételű könyvben kicsit beleláthattam valaki lelkébe.

1 hozzászólás
Álmok_útján>!
Jenei András: Az enyém

A változás gondolata mindig is rémisztő volt a számomra. Természetemből fakadóan rettegéssel tölt el, ha amit megszoktam, hirtelen eltűnik az életemből. (Bár, szerintem sokan vagyunk ezzel így.)
Az egészségemet tekintve, illetve a a magánéletemben is hasonló dolgokkal küzdöm, így az első reakcióm erre a könyvre a sírás volt. úgy sírtam, mint egy kisgyerek és nem bántam.

Teljes értékelés: https://ujalmok.blogspot.com/2021/01/jenei-andras-az-en…

1 hozzászólás
Kicsi_Yeye P>!
Jenei András: Az enyém

Nehez barmit is irni, rengeteg gondolat kavarog bennem. Barmilyen betegseggel egyutt elni nehez de tudni kell emelt fovel viselni, Andras szamara ez sikerult. Hatalmas tiszteletem neki amiert igy viseli a sorsat! Ajanlom mindenkinek ezt a konyvet, tanulsagos lesz! Jenei Andrasnak pedig koszonom!

2 hozzászólás
Katalin_Albrecht>!
Jenei András: Az enyém

Végtelenül őszinte és megrázó könyv. Az író szemérmesség nélkül enged bepillantást egy olyan élethelyzetbe, amiről az embernek fogalma sincs, amíg bele nem kerül. A téma ellenére mégis olvasmányos és pozitív végkicsengésű. Csak ajánlani tudom mindenkinek.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

Aniza I>!

Írj, ha hiszed, hogy szavaid eljutnak másokhoz, s megérthetik üzeneted! Ami a legfontosabb:

Soha ne add fel!

88. oldal

Aniza I>!

Mindig voltak álmaim. Némelyik akkor furcsának tűnt, azóta tudom, hogy ha valóra akarok valamit váltani, nekem kell tennem érte.

60. oldal

aydi>!

Mert segíteni jó, ez az én életvizem, lételemem…

71. oldal

K_A_Hikari>!

Észreveszed, amit előtte látóként kevésbé, azaz megtanulsz látni és látszani.

53. oldal

K_A_Hikari>!

A gondolatok jöttek, mentek, de a lényeg nem változott: féltem.

9. oldal

aydi>!

Ezt akartam én is. Menni, jelezni, de mindent úgy, hogy aki megáll és az utca túloldaláról figyel, azt gondolja: Mekkora ember! S nem azt, hogy „szegény, szerencsétlen…”

60. oldal

K_A_Hikari>!

Állj fel! Gyerünk, bizonyítsd be!
„Te sosem leszel akkora trutyiba, hogy ne legyen benned erő arra, hogy ki ne mássz belőle!”

19. oldal

K_A_Hikari>!

…ha az ember akar valamit és tesz is érte, akkor nyerhet.

62. oldal

K_A_Hikari>!

Menj, ha menned kell! Sírj, ha úgy érzed, hogy az neked jó! Viselkedj, ha azt érzed, továbbjuthatsz vele! Írj, ha hiszed, hogy szavaid eljutnak másokhoz s megérthetik üzeneted! Ami a legfontosabb: soha ne add fel!

89. oldal

Aniza I>!

Nem volt ott senki, nem hallott senki, nem látott senki.

16. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Reményik László: Akik a sötétben is látnak
Reményik László: Életbajnokok
Helen Keller: Csöndes sötét világom
Vlagyimir Galaktyionovics Korolenko: A vak muzsikus
Sándor Erzsi: Szegény anyám, ha látnám
Bánki László – Csató Gyula – Varga Lívia Éva: Ne parázz!
Molnár Gábor: Éjbe zuhant évek
Takács Péter: Vakoda
Kyra Angie: Soha ne mondd, hogy soha
Reményik László: Kicsivel könnyebb…