Kane ​and Abel (Kane and Abel 1.) 4 csillagozás

Jeffrey Archer: Párbaj című, eddigi legsikeresebb regénye (eredeti címe Kane and Abel) negyven évvel ezelőtt jelent meg először, ám a jubileumi kiadás bizonyítja, 1979 óta mit sem veszített olvasmányosságából. Kane és Abel párhuzamos élettörténetét olvasva egyrészt minden rutinos olvasó pontosan tudja, hogy mi fog történni, legalábbis nagy vonalakban, másrészt valahogy mégis azon vesszük észre magunkat, hogy már megint elolvastunk 100 oldalt, a család meg már vacsorát szeretne kapni.

A regény annak ellenére kellemes olvasmány, hogy két főszereplőjét nehéz szeretni, a történet bizonyos pontjain lehetetlen. Két könyörtelen üzletemberről van szó, akik szinte bármire hajlandóak, hogy elérjék, amit akarnak. Ez viszont azt is jelenti, hogy a főszereplők hitelesek, életszagúak. Olyan közegekben mozognak – a nagy pénzek és a nagy politika világában –, ahol Archer is otthonosan mozog. Akik egy kicsit is ismerik a szerző élettörténetét, tudják, akár ő maga is írhatta volna.

A Párbaj derék iparosmunka, ám abból a legjobb fajta. A két főszereplő pontosan a könyv felénél találkozik először, addig pedig úgy követhetjük a történetüket, hogy patikamérlegen kimérve ugyanannyi felület jut mindkettőjüknek. Érdekes, hogy ez még annak ellenére sem izzadtságszagú, hogy az első világháború alatt és után Abellel rengeteg minden történik, Williammel szinte semmi érdekes, így az ő hosszú fejezete inkább az édesanyjáról szól, bár ennek a történet folytatásában még van jelentősége. Archer korai könyveinek szerkesztője az olimpiai bajnok vívó, Richard Cohen volt. Ezt a regényt is ő szerkesztette, így talán nem véletlen, hogy éppen úgy bontakozik ki előttünk a történet, mint egy jól koreorgafált vívó csörte. A két életút nem csak rendszeresen találkozik, de a főhősök sorsa is sok szempontból hasonló: például mindkét szereplő sokáig támaszkodik egy jó barátra, mindkettőnek nagyjából egyszerre születnek gyerekei (és igen, persze, Rómeó és Júlia… de inkább nem spoilerezek).

Archer azok közé a szerzők közé tartozik, akiket a kritikusok utálni, az olvasók imádni szoktak. A kötet olvasása közben néztem meg az Amazon Prime Good Omens című sorozatát (a sorozat alapjául szolgáló regény Elveszett próféciák címmel jelent meg magyarul). Ebben zajlik egy párbeszéd a menny képviselői között egy könyvesboltban: Valaminek ördögi szaga van itt, mondja az egyik, mire a másik rávágja: Á, ez csak egy Jeffrey Archer kötet. Valahogy így állnak sokan Jeffrey Archerhez. Közben időnként Alexandre Dumashoz hasonlítják őt, és azt gondolom, a Párbaj is azt igazolja, ez nem alaptalan összevetés. Dumas regényeit ma is olvassák, megfilmesítik, igazi minőségi ponyvairodalom, ami nem veszített vonzerejéből. Dumashoz hasonlóan Archer is mesterien mozog egy adott történelmi kor kulisszái között, jelen esetben az 1908 és 1967 közötti időszakban. A történelem közvetlenül is közbelép főhősei sorsának alakulásában, ám sokszor csak a háttérben lapul és keretet ad a magánéleti történéseknek. Az pedig, hogy az eredeti megjelentés után 40 évvel is szívesen forgatják az olvasók, akár arra is predesztinálhatja a szerzőt és a regényt, hogy újabb évtizedek után is majd a sikerkönyv szekcióban kapjon helyet.

A teljes ajánló itt olvasható: https://olvassbele.com/2020/05/01/kitarto-siker-jeffrey…