Második kötet hozta a formáját, sokkal jobbra sikerült, mint az első, élvezetes, és izgalmas lett.
A történet középpontjában a tehénfutam áll, amihez mindenkinek van egy kis köze (Svindlinek persze svindliskedése), és ami kicsit megbolygatja a mindennapi életet. Közben pedig Füle szerelemi vívódásaival szenved, Svindli svindliskedik, a nagyanyó meg tehénfutamra készül.
Ez a kötet ha nem is magyaráz meg minden kérdést (sőt, inkább még több kérdést zűdít rád), de már olyan, amiben kezedenek a szálak összeérni. Már nem az a lényeg benne, hogy azt se tudod, mi történik, hanem van egy íve a történetnek, és mellékesen azért vannak kérdések a történetben. Nagyon tetszett, hogy a tehénfutam adta a központi történést: az elején erre készülnek a szereplők, majd résztvehetünk rajta, majd pedig sikeresen túllendülünk, és foglalkozunk a hátramaradt történésekkel.
Itt már a karakterek is épütek, és kicsit jó volt ezt is érezni. Az első kötetben voltak, de nem nagyon tudtunk róluk semmit, de itt már alakulgat, és mindenki kiválaszthatja neki kedvenc koncát (nyilván itt se szuperrétegelt karakterekről van szó, de amennyire kell, annyira kivannak fejtve)
Ami nem tetszett benne, hogy RENGETEG mellékvágány van a történetben, amivel a sztori nem foglalkozik. Oké, Konc füle szerzett mézet a drága Tövisnek, megcsípik a méhek, erről van is szó, de mézet már valahogy nem adja át Tövisnek. De ugyanilyen, hogy egész köteten keresztül folyamatosan ír neki verseket, de csak nem adja át neki, sőt nem is igazán történik a levelekkel semmi (következő kötetben tuti lesz jelentősége, meg félreértik majd, de ebben a kötetben valahogy értelmetlen, ahogyan megjelenik)
A poénok jók benne, a sztori már kezd összeállni, valójában nem rossz. Ha ezen a szinten marad a sorozat, tuti érdemes lesz olvasni. Szerintem korrekt képregény, fiataloknak nagyon, idősebbeknek mértékkel ajánlom.