Drága, ​dolgos Dexter (Dexter 2.) 85% 223 csillagozás

Én alapvetően szeretem Dextert. Legalábbis a sorozatban. Könyvben meg csak elmegy.
A második könyv elolvasása után is, még mindig azon a véleményen vagyok, hogy a sorozat sokkal jobb.
Nem volt rossz, de nem igazán éreztem hogy pörögnének az események.

Namost az van, kérlek, hogy egy merő Dexter-maratonban vagyok itt úgy egy hete, ami a sorozat esténkénti 3-5 epizódnyi mozgókép formában történő megtekintését, naponkénti számtalan, elektronyos kisablakban történő betű falását jelenti. És hát egy darabig mantrázgattam magamnak, hogy kéretik külön egységként tekinteni a filmre, illetve a könyvre, csakhogy aztán szép lassan belekeveredtem, mint majom a házicérnába. Azóta nem mantrázok. Viszont bőszen hiányolom a könyvből azokat a nagyszerűen váratlan, hidegzuhanyszerű fordulatokat, amiket a Lindsay a film forgatókényvének írásakor olyan brilliánsan oda-odabiggyesztett.
Lehet, időbeli/érzelmi távolságot kéne tartanom sorozatnézés és betűfalás között, de ismersz: perverz fittyethányó vagyok. Emiatt viszont – „papírforma” szerint – csillagászatilag így alakult, sajnálom.

Oh, Daliás Dexter és az ő Győzedelmes Holdja.
Bár sűrűbben jelenne meg ez a kettő együtt a kötet során. Vonhatnék le csillagot, de hát, a közös múltunkra való tekintettel nem teszem.
Kezd egy kicsit sablonos és szájbarágós lenni az unos-untalan ismételt tény: Dexie-nek nincsenek érzései, ő szörnyeteg; Cody hallgatag és egy kettő szónál többet számláló mondat a szájából már maga a csoda; Rita csak álca stb.
Mindazonáltal kicsit hiányolom az első részből a bátyját, aki ugye nem halt meg ,csak lelépett. Mintha rémlene,hogy még bekukkant valamikor.
Mondjuk ebben a részben végre több akció volt, több bűntény és jól lett adagolva a sorozatgyilkos háttér története. Viszont Debbie szerelmi szála valahogy nekem nem illett a képbe.
Jöhet a következő rész.

Ez a könyv egyszerűen sokkol. Sokkolt, mert Dexter karakteréért lassan teljesen odaleszek. Sokkolt, mert azt hittem, hogy az első kötetet nem lehet továbbfokozni, de nagyon nagyot tévedtem, Sokkolt, mert ezt a leírást és az érzelemmentes közlést olyan jól tudta átadni Dexter jellemét, hogy valósággal rabul ejtett. Sokkolt, hogy ez az érzéketlenség mennyire szükséges ahhoz, hogy ez a könyv ekkorát üssön, de a legjobban az sokkolt, hogy amikor már az embernek az életkedve is elment, akkor belerak egy olyan vicces szituációt, amitől a könnye is kicsordul.
Én ebben a könyveben egy hibát sem találtam, a karakterek kiforrottak, a cselekmény halálos, a gyilkos…. brutális. Dexter… imádni való.

Már elmondtam:
http://moly.hu/konyvek/jeff-lindsay-dexter-duhodt-demonai/en-es-a-konyv/bleeding_bride

„Ha valaha is ember szerettem volna lenni, az csak azért volt, hogy jobban hasonlíthassak rá.”

Drága Dexter!
Én nagyon szeretlek, de csak így, a biztos távolból, a könyvem oldalain olvasva. :D
Az igazság pedig az, hogy a valóságban messziről elkerülnélek. Sőt! Azokat is elkerülném, akik ismernek téged. :D
Egy igazi szörnyeteg vagy a Sötét Utasoddal együtt!
Ám még is, olvasva, vonzódom hozzád. ☺️
Imádom a humorod!
Szeretem, ahogy próbálod megtanulni az emberi érzéseket, és be is veted a tanultakat, ha az alkalom úgy hozza.
Tetszik, hogy „a család az első” alapelv szerint működsz.
Ó, Te! Te egy igazi hős vagy!….. Illetve lennél egy másik dimenzióban. :D

A Dexter sorozat, nekem nagyon tetszik. Letehetetlen, az utolsó oldalig izgalmas, Dexterünk humorát pedig nagyon bírom. ☺️
Bár ez a 2. rész szerintem kicsit gyengébbre sikerült, mind az első volt, azért itt is akadt izgalom.

Nem volt rossz rész, bár talán picit vontatottabbnak éreztem.

Valamiért ezzel a második résszel elég nyögvenyelősen haladtam. Egyből belevágtunk a tárgyalás részébe, ami esemény elég gyorsan félbe lett hagyva, hogy a főeseménnyel foglalkozzunk, majd a végén pár oldalban újból az elkezdett történettel zárult, meglehetősen összecsapva. Izgalmas, ötletes és félelmetes volt a főesemény, ugyanakkor a kegyetlenség részletes leírásának ellenére nem éreztem a borzongást, mivel Dexter mindent viccel üt el, ezáltal a hangulat nálam inkább lanyhább lett, mint amilyennek lennie kellett volna.

A Dexter ó-de-sötét gondolataiban tett második kirándulás alkalmával még jobban megszerettem ezt a rendszerető szörnyeteget, ami elég érdekes érzés. Lindsay nagyon jól hozza a kettősséget, egyfelől elborzaszt másfelől szimpátiát ébreszt és a beleszőtt fekete humor csak tovább fűszerezi ezt az amúgy is kivételes elegyet. Debet eddig sem kimondottan szerettem, de ebben a részben néha igazán szerettem volna megütni, noha ő az ember, néha sokkal kevésbé emberi, mint a mi kedves műember Dexterünk.

Jó volt megint Dexter elméjében kalandozni. Már nagyon hiányzott! Sok idő telt el, mióta az első részt olvastam, aminek következtében egy kicsit elfelejtettem, mi történt pontosan a szereplőkkel, illetve hogyan is alakult maga a cselekmény. Tudom, már az előző kötetnél mondtam, hogy nincs értelme a TV sorozattal összehasonlítani, ám mégis jó látni, mennyire eltérnek egymástól. Kíváncsian várom a folytatást! :-)