Egy ​ropi naplója (Egy ropi naplója 1.) 84% 381 csillagozás

Ez a könyv tízéveseknek íródott, ne várjunk tőle világmegváltást. A korosztályában kiemelkedő, én is jókat mosolyogtam rajta helyenként, de ha nem tetted, akkor az nem a könyv hibája nagyrészt. Ez a könyv nem kortalan, főleg gyerekhumor van benne, ezért olyan sikeres a gyerekek körében. Semmi nagyot nem akar átadni, csak szórakoztat. Ilyen könyvek is kellenek, főleg az olyanoknak, akik most ismerkednek a könyvek világával.
A legtöbb negatívumot Greg karaktere kapta, amit nem nagyon értek, hisz Greg még gyerek. Próbálkozik, rosszalkodik, még nem nagyon tudja felfogni a tettei súlyát, mint egy normál gyerek. Szóval vegyünk vissza kicsit a kínzásából, mert szerintem alaptalan.
A negyedikeseknek tartok olvasókört, ott tombol a Ropi és Zizi láz – és hál' Istennek imádják a Harry Pottert is, király kölykök –, és nem véletlenül. Igaz a Zizit nem olvastam, de a Ropiban van fantázia és el tudja indítani a gyereket az olvasás útjára a humora miatt. A Ropi a tízéves korosztály kultuszkönyvévé növi ki magát, amit megérdemel, jópofa könyv mindent összegezve.

Nem nekem irtódott ezért nem is tudtam annyira élvezni. Néha vicces volt, máskor viszont csak fogtam a fejem. Lehet ha 10-12 évesen olvastam volna, akkor nagyon tetszene. Pozitív viszont, hogy nagyon tetszik a borítója :D

Fene se gondolta volna, hogy a hülye cím ellenére ez tényleg jó. Annyira tipikusan balfasz a gyerek, hogy az már zseniális, a karaktereket nagyon eltalálták és a poénok is működnek, erőlködés nélkül, természetesen. Maga a könyv is piszkosul jól néz ki, a naplószerű borítóval, lakkozva, ahol kell, semmi műmájerség.

Ez csak arra volt jó, hogy az agyamat fárasszam vele nyelvvizsga után…
Bővebben:
– Lehet, hogy ez nálamnál fiatalabbaknak íródott és nem kellett volna elolvasnom.
– Talán egy 10 éves eltud rajta röhögcsélni, én nem.
– Ha anya lennék biztosan nem venném meg ezt a könyvet a kölkömnek, még akkor sem, ha sírva könyörögne….
– A bugyuta meséket még megértem, de ezt már nem.
– Na jó, valószínűleg ha anya lennék örülnék, hogy a gyerekem olvasni akar, még akkor is ha ezt :D
– Egyébként nem olyan vészes, csak annyira nem értem, hogy a főszereplő miért tartja viccesnek azt, amit leír. Nekem ez már fájt…

Igazából ezt a sorozatot már régebben olvastam, talán a 4. vagy 5. részig, viszont az utána megjelenő köteteket nem, ezért újra elkezdtem.
A véleményem nem változott. A kedvencem ebben a könyvben a borítója, az, hogy ilyen direkt napló-szerű, a maga egyszerűségével.
A rajzok is elég snasszok, de pont ez passzol hozzá.
Viszont a poénokat megválogattam volna az író helyében, nem sok vicces volt köztük.
De nem érdekel, a borítóra jár az 5 csillag.

A főszereplőt – vagyis a ropi srácot –, Greget legszívesebben különféle kínzásoknak vetném alá az alávalóságok miatt, amiket a könyvben tett másokkal, és amiket csak és kizárólag emberellenes cselekményeknek tudok minősíteni… Milyen testvér / barát / gyermek / ember az ilyen?

Egyébként nagyon vártam ezt a sztorit. A történet érdekes volt, bár semmi extrát nem mutatott fel, illetve nekem tetszettek a minimalista dizájnú rajzok is! Kifejezetten humorosak ezek a már-már pálcikaemberek, amilyeneket összességében akárki tudna rajzolni, aki nekiül.

Kedvenc szereplő? Vicceltek? Csak sajnáltam szegény Rowleyt óraszám…
Amit szerettem: Greg pofára eséseit. Megérdemelte!
Úgy érzem magam, mint Mortough a Halálos fegyverben: „Túl öreg vagyok én már ehhez…” Nem egy megerőltető olvasmány. Rövid, órák alatt kiolvasható.

Bővebben: http://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2015/04/jeff-kinney…

Nem nekem írták, mégis jó volt olvasni. Osziórára adtam ki háziolvasmánynak az ötödikeseimnek. Gondoltam jobb, ha én is elolvasom. Mivel ők román tagozatosak, így románul is és magyarul is elolvastam a könyvet. Eléggé tapogatózom ennél a korosztálynál, de azért érdekes az újrakezdés.
A könyv elég jól felvázolja egy korosztály főbb problémáit: iskolai beilleszkedés, erőviszonyok a családban és az osztályban, helykeresés, identitáskeresés, gyerekek közti kapcsolatok, szülő-gyerek kapcsolat. Nekem is jót tett, hogy jobban megértsek egy korosztályt, akikből már eléggé kinőttem. Még jobb volt beszélgetni róla osziórán. Elindultunk a könyvtől, és elképesztő dolgokhoz jutottunk. Csodálatos, hogy mennyire meg tudnak nyjlni a gyerekek, ha egy idegen példától indulunk. Szóval abban maradtunk, hogy lesznek még közös olvasmányaink. Most már csak meg kell keressem őket.
Kedvenc idézetet is választottunk, amit kiraktunk a falra (…) alegerile noastre ne fac ceea ce suntem. (Vagyis a választásaink tesznek azzá, akik vagyunk.)

Nem mondhatnám, hogy az a kedvenc korosztályom, akiknek íródott a könyv, de gyakorlatilag az első oldaltól kezdve imádtam. Szerintem hihetetlenül humoros, kreatív, ötletes, közhelymentes a maga műfajában. Úgy gondolom, azért lehet sikeres, mert az író komolyan belehelyezkedett egy tizenpáréves fejébe, s nem mindenáron tanítani akart volna valamit a tizenpáréveseknek. De azért így is volt tanulság barátságról, becsületességről, hatalomról, esendőségről… szóval az életről.

Kimondottan nem tetszett. :( Mégis végigolvastam, mert hát beszédtéma, s lazán végignyálaztam 1-2 óra alatt, hát legalább azt is tudom, hogy mi van benne, ami miatt nonpreferálom:
1, lázongó kamasznak tűnik – de nincs semmi pozitív követendő cél
(tehát csak leszólás, semmi rajongás)
2, nuku erkölcs, nuku etika
3, micsoda gagyi rajzok…
4, vicc ide, vicc oda, viccvicca a feladónak
Szóval, számomra ez a könyv is bizonyíték rá, hogy a gagyi a menő.
Nem, nem a humorérzékemmel van baj, sajnos az élettapasztalatommal.

Örülök, hogy nem ma vagyok olvasást kedvelő kisgyerek… jókat derültem rajta, de szörnyűnek gondolom, hogy ilyesmi a színvonal mostanság…
(Nekem az első könyv, amit olvastam A két Lotti volt… meg az Öreg néne őzikéje, meg a 77 magyar népmese… meg… tudom, nem ma volt … és a kolléganőm szerint (akinek a gyerekétől kaptam kölcsön azt mondta: „örüljünk, hogy legalább olvasnak”… hát… örüljünk.)