Fagyott ​égbolt 2. (Fagyott égbolt 2-3.) 24 csillagozás

Jeff Carlson: Fagyott égbolt 2.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A naphalakkal történt kapcsolatfelvétel óta az Europán tartózkodó ESA-expedíció tagjai brazil kollégáikkal karöltve igyekeznek elsajátítani az idegenek nyelvét, és minél alaposabban megismerni a Jupiter-hold jégbe zárt világát. Csakhogy a csapaton belül is konfliktusok alakulnak ki, és a helyzetet az sem könnyíti meg, hogy a rivális kínai kutatócsoport erőszakosabb eszközöket vet be az őslakosokkal szemben.

Vonnie és társai hamarosan két tűz között találják magukat, a militarista felfogású ázsiaiak és a bizalmatlan naphalak egyaránt fenyegetik a fajok között kialakult törékeny békét. És közben az óceán mélyén további, ismeretlen ellenségek rejtőzhetnek…

Jeff Carlson akciódús regényében az előzményhez képest dupla adagban érkeznek az izgalmak, mivel kötetünk a sorozat második és harmadik részét is magában foglalja. Az egyszerre agyas és adrenalin-injekcióval felérő történet olyan, mintha Neil deGrasse Tyson írta volna egy Michael Bay-film forgatókönyvét.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek

>!
468 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155628672 · Fordította: Szente Mihály
>!
Metropolis Media, Budapest, 2018
480 oldal · ISBN: 9786155628955 · Fordította: Szente Mihály

Enciklopédia 2


Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 11


Kiemelt értékelések

marschlako P>!
Jeff Carlson: Fagyott égbolt 2.

Ez még talán jobban is tetszett, mint az első rész. Persze ez nem jelenti azt, hogy tökéletesebb lenne, a politikai civódások meg a csoportdinamikai részek szerelmi háromszögek továbbra sem tetszettek, de már legalább nem irritáltak: sikerült elvonatkoztatni tőlük. Ebben nagy részben segítségemre voltak a naphalak, az Európa világa, ezeket nagyon élveztem, szerencsére most arányaiban jóval többet kaptunk belőle. Egy kicsit az is felfelé vitte a csillagozásomat, hogy sajnos nincs folytatása, pedig nagyon érdekelt volna, hogy mi van a mélybenspoiler. A szerző utószavából azt vettem ki, hogy a harmadik rész* tulajdonképpen egy 750 oldalas monstrum első fele, s ebből arra következtettem, hogy, legalábbis valamilyen kezdetleges formában, de megvolt már a folytatás/befejezés(?) Jeff Carlson sajnálatosan korai halálakor. Így ez a függővég különösen fájó.

A Fagyott égbolt XXI. századi keletkezése ellenére tényleg elég retró hangulatot áraszt, én ezt azonban egyáltalán nem bántam; jól esett egy kis felüdülés a tökéletességre törekvő, ugyanakkor gyakran elég rideg kortárs alkotások között.

*Ami a kötetben a második, jóval hosszabb történetet (Megtévesztés) takarja, a kiadó ugyanis – anélkül, hogy ezt jelezte volna – a második (Árulás) és harmadik részt/kötetet egybekötve adta ki. UPDATE: a fülszövegben szerepel ez az infó, de a fülszövegre csak most néztem rá a kommentek hatására.

11 hozzászólás
Oriente>!
Jeff Carlson: Fagyott égbolt 2.

Általában el tudom dönteni, hogy valami tetszik-e vagy sem, de ezúttal szinte az egész olvasás alatt ide-oda pattogtam a két véglet között.

Izgalom- és akciófaktorban nincs hiány, ráadásul ez az a féle, ami engem is bedarál. Sokszáz oldal után azonban szépen kirajzolódik ami nem rajzolódik ki, vagyis hogy íve az nincs a történetnek, inkább önmagába visszatérő hurkokból áll, ami ismétlődő sablonelemekből építkezik: páncélos bevetés a jég alatt, egy kis lövöldözés vagy naphalgyilkolászás, valaminek fel kell robbannia, sok sok vér, naphalak(!), egy kis szex spoiler, sok sok szexpartnerváltási érzelmi dilemma, parancsmegtagadás és erkölcsi győzelem, rejtélycsomagok és megoldásmorzsák – körülbelül 50-100 oldalanként ismétlődve. Szívesen mondanám, hogy Carlson profi szórakoztató – amolyan ponyvasorozatgyártó –, ha nem keveredne a sziporkázó gondolatok közé lépten-nyomon a giccs, akár egyazon bekezdésen belül, és nem lenne teljesen életszerűtlen a különleges feladatra kiválogatott, nyilvánvalóan nem hétköznapi szellemi képességekkel rendelkező, célorientált és intelligens expedíciótagok ifjúsági regényeket idézően „gazdag” érzelmi világa. Félreértés ne essék, önmagában rendkívül érdekes lehet a „vajon hogyan torzul egy sok időre, nagyon szűk helyre összezárt, kislétszámú embercsoport kapcsolatrendszere” gondolatkísérlet, de élek a gyanúval, hogy nem pont így. És ha már kísérletezésről beszélünk, ezen a téren jobban esett volna több merészség, és kevesebb sztereotípia. Üresen koppannak a szavak, valójában nagyon egysíkúnak és konzervatívnak éreztem az emberi viszonyulásokat minden tekintetben.

Amiért végig tudtam olvasni ezt a duplaregényt, és akár folytatnám is a sorozatot, az természetesen az Európa és a naphalak: a kapcsolatteremtés kihívásai, a két civilizáció közötti folyamatos félreértések, konfrontációk és kiegyezések, az újra és újra felbukkanó kérdések, amelyek feje tetejére állítanak mindent, amit korábban gondoltunk. Nagyon izgalmasnak találtam az irányt, ami felé a utalásszerűen elszórt ötletek alapján haladunk, kár volt feláldozni a magvas gondolatiságot a tömegfogyasztás kiszolgálásának oltárán (és ezáltal csonkán hagyni a történetet, lásd alább).

Zűrök az eredeti kiadás körül
Az utószóból (alias A szerző jegyzete) kiderül, hogyan is volt Carlsonnal és a kiadójával: a karcsúra sikerült második kötet után az író ugyanis saját bevallása szerint igencsak belemelegedett a sztoriba, és egy 750+ oldalas harmadikat próbált letolni a kiadója torkán. Ezt a kötetet aztán – ha jól értem – piaci megfontolásokból és közös megegyezéssel kettébontották, csakhogy a szerző tragikus halála megfosztott minket a kielégítő befejezéstől. Morbid észrevétel tőlem, de ez az eset sajnos jól mutatja, hogy nem érdemes túlnyújtani azt ami térben és időben is szépen lekerekíthető, ráadásul fejben már megvan. Ebből így már se olvasó, se kiadó, se a szerző nem tud poszthumusz jól kijönni, kétségkívül kiábrándító a végeredmény.

Zűrök a magyar kiadás körül
Az teljesen rendben lenne, hogy a 2. és 3. kötet egybekerült a magyar kiadónál, nyilván megvannak egy ilyen döntésnek a stratégiai okai, csak az nincs rendben, ahogy ez megvalósult. Ahogy azt már máshol jeleztem, se a cím, se a borító, se egy tartalomjegyzék nem jelzi, hogy valójában nem a Fagyott égbolt második, hanem a második és a harmadik kötet egybeszerkesztett kiadásával van dolgunk. (Ezt csak a copyright oldal átböngészése teszi nyilvánvalóvá.) A gyanútlan magyar olvasót ezek után alaposan összezavarhatja, hogy 1.) az eredeti második kötetet a Fagyott égbolt 2 első részének nevezték el, a harmadik kötetet pedig a második részének, 2.) az utószó viszont végig a Fagyott égbolt 3-ról beszél, mivel a jelek szerint Carlson ezt kifejezetten ahhoz írta (jelen kötetben ez alatt a második részt kell érteni (követtek még? :D), 3.) a borító is az eredeti angol nyelvű kiadás harmadik kötetének, vagyis a Fagyott égbolt 3-nak az átvétele, 4.) a látszólag egyetlen kötetben triviális információtartalmú ábrák ismétlődnek; ennek nyilván csak úgy van értelme, ha ezek a részek eredetileg szeparáltan, jelentős időkülönbséggel jelentek meg.

Itt szeretném megjegyezni, hogy az ábrák/térképek továbbra is felvetik azokat az általános aggályokat, amikre az első kötet értékelésénél spoiler már kitértem, de ez már csak hab a tortán, nem szaporítom ezzel a leütéseket.
Megbánni nem bántam meg az olvasást, de eleve tisztában voltam a történet befejezetlenségével. El tudom képzelni, hogy aki utólag szembesül a helyzettel, meglehetősen csalódott lesz, és a csalódottságáért bizony a regény(ek) színvonala sem feltétlenül kárpótolja.

1 hozzászólás
NewL P>!
Jeff Carlson: Fagyott égbolt 2.

Az első részt szerettem. Izgalmas volt, jól megírt. De szerintem az első rész után nem lett volna szabad folytatni a történetet. Túl sokat akart a szerző, és sajnos a könyv eltolódott a személyes ügyek taglalása felé, amit veszettül untam, ezért bevallom a könyv egy részét átlapoztam, mert nem volt türelmem hozzá.

6 hozzászólás
Noro >!
Jeff Carlson: Fagyott égbolt 2.

Két regény jelent meg ebben a kötetben, és bár ezek első ránézésre sokban hasonlítanak egymásra, mégis külön kell értékelnem őket.

A “trilógia” második része, az Árulás egy nagyon feszes (160 oldalnál is rövidebb), lényegében egyetlen eseménysort elmesélő kisregény. A középpontban az Europa hold őslakóival, a tengeri csillag-szerű naphalakkal való kommunikáció újabb fejleményei állnak. Ez azonban tudósos/felfedezős hard SF-től szokatlanul eseménydús történet, ugyanis e földönkívüliekkel szemben nem sokat érnek a Sagan-féle, laborban ücsörgős és számítógépek képernyői fölött görnyedezős kutatói módszerek. A naphalak megértéséhez le kell menni a jég alá, verekedni és üvöltözni. Carlson nagyon érdekesen dolgozta ki a lények biológiáját és pszichológiáját, amelynek fontos része ez a brutális közvetlenség, ami pedig a földi űrhajósoknak nem kevés problémát okoz. A szerző jól vette a klasszikus akadályt, és olyan idegeneket dolgozott ki, amelyeket nagyon nehéz antropomorfizálni, mégsem lehetetlen velük szót érteni. A feszes cselekmény és az izgalmas ötletek középpontba helyezése egy nagyon erős történetet eredményeznek.
(4,5 csillag)

Sajnos mindez nem mondható el a harmadik, Megtévesztés című regényről, amely a kötet nagyobbik részét kiteszi. A szerző itt már rendszeresen ismétli önmagát. A két faj közti összes kommunikációs félreértést például kár volt minden egyes alkalommal szóról szóra előadni, elég lett volna azokat a részeket, ahol tényleg valami új gondolatot eredményez a párbeszéd. Az a benyomásom, hogy Carlson stílusától teljesen idegen a zanzásítás, mint írói eszköz, minden eseményt és dialógust pontról pontra elő kell adnia. Ennél nagyobb bajnak éreztem, hogy nem képes összpontosítani: a földi csoportok közötti politikai ellentétek, az európai kutatók közti érzelmi csapongások (indokolatlan szerelmi háromszögek) és a naphalak által generált újabb rejtélyek közül legalább egyet érdemes lett volna parkolópályára tenni – bár ha őszinte akarok lenni, akkor engem csak a harmadik érdekelt igazán. Idővel a hangsúly sajnos a politikára tevődött át, és ezen a ponton hiába vált tulajdonképpen nagyon izgalmassá a történet, én nem ilyen vízilovat akartam. Az egész kínai – európai – brazil csatározás ugyanis tele volt fából vaskarikákkal és egyéb közhelyekkel, motiváció szempontjából pedig az egész geostacionárius pályán lógott a déli sark fölött.* Eközben a naphalak történelmével kapcsolatban feldobott labdák csak gyűltek a fal mellett, ahelyett, hogy tisztességesen játékba kerültek volna.
(3 csillag)

Az egész köteten látszik egyébként, hogy a szerzőt mélyen foglalkoztatta az általa kitalált világ: a történelmi kronológiától a bázis keresztmetszeti ábrázolásán át a térképekig (amelyeken itt már egy kicsivel több van az első rész hírhedt “három pötty meg egy vonal” vetületénél) számos mellékletet dolgozott ki. Ezek azonban nem adnak különösebb extra tartalmat a szöveghez. Nem mondom, egy naphal-anatómiai kézikönyv érdekes lett volna, de ehhez valószínűleg nehezebb lett volna rajzolót találni.

A szereplők most sem lettek bonyolultabbak, mint az első részben, de ezt valószínűleg nem is vártuk tőlük. A naphalak egyébként mindegyiküket összefoglalták egy-egy leíró jelzős szerkezetben, mint a Harapós Nőstény vagy a Rejtőzködő Hím. Okos kis jószágok ezek a maguk módján. :D A pörgős cselekmény és a tudományos gondolatok összeházasítása azonban elviszik a hátukon a könyv nagy részét. Legalábbis akkor, ha a harmadik részt nagy jóindulattal, összehúzott szemmel és kis intenzitású hanglokátorral nézem.

És ami az irónia felsőfoka: az első rész önmagában kerek történet. Az első kettő (vagyis a magyar első kötet és a második a 160. oldalig) együtt szintén értelmes egészet ad ki. Csak ha mindhármat elolvasod, akkor futsz bele a sorozat befejezetlenségébe.

*Ti. ez fizikai képtelenség, ilyen pálya nem létezhet :) spoiler

WerWolf>!
Jeff Carlson: Fagyott égbolt 2.

A történet folytatódik az Európa fagyott felszínén és a jég alatt.
Nagyon jó ötlet volt a kiadó részéről, hogy a 2. és 3. részt egy kötetbe helyezte, így nem kell várni a folytatásra :)
A 2. rész, az „Árulás” egyetlen eseményt dolgoz fel, és bár folyamatosan fenntartja a feszültséget, valahogy úgy éreztem, hogy nem lépett a következő szintre. Ha csak ez a rész jelent volna meg, erre csak 3 csillag ment volna. De szerencsére, rögtön folytathattam a 3. résszel (Megtévesztés) ami a könyv kétharmadát teszi ki. Nos, ez felhúzta az előző események értékét és tovább pörgette a történetet. A vége…inkább a szerzőt idézném:"Áááááá! Te őrült! A pokolba veled, Carlson! Légy átkozott örökre!" Igen, függővéggel zárt!
Carlsonnak elég furcsa stílusa van. Nem zsúfolja tele a történeteit akciókkal, sőt inkább azt lehet mondani, hogy egy lassú folyású elbeszélése van. De az embert magával tudja ragadni. És észre sem vesszük, ahogy ez a lassú folyó fokozatosan zavarosabb lesz, és egyre nagyobb hullámok jelennek meg, még a végén egy vízesésnél találjuk magunkat.
Mondjuk, a szerelmi háromszöget nyugodtan ki lehetett volna hagyni a történetből, hiszen nem kapcsolódik az eseményekhez. De a többi apró részlet nagyon szépen illeszkedik az összképbe.
Sajnálom, hogy Carlson már nincs velünk, mert biztos, hogy még sok érdekes és jó történettel örvendeztetett volna meg bennünket.
Aki teheti, az egymás után olvassa el a két kötetet (a trilógiát), mert úgy igazán hatásos és teljes.
Még mindig nem tudom hová tenni Jeff Carlson stílusát és történetvezetését, de annyit tudok mondani, hogy tetszik. Nagyon tetszik!

7 hozzászólás
Sai_home>!
Jeff Carlson: Fagyott égbolt 2.

Gyakorlatilag két könyv egyben, valahol megértem a kiadót, mert tényleg összefüggenek, és így nekem is csak egy könyvet kell elolvasnom (hehe), de így nagyon eltolódtak az arányok a „könyvön” belül.
Akinek tetszett az első rész, annak lehet, hogy ez is tetszeni fog. Aki utálta az ezt is utálni fogja. Akik hozzám hasonlóan 'egynek jóvolt' érzéssel tették le, azoknak nem lesz elég. Sajnos nem azt kaptam amire vártam és vágytam, semekkorát nem halad a történet tudományos része (azaz haladgat, de végül nem lyukad ki sehova), az emberek kapcsolataival foglalkozó részek unalmasak, a nemzetek közöttiek meg érdektelenek.
Ezeket leszámítva jó olvasmány, akciódús, emberek jönnek-mennek a jégben, kommunikálnak a naphalakkal és még harcok is vannak. Éppen csak elférne 100 oldalon is, tök fölösleges ezt széthúzni két könyvnek…
A főszereplőnőről továbbra is az derül ki, hogy nem igazán az érdemei miatt lehet ott ahol éppen van, mindig éppen azzal flörtölget, akitől akar valamit, elejtett megjegyzésekből kiderül, hogy középszerű eredményekkel rendelkezik, egyáltalán nem tiszteli a parancsokat és a parancsnokot, ezen felül nem is érdekli semmi más, csak hogy neki jó legyen. Totál ellenszenves lett, szóval ezért jár a pirospont az írónak :)
Kíváncsi vagyok mit lehet kihozni ebből az egészből, de kicsit aggódok…

Morpheus>!
Jeff Carlson: Fagyott égbolt 2.

Már nem igazán volt mit olvasnom, és bár az első rész után nagyon elgondolkodtam, hogy folytassam-e tovább, aztán csak belevágtam – mint Vonnie a jégbe -. A naphalas rész izgalmas volt és szórakoztató, viszont amikor a felszínen történtek a dolgok, hát az elég gyenge volt, a végén a kinti harcokat egyenesen untam a politikai csatározásokkal egyetemben. A szerelmi és szexuális kalandok inkább lankasztóak voltak spoiler, a többé-kevésbé rejtett tájékoztatás a naprendszerről meg a galaxisról feleslegesen növelte a könyv méretét (akit a könyv után érdekelni kezdi a Jupiter meg a holdak, úgyis utánanéz).
Hajlandó lennék olvasni a folytatását, ha lenne, de ha jól tudom, az írót most épp kergeti egy naphal, egy fertőzött MI mecha, meg Vonnie.

2 hozzászólás
Dyta_Kostova IP>!
Jeff Carlson: Fagyott égbolt 2.

A teljes történet elmesélése nélkül is csak méltatni tudom azt a rengeteg erőfeszítést, amit a naphalak kidolgozásához a szerző felhasznált: itt már nemcsak a külső megjelenés gondos megtervezéséről beszélünk, nem elég annyit tudni, hogy a naphalaknak nyolc csápszerű lába, egy csőre, tüdeje és kopoltyúja is van, és simán megélnek az elképesztő hidegben. Nem, a folytatások lapjain már nyilvánvalóvá válik, hogy értelmes, társadalomban élő, komplex kommunikációval rendelkező lények otthona a jéghold, és a regények legszórakoztatóbb részei éppen azok, ahol újabb és újabb ismeretanyagot kaparhatunk össze a fejünkben élő xenokultúrához. Elképesztően összetettre sikerült a faj(ok) bemutatása, még részletesebb képet kapunk róluk, mint az előző kötetben, és ez a jól sikerült világteremtés el is visz a hátán a történetet, nagy segítség a lassú, nem annyira izgalmas részeknél is.

A naphalak megalkotásához Carlson olyan tudományokat használt fel, mint az etológia, a pszichológia, a nyelvészet. Sőt, a kommunikáció kifejlesztése igazi ínyencség annak, aki azt hiszi, nincs már új a nap alatt! Ez a jelnyelv, amihez a matematikát hívta segítségül, rettentő látványos lenne egy filmes adaptációban. Az idegenek viselkedéskultúrájának feltárása végig leköti az olvasó figyelmét, ha bárkit is érdekelt valaha, milyen lehet felfedezni egy új állatfajt, vagy világtól elzárt törzset, most átélhet valami hasonlót. ÉS ami a lényeg, annak ellenére, hogy a naphalak földön kívüli teremtmények, nem is állnak túl messze az emberiségtől, ez az információ pedig, ha lehántjuk róla a kötelező ’”barát-ellenség” feszültséggeneráló köröket, nagyon is sokkoló: a matriarchális társadalmi berendezkedés bizonyítottan megszokott emberi ősközösségi formáció volt, és a kannibalizmusra sem lehet igazi kifogásunk. A kasztrendszer, amit a naphalak kialakítottak, szintén ismert földi minta, és ezeket a szerző mind-mind beépítette egy fejjel lefelé fordított, vertikális társadalmi hierarchiába, ami így együtt szerintem zseniális elegyet alkot.

Végre egy könyv, amit tényleg az idegenek miatt olvasunk!

Popovicsp87 P>!
Jeff Carlson: Fagyott égbolt 2.

Árulás: Fagyott égbolt 1,5.
A történet nem sokkal az első rész vége után veszi fel a fonalat. Az emberek, pontosabban az ESA és FNEE, valamint a naphalak között béke van. De ez a béke nagyon törékeny, akár a jég.
Vonnie itt is jelentős szerepet játszik az eseményekben, ugyanakkor a csapat többi tagja is a saját helyzetüknek megfelelően viszonyul hozzájuk.
Az is tetszett, hogy az emberek megtanultak a naphalakkal kommunikálni, mind erővel, mind verbális és nonverbális jelekkel
Rövid, de végig feszült.

Megtévesztés: a történet az egyik tudós, O' Neal eltűnésével kezdődik. Egyedül bemegy a jégbe, ami ellenkezik a szabályokkal, ezért Ash, Vonnie és Ben utána indul.
A történet során újabb fejleményeket ismerhetünk meg a naphalakról, társadalmukról.
Az előző könyvben csak háttérben ügyködő ázsiai állam nagyobb szerepet kap.
Kicsit soknak éreztem a Vonnie szerelmi életét bemutató részeket, és főleg azt nem tudom megérteni, hogy miért ütközik még mindig ellenállásba a társainál. Persze, ezek nélkül nem lenne feszült a regény.
Ismét újabb információt kapunk a naphalakról, ami pár egészen érdekes teóriát vet fel.
Amit aztán nem magyaráz meg Carlson, a regény végén eléggé sok kérdés nyitva lett hagyva. Annyira nem bánom, mert így kicsit a korai Däniken által felvetett kérdéseket juttatta az eszembe, amik elgondolkodtatnak.
Akcióból és izgalomból itt sem lesz hiány, bár nem ez a rész dominál.

>!
468 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155628672 · Fordította: Szente Mihály
Zakkant_Tudós>!
Jeff Carlson: Fagyott égbolt 2.

Jobb az elsőnél, de még mindig nem az igazi. Most azt írnám, hogy bőven lenne hová fejlődni, de mivel a szerző elhalálozott, erre már nem lesz lehetőség.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

marschlako P>!

    De melyik faj mészárolná le a sajátjait egy vízforrásért, ami akkora mint egy hold? Vonnie tudta, hogy milyen előnyökkel jár a deutériumkitermelés és a deutériumpiac ellenőrzése, valamint a naphalak által nyújtott genetikai anyag. Elég lett volna mindenkinek, de csak az angyalok osztozkodnak.
    A majomnak semmi nem volt elég. A majom kitalált magasabb rendű motivációkat, mint például a nemzetbiztonság, vagy a nemzeti vagyon, csakhogy ezeket az eszményeket átitatta a mohóság és az irigység.

420. oldal

Kapcsolódó szócikkek: deutérium · naphal

Hasonló könyvek címkék alapján

Alastair Reynolds: Jelenések tere
Brandon Hackett: Xeno
Poul Anderson: Változó csillag
Cixin Liu: A háromtest-probléma
Arthur C. Clarke – Stephen Baxter: Napvihar
László Zoltán: Távolvíz
Dan Simmons: Hyperion
Arthur C. Clarke: 2001 – Űrodisszeia
Hannu Rajaniemi: A kauzalitás angyala
Jack Campbell: Vakmerő