Az ​üvegvár 45 csillagozás

Jeannette Walls: Az üvegvár

Jeannette ​Walls szüleivel nőtt fel, akiknek ötleteik és makacs meg nem egyezésük átok és megváltás volt egyben. Rex és Rose Mary Wallsnak négy gyermeke volt. A kezdetekkor nomádok módjára éltek, ide-oda költözve a délnyugati sivatagi városokban, kempingezve a hegyekben. Rex egy karizmatikus, briliáns férfi volt, aki józanul gyorsan ráérzett gyermekei képzeletére, és fizikát, földrajzot tanított nekik, valamint mindent, ami egy félelemtől mentes élethez kell. Rose Mary, aki festett és írt, azt mondta, hogy ő izgalomfüggő. De sosem szabadult az aggodalomtól, hogy megfelelő életet biztosítson gyermekeinek. Ennek ellenére a művészet iránti szenvedélye mindig felülírta anyai kötelességeit.
Később, amikor kifogytak a pénzből, és megfakult a vándorló élet romantikájáról kialakult kép, a Walls családnak vissza kellett térnie a lehangoló, nyugat-virginiai bányászvárosba. Rex Walls elkezdett inni. Ellopta a félretett pénzt, és napokra eltűnt. Ahogy a család élete egyre jobban… (tovább)

Megjelent Az üvegpalota címmel is.

Eredeti megjelenés éve: 2005

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Mont Blanc válogatás

>!
Maxim, Szeged, 2016
336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632617107 · Fordította: Bozai Ágota, Erdődi Gábor

Enciklopédia 9

Szereplők népszerűség szerint

Chuck Yeager · Jeannette Walls · Rose Mary Walls


Kedvencelte 9

Most olvassa 3

Várólistára tette 74

Kívánságlistára tette 54

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Levandra
Jeannette Walls: Az üvegvár

Magamhoz mérten és az utóbbi hetek, hónapok olvasási válsága után rekord idő alatt olvastam el ezt a könyvet. Ez a történet nagyon fájt és ahhoz, hogy ne fájjon napokon keresztül igyekeztem a lehető leggyorsabban elolvasni.

Kedves Jeanette! Tudom, hogy szégyellted magad, amiért letagadtad a szüleidet, tudom, hogy vezekelni akartál és elfogadni, elfogadtatni őket a világgal és a környezeteddel. Tudom, hogy ezt a könyvet szántad a nagy vallomásnak, de tudod ugye, hogy van, amit nem lehet elfogadni és a te szüleid sok olyat tettek, amire nincs bocsánat. Bár úgy tűnik megpróbáltál felülkerekedni a múlton, de a sorok között érezni a fájdalmat és a csalódást. Vannak emberek, akiken nem lehet segíteni, mert nem akarják, hogy segítsenek rajtuk, mert ahogy te is rávilágítottál, ők így érzik jól magukat. Nem hiszem, hogy így lenne, inkább azt gondolom, hogy nem voltak elég erősek a változtatáshoz, ezért azt hazudták maguknak, hogy jó ez így.
Te pedig talán a feloldozást keresed számukra. Bátorság volt megírni ezt a könyvet és gondolom, megosztotta az embereket. Azokat, akiket ismertél, akik talán a barátaid voltak és az ismeretlen olvasókat. Ne foglalkozz azzal, mások mit gondolnak, csak emeld fel a fejed és mosolyogj, mert hard módban játszod az élet nevű játékot és ezen a szinten sokan elbuktak volna. Szeretettel ölellek és légy nagyon boldog!

11 hozzászólás
>!
kellyolvas
Jeannette Walls: Az üvegvár

Nagyon erős érzelmeket vált ki a szerző az olvasóból már az első fejezetben, hiszen tanúi vagyunk a jelenetnek, amiben Jeannette 3 évesen súlyosan megégeti magát, azért, mert saját magának kell virslit főznie, ha enni akar, és nem megy neki tökéletesen. Az anyja eközben festeget….. Engem ez különösen mélyen érintett, mert egyetlen dologtól félek, és az a tűz. Átéreztem a fájdalmat, amit ennek a csöpp kislánynak át kellett élnie, és azonnal meggyűlöltem ezt az anyát. Érdekes volt, ahogy a szerző a növekedő gyermeki önmaga szemszögéből írta meg a könyvet, az életkorának megfelelő felfogásban, bár mindig pár évvel koraérettebbnek tűnt a korosztályánál. Tökéletesen visszaadta, hogyan csökken a gyermeki naivság az évek során. Nagyon erős a testvérek közötti kapcsolat is, óvják, vigyázzák egymást, sokszor ki nem mondott szavakkal, de ők nagyon is értik egymást. De minden gyerek felnő, és eljön az a pont, amikor szembeszáll a szüleivel, mert látják, hogy mennyivel jobban élhetnének, ha nem lennének a szüleik ilyen „elvontak”.
Nagyon nehéz volt az olvasás, többször le kellett tennem a könyvet, mert megviseltek a történtek, a tehetetlenségem, mennyiszer megrángattam volna az anyát. Két szóval lehet jellemezni: lusta és önző. Például képes volt megenni az ételt a gyerekek elől, csokit zabálni titokban, képes volt a legnagyobb nyomorban élni, pedig tudott volna változtatni a helyzetükön. Egyszerűen fel nem foghatom, az embertelen szó jut róla az eszembe, főleg annak tudatában, amik a történet végén kiderülnek.
Az apa alkoholista lett, és ezzel mindent elmondtam. Mindenki tudja ez miről szól, vég nélküli hazugságok, pénzlopkodás, ígérgetés, bántalmazás és süllyedés a lejtőn. Néhány helyzetben egyszerűen nem hittem el, hogyan képes a tükörbe nézni.
Voltak olyan részek a könyvben, amikor megcsillanni láttam a reményt, hogy nincs minden veszve, néhány remek gondolat a szülőktől, olyan pillanatok, amiket akár irigyeltem is. Ilyen volt például a csillagválasztás, a közös olvasások, kirándulások. Tetszett, ahogy tanították a gyerekeket, igaz a maguk módján, de megszerettették velük a tanulást, a tudás értékét, és ez nagyon nagy hasznukra vált a későbbiekben. De minden pozitívumot százszorosan felülír a megannyi gyermeki szenvedés. Kit érdekel a saját csillag az égen, amikor a lakásban olyan hideg van, hogy látszik a lehelet, és a gyerekek a kukából esznek az iskolában? És ezek nem a legrosszabb dolgok, azokról képtelen vagyok írni.
Én mindig is vállaltam, hogy a szabadság megszállottja vagyok, de ehhez hozzátartozik a törvények tisztelete is. Ha egy társadalom tagjai vagyunk, akkor el kell fogadni annak játékszabályait, vagy kilőhetjük magunkat a Holdra. Jeannette szülei enyhén szólva nem erre a világra valók, ezt igazolta az egész életük egészen a végkifejletig.
Örülök, hogy a szerző végül elérte a céljait a saját életében, megvalósult az álma az önállóságról és a függetlenségről. Tisztelem benne azt, hogy sosem beszélt gyűlölettel a szüleiről, sosem voltak gyilkos indulatai, holott nekem a karosszékben olvasva voltak.. Van mit tanulni a szerzőtől!

>!
mazsoka MP
Jeannette Walls: Az üvegvár

Csak apró adagokban tudtam olvasni, annyira felháborított a mű tartalma. Hatalmas lelkierő kellett, hogy az írónő ilyen brutális őszinteséggel valljon gyermekkoráról. Aztán meg ahhoz, hogy felelőtlen szülei árnyékából ki tudjon törni, diplomát szerezzen, normális életet éljen. Drukkoltam a gyerekeknek, hogy sikerüljön másfajta életet élniük, mint amilyen példát láttak gyerekkorukban.
Igen, vannak emberek, akik nem tudnak változni, akiknek az önös érekei felülírnak minden mást, szülői gondoskodást, normákat, és élnek bele a nagyvilágba. A Walls szülők ilyenek voltak, és ezzel az önzéssel tették pokollá gyermekeik gyermekkorát.
Szóval, van min gondolkodni. Velem marad még egy ideig ez a könyv is.

>!
Tibi_Sorok_Között_Könyves_Blog P
Jeannette Walls: Az üvegvár

Letehetetlen a könyv, nagyon megfogott, elgondolkodtatott, rengeteg érzést átadott. A szülőket egyszerre utáltam és kedveltem, a gyerekeket pedig a végletekig imádtam.

Hihetetlen bátorságra vall az írónőtől, hogy elénk tárta a gyerekkorát, és kertelés nélkül szót ejtett mindenről. Gratulálok hozzá! A könyvből hamarosan film is készül, kíváncsian várom.

http://media-addict.hu/2016/05/22/konyvkritika-jeanette…

>!
koan12
Jeannette Walls: Az üvegvár

Szomorú történet. Hihetetlen, hogy egyeseknek ilyen körülmények között kell felnőni. Hogyan lehet magára hagyni négy gyereket? Hogyan lehet elvárni, hogy gondoskodjanak magukról és nagyon sokszor a szüleikről? Úgy érzem, a gyerekek normálisabban gondolkodtak, mint a szüleik. Pedig a szülők egyáltalán nem voltak buta, tudatlan emberek. Sőt! Az anyuka egyetemet végzett tanárnő, az apuka pedig rendkívül okos, a természettudományok iránt érdeklődő ember volt. Ennek ellenére mindketten hagyták, hogy oda jussanak, ahová jutottak. Pedig változtathattak volna az életükön, mert a lehetőségük meg volt rá. De sajnos nem tették. A gyerekek tudták, hogy változtatni kell, lépni kell, hogy jobb életük legyen. Összefogtak, majd elhagyták a szüleiket. Mindenki elkezdte a maga életét élni, jobbra fordult a sorsuk. Szerecsére. Az viszont biztos, hogy életük végéig magukkal cipelik gyerekkoruk terheit.

>!
Maxim, Szeged, 2016
336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632617107 · Fordította: Bozai Ágota, Erdődi Gábor
>!
zakkant
Jeannette Walls: Az üvegvár

Igazából ne számítson senki sem happy endre a történetben, mert ez a könyv nem arról szól. Ez egy család története, egy nőé, aki megmutatja mindenkinek, hogy lehet nagyon lentről jönni, és hogy mindenkinek sikerülhet kitörnie a szarból. Ez a könyv tanpéldája is lehetne annak, hogy senki se adja fel. Miközben sok-sok nyomorúságot megélhetünk a főszereplőnkkel, közben rengeteget tanulhatunk is. A világról, arról, hogy mások hogyan élnek. Egyszerre elborzasztó és rendkívül érdekes volt belepillantani ebbe a családba, követni őket városról-városra, és megélni ezeknek a gyerekeknek az álmát, a vágyait.

A regény nyelvezete nekem nagyon tetszett, bár tudom, hogy van a könyvnek egy másik kiadása, majd megpróbálom egyszer azzal is összehasonlítani. Az írónő csodás dolgokat ír, és amíg az egyik oldalon az égig emel, a másikon a sötét és depresszív életbe taszít minket. És teszi mindezt egy kislány, vagy éppen kiskamasz szemléletével. Nyugtalanító volt olvasni a szülők nem törődömségét, majd a következő oldalon történt valami olyasmi, ami egy kicsit javított az apa és anya megítélésén, majd újra kiakadtam rajtuk.

Olyan érzelmi hullámvasutazást adott ez a könyv, amit régen nem éltem át. És hogy miért nem 5/5 akkor? Nem tudom megmondani, valami hiányzott… De ez nem a könyv hibája, inkább csak egy minimális negatív érzés van bennem, mert ez a könyv elég keményen megkínzott érzelmileg. Nagyon emlékezetes olvasmány marad számomra Az üvegvár, amiből szerencsére nem csak a rossz történetesek maradtak meg, hanem azok a kedves dolgok is, amik ezeket a gyerekeket, és magát az írónőt jellemezte.

Bővebben itt: http://www.zakkantolvas.hu/2016/05/jeannette-walls-az-u…

>!
HoneyMimoza
Jeannette Walls: Az üvegvár

Nagyon megható és döbbenetes történet. Mivel egy fejessel ugrottam bele, nem igazán esett le, hogy valós az egész, csak pislogtam, hogy ez így tényleg lehetséges-e. A szülők annyi fontos értéket adtak a gyerekeknek, csak éppen borzalmasan tálalva… Lehetne egész nap fejtegetni, de felesleges, el kell olvasni.

>!
Kameko
Jeannette Walls: Az üvegvár

Nem is jutok szavakhoz. De tényleg, nem hiszem, hogy épképzláb értékelést tudok erről a könyvről írni.
A könyv után még hatalmas késztetést éreztem arra, hogy megnézzem a filmet is, amiben egyébként utólag bevallom, csak néhány ponton csalódtam. De egészen hű maradt a történethez.
A könyvvel kapcslatban pedig először is azt szeretném leszögezni, hogy hihetetlenül tisztelem az írónőt, és a legszebb éveket, élményeket kívánom neki az életben, hogy minden szenvedéséért kamatostul kapjon boldogságot!
Szörnyű gyermekkora lehetett neki is és a testvéreinek is, hálás vagyok, hogy elmesélte. És köszönöm.
Szépen megírt történet, ahol a szörnyűségek ellenére mindig megmaradt a tisztelet és az írásmód. Kicsit sajnálom, hogy nem ezt a könyvét olvastam előbb, valószínűleg még inkább tetszene az Ezüstcsillag így újra is.
Voltak olyan értékrendek, amikért tiszteltem a szülőket, és elgondolkodtatott, hogy így kellene a gyerekeket tanítani, de aztán annyi borzalom … Nem tudok nekik megbocsátani.
Aztán a „csattanó” … a családi föld. Na ott lett végem, el sem akartam hinni.
Köszönöm a @Maxim_Kiadó-nak is, hogy elhozták nekünk a történetet (a másik fordítást nem tervezem olvasni).

>!
medizonka
Jeannette Walls: Az üvegvár

Mély sóhaj, cikázó gondolatok, feldúlt érzelmek. Röviden így tudnám jellemezni ezt a könyvet. Itt senki ne számítson könnyed, habos- babos , rózsaszín családregényre és happy endre. Nem is tudom mikor volt regény, ami ennyire feldúlt volna.
Először is, így első „ találkozásra” is, nagyon tisztelem az írónőt, hogy fel merte vállalni és meg merte írni nem éppen egyszerű gyermekkorát. Másodsorban minden elismerésem, hogy ebből a helyzetből fel tudott állni és kiegyensúlyozott, sikeres életet tudott kialakítani magának és saját családjának.
A regényről röviden : A szerző anyja tanult nő, tanári diplomával, az apuka is rendkívül okos, kreatív ember, aki állandóan tele van tervekkel, ötletekkel. Anyuka valójában művészlélek, fest, ír, szobrászkodik. Az apa hajthatatlan lelkesedése viszi előre a családot, egyszerre akar mindent, meggazdagodni, letelepedni, felépíteni az Üvegvárat és úgy nevelni a gyerekeit, hogy erősek és önállóak legyenek, hogy megéljenek a jég hátán is. Főleg a habitusa miatt csak ideig óráig marad meg a munkahelyein, ezért folyamatosan pénzszűkében van a család, tartozásokat halmoznak fel, majd az éj leple alatt továbbállnak. Egy hosszabb nyugodt időszakot Phoenix-ben töltenek ugyan, de itt sem maradnak, Nyugat-Virginiába mennek az apa szüleihez. Ez az időszak a leghosszabb rész a történetből, Jeannette tíz évet élt itt 17 éves koráig, amíg el nem hagyta a várost, és egyben ez a legborzalmasabb rész is.
Több pontja volt a történetnek, amikor meg kellett szakítanom az olvasást, mert annyira el uralkodott rajtam a tehetetlenség és… ( de könyvvel meg ilyet nem csinálunk! ) . Szóval egy párszor felráztam volna anyukát. Csak néhány eset: képes volt megenni az ételt a gyerekek elől, csokit zabálni titokban, képes volt a legnagyobb nyomorban élni, pedig tudott volna változtatni a helyzetükön. Egyszerűen fel nem foghatom, az embertelen szó jut róla az eszembe, főleg annak tudatában, amik a történet végén kiderülnek.
Az apa, a másik „ csodabogár”, aki meg alkoholista lett. Ezt ugye nem kell részletezzem, hogy mit jelent… vég nélküli hazugságok, lopás, csalás, ígérgetés, bántalmazás, lefelé út a lejtőn. Voltak olyan jelenetek is a kötetben, amikor megcsillant a remény, az előbbieket ellensúlyozandó, még idillinek is mondható események zajlottak le. ( pl. csillagválasztás, közös olvasások, kirándulások.
Tetszett ugyan , ahogy tanították a gyerekeket, igaz a maguk módján, de megszerettették velük a tanulást, a tudás értékét, és ez nagyon nagy hasznukra vált a későbbiekben. De minden pozitívumot százszorosan felülír a megannyi gyermeki szenvedés. De mégis kit érdekel a közös csillag az égen, ha a gyerekek kukákból esznek az iskolában ? És ez még nem is a legrosszabb, ami ezekkel a gyerekkel történt.
Szóval, ha egy társadalom tagjai vagyunk, bármennyire is a szabadság és szabados életvitel hívei, akkor is illik annak szabályait és tagjait tiszteletben tartani. Jeannette szülei enyhén szólva nem erre a világra valók, ezt igazolta az egész életük egészen a végkifejletig. Egészein odáig elmentem a gondolkodásban, hogy feltettem magamban a kérdést, ugyan mi célja volt vele a Jóistennek, hogy erre az emberpárra négy ártatlan lélek életét bízza szülőként ?
Erre nem kaptam választ a sorok között, de meg kell jegyezzem, hogy mélyen tisztelem a szerzőt, hogy ennyi megpróbáltatás után sem tudott a szüleiről gyűlölettel beszélni, gyilkos indulatokkal feléjük fordulni ( bár egyik testvére megtette) . Olyan magasabb rendű emberi értékekről és önuralomról tesz tanúbizonyosságot, amit nem lehet tanulni és nem lehet tanítani. Erre születni kell !


Népszerű idézetek

>!
Kókuszka P

– Az élet dráma: csupa tragédia és komédia – mondta nekem anya. – Egy kicsit jobban kéne élvezned a komikus epizódokat.

153. oldal, 28.fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Rose Mary Walls
>!
Kameko

(…) néha az ember rosszabbul lesz, mielőtt jobban lenne.

142. oldal, 26.

Kapcsolódó szócikkek: Rose Mary Walls
>!
Kókuszka P

A fekete bőrcipőt, amit ötven centért vettem a Dollar General Store-ban, már csak biztosítótűk tartották össze, amiket próbáltam fekete filctollal befesteni, hogy ne legyenek annyira feltűnők. Filctollal festettem színes foltokat a lábamra is; reméltem, hogy így nem veszik észre, hogy lyukak vannak a nadrágomon. Úgy gondoltam, ez így kevésbé feltűnő, mintha foltot varrnék rá. Volt egy zöld és egy kék nadrágom; ha levettem, a lábamon zöld és kék foltok voltak.

263. oldal, 51.fejezet

>!
Kameko

– A dolgok a végén egyenesbe szoktak jönni.
– De mi van akkor, ha mégsem?
– Az csak azt jelenti, hogy még nem vagyunk a végén.

59., 303. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jeannette Walls · Rose Mary Walls
>!
Valcsa 

Lori, Brian és én, de még Maureen is többnyire odamentünk, ahova akartunk, és nagyjából azt csináltunk, amit akartunk. Anyának az volt az elve, hogy a gyerekeket nem szabad túl sok szabállyal és szigorral leterhelni. (…) Az egyetlen szabály az volt, hogy amikor az utcai lámpákat felkapcsolták, haza kellett mennünk.

72. oldal, II. Sivatag - 14. [fejezet]

Kapcsolódó szócikkek: Jeannette Walls
>!
p_m_linda

Nemigen szeretett főzni.
– Miért tölteném az egész délutánt főzéssel, amikor az étel secperc alatt elfogy? Ennyi idő alatt festményt is alkothatok, ami örökre megmarad – szokta mondogatni nekünk.

69. oldal

>!
p_m_linda

– Mindenkiben van valami jó. Találni kell olyan tulajdonságokat, amelyek kiegyensúlyozzák a rosszat, és ezt kell szeretni bennük.
– Valóban? – kérdeztem. – Na és Hitler? Mi volt az ő jó tulajdonsága?
– Hitler szerette a kutyákat – vágta rá anya szemrebbenés nélkül.

170. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Adolf Hitler
>!
Kókuszka P

Mi is megünnepeltük a karácsonyt, de általában csak egy héttel december 25. után, amikor tökéletesen jó állapotban levő díszcsomagoló papírt és szalagot lehetett találni, amiket az emberek kidobtak. Sőt, az út mentén kidobott karácsonyfák is voltak. Ezeken még megvolt minden tűlevél, sőt, némelyiken még ezüst angyalhaj is maradt.

51. oldal, 9.fejezet

>!
FORTUNATA P

Én a magam részéről nem akartam más világba kerülni. Nekem a nehézségekkel küszködő emberekről szóló könyvek voltak a kedvenceim. Az Érik a gyümölcs, a Legyek ura, és különösen a Felhőkarcolók árnyékában.

199. oldal

>!
p_m_linda

Amíg ott ültem, és Ginnie Sue-val beszélgettem, el is felejtettem, hogy kurva. Magáról a kurválkodásról általánosságban azonban megtudtam valamit: olyan mesterség, amiből csirkét lehet tenni a család asztalára.

193. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

David Sheff: Csodálatos fiú
Pamela Druckerman: Nem harap a spenót
Steve Biddulph: Lányos szülők kézikönyve
Monica Ali: A muszlim asszony
Maria Augusta Trapp: A Trapp család
Benjamin Alire Sáenz: Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában
Farkas Kriszta: Málna mesék
Sarah Turner: Sz@ranyu naplója
Frank McCourt: Angyal a lépcsőn
Stacey O'Brien: Wesley, kedvesem