Az ​üvegpalota 90 csillagozás

Jeannette Walls: Az üvegpalota Jeannette Walls: Az üvegpalota

Az ​üvegpalota főhősét, Jeannette Wallst idealista és makacsul bohém szülőkkel áldotta-verte meg a sors. A négygyerekes család sokáig nomád életet él: az USA dél-nyugati részének szedett-vedett telepein húzza meg magát ideig-óráig. Rex, a karizmatikus, tehetséges apa alkalmi munkákat vállal, és – amikor éppen józan – fizikára, földrajzra és legfőképp a félelem nélküli életigenlésre tanítja gyerekeit. Rose Mary otthon marad, de nem azért, hogy a gyerekekkel törődjön, hanem hogy festegessen és írogasson.
Szenvedélyeinek rabja, aki drága idejét nem fecsérli néhány perc alatt elfogyasztható ételek elkészítésére, ha e helyett örökbecsű képeket is alkothat.
Amikor a család végképp kifogy a pénzből, és a szülők beleunnak a vándorló élet romantikájába is, abba az Isten háta mögötti bányászvárosba térnek vissza, ahonnan Rex Walls annak idején minden erejével szabadulni akart. Persze itt is iszik, és a sarki fűszeres pénzével együtt napokra eltűnik. A családi gondok csak… (tovább)

Megjelent Az üvegvár címmel is.

Eredeti mű: Jeannette Walls: The Glass Castle

Eredeti megjelenés éve: 2005

>!
Athenaeum, Budapest, 2007
372 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639615984 · Fordította: Somló Ágnes

Enciklopédia 1


Kedvencelte 20

Most olvassa 1

Várólistára tette 149

Kívánságlistára tette 98

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
cseri P
Jeannette Walls: Az üvegpalota

2007-es a könyv magyar kiadása, akkor moly még nem is volt és emlékszem, annak idején minden blogos figyeltem ezt olvasta, és jó, figyelemfelkeltő értékeléseket is kapott, én pedig meg voltam róla győződve, hogy ez a könyv nem lehet valami jó, és nem érdekel, nem is került soha a várólistámra. Ez úgy változott meg, hogy megtudtam, Brie Larson forgat belőle filmet – nem sok filmet nézek meg, de A szoba, amiért Oscart kapott, alap volt –, így aztán mégis kivettem, ez nem volt nehéz, azóta már biztosan mindenki elolvasta, sőt, számomra kicsit értheteten módon készült egy másik fordítása is egy másik kiadónak, így aztán két magyar kiadása is van – hogy is van ez a könyvjogokkal?
Az eleje egy kicsit unalmas volt, kicsit féltem, hogy csak halmozódnak az elrettentőbbnél elrettentőbb történetek, ez persze részben így is van, de közben meg a könyv határozottan haladt valami felé. Aminek többek között az lett az eredménye, hogy a szerző megírhatta ezt a könyvet, és ez – a kitörés, a menekülés – tényleg egy hőstörténet.
Az ember tényleg rettenetes indulatot érez a szülők egy-egy húzása láttám, azt hiszem, ezzel mindenki így van, de azért az egy kicsit meglepő és elgondokodtató, hogy nem egy értékelésben olvastam, hogy az anyát utálták jobban. Ez azért elég érthetetlen, mert az anya részben maga is az apa áldozata volt, míg fordítva ez nem mondható el. Érdekes.
Sok gondolkodnivalót ad a könyv, a szülőkről is, akik teljesen alkalmatlanok a normál életvezetésre, és a nagy bűnük igazából nem is ez, hanem, hogy a gyerekeiket is erre az életre kényszerítik. És persze a gyerekekről, akiknek ennek ellenére mégis volt valahonnan – igen, részben ezektől a szülőktől is – volt annyi muníciójuk az élethez, hogy ebből kitörjenek.
Nyilván stilizálva vannak a történetek, nem hiszem, hogy minden pontosan ugyanígy esett meg, és a végére egy kicsit amerikaias módon simul el minden – részben ezért nem is lett ötös –, de mindenképpen örülök, hogy elolvastam ezt most.

5 hozzászólás
>!
Lunemorte MP
Jeannette Walls: Az üvegpalota

Néhány estémet a Walls családdal töltöttem és végig az az érzés motoszkált bennem, hogy Jeannette is megértene engem, ha elmesélném neki a saját történetemet. Én megkedveltem őt, megsajnáltam a testvéreit és látatlanul is meggyűlöltem a szüleit, még ha valószínűleg nem is ez volt a célja…Sajnos rengeteg gondatlan, felelőtlen szülő vállal gyereket úgy, hogy közben csak a saját álmát kergeti, ez nagyon önző dolog…Néha úgy ott lettem volna és bátorítottam volna a kislányt, hihetetlen, hogy mennyire erős és kitartó felnőtté cseperedett…Az élet kemény és csak az erősek úszhatják meg ép elmével és tiszta lélekkel a hányattatásokat…Ehhez nem kis bátorság és akarat kell…

Vajon megépülhet-e az üvegpalota vagy ez is egy álom marad? Mindez kiderül ebből a könyvből…

>!
brigi11 P
Jeannette Walls: Az üvegpalota

Ez egy nehéz könyv, lassan is csúszott.
Egyfelől egy aranyos, bájos történet, gyerek szemmel, egy olyan családról, akik folyamatosan éhezenek, sosincs pénzük, koszba, mocsokba élnek. Iskola példa, hogy igen is ki lehet törni, lehet változtatni.
Másfelől a szülők felelőtlensége nagyon megviselt. Sok családdal ellentétben nekik lett volna más választásuk, de nem éltek vele. Nem is az alkoholista apára voltam nagyon dühös, hanem a művész anyukára, aki inkább éheztet 4 gyereket, de nem megy el dolgozni.
A gyerek molesztálással kapcsolatos véleményük teljesen kiverte a biztosítékot.

2 hozzászólás
>!
ppeva P
Jeannette Walls: Az üvegpalota

Letehetetlen volt.
Az ember mindig elcsodálkozik, mit túlélnek egyes gyerekek, és milyen kevéstől kisiklanak mások…
Ezek a szülők maguk is sérült gyerekként nőttek fel. Elhatározták, hogy na, majd ők megmutatják, mennyire másképp nevelik a gyerekeiket. Aztán – másképp nevelték őket, de hogy jobban?!
A legsiralmasabb volt talán az, ahogy a szülők magukra hagyták a gyerekeket, hadd nőjenek, mint a dudva – törődés, védelem, támogatás nélkül. Miközben a szülők, főleg az anya, jelszavakkal, klisékkel, nagy okosságokkal dobálóztak és nagy terveket szövögettek. Mintha mindent meg lehetne oldani azzal, hogy lózungokat adunk a gyerekeknek étel, meleg, tisztaság, biztonság és tető helyett.
Nagybácsi molesztálni próbál? „Ugyan, kicsim, biztos félreértettél valamit. A bácsinak biztos csak egy kis szeretetre volt szüksége.” Éhes vagy? „Tudjátok, szegény etióp gyerekeknek mennyivel kevesebb élelem jut?” Megvernek? „Próbálj talán kedvesebb lenni hozzájuk, ők szegények nem tudják, hogyan barátkozzanak össze veled.”
És persze a nagy liberális nevelés közepette a kellő pillanatban a szülők azért előhúzzák a gyerek megverését, fenyegetését, érzelmi zsarolását, „mert-az-apád-vagyok-és-kész” szlogent, ha saját érdekük úgy kívánja. Van üvöltözés, verekedés, bútortörés, részeg őrjöngés. Anyuka meg heverészik, önmegvalósít, és táblaszám falja a csokit, mikor nincs pénz a gyerekeknek vacsorára – mert ha apukának jár az alkohol meg a cigaretta, akkor neki is kell valami kis öröm. Szóval, szép kis szülők.
Minden tiszteletem a gyerekeké, ahogy „felnevelték magukat”, ahogy kiálltak magukért és egymásért, ahogy kitörtek abból az eszement családból. És Jeannette-é, akinek volt mersze mindezt megírni.

>!
Youditta
Jeannette Walls: Az üvegpalota

Szédületes. Szenzációs. Valóban bohém, felelőtlen ,sokszor apának és anyának nem nevezhető szülők négy gyerekének a gyermekkorát ismertetjük meg a könyvben. Totálisan megdöbbentett a könyv,hogy léteznek ilyen szülők,akik leporolják és talpra állítják a gyereküket akkor,amikor más szülő szívinfarktust kapna az aggodalomtól.

Az írónő fantasztikus, felvállalt egy olyan gyerekkort,amit kevesen tennének meg sikeres emberként. Elképesztő,hogy mindenféle ítélkezés nélkül ír a szüleiről,egészen addig míg ő maga is fel nem nő a történetben. De felnőttként is átsüt a szeretet a sorok között,pedig akkor már látja mit tettek a szülei.
Olykor a szívem facsarodott össze,olykor nevetnem kellett a nem nevetnivalón is,mert olyan abszurd helyzeteket éltek meg a gyerekek és ezt olyan természetességgel és humorral tálalja az írónő, hogy kínomban már néha nevettem.

Tényleg nagyon érdekes és tanulságos könyv!

>!
ern0
Jeannette Walls: Az üvegpalota

Az a jó a szövegben, hogy mindig az elbeszélő aktuális életkornak megfelelően láttatja az eseményeket, így nem ítélkezik, nem keres mélyebb összefüggéseket, hanem tényleg azt adja vissza, ahogy egy cseperedő gyermek tekint a szüleire, legyenek azok olyanok, amilyenek (spolier: nagyon olyanok): szeretettel.

>!
anni_olvas P
Jeannette Walls: Az üvegpalota

Szeretem Jeanette Wallst. Annyira naiv és annyira jóhiszemű. Ezt másképp nem is lehet. Innentől egyébként nekem ne mondja senki, hogy a származása miatt nem fedezték fel. Így is lehet…

1 hozzászólás
>!
Ibanez P
Jeannette Walls: Az üvegpalota

Hűha… Hogy mennyi ideig szemezgettem én ezzel a könyvvel, aztán valahogy mindig meggondoltam magam, azt hittem, hogy majd valami nagyon pszichológiai-drámai fejtegetős valami lesz… De ez a könyv, ez le a kalappal… Megvallom, ha ezt éltem volna át, amit ő, és ilyen szüleim lennének, én bizony meg nem írtam volna ország-világnak… Amit a szülei műveltek, az minden fejezetben nyitogatta a bicskát a zsebemben, mit nyitogatta, szúrtam-döftem-égettem el ezeket az embereket… és nem csak őket, de az állami szervezést is, annyira hihetetlen, hogy mai napig éheznek-bántalmaznak stb. gyerekeket és egyszerűen senki se tesz semmit és nem lehet őket „elkapni”… (például az ő esetükben is, a különböző iskolai beiratkozások, kórházi esetek kapcsán)… És az ilyen tényleg mi az anyámért szül gyereket???? :-O A végén meg, a földdel kapcsolatos dolog hát ott egyszerűen én is csak tátottam a szám… (és gondolatban élve eltemettem az anyját és vigyorogva hallgattam az üvöltözését)… Minden szörnyűség ellenére a könyv tele van szeretettel, vagánysággal (valahol a szülők kalandvágyása vagány, csak nem a gyerekeknek kellett volna meginniuk a levét az egész hippihajlamnak), családszeretettel, összefogással (a testvéreké példaértékű), hogy honnan is fel lehet kapaszkodni és hogy minden gyatra múlt ellenére is lehet JÓ az ember, igenis nem függ attól hogy hová születik az a gyerek, milyen szegény, mennyire bántják a többiek, nem szükségszerű, hogy le fog zülleni, gonosz lesz vagy drogos, nem… Mindenkiben ott van a lehetőség, az esély, hogy az legyen, aki akar lenni, vagy legalább megpróbáljon az lenni….

>!
Tercia
Jeannette Walls: Az üvegpalota

Nagy kuszaság van bennem, azon túl, hogy a könyv nagyon tetszett .
De még mindig nem tudom, mit gondoljak, miután az első felháborodáson túltettem magam.
Kétségtelen tény, hogy a szülőknek jelentős szerepük volt abban, hogy a gyerekek tehetségesek lettek. De hogy ez öröklött, vagy a körülmények tették, még nem tudtam eldönteni.
Az, hogy túléltek egy ilyen gyerekkort, már nem kis teljesítmény. De ez nem a szülők érdeme. Tele voltam szánalommal , miközben olvastam, és indulattal is. Az ember csak próbál „elég jó” szülő lenni, és nem könnyű, tényleg nem. De semmiképp nem elfogadható számomra, ha gyerekek szenvednek, miközben a kedves szülő megpróbálja magát megvalósítani, vagy éppen eltenni magát láb alól. Ezeket a dolgokat mindenki próbálja úgy nyélbeütni, hogy másnak, aki kiszolgáltatott ne legyen kára belőle.
A legborzasztóbb a talán a nagymama-fiúunoka dolog volt számomra, itt tudtam volna az apát egy jó nagy bottal fejen vágni (máshol is, meg az anyát is, de itt aztán nagyon. ráadásul még sajnálnom is kellett mindezek mellett). Számos dolog tett még szomorúvá és dühössé, és sajnos utáltam a szülőket elég jól.
Aki bele tudja élni magát nagyon a történetbe, kizárólag kiegyensúlyozott lelkiállapotban olvassa.

>!
moni79
Jeannette Walls: Az üvegpalota

A fülszöveg írójára dühös vagyok. Idealista és bohém szülők? Valójában súlyosan elhanyagolják (fizikailag és érzelmileg is), magára hagyják a gyerekeket, és ha nem is bántalmazzák őket rendszeresen, hagyják, hogy mások megtegyék. Kicsit emlékeztetett az Angyal a lépcsőn című könyvre, bár más korszak, más életkörülmények, de a gyerekek itt is éheztek, szenvedtek és egészen kis koruktól kezdve szülőként kellett viselkedniük. Csak ebben a történetben tényleg kizárólag a szülők felelősek ezért, ráadásul az anya szinte mindenben partnere volt az alkoholista, agresszív apának. Nem tudom, hogy a felnőtt Jeanette mit kezd ezzel a helyzettel. Nagyon jól ír ( a borító szerintem kicsit megtévesztő), végig leköti az olvasót, de kérdés, hogy ő maga jól van-e egy ilyen gyerekkor után.


Népszerű idézetek

>!
Róka P

– A dolgok a végén mindig rendbe jönnek.
– És mi van, ha nem?
– Akkor még nem vagy a végén.

335. oldal

>!
amnaen

– Az élet túl rövid, hogy azon aggódjunk, mit gondolnak rólunk az emberek – mondta anya. – Egyébként meg olyannak kell elfogadniuk minket, amilyenek vagyunk.

206. oldal

>!
amnaen

Taxiban ültem, és épp azon rágódtam, hogy talán egy kicsit túlöltöztem erre az esti összejövetelre, amikor kinéztem az ablakon, és megláttam anyát, amint egy kukában turkál.

(első mondat)

>!
strawberry

Apa éveken át azt mondta nekem, hogy én belülről vagyok szép, amit a legtöbb ember nem lát. Ami azt illeti, magam se igen láttam, de apa mindig azt mondta, hogy ő teljesen tisztán látja, és csak ez számított.

317. oldal

>!
Gyöngyi69

Ha a világegyetemben minden esemény, amit véletlenszerűnek hittünk, valójában egy ésszerű rendszerhez idomul, mondta apa, akkor az azt jelenti, hogy létezni kell valahol egy isteni, alkotó elmének, s ennek következtében most elkezdte átgondolni eddigi ateista krédóját. – Nem azt mondom, hogy létezik valahol egy nagy szakállú öreg szivar, akit Jahvénak hívnak, és odafenn, a fellegek között eldönti, hogy melyik futballcsapat nyeri meg a bajnokságot – mondta apa –, de ha a fizika, a kvantumfizika azt sugallja, hogy Isten létezik, akkor én nagyon is hajlandó vagyok foglalkozni ezzel az elképzeléssel.

337. oldal

>!
Róka P

Ha a szerencse rendre elpártol valakitől, és a sors kegyetlenül bánik vele, akkor bármely lénynek hitvánnyá aljasulhat a lelke.

159. oldal

1 hozzászólás
>!
Róka P

Mindenkiben van valami jó. (…) Meg kell keresned mindenkiben azt a bizonyos jó tulajdonságot, és aztán azért szeretni, bárki legyen is az.

188-189. oldal

>!
Gyöngyi69

– Az apád az, aki – mondta anya. – Most már kicsit késő lenne megváltoztatni. Tégy hát a kedvére.

360. oldal

>!
dianna76 P

Az embernek a kórházban sosem kellett azon aggódnia, hogy kifogy valamiből, az ételből, a fagyiból vagy épp a rágógumiból. Boldogan ott maradtam volna a kórházban örökre.

22-23. oldal

>!
ppeva P

De igazság szerint nem volt miért aggódnom, nekem nem kellett semmiféle nyomulást kivédenem, merthogy az én rondaságom – ahogy azt Ernie Goad minden létező alkalommal közölte velem –, csak velős csonttal mérhető. Ami alatt azt értette: olyan ronda vagyok, hogy még egy kutya is csak akkor játszana velem, ha velős csontot kötnék a nyakamba.

261. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Joel D. Block – Susan S. Bartell: Szülői játszmák
Ranschburg Jenő: Szülők könyve
Ranschburg Jenő: Mi rontottuk el?
Vekerdy Tamás: Kicsikről nagyoknak 1.
Lawrence J. Cohen: Játékos nevelés
Alice Munro: Mennyi boldogság!
Jan-Uwe Rogge: Kell a gyereknek a korlát
Cziegler Orsolya: Egyedül nevelem…
Petra Kunze – Catharina Salamander: A legszebb gyerekkori szertartások
Jan-Uwe Rogge: Nevelési kérdezz-felelek