Az ​üvegpalota 94% 136 csillagozás

2007-es a könyv magyar kiadása, akkor moly még nem is volt és emlékszem, annak idején minden blogos figyeltem ezt olvasta, és jó, figyelemfelkeltő értékeléseket is kapott, én pedig meg voltam róla győződve, hogy ez a könyv nem lehet valami jó, és nem érdekel, nem is került soha a várólistámra. Ez úgy változott meg, hogy megtudtam, Brie Larson forgat belőle filmet – nem sok filmet nézek meg, de A szoba, amiért Oscart kapott, alap volt –, így aztán mégis kivettem, ez nem volt nehéz, azóta már biztosan mindenki elolvasta, sőt, számomra kicsit értheteten módon készült egy másik fordítása is egy másik kiadónak, így aztán két magyar kiadása is van – hogy is van ez a könyvjogokkal?
Az eleje egy kicsit unalmas volt, kicsit féltem, hogy csak halmozódnak az elrettentőbbnél elrettentőbb történetek, ez persze részben így is van, de közben meg a könyv határozottan haladt valami felé. Aminek többek között az lett az eredménye, hogy a szerző megírhatta ezt a könyvet, és ez – a kitörés, a menekülés – tényleg egy hőstörténet.
Az ember tényleg rettenetes indulatot érez a szülők egy-egy húzása láttám, azt hiszem, ezzel mindenki így van, de azért az egy kicsit meglepő és elgondokodtató, hogy nem egy értékelésben olvastam, hogy az anyát utálták jobban. Ez azért elég érthetetlen, mert az anya részben maga is az apa áldozata volt, míg fordítva ez nem mondható el. Érdekes.
Sok gondolkodnivalót ad a könyv, a szülőkről is, akik teljesen alkalmatlanok a normál életvezetésre, és a nagy bűnük igazából nem is ez, hanem, hogy a gyerekeiket is erre az életre kényszerítik. És persze a gyerekekről, akiknek ennek ellenére mégis volt valahonnan – igen, részben ezektől a szülőktől is – volt annyi muníciójuk az élethez, hogy ebből kitörjenek.
Nyilván stilizálva vannak a történetek, nem hiszem, hogy minden pontosan ugyanígy esett meg, és a végére egy kicsit amerikaias módon simul el minden – részben ezért nem is lett ötös –, de mindenképpen örülök, hogy elolvastam ezt most.

Néhány estémet a Walls családdal töltöttem és végig az az érzés motoszkált bennem, hogy Jeannette is megértene engem, ha elmesélném neki a saját történetemet. Én megkedveltem őt, megsajnáltam a testvéreit és látatlanul is meggyűlöltem a szüleit, még ha valószínűleg nem is ez volt a célja…Sajnos rengeteg gondatlan, felelőtlen szülő vállal gyereket úgy, hogy közben csak a saját álmát kergeti, ez nagyon önző dolog…Néha úgy ott lettem volna és bátorítottam volna a kislányt, hihetetlen, hogy mennyire erős és kitartó felnőtté cseperedett…Az élet kemény és csak az erősek úszhatják meg ép elmével és tiszta lélekkel a hányattatásokat…Ehhez nem kis bátorság és akarat kell…

Vajon megépülhet-e az üvegpalota vagy ez is egy álom marad? Mindez kiderül ebből a könyvből…

Ez egy nehéz könyv, lassan is csúszott.
Egyfelől egy aranyos, bájos történet, gyerek szemmel, egy olyan családról, akik folyamatosan éhezenek, sosincs pénzük, koszba, mocsokba élnek. Iskola példa, hogy igen is ki lehet törni, lehet változtatni.
Másfelől a szülők felelőtlensége nagyon megviselt. Sok családdal ellentétben nekik lett volna más választásuk, de nem éltek vele. Nem is az alkoholista apára voltam nagyon dühös, hanem a művész anyukára, aki inkább éheztet 4 gyereket, de nem megy el dolgozni.
A gyerek molesztálással kapcsolatos véleményük teljesen kiverte a biztosítékot.

Letehetetlen volt.
Az ember mindig elcsodálkozik, mit túlélnek egyes gyerekek, és milyen kevéstől kisiklanak mások…
Ezek a szülők maguk is sérült gyerekként nőttek fel. Elhatározták, hogy na, majd ők megmutatják, mennyire másképp nevelik a gyerekeiket. Aztán – másképp nevelték őket, de hogy jobban?!
A legsiralmasabb volt talán az, ahogy a szülők magukra hagyták a gyerekeket, hadd nőjenek, mint a dudva – törődés, védelem, támogatás nélkül. Miközben a szülők, főleg az anya, jelszavakkal, klisékkel, nagy okosságokkal dobálóztak és nagy terveket szövögettek. Mintha mindent meg lehetne oldani azzal, hogy lózungokat adunk a gyerekeknek étel, meleg, tisztaság, biztonság és tető helyett.
Nagybácsi molesztálni próbál? „Ugyan, kicsim, biztos félreértettél valamit. A bácsinak biztos csak egy kis szeretetre volt szüksége.” Éhes vagy? „Tudjátok, szegény etióp gyerekeknek mennyivel kevesebb élelem jut?” Megvernek? „Próbálj talán kedvesebb lenni hozzájuk, ők szegények nem tudják, hogyan barátkozzanak össze veled.”
És persze a nagy liberális nevelés közepette a kellő pillanatban a szülők azért előhúzzák a gyerek megverését, fenyegetését, érzelmi zsarolását, „mert-az-apád-vagyok-és-kész” szlogent, ha saját érdekük úgy kívánja. Van üvöltözés, verekedés, bútortörés, részeg őrjöngés. Anyuka meg heverészik, önmegvalósít, és táblaszám falja a csokit, mikor nincs pénz a gyerekeknek vacsorára – mert ha apukának jár az alkohol meg a cigaretta, akkor neki is kell valami kis öröm. Szóval, szép kis szülők.
Minden tiszteletem a gyerekeké, ahogy „felnevelték magukat”, ahogy kiálltak magukért és egymásért, ahogy kitörtek abból az eszement családból. És Jeannette-é, akinek volt mersze mindezt megírni.

Döbbenetes, hogy a gyerekek mit ki nem bírnak! És óriás rejtély, hogy miért van az, hogy bizonyos gyerekek a teher alatt (érzelmileg és fizikailag is elhanyagoló szülők, zűrős családi háttér, szegénység..stb) megerősödnek, és kvantumugrást hajtanak végre a családjukhoz képest off, másokat pedig, követve a családi mintát, bedarálnak a függőségek.
Az elején féltem, hogy nehezen bírom az újabb és újabb megpróbáltatásokat, de aztán egy ponton letehetetlenné vált. Felkavaró olvasmány, de megéri.

Szédületes. Szenzációs. Valóban bohém, felelőtlen ,sokszor apának és anyának nem nevezhető szülők négy gyerekének a gyermekkorát ismertetjük meg a könyvben. Totálisan megdöbbentett a könyv,hogy léteznek ilyen szülők,akik leporolják és talpra állítják a gyereküket akkor,amikor más szülő szívinfarktust kapna az aggodalomtól.

Az írónő fantasztikus, felvállalt egy olyan gyerekkort,amit kevesen tennének meg sikeres emberként. Elképesztő,hogy mindenféle ítélkezés nélkül ír a szüleiről,egészen addig míg ő maga is fel nem nő a történetben. De felnőttként is átsüt a szeretet a sorok között,pedig akkor már látja mit tettek a szülei.
Olykor a szívem facsarodott össze,olykor nevetnem kellett a nem nevetnivalón is,mert olyan abszurd helyzeteket éltek meg a gyerekek és ezt olyan természetességgel és humorral tálalja az írónő, hogy kínomban már néha nevettem.

Tényleg nagyon érdekes és tanulságos könyv!

Nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fog érinteni, és ráadásul még az is hozzájön, hogy ez egy igaz történet. Ez a könyv egyszerűen kifacsarta a szívemet. Jeannette-nek olyan dolgokon kell keresztülmennie, amit még az ellenségemnek se kívánnék, és egyszerűen le a kalappal előtte, hogy túlélte a gyerekkorát. Ez a történet bebizonyította számomra, hogy bármit túl lehet élni.

Kihívás miatt olvastam el ezt a könyvet és nagyon tetszett. Nagyon olvasmányosan írja le az életét az írónő. Ami, hát… nagyon kalandos. Szépen mondva. Mondjuk inkább csúnyán mondanám, mert sokszor nem hittem el, amit olvasok, annyira mérges lettem. Szinte mindegyik fejezetben volt valami, ami rettenetesen felcseszte az agyamat. És mégis olvasni akartam, alig vártam, hogy megoldódjon a gyerekek élethelyzete.
Igazából nem szeretném kifejteni bővebben, mert minden apróságról lehetne írni, főképpen nyilván a „szülőkről”, a hanyagságról és a nemtörődömségről, de az egész könyv ezt mutatja be.
A könyvet csak ajánlani tudom mindenkinek. Letehetetlen.

Mielőtt elkezdtem olvasni a könyvet, letettem a Mérgező szülőket,mert úgy éreztem, hogy nem kéne elolvasnom…Nos ez a könyv hemzseg a mérgező szülőktől , nagyszülőktől. A mérhetetlen önzéstől…Néha kedvem lett volna kikapni az anyukát a könyvből és jól megrázni. Szerintem rosszabb volt,mint az alkoholista apa. Vagy akkor éljen így, de ne vállaljon gyereket. Pláne nem négyet.Szinte csoda, hogy a gyerekek többsége képes volt saját erőből, elhatározásból kimászni ebből a helyzetből. Szomorú, de végig azt éreztem, hogy már az egészen kicsi gyerekeknek is több eszük volt,mint a „ felnőtteknek”. És inkább nem is ragozom tovább.

Szeretem Jeanette Wallst. Annyira naiv és annyira jóhiszemű. Ezt másképp nem is lehet. Innentől egyébként nekem ne mondja senki, hogy a származása miatt nem fedezték fel. Így is lehet…