Miért ​lennél boldog, ha lehetsz normális? 93 csillagozás

Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?

„Jeanette Wintersont olvasni annyi, mint szeretni őt. Ez a szilaj, elragadóan különös brit írónő szokatlan őszinteséggel vall magáról önéletrajzi könyvében.” O, The Oprah Magazine

„A szikrázó humorú Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? nemcsak az örökbefogadás érzelmi örökségét dolgozza föl sokoldalúan, hanem helyet kap benne az az üdítő felismerés is, hogy az életet megérteni ugyanolyan nehéz, mint megélni.” Entertainment Weekly

Amikor Jeanette tizenhat évesen elmegy otthonról, mert szerelmes lesz egy másik lányba, örökbe fogadó anyja, Mrs. Winterson csak annyit kérdez tőle: „Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?”
Winterson azonban nem mond le a boldogságról, hanem keresi egy életen át – erről szól ez a mulatságos, szellemes, hol dühödt indulattal, hol lelkesedéssel megírt történet, amely nem más, mint az igazság, a világszerte népszerű Jeanette Winterson életének története.

Eredeti mű: Jeanette Winterson: Why Be Happy When You Could Be Normal?

Eredeti megjelenés éve: 2011

Tartalomjegyzék

>!
Park, Budapest, 2013
260 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633550212 · Fordította: Lukács Laura

Enciklopédia 32

Szereplők népszerűség szerint

Edgar Allan Poe · Gertrude Stein · Raymond Chandler · T. S. Eliot · Mózes · Mrs. Winterson

Helyszínek népszerűség szerint

Accrington, Water Street 200. · Manchester


Kedvencelte 14

Most olvassa 8

Várólistára tette 103

Kívánságlistára tette 79

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
Oriente P
Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?

A címben feltett kérdést nevelőanyja szegezi Jeanette-nek, a szerzőnek, aki – úgy tűnt nekem – egész életében pont ennek ellenkezőjére keresi a választ: Miért lenne normális, ha lehet boldog is? Nagyon erőteljes, nagyon őszinte számvetés az ötvenes éveiben járó, brit írónőtől identitáskeresésről, felnőtté válásról, tanult mintákról, szeretniképességről illetve -képtelenségről, a lélek sötét oldalairól, széthullásról és gyógyulásról, irodalomról és alkotásról – mindezt elsősorban örökbefogadó anyjával, Mrs. Wintersonnal való kapcsolatán átszűrve, abból kibontakoztatva.

Talán szerencsésebb lett volna több regényét olvasnom ez előtt az önéletrajz előtt, hiszen rengeteg az utalás saját műveire, de egyelőre a magyar kiadások határozták meg, mi került eddig a kezembe. (Ettől függetlenül, és ennek ellenére, akár első könyvként is élvezhető olvasmány a Miért lennél boldog.) Jeanette Winterson stílusa, humora, intelligenciája, a sorokon átütő személyisége eddig minden formájában utat talált hozzám. Ahogy leteszem egy könyvét, már keresem is, mit olvashatnék tőle legközelebb.

Rajongásomnak sajnos nem tudtam a lehető legkézenfekvőbb módon adózni: körülbelül 15 helyet jelöltem meg idézetkiírás végett, de egy kivétellel már mindben megelőztek más molyok. Ugyanígy jártam pár hónapja a Szenvedéllyel is. Persze ez is csak azt mutatja, hogy Winterson gondolatai másokat is hasonlóképpen megragadtak.

>!
Gregöria_Hill
Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?

Nagyon tetszett Wintersontól a Szenvedély, mindenképpen el akartam olvasni ezt is, pláne, hogy @cseri felajánlotta, hogy kölcsönadja. Akkor még azt hittem, ez egy regény, egyáltalán nem olvastam utána. Később halogattam is az olvasást, mert elenyésző kivétellel élvezem csak a mások „terápiás írásait”, és tudom magamról, hogy kiemelten ideges leszek a „mindennek a világon az anyám az oka” megingathatatlan alapvetésű, szerintem általában rondán és infantilisen hárító és önfelmentő szövegektől. Különösen akkor, ha A/ nem látom a felnőtt személyiség rossz minták átalakításra tett felnőtt munkálkodását és B/ „ez nem szépirodalom” függöny mögé bújva sz@arul vannak megírva. A prekoncepciómon az sem segített sokat, hogy belekezdve kénytelen voltam belátni, hogy Wintersonnak csak kevés problémájával tudok nagyon azonosulni, tekintve, hogy nem fogadtak örökbe, nem vagyok leszbikus és emiatt nem is volt konfliktusom a szüleimmel/környezetemmel, nem voltam őrült, nem vagyok író Nem vagyok digó – nem vagyok szakadt, nem én, és nincsen bigott vallásos, hideg (nevelő)anyám se. Ez a könyv mégis nagyon tetszett, pedig látjátok, mínuszból indultam, úgyhogy higgyétek el, jó. Először is Winterson (hálisten) teljesen másfajta –tárgyilagosabb, egyszerűbb- stílusban ír ebben a műfajban, de továbbra is nagyon jól, ő egy nagyon jó író szerintem.
Egyszerre volt kellően intim, hogy empatikus tudjak lenni az engem amúgy nem érintő problémával, de nem is zsarolt vele, nem éreztem szánalmat például, és mint olvasó inkább a megoldásba voltam belevonva, ami természetesen érdekes – sőt a vége felé kifejezetten izgalmas.
Azt is szerettem, hogy annyira jól ír, hogy bármilyen egyszerű szintaktikájú is a szöveg, konkrétan láttam magam előtt a postwar manchesteri szobabelsőt függőleges virágos sormintás tapétával mint szimbólum, Mrs Wintersonnal egy háztartási létrán, amint tapétáz, és egyben (!) a késő szocialista blokk panelházi őszi erdő tapétáit is, amint anyu/apu tapétáz.
Külön érdekes, vagyis engem érdekelt, hogy anyaregény igazából, miközben igazából nincs anya. Nem anyakeresés, ami kézenfekvő lenne, meg ezt kínálja a cselekmény, hanem simán anya – és nincs. Érdemes erre is odafigyelni, ha valaki nem csupán önéletrajznak, hanem szépirodalomnak is olvassa, mert ad hozzá egy pluszt. Ezen kívül, bár nem szeretném Esterházyt ebbe belekeverni, de a jegyzetelésre is használt könyvjelzőmön az első sor az „Egy Mrs Winterson”. Ezt nem is magyaráznám túl, mennyi az annyi egy, száz-e, csak visszautalnék arra, mennyire nem szeretem az ékszerűen egyszerűen okoló anyaképet. Szerencsére nem azt kaptam.

>!
Kkatja P
Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?

Nagyon szomorúan, mégis szerethetően rajzolódik a kis Jeanette kemény élete szép fokozatosan ebben az önéletrajzi történetben. Örökbe fogadták és rengeteget szekálta a nevelőanyja és az iskolában sem volt túl népszerű, a gyanakvó, rosszcsont, renitens természetével, barátai szinte csak a könyvtári könyvek hírneves szerzői voltak, akik által viszont sokkal jobban megtalálta önmagát és a boldogságát. (Ismerős valakinek?:)

A cím kicsit abszurdnak hangzott nekem elsőre, de aztán felfedte magát az értelme, hogy abban környezetben, ahonnan J. jött az 1960-70-es évek angliai munkásnegyedéből, nem volt szokás a lányoknak továbbtanulni, teljes életet élni, pláne elhajlani a megszokott „normálistól”. Mert hisz nevelőanyja (Mrs. Winterson) sem volt az, a maga eltúlzott, sőt bigott kereszténymániájával, amiből J. köszönte szépen nem kért, sőt ő azt az esztelen tervet vette a fejébe, hogy sanyarú körülményei ellenére, igenis megtanul szeretni és boldog lesz (ha már normális nem lehetett). :))
Ennek a küzdelmes történetét olvashatjuk itt el, érdekes helyi és történelmi finomságokkal körítve, mert J. a történelmi igazságtalanságokat is nagyon jól látja és ezt nem is rest velünk közölni, a maga karcos és kellemesen szarkasztikus hangnemében. Emellett rengeteg irodalmi utalást is hoz példaként, akik őt mind inspirálták T.S. Eliottól Gertrude Steinig.
Olvasás közben eszembe jutott Céline éjszakája is a stílusa hasonlóan pikírt és emlékezetes volt. :)
De a lényeg, hogy igenis megtalálja az igazi családját és az oly vágyott szeretetet az életében és büszkén vállalja a maga másságát, bár elgondolkodik, ha Mrs. W. nem ilyen lett volna amilyen, akkor is a nőkhöz vonzódna-e, akkor is meglett volna benne ez a kettősség, amit így írt le:"…olyan lánynak tartottam magam, aki fiú, méghozzá olyan fiú, aki lány."

Mélyen egyetértek ezekkel a gondolataival is:
„Bátorság kell ahhoz, hogy vállaljuk az igazi érzéseinket, ne ferdítsük el, ne is hárítsuk át másra.”
„Szeretni élénk színekkel lehet. Sosem vágytam a fakó változatra. A szeretet méregerős. Sosem kívántam felhígítani. Nem ijedtem meg a hatalmasságától, de fogalmam sem volt, hogy olyan megbízható is lehet, amilyen a nap járása. Hogy a szeretet naponta meg tud virradni.”

Meg bizony, de csak akkor, ha valóban figyelünk rá és éberen, frissen tartjuk folyamatosan!
Ilyen szeretetet kívánok mindenkinek! :)

>!
Park, Budapest, 2013
260 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633550212 · Fordította: Lukács Laura
>!
AeS P
Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?

Gyönyörű gondolatok vannak benne a szeretetről, a bizalomról, és ó, igen, a könyvekről is! Noha már elterveztem, hogy csinálok valami listát vagy polcot azokból a kötetekből, amiket megemlít, na meg azt is, hogy kiírom az összes idézetet, ami megérintett olvasás közben, a végeredmény mégsem lehet több ennél a három és fél csillagnál.
Minden igyekezete ellenére úgy érzem, hogy Winterson hamarabb írta meg ezt az önéletrajzi könyvet, mint hogy készen állt volna rá, és bár rendkívül őszinte, a mozaikos szerkesztésmód, az ide-oda ugrálás, a balladai homály és a hirtelen huszonöt év kihagyás miatt nekem egyáltalán nem lett kerek ez a történet. Viszont azt elérte, hogy más műveire kíváncsi lettem.

>!
Jeffi SP
Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?

Tegnap, úgy döntöttem, hogy a jelenleg olvasott (Koreás) könyv túl tömény nekem, kell valami ami lazább. Nos, lazaság szempontjából nem ezt kellett volna választanom, de nem bántam meg. Két délután alatt olvastam el. Elhasználtam egy csomó post it-et, hogy jelöljem miket akarok Molyra idézni. Nem vagyok, egy túlzottan idézet kiírós ember, de ebben a könyvben tényleg egy csomó olyan dolog volt, amit akartam, hogy más is olvasson, akartam, hogy a könyvhöz is kedvet kapjanak. Az idézetek nagy része ami tetszett, könyvtár, könyvtáros, olvasás, könyv témakörben születtek. A cím alapján nem is gondolná az ember, hogy ennyi sok utalás lesz a könyvekre. Mint könyvtáros, amúgy is elfogult vagyok.
Hiszek abban, hogy a könyvek Okkal kerülnek hozzánk. Hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek!

Bővebben a blogomban: http://jeffi-olvas.blogspot.hu/2013/10/jeanette-winters…

>!
entropic P
Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?

Jeanette Winterson valami olyasmit ír, hogy sokkal előbb volt képes a szeretetről írni, mint hogy érezni tudta volna.

Ez nagyon szíven ütött. Eszembe juttatta a Szenvedély c. regényét, ami a kedvencem tőle (meg úgy általában is a kedvencem), s amiről mindig azt gondoltam: te jó ég, hogy tudja valaki ezt (szeretetet, szerelmet, szenvedélyt) ilyen szépségesen, elbűvőlően, felkavaróan leírni. Azt gondoltam, biztos előbb volt az élet/tapasztalat, és abból lett az irodalom.
Itt meg kiderült, hogy pont fordítva.
És ez nekem egyszerre rém szomorú és teljesen felemelő.
Szóval ez egy csodás könyv.

2 hozzászólás
>!
theodora
Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?

Faltam a sorokat, és nem győztem kijegyzetelni az idézeteket, a szeretetről, az életről és az irodalomról. Örülök, hogy megszereztem ezt a könyvet, mert ismét egy különleges történetet olvashattam. Kíváncsi vagyok a többi könyvére is, persze ami a legjobban érdekel, első regénye, a Nem a narancs, az egyetlen gyümölcs még nem jelent meg magyarul.

>!
Ardena
Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?

Nehéz összeszedett értékelést írnom erről a könyvről, amit egyszer magamhoz öleltem volna, egyszer a sarokba dobtam volna; amin egyszer mosolyogtam, sírtam, másszor felbosszantott; az íróját hol kedveltem, hol nem értettem, hogy került ez a kezembe. Néha úgy véltem, hogy fontos gondolatok vannak benne (ezt bizonyítja a rengeteg szép idézet is!), néha meg úgy, hogy ezerszer elismételt igazságokat pufogtat. Volt, amikor úgy gondoltam, hogy igenis, ilyen könyveknek is meg kell jelenniük, máskor azt, hogy ezt egy naplóként el kellett volna tenni egy fiókba, és nem tárni mindenki szeme elé. Néha azt, hogy segíteni akart vele másoknak, néha pedig azt, hogy csak saját magának/magáról írta terápiás célzattal. Volt, hogy faltam a lapokat, főleg akkor, amikor nem „bölcselkedett”, hanem a múltjáról, hányatott gyerekkoráról írt, néha meg, amikor pl. próbálta történelmileg, földrajzilag elhelyezni a történetét, unottan lapozgattam.
Találtam benne nagyon szép dolgokat, megfontolandóakat a saját életemre nézve is, de az biztos, hogy az életrajzok igen távol állnak tőlem, és ez sem segített a közeledésünkön. Mindenesetre nem bánom, hogy találkoztunk, azt hiszem :)

>!
dorothy_emerald I
Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?

Van az a boldog pillanat, amikor rájössz, hogy nem vagy normális.
***
Nagy véletlen hívő voltam, aztán ez változgatgat szépen. Például olyan dolgok miatt, mint ez a könyvbevonzás. Foglalkoztatnak a szülők is, meg a pszichológia is mostanság, aztán sorra hullanak ilyen könyvek az orrom elé. Terápiázgattam Yalommal, aztán ott volt Backman és a fia, meg a Nővérem húga és most ez. Közben a szeretetet is felvettem az aktualitás listámra, ennek a könyvnek meg nem az éppen a fő profilja? Vagy az amúgy is minden iromány egyik oldala? Valószínű.

Nem rajongok az egész gyermekkorom senyvedés, licitáljunk egymásra nyomorúságügyileg farokösszemérő versennyel induló könyveket. Egyrészt mert olykor csak nevetséges és önmaga paródiájába fullad. Ha pedig mégsem (például ez itt), akkor roppant nyomasztóan hat. Hát nézzenek oda, itt ülök az aranykisvillával a számban, oszt mégse tartok fele ott se, ahol más! Enyhe maximalizmussal, önbizalomhiánnyal és méricskélési kényszerrel megáldott lelkeknek nem ez a legjobb kiindulási alap.
Meg hát itt amúgy se. Nincsenek kapcsolatok. Se leszbikus, se árva nem vagyok.

De azért van itt valami. Szeretet. Hogyan adjuk, hogyan kapjuk, hogyan fogadjuk. Ez utóbbi a legnehezebb. Adni végtelenszer könnyebb szerintem. Kicsit törekedni kell rá, kicsit figyelni, kicsit elfogadni és ennyi. De fogadni? Na az nehéz. Ahhoz át kell lépnünk a saját kis rossz beidegződéseinken, le kell győzni a kis ördögeinket és el kell hinnünk, hogy megérdemeljük. Hogy nekünk is jár. Ja, hogy megint ott tartok, hogy ki kell békülni magunkkal? Azt hiszem nekem most ez a vesszőparipám. No és még valami. Ahhoz, hogy fogadni tudjunk bízni kell. Bízni a másikban, hogy őszinte, hogy ott van. Ez se könnyű. Csak úgy mondom.

>!
Morpheus 
Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?

Ez az a könyv (a sok közül), amelyet mindenkinek el kellene olvasnia.
Először a nemrég olvasott Fromm könyvek jutottak róla eszembe (lásd ajánlások között) a szeretet, a munkásság és körülményeik miatt, aztán Plath üvegbúrája.
Van egy szeretet polcom, méltó helye lesz ott. :)

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Jeffi SP

Minden könyv palack, benne üzenettel. Csak ki kell nyitni.

134. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyv
12 hozzászólás
>!
Annamarie P

Ha valami nagy baj ér, keresgéljük a szavakat, dadogunk, hosszú szüneteket iktatunk be. Elakadunk. Mások nyelvén keresztül azonban visszakapjuk a nyelvünket. Fordulhatunk a vershez. Kinyithatjuk a könyvet. Valaki már járt odalent a mélyben, és felhozta nekünk a szavakat.

16. oldal

>!
Jeffi SP

Elvárni valakitől, hogy tegye félre az érzelmeit, annyi, mint arra kérni, hogy szűnjön meg létezni.

239. oldal

>!
Annamarie P

A pénzemen könyveket vettem. Hazacsempésztem, a matracom alá rejtettem őket.
Aki átlagos méretű ágyban alszik, és gyűjti az átlagos méretű puhafedeles könyveket, tudja, hogy rétegenként hetvenkét könyv fér a matrac alá. Fekhelyem apránként, de egyre észrevehetőbben emelkedett, mint Borsószem királykisasszonyé, vagyis kezdtem közelebb kerülni a plafonhoz, mint a padlóhoz.

51. oldal

2 hozzászólás
>!
csillagka P

A könyvek számomra otthonok. A könyv nem megteremti az otthont, hanem ő maga az, abban az értelemben, hogy – akárcsak egy ajtót – kinyitjuk, és bemegyünk rajta. Odabent másfajta időt, másfajta teret találunk.

74. oldal

>!
Kkatja P

Ha nem félek, hogy megtalálom, akkor létezik, amit keresek

29. oldal

>!
Annamarie P

A történetek tényleg veszélyesek, anyámnak ebben igaza volt. A könyv varázsszőnyeg, más világba repít. A könyv ajtó. Kinyitod. Belépsz rajta. De visszajössz-e?

48. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyv
>!
Nita_Könyvgalaxis P

A széppróza és a vers gyógyír, orvosság. A valóság előidézte szakadást gyógyítja a képzelet szövetén.

53. oldal

1 hozzászólás
>!
Oriente P

A keresztelkedni vágyók kis dobozba tették a fogsorukat és a szemüvegüket. Eredetileg csak a szemüvegnek adták a dobozt, míg Mrs. Smalley ki nem nyitotta a száját a víz alatt, hogy dicsérje az Urat, és el nem veszítette a felső fogsorát. A lelkipásztor nem tudott úszni, úgyhogy a nyáj egyik tagja bukott a víz alá, hogy megkeresse, miközben mi, többiek az Emberek halászává teszlek éneket zengtük buzdítólag (…)
Mindeközben parázs vita folyt arról, hogy műfogsorral vagy a nélkül temessék/hamvasszák-e el a halottakat.
Az evangéliumi felekezetek többségéhez hasonlóan az élimi pünkösdiek is hittek a test feltámadásában az utolsó napon – Mrs. Winterson nem hitt, de nem hangoztatta. Az volt a kérdés, hogy ha kiveszik az elhunyt fogsorát, mint szokás volt egészen a hatvanas évekig, akkor vajon visszakapja-e, amikor felhangzik a végső harsonaszó? Ha igen, akkor mi a helyzet a kipárnázott melltartóval? Ha pedig nem, akkor fogatlanul kell eltölteni az egész örökkévalóságot?

77-78. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Mrs. Winterson
9 hozzászólás

Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Marie-Aude Murail: Oh, boy!
Colleen Hoover: Hopeless – Reménytelen
Tóth Krisztina: Akvárium
Julie Lawson Timmer: Öt nap
Sinéad Moriarty: Született szülők
Kay Langdale: Choose Me
Holly Goldberg Sloan: Counting by 7s
Colleen Hoover: Hopeless
Tereza Boučková: A kakas éve
Colleen Hoover: Hopeless – Fără speranță