Nyakigláb ​Apó (Nyakigláb Apó 1.) 92% 448 csillagozás

Nos, olyan könyv ez, hogy már nem éppen tinédzserként alig vártam azt a szabad percet, mikor végre leülhettem és folytathattam az olvasást. És nem akartam abbahagyni. És nem akartam, hogy vége legyen…
Balzsam volt a lelkemnek ez a kis könyvecske, higgyétek el, nem túlzok. Ki gondolta volna, hogy romantikus lányregényt fogok én még kedvencelni…
Nagyon nagy szükségem volt erre a kedves, bájos történetre és naivan is bölcs, őszinte, szókimondó, humoros és menthetetlenül optimista főhősére. Imádtam Jerusha, pardon, Judy alakját, gondolati-szellemi-érzelmi fejlődésének rajzát, azt a friss lendületet, amellyel hozzáfog önmaga kiteljesítéséhez és a világ meghódításához. Van a történetben jó érzékkel adagolt társadalomkritika is, meg egy kis szembesítés előítéleteinkkel, épp annyi, amennyi egy pöttyös regénybe belefér, és épp úgy, hogy maximálisan hatásos legyen.
Bár magában az alapsztoriban – eléggé könnyen kikövetkeztethető titkával együtt – nem sok rendkívüli van, és a műfajból is adódóan bizony gyakran sablonokra építkezik, hogy ne beszéljek az itt-ott szétszórt, de korántsem zavaró közhelyekről, a stílus, a nézőpont egységbe szervez mindent. Szerves egészként lüktet a regény minden sora. Elevenséget, életet, reményt pumpál a vegetálásra ítélt lelencházi lét adta sorsba. Egy kis nagy szív kell hozzá, csak ennyi. Szeretet. A tudat, hogy van, kihez levelet írni, van kit szeretni. Innentől pedig már bármi lehetséges. A fantázia és a lélek pillanatnyi szüksége egy egész családot épít Judy köré – Nyakigláb Apó egyszerre, pontosabban felváltva tölti be különböző családtagok szerepét főszereplőnk képzeletében, hogy később spoiler.
A biztos háttér tudata adja meg azt a nyugalmat, amely ahhoz szükséges, hogy a gyűlölt lelencház és emléke is szervesen integrálódjon Judy életébe, hogy pozitív folyamatok elindítója legyen, életcélt adjon. Persze kell ehhez egy judys karakter is, egy csak és kizárólag az örömre, boldogságra koncentráló jellem. Megszerettem a kiscsajt, de nagyon. Menthetetlenül. Meg a zseniális rajzait is. (Igen, zseniálisak, még akkor is, ha tényleg nem tud tehenet rajzolni. És persze nagyon judysak.)
Lelkendeznék még sokáig, de inkább abbahagyom. Egy biztos: ez a könyv sokáig tartó mosolyt tud csalni az ember arcára, és óriási adag optimizmusával derűt a lelkébe. Nekem ez most orvosság volt.

Humoros, őszinte, szókimondó, kacagtató, lélekmelengető – pont amilyennek egy lányregénynek lennie kell, és amelyet még felnőtt fejjel is élmény újra elolvasni.
Jólesett, és ezt kevés könyv befejezése után tudom elmondani….

Drága Jerusha (Judy) Abbott,
bár éveim száma már több, mint 30 és ezen felül sajnos csak a testem tömege, az ősz hajszálaim száma, valamint a ráncaim mélysége növekszik; mégis nagy rajongója lettem egy lányregénynek, melynek főszereplője Te vagy.
Valahogy úgy történhetett, hogy először csak a sorsod alakulása foglalkoztatott, utána pedig 'AZ' a csipetnyi titok (úgy tudtam…!), majd szép lassan levett a lábamról a kibontakozóban lévő szerelem. Olyannyira, hogy képzeld édes Judy, meg kellett vennem a könyvet a helyi antikváriumban. Bele is írtam az első oldalára:
"Urbán Tímea Véda tulajdona.
Ha a könyvem elcsavarogna,
húzd meg a fülét, s kergesd vissza!"
Nagyon fontos lenne, hogy vissza találj/találjon hozzám, ugyanis a fentieken kívül megtanítottál még egy dologra: véssem eszembe, "Millió dologgal van tele a világ,
és ezt látva látni maga a boldogság."
Jó, tudom, ezt Stevenson írta, de na…úgyis érted! :)
Maradok őszinte híved, hű rajongód örökké,
Véda

Talán 14 évesen olvashattam először, és azóta még számtalanszor. A könyvből áradó derű, humor, életigenlés egyszerűen megunhatatlan számomra.

Először olvastam, és hihetetlenül jól esett most a gyermeki lelkemnek…és nagyon elgondolkodtam, hogy tiniként olvasott sok-sok könyvem között ez miért nem kapott helyet?!

Jerusha/Judy Abbott egy nagyon kedves, cserfes tiniből válik okos, intelligens és boldog nagylánnyá/nővé, amely fejlődés Nyakigláb Apónak írt leveleiből szépen követhető.
Bevallom először Nyakigláb Apót, olyan apókásnak képzeltem el, de kb féltávnál rájöttem, hogy valaki mást rejt a titokzatos jótevő. Nagyon szurkoltam, hogy igazam legyen… és örülök a boldog végnek (kell néha egy kis heppiendes olvasmány is) ! :)

Hamarosan pedig a folytatás is kézbe kerül!

Fuuu, jujjjj, izé, hát a kutya úr istenit miért nem ver engem ehhez a könyvhöz 12. évesen senki?
Nyakigláb apó mese mese mátka pillangós madárka, mint a Varjudombi mesék nem tudom miért volt ez az asszociáció, de keményen bennragadt és ha engem kérdeznek még pár napja is oda tettem volna szépen mellé a polcra.
És akkor jött Tenkes kapitánya jaj bocsánat az máshol jött :) szóval jött a kihívásomra egy értékelés ami valami teljesen más mondott, és mivel örömkönyvet kerestem reggel kicsit belepillantottam.
Még mindig pillantottam, vagyis már olvasok, sírok, nevetek még kicsit olvasok. Nem érek rá! Várjatok kicsit, ebéd ma kicsit később lesz! Na jó, még pár oldal és megyek. Apus nem rendelünk inkább egy pizzát?
Nem látod, hogy olvasok? Kicsit nem lehet békén hagyni? Ezt haláli, ilyen nincs, csuda jófej ez a csaj, igen biztosan megfelelő állampolgár leszel.
Mi van, vége van? Jaj ne még egy kicsit, csak még tartana egy kicsit.
Fantasztikus volt, úgy ahogy van :)

Ez a könyv eddig kimaradt az életemből, de a hétfői Egri Könyvklubon emlegették a többiek, hogy ez milyen jó könyv. És igazuk volt! A fülszövegnek is igaza van, Anne Shirley és Judy jó barátnők lennének.
Kedves, bájos, aranyos könyv még úgy is, hogy igazából elég hamar kitalálható Ny.A. személye.

Istenem,hogy én ezt eddig miért nem olvastam?! Valahogy mindig csak kerülgettem…
Imádtam, a kockás karton ruhát és a lelenc szót és mindent, elejétől a végéig:)
És igen..közben vezettem,de figyeltem ám,viszont én nem sakoztam ki, ki is Nyakigláb Apó:)))Így a végén csízeltem vagy húsz kilóméteren át:))
Jean Webster akarom olvasni a könyveid!
A hangoskönyv előadásmódja pedig fergeteges volt!Lehet ettől is nőtt a varázsa a könyvnek!

Anno, valamikor réges-régen láttam a rajzfilm sorozatot, így tudtam a történet végét, de ez semmit nem von le abból a tényből, hogy ez az egyik legbájosabb, legkamaszosabb, legőszíntébb, legszerethetőbb, leg…., leg…., leg… könyv, amit valaha olvastam.

Először az anime sorozattal találkoztam, amikor régebben a tévében adták, és rögtön kedvenc lett Judy karaktere, és a történet. Emlékszem, hogy hétről-hétre vártam az újabb részt. Aztán felnőtt fejjel újra néztem, és noha sok mindent másként éltem meg vagy éppen megmosolyogtató volt, mint amikor gyerekként néztem, de még továbbra is tetszett. Így egyre jobban érdekelt az eredeti mű. Ami rögtön feltűnt, hogy a könyv a sorozathoz képest sokkal könnyedebb, játékosabb hangvételű. Ez talán a levélregényforma miatt van így, mert így jobban betekintést nyerhetünk a főszereplő gondolataiba, mint az animében. Ugyanebből adódik, hogy korához képest sokkal gyerekesebb is Judy az eredetiben, míg a sorozatban némiképp komolyabb, főleg a vége felé. Ezt nem éreztem hibának, inkább csak hangulatában okozott más élményt nyomtatott formában a számomra már ismert történet. Ehhez hozzátett a kevés párbeszéd is, valamint az, hogy itt néhány dolog csak említés szintjén jelent meg, a sorozatban viszont részletesebben kidolgozták. Ami jól kiegészíti a történetet mindkét esetben, az a képi világ, a könyv esetében a szerző rajzai, a sorozatnál a szép animáció. Ezek mindkét változatban emlékezetesek.

Bővebben:
https://luthienkonyvvilaga.blogspot.com/2019/03/jean-we…