A ​hercegnő lányai (Hercegnő-trilógia 2.) 217 csillagozás

Jean Sasson: A hercegnő lányai Jean Sasson: A hercegnő lányai

Szultána ​szaúdi hercegnő egy fényűző palotában lakik, és hihetetlen gazdagság veszi körül. Mégis, életét is kockára téve feltárja saját sorsát, a királyi család magánügyeit és a környezetében élő nők szenvedéseit Jean Sasson amerikai újságírónő előtt.
Világsikert aratott A Fátyol Mögött című könyvük néhány éve Magyarországon is megjelent.

Most Szultána lányai sorsának bemutatásával folytatja történetét. Nagyobbik lánya életét a vallás elleni lázadás és a férfiak megvetése tölti ki. Gyűlöli a fátyol viselését, széttépi a hagyományos családi kötelékeket, és leszbikus viszonyt kezd egy barátnőjével.
Kisebb gyermeke pont az ellenkező utat választja. Megtagadja mindazt, amire anyja feltette az életét, és vallási fanatikussá válik. A hercegnő részletesen bemutatja a környezetében élő többi nő helyzetét is. Beszámol női körülmetélésről, gyermekkorban ágyasnak eladott lányokról, a házasságon belüli nemi erőszak gyakorlatáról, sőt még a saját férjük által halálra ítélt… (tovább)

>!
GABO, Budapest, 2013
354 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636891923 · Fordította: Somló Ágnes
>!
GABO, Budapest, 2005
354 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637318488 · Fordította: Somló Ágnes
>!
GABO, Budapest, 1999
350 oldal · puhatáblás · ISBN: 963800987X · Fordította: Somló Ágnes

Enciklopédia 1


Kedvencelte 19

Most olvassa 8

Várólistára tette 34

Kívánságlistára tette 22

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Nikolett0907 P
Jean Sasson: A hercegnő lányai

"Gyűlölünk itt lenni ! Gyűlölünk!
Nőnek lenni ebben a szörnyű országban azt jelenti , hogy életedet a legirtóztatóbb igazságtalanságokkal mocskolják be.

Ha egy lány egyszerűen él, akkor ostoba.
Ha normálisan él, akkor álszent.
Ha azt hiszi, hogy van Allah, akkor gyengeelméjű!"

Nos, ez nem lesz egyszerű megint csak a számomra, mert amennyire szerettem, annyira gyűlöltem is ezt a könyvet.

Szerettem, mert gördülékenyen haladtam vele, olvastatta magát. Az írónő rendkívül élvezetesen vezetett végig az eseményeken, és igen csak részletes magyarázatot adott olyan kérdéseimre, melyek felmerültek még az előző kötet során és akkor nem leltem rá megoldást.

Gyűlöltem, mert igaz történetet mesél el. A sok megrázó esemény, a nemek különbségei és ezáltal elszenvedett hátrányok nagyon megviseltek. Olvasás közben többször rendkívül erős haragra gerjedtem, csalódott voltam, vagy egyszerűen tombolni lett volna kedvem.
Elképesztő, amit megengednek maguknak emberek a hit nevében és bocs, de evvel takarózni nem különb, mint, mikor egy gyilkos állítja a maga igazát. Attól még kegyetlen és tőlem hivatkozhat bárki nem létező „istenekre”, egyszerűen normális ember nem tesz ilyet.

Ezektől függetlenül élveztem az olvasást, mert megerősített hitemben és még mindig úgy gondolom nagyon szerencsés vagyok ide születtem.

Egy nagyon erős könyvnek gondolom.
Nem egy olvasás lesz a számomra.

Egy élmény volt!
Kedvenc!♥

>!
Csoszi
Jean Sasson: A hercegnő lányai

Ha legközelebb nagyon szenvednék amiatt, hogy milyen sz.. az életem, azt hiszem, elég lesz csak rágondolni erre a könyvre, és mindjárt más megítélésben fogom látni a dolgokat. Dühítő volt olvasni a szaúdi férfiak korlátoltságáról, butaságáról, és arról, hogy a nőket mennyire semmibe veszik, csupán szexuális játékszernek tekintik. Furcsa, hogy a nők többsége ezt elfogadja, természetesnek veszi. Ja, mert ez Allah akarata. No, akkor minden rendben van. Szultána továbbra is küzd a szaúdi nők jogaiért. A sors furcsa fintora, hogy kisebbik lánya vallási fanatikussá válik.

>!
pingvin1
Jean Sasson: A hercegnő lányai

Az egyszer biztos, hogy semmi pénzért nem élnék Szaúd-Arábiában.
A történet érdekes volt, de nagyon kitűnt belőle a gazdagság. El sem akarom képzelni, akkor mit tehetnek meg ha már a királyi családban is ilyen borzalmas a nők élete. Eddig sem voltak a szívem csücskei az arab férfiak, ezek után meg pláne.

2 hozzászólás
>!
ÁrnyékVirág
Jean Sasson: A hercegnő lányai

Az előző kötethez hasonlóan megdöbbentő. Szultána nagyon szerencsés a legtöbb szaud-arábiai nőtársához képest, mert a férje már egy felvilágosultabb generáció tagja, ezért lehetősége volt tanulni, olvasni és fejlődni, a két leánygyermekük pedig egy szeretetteljesebb családi környezetben nő fel, mint annak idején Szultána, akit az apja semmibe vett. A hercegnőnek és lányainak sorsa áll a középpontban, de rajtuk kívül még számtalan, többnyire tragikus női sorsot megismerhetünk.
Még mindig hihetetlen számomra, hogy van a földgolyónak olyan pontja, ahol ez a sok kegyetlenség valóság – láthatatlanságra, rabszolgaságra vagy ítélve, csak azért, mert nőnek születtél.

>!
Ardena
Jean Sasson: A hercegnő lányai

Valószínű, hogy Szultána és én nem fogunk már komoly barátságot kötni soha, de ez a könyv sokkal jobban csúszott, mint a sorozat első része, és eljutottam odáig, hogy csak fúrja az oldalam a kíváncsiság, hogy hogyan fejeződött be a történet (nem is feltétlenül főhősnőnk sorsa miatt, hanem inkább a családja miatt). Ebben is voltak néhol erőltetett dolgok, zavaró részek, de kicsit gördülékenyebb volt talán.
Rettenetes dolgokat tár fel ez a kötet is, néhol sikerült úgy elborzasztania, hogy le kellett tennem, hogy szellőztessem egy kicsit a fejem..

>!
Anó P
Jean Sasson: A hercegnő lányai

Szerencsésnek èrzem magam, amièrt nem Szaùd-Aràbiàban születtem. Ott a nők csak szèp csecsebecsèk, a fèrfiak kènyènek-kedvènek teljesen kiszolgàltatva. Ha rájuk un uruk és parancsolójuk, elég annyit mondania: „Elválok tőled” – s az asszony mehet, amerre lát. Elveheti tőle gyerekeit. Bármikor hozhat mellé új feleséget is. A fiatal lányokat sokszor megegyezés alapján, megkérdezésük nélkül adják férjhez, gyakran öreg, visszataszító férfiakhoz. Csodàltam Szultànàt, aki bàtran sìkra szàll a nők vèdelmében. Ez nem veszèlytelen szàmàra sem, bàr rangja, vagyona ès fèrje hatalma több lehetősèget nyùjt neki ès rèszben vèdelmet biztosìt. Hihetetlenek a törtènetek, amelyeket őszintèn megoszt velünk, elborzasztjàk az embert.

>!
Edit91
Jean Sasson: A hercegnő lányai

Az előző kötet, a A fátyol mögött nagyon tetszett, mármint annyira, amennyire lehet egy ilyen témájú könyvre ezt mondani. Kedveltem Szultánát és becsültem azért, mert képes volt kiállni és harcolni önmagáért, családjáért és a gyermekeiért.

A második kötetben Szultánát anyaként láthatjuk viszont és nekem ebben a szerepben már egyáltalán nem volt szimpatikus. „Ha a normális tilos, akkor az emberek abnormálissá válnak.” A környezet, a kultúra, amibe beleszületett, a szörnyű gyerekkor nem biztosította Szultánának azt, hogy normális, szerető családi „idillt” tudjon létrehozni, én mégis úgy éreztem, hogy nem tett meg mindent a boldogsága érdekében. Nagyon sokszor gyerekesen viselkedett, nem tudta mit akar, főleg a gyerekei nevelésében. „Szultána, neked megvan mindened. Mégis aggódsz mindenért, és nem értesz semmit.” Ez a mondat Szultána férjének szájából hangzik el, aki kimondottan szimpatikus a maga módján, szereti a feleségét, a gyerekeit, lesi minden kívánságát, sokszor úgy láttam, hogy nem érdemli meg a támadásokat, amiket feleségétől kap. Az sem volt véletlen, hogy a gyerekek apjukhoz fordultak, ha bármi problémájuk volt. Anyaként meg sem próbálta megérteni gyermekeit…
„belefáradtam az anyaságba, és azon tűnődtem, vajon az asszonyok hány generációját lehet még rávenni, hogy viselje azt a terhet, amit az emberi faj szülésének, táplálásának és nevelésének magányos, hálátlan feladata jelent.” Számomra ott vált hiteltelenné a karakter, amikor spoiler.

Ami nagyon tetszett a könyvben, hogy ismét sok mindent tudhattam meg az arab kultúráról, történelemről, mindennapokról, mondhatnám úgy is, hogy újabb szörnyű részletek derültek ki. Több helyen be kellett csuknom a könyvet és szünetet kellett tartanom az olvasásban, mert egyszerűen nem bírtam tovább olvasni…

>!
Boglinc P
Jean Sasson: A hercegnő lányai

Talán furcsa egy ennyire brutális könyvet majd 5 csillagra értékelni, de én imádtam.
Egyszerűen nincs fordulatosabb és izgalmasabb történet az életnél. Sokszor igazából el sem akartam hinni, hogy ez nem kitalált, lévén olyan mesterien van felépítve, ahogy a legjobb kitalált sztorikat szokták. Izgalmas, fordulatos, brutális, meglepő. Sasson és Szultána stílusa is rendkívül megnyerő.
Mindezek ellenére az egyetlen dolog, amire gondolni tudtam közben, hogy a mélyen vallásos és konzervatív ország látszatát keltik, de mégis nagy a valószínűsége, hogy a világ legbrutálisabb, legperverzebb, legkegyetlenebb férfijai, és a legkiszolgáltatottabb, legszerencsétlenebb női lakják ezt a helyet!
Őszintén forgott a gyomrom néhány helyen! Ugyanolyan sokkoló, mint az előző.
Egy idézet is megragadott, ami szerintem páratlanul érzékelteti ezt a világot:
„Ha a normális tilos, akkor az emberek abnormálissá válnak.”
Kíváncsi vagyok, mit hozhat még a következő kötet.

>!
GABO, Budapest, 2005
354 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637318488 · Fordította: Somló Ágnes
>!
iramanna
Jean Sasson: A hercegnő lányai

Bár a trilógia első része jobban megfogott, ez a regény is kedvenceim között van!
Olvassátok ti is!:)


Népszerű idézetek

>!
Badiga

Ha újra kéne élnem az életemet, nem hiszem, hogy túlélném.

>!
Gólyanéni

A boldogság csak a boldogtalanság tükrében ismerhető fel.

Kapcsolódó szócikkek: boldogság
>!
Kaat

Ha a normális tilos, akkor az emberek abnormálissá válnak.

84. oldal

>!
Gólyanéni

Megszületünk, de életünk a halálhoz vezet. Mindössze egyetlen út áll előttünk, abból azonban korlátlan számú kijárat vezet.

>!
KR_SZTi

„Egy új hatalom rabszolgájává váltál, olyanévá, amely sokkal súlyosabb problémákkal fenyeget, mint azok a gondok, amelyek arra késztettek, hogy inni kezdj!”

>!
Vivien_D_E_Viszokai

Fogatlan szájával nevetve mondta el nekem nénikém a titkot, hogy egy férfit úgy lehet irányítani, ha az asszony képes rá, hogy férje „bőrös botját” folyton mereven és készenlétben tartsa. Akkoriban még fiatal lány voltam, és sejtelmem sem volt róla, mi lehet az a „bőrös bot”. Később, felnőttként, gyakorta elmosolyodtam, amikor arra gondoltam, milyen heves és bővérű élet tombolhatott sátrukban.

>!
raminko

Gyermekeidnek szereteted adhatod, de nem gondolataidat, mert a gondolat sajátjuk.

>!
Raurosil

Karím megszámláltatta a nálunk lévő kóbor állatokat, és amikor megtudta, hogy több mint negyven macskát és tizenkét kutyát etet, döbbenten magába roskadt. Hosszú idő múlva, anélkül hogy akár egy pillantást is vetett volna a családjára, felállt, és egyetlen szó nélkül elment otthonról. Hallottuk, ahogy kocsijával elhajt. Két nap és három éjjel maradt távol. Később megtudtam, hogy Karím ezt az időt a szüleinél töltötte. A szolgák pletykáiból kiderült, hogy azt mondta döbbent szüleinek, néhány nap nyugalomra van szüksége, hogy kipihenje az életét betöltő bonyolult nőket, mert különben kénytelen lenne mindnyájunkat egy bizonyos intézet gondjaira bízni.

>!
napsugar213

Gyűlölünk itt lenni ! Gyűlölünk!
Nőnek lenni ebben a szörnyű országban azt jelenti , hogy életedet a legirtóztatóbb igazságtalanságokkal mocskolják be.

Ha egy lány egyszerűen él, akkor ostoba.
Ha normálisan él, akkor álszent.
Ha azt hiszi, hogy van Allah, akkor gyengeelméjű!

68. oldal .


A sorozat következő kötete

Hercegnő-trilógia sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Rodica Doehnert: Hotel Sacher
Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója 10. – Mindörökké hercegnő
Soman Chainani: Jók és Rosszak Iskolája
Rosie Banks: Hópihe lányok
Connie Glynn: Beépített hercegnő
Kiera Cass: The Heir – A koronahercegnő
Christina Dodd: Varázslatos esték
Budai Lotti: A hercegnő haragja
Borsa Brown: Az Arab szeretője
Dževad Karahasan: Keleti díván