Széles ​Sargasso-tenger 191 csillagozás

Jean Rhys: Széles Sargasso-tenger Jean Rhys: Széles Sargasso-tenger Jean Rhys: Széles Sargasso-tenger Jean Rhys: Széles Sargasso-tenger Jean Rhys: Széles Sargasso-tenger

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A kis Antoinette egy jamaikai ültetvényen nő fel, mígnem férjhez adják egy különös angolhoz, aki kiszakítja szerető otthonából. Az ősi babonákkal és az asszony családjáról szőtt pletykákkal teli szigetvilágból a zord Angliába hurcolja, mert nem akarja, hogy a kreol feleségéből áradó rontó varázslat, szövetkezve az Antillák egzotikusan vad, gyönyörű és kegyetlen természeti világával végképp rabul ejtse.
A dominikai származású írónőnek e regény hozta meg a világsikert. Valódi asszonysors, férfi és nő őrülten szenvedélyes vonzódása és lázadó szembenállása ez a romantikus és sejtelmes remekmű, amely Charlotte Brontë klasszikusának, a Jane Eyre-nek sötét titkára vet fényt. A XX. század egyik legnépszerűbb regénye, örök klasszikus.

Eredeti megjelenés éve: 1966

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Femina Európa

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2007
302 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632540252 · Fordította: Tandori Dezső
>!
Európa, Budapest, 1987
234 oldal · puhatáblás · ISBN: 963074208x · Fordította: Tandori Dezső
>!
Európa, Budapest, 1974
234 oldal · puhatáblás · Fordította: Tandori Dezső

1 további kiadás


Enciklopédia 8


Kedvencelte 16

Most olvassa 5

Várólistára tette 107

Kívánságlistára tette 35

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Timár_Krisztina I>!
Jean Rhys: Széles Sargasso-tenger

Ki volt az az őrült, aki ezt romantikusnak címkézte?!
A legjobb tanács, amit az olvasóknak adhatok: itt NE keressenek romantikusságot! Ez a könyv jól van megírva, van benne felnőtté válás, szerelem, szexualitás, magány, őrület, no meg ritka nyomasztó környezetrajz, de romantika, na, az nincs.

Részletek a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/02/24/jean_rhys_…

39 hozzászólás
Ottilia P>!
Jean Rhys: Széles Sargasso-tenger

Érthetetlen számomra, hogy a fülszövegben miért az szerepel, hogy ez a mű Charlotte Brontë Jane Eyre című regényének feldolgozása. Csupán az egyik mellékszereplő, Mr. Rochester őrült felesége ihlette meg a szerzőt, az ő élettörténetét találta ki, meséli el ez a regény, amit épp, hogy csak érint a hivatkozott könyv. Szintén félrevezetőnek találom a fülszöveg romantikus jelzőjét.

A cselekmény túlnyomórészt a lenyűgöző karibi szigetvilágban játszódik, a környezet összhatása varázslatos. A dominikai származású angol írónő érzékletesen írja le a vad, érintetlen, titokzatos vidéket. Hitelesen kerülnek ábrázolásra a karibi szokások, hagyományok, hiedelmek, az a misztikus világ, amelyet át meg átsző a mágia.

A szereplők zavarodottságát és zaklatottságát jól érzékelteti az elhallgatásos – kihagyásos technika, és a többnézőpontúság is sokat emelt az írás minőségén.

A cselekmény az 1800-as évek közepén, a rabszolgaság betiltása utáni időszakban játszódik, a főhős édesapja is rabszolgatartó nagybirtokos volt. Úgy az európaiak, mint a helybeliek gyűlölik a volt rabszolgatartókat, utódaikat, így főhősnőnket is megbabonázzák, félrevezetik, gyűlölik, kegyetlenül bánnak vele. Mindemellett érdekházasságba kényszerítve, gyakorlatilag kiút nélkül, genetikusan az elmezavarra kódolva, nem is kérdéses a végkifejlet. A férj pedig érzéketlen, rideg, közönyös, bizonytalan. A történet nem nagy horderejű, álomszerű, de kiváló lélekrajz. Kétségbeesett indulatok csapnak össze benne, magány, félelem, őrület, gyűlölet, bujaság, szexualitás találkozik hőseinknél, akik messzemenőkig különböző személyiségek.

Kifejezetten érdekesnek találtam egy mentális beteg szemszögéből látni az eseményeket, és betegsége kialakulásának, felerősödésének folyamatát követni.

Nem merem állítani, hogy mindent tűpontosan megértettem, de jó volt olvasni, valamelyest átélni, és bizonyára még sokáig fog kavarogni a gondolataimban. Nívós alkotásnak tartom.

>!
Európa, Budapest, 1987
234 oldal · puhatáblás · ISBN: 963074208x · Fordította: Tandori Dezső
1 hozzászólás
Ákos_Tóth I>!
Jean Rhys: Széles Sargasso-tenger

Nagyon komoly kis könyv! Kicsit félrepozícionált, nehezen megnyíló, de mindenképpen értékes és fontos. A korábbi címkézésből (lásd. @Timár_Krisztina értékelését) mindenesetre látni, hogy sokan félreértik, bár számomra nem világos, miért tartja bárki is – szórakoztató értelemben – romantikus alkotásnak. Szól ugyan szerelemről és szenvedélyről, de inkább ezek torzult értelmében, a mű középpontjában a belőlük fakadó lelki sérülések, egész életre kiható sebek állnak, és még valami sokkal több…

Nagyon nehéz rajta fogást találni, inkább érzelmek kavarognak az emberben olvasás után, mintsem konkrét, kimondható és leírható gondolatok. Az bizonyos, hogy a nő és a férfi ősi szembenállásán, egymás megértésének képtelenségén túl van egy még egyetemesebb, a nemi különbségeken túlmutató gondolata: eszerint minden emberi jellem megítélése zárójelbe kerül a múlt ismeretében, vagy épp ismeretének hiányában. Ez abból az irodalmi bravúrból következik, hogy Antoinette kemény gyermekkora, nővé érése, majd kálváriája végig a szemünk előtt játszódik le, és a külvilágból érkező visszajelzéseken kívül sokáig egyáltalán nem csapódik le spoiler. De olyannyira nem, hogy néhol szinte felcsattantam: hát tényleg senki sem érti meg ezt a szerencsétlen lányt?
Ugyanerre világít rá a második fejezet váltott nézőpontjaiban olvasható, kimondottan dühítő konfliktus férj és feleség között. Rhys érzésem szerint itt követi el az egyetlen hibát, ugyanis a csúcsponton kiderül, hogy férfi főhőse nem egyszerűen érzéketlen és szűk látókörű, hanem kimondottan kegyetlen és gonosz – az Antoinette viselkedésére és a számára ellenséges környezetre adott reakciói eltúlzottnak hatnak, így gyorsan ellehetetlenül a vele való azonosulás.

Egy másik kiemelendő jelenség a regényt átható miliő. Gyönyörű karibi szigetvilág, sűrű, párás erdősségek, fülledtség veszi körül a nyugtalanító cselekményt, a fekete szolgák viselkedése pedig nagyon is autentikusnak tűnik. Ez a közeg bizony az írónő otthona – és szereti is, minden szép és csúf jellegzetességével együtt. Ez önmagában annyit dob az egész művön, hogy az amúgy elég töredékes, az olvasó kezét sokszor nagyvonalúan elengedő stílust és a homályosan hagyott részleteket is megbocsáthatjuk neki. Én legalábbis megbocsátottam.

>!
Európa, Budapest, 1987
234 oldal · puhatáblás · ISBN: 963074208x · Fordította: Tandori Dezső
16 hozzászólás
pepege P>!
Jean Rhys: Széles Sargasso-tenger

No, most akkor kénytelen leszek elolvasni a Jane Eyre-t is. Csakhogy kinyithassam @Timár_Krisztina értékelésében a spoilert.

3 hozzászólás
mandris>!
Jean Rhys: Széles Sargasso-tenger

Még ilyen hazug (vagy legalább is félrevezető) fülszöveget…
Vagy nekem nincs érzékem a romantikához (ami nem kizárt, de most nem ez a lényeg), vagy ez a remekmű (ezt a részét nem kívánom kétségbe vonni, bár… de erről majd később) mégsem romantikus. És úgy nézem, a közvélekedés szerint sem az. Nagyon súlyos dolgokról van benne szó, kezdve a gyarmatosítás utóhatásaitól egészen addig, milyen kegyetlen tud lenni az ember. Engem ebből a gyarmatosítás utóhatásai kifejezetten érdekeltek (ismételten: szakmai ártalmaimat képtelen vagyok levetkőzni): a társadalmi viszonyok – úgymint az egykori gyarmattartók iránti ellenszenv, illetve a bonyolult társadalmi rétegződés – érzékeltetésében nagyon jó. Szintén nagyon jó, bár megterhelő, az emberek közötti viszonyok, az emberi kegyetlenség, kiszolgáltatottság, a csapdahelyzetek ábrázolásában. Izgalmas párja a Jane Eyre-nek, amely őrült nőjének egy alternatív olvasatát adja ez a háttértörténet. De nem jó futtában olvasni, mert így – saját tapasztalat – nagyon sok minden elvész. És szintén nem jó olvasni, amennyiben nem kellemes nézni, hogyan épül le valaki mentális egészsége, és hogy hogyan szenved helyrehozhatatlan károkat a két főszereplő kapcsolata, kölcsönös bizalmatlanság, az elkövetett hibák és kegyetlenség következtében.

Amadea>!
Jean Rhys: Széles Sargasso-tenger

Nem is tudom, hogyan jutott eszembe pont ezt a könyvet elolvasni, amikor teli vagyok vadiúj, várhatóan fantasztikus könyvekkel, a Sargassót meg olyan régen vettem, hogy még a moly.hu adatbázisába se vezettem be a megszerzés idejét. De, ahogy mostanában, engedtem a hirtelen támadt sugallatnak, úgyis nemrég olvastam el másodjára a Jane Eyre-t.

Ismerjük meg Antoinette Coswayt, az egykori rabszolgatartó fekete hajú, szépséges félvér lányát, mielőtt az élete összefonódott az spoiler. Ismerjük meg Jamaica szigetét, ahol az ég valószerűtlenül, szikrázóan kék, a virágok éjszaka bontják szirmaikat és illatok súlyosan üli meg a párás levegőt, a hegyek bíborvörösek és mindent átitat a mágia kétarcú hatalma. Ismerjük meg a fiatal spoiler, aki most még csak egy rémült ifjú, és olyan világban találja magát, ahol minden az ellenkezője annak, amit eddig ismert.
Az 1800-as évek közepe táján járunk, Jamaicán, a rabszolgaság betiltása (1834-38) után. Antoinette édesapja, aki szintén rabszolgatartó nagybirtokos volt, még a főszereplő gyermekkorában meghal, veszélyes, iszákos ember, aki a szóbeszéd szerint megőrült. Antoinette a második feleségével való házasságból származik, aki nem fehér bőrű, martinique-i szépasszony volt. Az apa halála után a család – anya, Antoinette és a születése óta ágyban fekvő öccse, Pierre – öt évig számkivetetten, szegényen él. A tekintély és a pénzforrás a családfő halála és a rabszolgafelszabadítás után megrendül, ill. elapad, Antoinette-ék a néhány megmaradt szolgával gúny és zaklatás céltáblája lesznek. Antoinette magányos gyerekként, két világ határán nő fel; se a fehérek, se a feketék közé nem tartozik, gyakorlatilag senki nem foglalkozik vele, kivéve az egyik szolgáló kétes törődését, Christophine-ét, akit fekete (obeah, ill. ahogy mi jobban ismerjük: vudu) mágiáért le akarnak tartóztatni, édesanyja minden törődést, amire képes, a beteg kisfiúra fordítja, az se érdekli, hogy a lányának nincs egy normális ruhája és madzaggal köti össze a haját, mert nem telik nekik szalagra. A szökőévente érkező látogatók előtt (is) szégyelli magát, mert nem igazi angol lány, de a hihetetlenül vegyes jamaikai népesség körébe sem tartozik, fehér niggernek vagy fehér svábbogárnak csúfolják. Talán nem csoda, hogy szegény lány teljesen össze van zavarodva, de ezután következnek az igazi katasztrófák, amelynek utolsó állomása egy fiatal angol nemes, spoiler személyében testesül meg.
Természetesen ez a spoiler még nem az a spoiler, akit mi ismerünk a spoiler spoiler-ből; nem a goromba természetű, művelt, világlátott, ám megkeseredett és magányos férfi, a komor spoiler nyughatatlan ura, hanem egy… egy rémült, dacos fiatalember, aki karót nyelt angol modorába próbál kapaszkodni. Dühös a családjára, amiért jóformán rákényszerítik (nemcsak hajadon leányokra várt elrendezett házasság), hogy a pénzéért elvegyen egy vadidegen nőt, aki a titokzatos, mágiával átitatott egzotikus vidék szülötte. Az a szerencse, hogy nem királyi párról van szó, mert ez a kapcsolat legalább akkora katasztrófa, mint Marie Antoinette és XVI. Lajos házassága – annyi is lett volna az angol birodalomnak –, ha ugyan nem nagyobb. Két világ ütközik egymással, elkeseredett indulatok csapnak össze, magány, félelem, gyűlölet, bujaság találkozik ennél a két embernél, akik ennél nem is lehetnének különbözőbbek. Antoinette csak egy magányos, rettegő lány, a személyiségének nincsenek erős alapjai, spoiler szintén halálra van rémülve – talán van abban valami törvényszerűség, hogy a fiatal férfiak halálra rémülnek a feleségüktől –, és az egész Antillák idegenségét látja a feleségében, de egy tapodtat nem mozdul azért, hogy megismerje, helyette megteszi bűnbaknak, és egy perc alatt felül a szóbeszédnek, hogy a felmenői után hamarosan Antoinette is megőrül – át is kereszteli Bertha névre (a lány anyját hívták így), hogy még jobban eltávolítsa magától.

Ja, ezt mind magamnak raktam össze.
Maga a szöveg hihetetlenül… együgyű, nem tudok rá jobb szót kitalálni. Értem én, hogy kihagyásos technikával dolgozik, hogy a szereplők zavarodottságát akarja érzékeltetni, de majdnem kiszaladtam tőle a világból. Pár elkapott leírás, esemény az egész, tulajdonképpen egy délután alatt elolvasható. Szörnyen csalódott voltam, hogy ezt a remek (és egyben klisés) ötletet így valósították meg, a vége pedig még magához képest is borzasztóan összecsapott lett. Valószínűleg az a magyarázat, hogy egyrészt éretlen vagyok hozzá (megpróbálom nem elfelejteni, hogy tíz év múlva olvassam újra), másrészt tudom, hogy engem a túlburjánzó, részletes szövegekkel lehet elbűvölni – legalábbis erről próbálom meggyőzni magam. (Azt még valahogy csak-csak beveszem magamtól, hogy éretlen vagyok (!!) egy szöveghez, de a a minimalista prózától is képes vagyok eldobni az agyam, szóval…) Szóval próbálom magam meggyőzni, hogy jó ez, csak engem nem érintett meg. Ez az az eset, amikor lehet toporzékolni, hogy tényleg annyi minden van benne, amit belelátunk, vagy sokkal prózaibb a valóság.
Tudjátok, mi most a legerősebb érzés bennem? Hogy a fejemben egy sokkal jobb verzió íródott a regény, a saját fantáziám és az összeolvasott cikkek alapján, mint amilyen valójában a Széles Sargasso-tenger. Ez az emlék fog bennem rögződni – remélem, tíz év múlva eggyé válik a valósággal. Talán ezek az igazán jó könyvek.

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2007
302 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632540252 · Fordította: Tandori Dezső
14 hozzászólás
eme P>!
Jean Rhys: Széles Sargasso-tenger

Nagyon úgy tűnik, hogy elmentünk egymás mellett, én meg a regény. Nulla előismerettel fogtam hozzá, még a fülszöveget sem olvastam el, így még a Jane Eyre-szálra sem figyeltem, és horrobile dictu nem is vettem észre, még a vége felé sem, annak ellenére, hogy a sztorielemek hasonlósága egy pillanatra felvillant előttem – ebből is kiviláglik, mennyire jó a (név)memóriám és megfigyelőképességem…
Ettől függetlenül Rhys regénye annyira komplex értelmezési lehetőségeket rejt magába, hogy akár az intertextuális vonatkozás nélkül is megállhatna a lábán. Egyszerre szól a férfi-nő kapcsolatban vagy a posztkoloniális világban egymásnak feszülő ellentétekről, bibliai bűnbeesésről, bűnhődésről (sokadiziglen) és a paradicsomból való kiűzetésről. De szól lélekről és tudatról, megbomló és épségéhez ragaszkodó elméről, akaratról és akarathiányról és szinte a génekhez hasonló módon örökölt, ezért nehezen elfojtható-kezelhető előítéletekről.
Ha mindehhez hozzákapcsoljuk a többnézőpontúságot, a regény elhallgatásos-kihagyásos szerkezetét, a szinte epizódszerű építkezést, minden megvan ahhoz, hogy egy remek regénnyel legyen dolgunk. Magam sem értem, mégis miért nem éreztem annak. Talán azért, mert első pillantásra túl vázlatos – még akkor is, ha elfogadom a kihagyásos technika tudatos alkalmazását. A karaktereket sem látom eléggé kidolgozottnak, nem váltottak ki belőlem sem különös szimpátiát sem ellenérzést, valamiért nem tudtam igazán együttérezni a mindig és mindenhol, még önmagától is idegen, meghasonlott Antoinette-tel, és önző, hideg, közönyös, ugyancsak idegen és gyáva férjére sem tudtam úgy istenigazából haragudni. Valahogy olyan langyos volt minden ebben a forró egzotikumban.
Ami viszont megragadott: az elszigetelt, édeni szépségű, de veszélyeket, titkokat rejtő szigetvilág rajza. A háttér, a miliő, amit megkeserít, nyomasztóvá tesz a bűnök tudata, következménye, a bizalom hiánya, a másik igazi megismerésének elutasítása, vagy az erre való képtelenség – legyen szó a meghódított és könyörtelenül kihasznált gyarmatról és a hidegen racionális Európáról/Angliáról vagy az ugyanilyen kapcsolatban levő férfi-nő párosról. Közben meg ott van a vonzódás, a delejes erő, amely mintha egy valaha volt egységet, harmóniát idézne.
Mindezt végiggondolva, és @entropic blogbejegyzését elolvasva (http://e-konyv.blog.hu/2010/08/29/jean_rhys_szeles_sarg…) levontam a következtetést: újra kell olvasni – közvetlenül a Jane Eyre után, sokkal figyelmesebben.

Sapadtribizli P>!
Jean Rhys: Széles Sargasso-tenger

Szenvedélyes, elsöprő. Egy lázban égő délután szinte egy szuszra kiolvastam. A láz a könyvtől volt – megfertőzött a benne égő szenvedély, szenvedés és őrület – meg a fülledt karib tájak. Rég nem volt ilyen elsöprő olvasmányban részem.
Nagyon tetszett!

Ibanez P>!
Jean Rhys: Széles Sargasso-tenger

Huh, ez tényleg erősen lélektani könyv, az olvasás előtt olvastam csak el rendesen a fülszöveget és láttam, hogy a Jane Eyre-hoz köze van, ha ezt nem írták volna, tuti, hogy nem jövök rá, már csak azért se, mert azt még nem olvastam, bár nagy vonalakban tudom a történetet. Ezek után viszont nem sok kedvem van olvasni, mert a főszereplő férfi nagyon nem nőtt ám a szívemhez ebben a történetben.

A könyv nagyon színes-szagos, Jamaica a maga négereivel és azok mágiájával nagyon jól meg lett jelenítve, Antoinette az első részben már sajnálatra méltó, hiszen sehová sem tartozik igazán és amit gyerekként átél, az egy „jó alap” ahhoz, hogy később könnyedén megőrülhessen. Ezek a részek még izgalmasak voltak, jól megmutatták a volt rabszolgatartók elleni gyűlöletet, valamint a „keverék” gyermekek kirekesztettségét. Ahol viszont átvált a szemszög és a férfi gondolatait kapjuk meg, hát onnantól kezdve nemcsak egyre unalmasabb lett a történet, de egyre idegesítőbb is, most komolyan, egy ilyen férfi mellett marha könnyen megőrülnék én is :-D Az utolsó részben szerencsétlen főhősnőt már Angliában érjük utol, ahol már értelemszerűen be is van tényleg csavarodva, s a végső kifejletet egy álmában (látomásban) látja meg…

Összességében sajnos nem hozta az elvártat, no meg nem szeretem a lélektani könyveket (nincs is rajta a címke, de na…), olvasás közben egyébként egy másik könyv jutott eszembe folyton: A Manderley-ház asszonya.

2 hozzászólás
pannik>!
Jean Rhys: Széles Sargasso-tenger

Kesernyés, szomorú és nehézkes történetbe csöppenünk. A főhőseink nagy része nem egyértelműen szerethető szereplő (Antoinette talán az egyetlen kivétel). Az írónő helyenként sajnos nem ad elég magyarázatot és sejtelmes félinfókból tudunk is valamint meg nem is.
Összességében szomorú história, néhány kellemesebb jelenettel. Emberi sorsok életszerű leírását kapjuk a történelem, a helyi hiedelmek, a kulturális különbségek hozadékai közt vergődve. A nehézségek, a kényszerűségek, a fájdalmak dominálnak a regényben. A szerelmi szál is nehézségekkel van tűzdelve, minimális könnyedséget kapunk csak.
Az emberi hiszékenység és rosszindulat is meghatározó. Valószínűleg érthetőbb lenne a történet ha a korszak történelmi eseményeit az adott helyszíneken jobban ismerné az ember, a könyvből erre vonatkozóan ugyan kiderülnek dolgok de nem éreztem elégségesnek.
Drukkoltam Antoinette-nek, hogy valami módon forduljon a sorsa jóra és történjen valami ami boldogságot hoz számára.
A könyvet azoknak ajánlom, akik a nehezebb családregényeket, sorsleírásokat szeretik. Könnyed kikapcsolódásra ne ezt a könyvet válasszátok.


Népszerű idézetek

Bla I>!

Ott álltam a verandán és belélegeztem a levegő édességét. Szegfűszeg és fahéj illata szállt, rózsáké és narancsvirágé. S mindez olyan részegítően friss volt, mintha még nem lélegzett volna belőle soha senki.

81. oldal

Tigrincs P>!

Szomjasan hagyott, és most már örök életemben vágyódni és szomjazni fogok valami után, amit elveszítettem, mielőtt rálelhettem volna.

173. oldal (Európa)

ede>!

Akkoriban én is úgy gondoltam, mint a többi gyerek: minden élt, nem csak a folyó vagy az eső, hanem a székek, tükrök, csészék, kistányérok is, egytől egyig.

30. oldal

Gyöngyi69>!

A szív hordja, hordja önnön keserűségét, de hogy lakat alá is rejtse, nehéz.

189. oldal

shadowhunter1975 P>!

Gyűlöltem a hegyeket és a dombokat, a folyókat és az esőt. A naplementéket, bármily színűek legyenek; s gyűlöltem ennek a helynek a szépségét, varázsát és titkát, melyet nem fogok megtudni soha. Gyűlöltem közönyét és kegyetlenségét, mely szépségének alkotóeleme volt. Mindenekfelett azonban – őt gyűlöltem. Mert ő is részese ennek a szépségnek, ennek a varázsnak. Szomjasan hagyott, és most már örök életemben vágyódni és szomjazni fogok valami után, amit elveszítettem, mielőtt rálelhettem volna.

275. oldal (Ulpius-haz, 2007)

Kapcsolódó szócikkek: gyűlölet
hmargit>!

Szépséges, nagy kertünk volt, olyan, mint az a bibliai kert – az élet fája nőtt itt. De elvadult a kert is. Az ösvényeket felverte a gyom, halott virágok illata keveredett az élet friss szagával. A rengetegbe illő páfrányfák alatt zöldesen derengett a fény. Orchideák tekeregtek, megközelíthetetlenül, menekülve – ki tudja, miért az érintés elől. Az egyik olyan volt, mintha kígyó lenne, a másik akár a polip, csavart gyökeréről hosszú, vékony, barna karok csüngtek, levéltelenül. Ez a poliporchidea évente kétszer virágzott – olyankor egy ujjnyi se látszott a hosszú karókból. Csak a harang alakú fehér, mályvaszín, bíborvörös virágok sokasága, hogy nézni is csoda. Illata átható, és nagyon édes. Soha nem mentem még csak a közelébe sem.

MariannaMJ>!

Aki meghal, elfelejtik, és legalább nyugta van. Jobb, mintha tudja, hogy magára hagyták, hogy mindenfélét összehazudoznak róla, hogy tehetetlen.

Kapcsolódó szócikkek: halott
Cheril>!

– Fehér svábbogárról énekelt. A fehér svábbogár én vagyok. Így hívnak bennünket, akik már akkor is itt éltünk a szigeten, mielőtt őket a saját véreik eladták Afrikában a rabszolgakereskedőknek. Hallottam azonkívül, hogy az angol nők úgy emlegetnek minket, hogy „fehér nigger”. Így aztán, köztetek meg köztünk, gyakran elgondolkozom, ki vagyok hát, hol a hazám, hova tartozom, de legfőképp, hogy miért is születtem erre a világra?

99. oldal

Bla I>!

Az asztal felett három szál deszkából durván összeeszkábált könyvespolcra esett a tekintetem, végignéztem a könyvek címeit. Byron versei, Walter Scott regények, az Ópiumevő vallomásai, pár ütött-kopott barnás színű kötet, az utolsó meg…élete és művei – hogy kié, nem láttam, a borító leszakadozott.

84. oldal

Tigrincs P>!

– Nem úgy van, mint ahogy látszik- mondtam neki. – Tudom – mondta –, soha sincs úgy.

181. oldal (Európa)


Hasonló könyvek címkék alapján

Charlotte Brontë: Shirley
Henry James: Egy hölgy arcképe
Joseph Conrad: A sötétség mélyén
Jane Austen: Tartózkodó érzelem
Andrea Levy: Parányi sziget
Jeffrey Eugenides: Öngyilkos szüzek
John Fowles: A lepkegyűjtő
Anthony Burgess: Gépnarancs
David Mitchell: Felhőatlasz
John Fowles: A francia hadnagy szeretője