Kárhozott ​istenek 6 csillagozás

Jean Ray: Kárhozott istenek

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Gent városának egy eldugott utcájában áll egy hatalmas, baljóslatú villa, amelyet a környékbeliek csak úgy emlegetnek: Malpertuis, a gonosz háza. Lakója különös vénember, aki a mendemondák szerint több száz éves, de immár közeledik életének végéhez. Ugyanazon mendemondák szerint a házba nem e világi hatalmak vannak bezárva, és elszabadulásukat csupán a vénember varázsereje gátolja.
Quentin Moretus Cassave, az állítólagos varázsló azonban megírta végrendeletét, és most maga köré gyűjti családtagjait, hogy ismertesse velük annak tartalmát. Garantáltan nem mindenki fog örülni örökségének, sőt még hálát adhatnak az égnek, ha sikerül ép bőrrel elhagyniuk a hátborzongató villát.

A Jean Ray álnéven alkotó Raymundus Joannes de Kremer a 20. századi flamand irodalom klasszikusa, aki H. P. Lovecraftot idéző fantasztikus történeteivel vált világhírűvé. Élete fő művéből, a Kárhozott istenekből film is készült, Orson Wellesszel a főszerepben.

Eredeti cím: Malpertuis

Eredeti megjelenés éve: 1943

Tartalomjegyzék

>!
226 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155508066 · Fordította: Miklós Lívia
>!
240 oldal · ISBN: 9786155508097 · Fordította: Miklós Lívia

Enciklopédia 1


Várólistára tette 18

Kívánságlistára tette 28

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Noro MP
Jean Ray: Kárhozott istenek

A Sárga Király óta tudjuk – mi olvasók, a kiadóknak még nem esett le – , hogy HPL-hez hasonlítani valakit (persze REH-et és CAS-t kivéve :) garantált útjelző a csalódás felé. Igaz, hogy ez a könyv is bőkezűen bánik az istentelen, visszataszító, elborzasztó és hasonló jelzőkkel, de a lovecrafti stílus azért ezeken túlmutat. Például jobb napjain alá is támasztja őket.
Jean Ray-nél azonban bemondásra el kéne hinnünk, miért is rettegik végig a Malpertuis-ház lakói a történet első 150 oldalát (a 220-ból) anélkül, hogy szalmaszálat is keresztbe tennének a) menekülés, b) ellenlépések tétele, vagy c) legalább egy kis nyomozás érdekében, hogy ugyan mi a bánat is történik velük? Hajamat tudtam volna tépni, amikor a narrátor olyan paranormális tevékenységet lát a saját padlásán, hogy Mulder ügynök azonnal kivette volna albérletbe a helyiséget – másnapra pedig elfelejti az egészet, és éli tovább a semmi kis életét. (Egyáltalán, mit csinálnak ezek egész nap azon kívül, hogy esznek és kártyáznak? Na mindegy.)
A 150. oldal után – az eddigi narrátor balra el, anélkül, hogy bármire is rájött volna a szerencsétlen csávó – végre feldereng a remény hajnala, hogy valamiféle ötlet is van ebben a könyvben. Csak azt nem értem, minek kellett ezt a dögunalmas regényt elé tenni? Mert a maradékból egy egész jó novella kerekedhetett volna. Ezért jár a harmadfél csillag, mert különben csak tizedes törtekben mérhettem volna az eredményt.

5 hozzászólás
>!
Profundus_Librum
Jean Ray: Kárhozott istenek

A történet alapvetően érdekes, a rövid ismertetőből is talán előre megsejthető izgalmakat tartogathatNA, de sajnos végül nem így történik. A négy szereplő szempontjából elmesélt négy rész-történet a végére valóban összeáll egésszé, addig azonban az olvasó a „kínok kínját” kénytelen kiállni. Annyira optimistán, bizakodva álltam a regényhez, hogy szinte arculcsapásként ért, mennyire unalmas és semmitmondó az egész narráció, amit csak néhol, pillanatokra tör meg egy-két érdekfeszítőbb félmondat (főleg a haldokló nagybácsi szájából, szóval a halála után még siralmasabb lesz a helyzet, mint addig). A házban összegyűlő család tagjai olyan sokan vannak, és oly’ érdektelen személyiségek – tisztelet a kivételnek –, hogy nem igazán tudtam még összeszámolni sem, hogy pontosan hányan is jönnek össze az esti vacsora-partikra. Nagyjából egy tucat hullajelöltre saccoltam végül a számukat. Sokat szerintem nem tévedtem.

Lovecraft-i mélységű, a tudatalattira is ható terror? Izgalom? Rémület? Nyomokban sem találkoztam semmi hasonlóval. A szerző saját szavait segítségül véve az értékeléshez: „Az első házbeli kísértet, mely szembe jött velem, a világtól elzártan élő lények örök kísértete: az unalom.” Igaz, ez a mondat legalább a regény kiemelkedő részei közé tartozik, mert értékelem a benne rejlő önkritikát! A horror-faktor jórészt kimerül abban, hogy a regény burjánzó, sötét leíró részeit valahogy megpróbáljuk ébren túlélni. Mondom ezt úgy, jelzem újra, hogy ez a fajta stílus annyira nem áll messze tőlem, és valami hasonlóra – csak valóban élvezetesre! – készültem is. Hogy ezt az írást ki és miért tartotta félelmetesnek – főleg keletkezése idején, a II. világháború poklában… –, az bevallom, nekem örök rejtély marad. Gondolom elsiklottam valami hatalmas, mély, misztikus mondanivaló mellett, de valahogy nem éreztem most a késztetést, hogy a görög istenek mitológiájába mélyebben beleássam magam a kelleténél és rájöjjek az esetleges rejtett mondanivalóra – már ha volt egyáltalán. Szeretni akartam, de ez nagyon nem jött össze most.

Bővebben a blogon:
http://profunduslibrum.blogspot.hu/2015/06/jean-ray-kar…

2 hozzászólás
>!
zsoca8711 P
Jean Ray: Kárhozott istenek

Folyton az „Alone in the Dark” játékok jutottak eszembe olvasás közben, ami azt jelenti: igazi, valódi horrorhangulattal van dolgunk. Valóban helytállóak a Lovecraft-i párhuzamok, ez megint csak a minőséget jelzi.

Imádtam, nagyon jó horror. Ötletes, hangulatos. 5 csillag.

>!
chibizso
Jean Ray: Kárhozott istenek

Az eleje nagyon jól indult. Hozta a gótikus irodalom (még ha inkább horror) klíséit, főleg az összetett elbeszélésben lehetett ezt látni. Cassave végrendelete is egy nagyon remek alaphelyzetet adott egy jó kis borzongós történethez. Aztán valahogy itt megszakadt a jóság. Amíg Jean-Jacques kóborol a házban és az első gyilkosságig még tart a regény eleji lendület, de ahogy közeledik a karácsonyi jelenet, valahogy az egész történet csak úgy van. Hiányoltam azokat az írói technikákat, amik felvezetnék az olvasóban a várakozást vagy a feszültséget a közelgő fontos jelenethez. A végső megoldás pedig nekem nem nagyon illik ehhez a gótikus/horrorszerű felvezetőhöz.

Kár ezért a Malpertuis-ért. Majdnem esszétémám lett.


Népszerű idézetek

>!
lzoltán P

     – Vannak olyan könyvek, melyeket ha egyszer már kiolvastunk, nem veszünk többé a kezünkbe – csökönyösködött. – Az élet olyan veleszületett ferdenyakúságban szenved, amely meggátolja abban, hogy hátranézzen. Tegyünk mi is ugyanígy! A múlt a halál része, és a halál féltékenyen őrzi javait.

54. oldal, Malpertuis bemutatása (Metropolis Media, 2015)

>!
lzoltán P

Eltelt az ősz anélkül, hogy örömet vagy dicsőséget hozott volna a városra. Lehetséges, hogy a sáncfalakon kívül rozsdaszínbe vonta a fákat, hogy a keréknyomok mélyedéseit selymes falevelekkel hintette tele, bársonypuhává téve a lépteket, hogy a gyümölcsöskertekben előcsalogatta a hárfahangú termékenységhimnuszt, és hogy bőkezűen osztogatta az egészséges és vaskos örömöket, ám a város határain belül szűkmarkúan mérte a nagylelkűséget és a mosolyt.
     A házak homlokzatai sírtak végtelen bánatuk kínjától; áramló víz metsző hangja töltötte be az utcákat; egy türelmetlen fantomkéz rázta az ajtókat, ablakokat a széllökések kénye-kedve szerint.
     A fasorsétányokon és a sugárutakon árválkodó fák mintha fekete szénnel rajzolt csontvázak lettek volna, a szeszélyes szél pedig pofonként csapta a lehullott leveleket a járókelők arcába.

63. oldal, Énekek éneke (Metropolis Media, 2015)

>!
lzoltán P

     Tudta, hogy teljesen elveszítette a tájékozódást, elsodorta az áramlás, a szembeszél, a szokatlan árapályok. Nem emlékezett rá, hogy valaha is látta volna ezt a szigetet, pedig úgy ismerte a tengert hosszú évek óta, mint a tenyerét.
     Erről a halálos földről, mely már oly közel volt hozzá, csak úgy áradt felé a bűzös csillagfürtnek, ennek a százszor átkozott gyomnövénynek az undorító szaga, és már tudta, hogy tisztátalan szellemek ártották magukat a kalandjába.
     Erről azonnal megbizonyosodott, amikor meglátta, hogy a szikla csúcsa fölött különös lények lebegnek. Visszataszító emberi alakokat formáztak, és minden képzeletet felülmúlóan hatalmas volt szinte mindegyik.
     Mintha különböző neműek lettek volna, egyesek erősnek, mások viszonylag szépnek tűntek. Méretük is különbözött egymástól; voltak, amelyek közelítettek a normálishoz, mások alaktalan törpének tűntek, de az is lehet, hogy a különbözőség csak a távolság csalóka játéka volt a szemmel.
     Mindegyik mozdulatlanul bámulta a kavargó égboltot, ijesztő reménytelenségbe dermedve.
     – Halottak – mondta zokogva –, hegy méretű halottak.

14. oldal, Anakharszisz látomása (Metropolis Media, 2015)

>!
lzoltán P

     – Lampernisse. Ez a nevem… Lampernisse. Festékek és lakkok. Ez állt az ajtó fölött, szép, háromszínű betűkkel. Mindenféle színű festéket árultam, mindenfélét… Kénező kanócot, szárító olajat, szürke és fehér gittet, okkert, fehér és barna lakkot, ólom-oxidot , horganyfehéret, dúsat, már-már krémeset, zsírkövet és maró savakat. Lampernisse a nevem, és a színek megszállottja voltam. Most pedig bezártak engem a sötétségbe. Hajdan csontfeketét és szénfeketét árultam, de soha senkit nem kárhoztattam az éjszaka feketeségére. Lampernisse vagyok. Jóságos vagyok, mégis az éjszaka mélyére taszítottak együtt valakivel, aki folyton leoltja a lámpákat.

34-35. oldal, Cassave bácsi kileheli a lelkét (Metropolis Media, 2015)

>!
lzoltán P

„Az éjszakai szellem magával vitte a róka fejét, hogy azzal tisztelje meg és ékesítse házát.”

(Hussein meséi)

45. oldal, Malpertuis bemutatása (Metropolis Media, 2015)

>!
lzoltán P

     Ott áll hatalmas erkélyfülkéivel, tömör kőkorláttal szegélyezett lépcsőivel, kereszttel díszített tornyocskáival, rácsos dupla ablakaival, vicsorgó kígyó- és sárkányszobraival, szegecselt ajtóival.
     Árad belőle lakóinak gőgje és azok rémülete, akik közel kerülve hozzá súrolják külső falát.
     Homlokzata közönséges álarc, hiába is keresnénk rajta a derű nyomát. Láztól, szorongástól és haragtól elgyötört arc ez, nem sikerül elrejtenie a mögötte megbúvó iszonyatot. Akik aludni térnek hatalmas termeiben, azokat rémlátomások gyötrik; akik nappalaikat töltik ott, azoknak hozzá kell szokniuk az elevenen megkínzottak, megnyúzottak, befalazottak félelmetes árnyaihoz, és még ki tudja…
     Ilyesmiket gondolhat a járókelő, aki egy pillanatra megáll a ház árnyékában, de ,ár menekül is tovább az utca túlsó végére, ahol van néhány fa, egy csobogó kút, egy fehér kő galambdúc és a Hétfájdalmú Szűzanyának ajánlott kápolna.

50. oldal, Malpertuis bemutatása (Metropolis Media, 2015)

>!
lzoltán P

„Thesszália hegyeinek boszorkányai hét holdhónapon keresztül ezüsturnákban őrizték a legszebb, eleven szemeket, azokból aztán ékszereket készítettek, melyek hét éven keresztül gyöngyöt könnyeztek.”

(Wickstead)

127. oldal, Az istenek foglyul ejtése (Metropolis Media, 2015)

>!
lzoltán P

     – Az egyik lámpa a termékenységisten mellett volt, és ahogy közelítettem hozzá, boldogan, hogy fényt látok, „ő” elfújta.
     – De hát kicsoda? – kérdi könyörgőn Dideloo néni.
     – Ki tudja? Sosem akartam látni, hogy ki az, mert úgy sejtem, sötét és rémisztő. Minden lámpát leolt. A rózsaszín és zöld lámpa, amelyik olyan kedves fényt kölcsönöz a folyosónak, az emeleten égett. Egy kéz megcsippentette a kanócot, és a lépcsőn úgy folyt le a sötétség, mint a pokol vize. (…)

33-34. oldal, Cassave bácsi kileheli a lelkét (Metropolis Media, 2015)

>!
lzoltán P

     – Itt vannak a Cormélon hölgyek.
     – Dögszagra jönnek a hollók. Éléonore, Rosalie, de még te is, Alice, aki jóval fiatalabb vagy, és ördögien csinosabb is a másik kettőnél, azért elmondhatjátok, hogy régi és jó ismeretség köt össze bennünket. Értetek engem? Természetesen vannak órák, amikor megadatik nektek a megértés öröme. Bár rút a fejetek, az Ördög tiszteletet parancsoló aggyal tömte ki. Még tartozom nektek utolsó szavaim egynémelyikével, és mivel azt gondolom, hogy még mással is tartozom, hamarosan rendezem az adósságaimat.

39. oldal, Cassave bácsi kileheli a lelkét (Metropolis Media, 2015)

>!
lzoltán P

     Szerettem volna megfordulni, hogy lássam, de a keze most még súlyosabb, még hidegebb volt a nyakamon, és képtelen voltam megmozdulni. De szemben velünk egy ablaküvegben megpillantottam a tükörképünket.
     Két zöld lángcsóvát láttam ragyogni, mozdulatlanul, mint két hatalmas holdkő egy éjszakai tó mélyén.

61. oldal, Malpertuis bemutatása (Metropolis Media, 2015)


Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen King: A halálsoron
Dan Wells: Nem akarlak megölni
Peter V. Brett: A Rovásember
Mark Lawrence: Tövisek Császára
Dan Simmons: Hyperion
Joe Hill: NOS4A2
Stephen King: Az
Ann Aguirre: Horda
Neal Shusterman: Unwind – Bontásra ítélve
James S. A. Corey: Kalibán háborúja