Freud 5 csillagozás

Jean-Paul Sartre: Freud

Nem ​életrajzi regény, hanem forgatókönyv ez a mű, amelyet szerzője John Huston amerikai rendező kérésére írt meg. Két változatban is elkészült, de a második befejezetlen maradt, sőt, egy része el is kallódott. Az első változat is posztumusz jelent meg.
Bár megrendelésre írta művét, Sartre-t rabul ejtette a téma, éppen ezért nem igazán figyelt a forgatókönyv terjedelmére, és a szöveg így kissé hosszúra sikeredett. Az átjavított változatot Sartre nem fogadta lelkesedéssel, talán még az 1961-ben elkészült filmet sem látta, amelyet angol nyelvterületen Freud, a titkos szenvedély, a francián pedig Freud, bevallatlan vágyak címmel forgalmaztak.
A műből egy „ellentmondásos, erőszakos és visszafogott személyiség képe rajzolódik ki…, aki örökös harcot vív, makacsul és fájdalmasan, önmagával és környezetével” – írta a bevezetőben J.-B. Pontalis. A könyv nem igazán nevezhető történelmi dokumentumnak, viszont meglehetősen hiteles képet rajzol egy olyan ellentmondásos… (tovább)

Róla szól: Sigmund Freud

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magvető Világkönyvtár Magvető

>!
Magvető, Budapest, 1987
374 oldal · ISBN: 9631410498 · Fordította: Ádám Péter

Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

Nagy_Emese95>!
Jean-Paul Sartre: Freud

Ezt a könyvet mindenkinek csak ajánlani tudom. Olvastatja magát, szórakoztató, és az az érzés, hogy jelen lehetünk a pszichoanalízis születésénél végigkíséri a könyvet. Tehát aki szereti a pszichológiát annak kötelező, de akkor is megállja a helyét, ha egy izgalmas történetet szeretnénk olvasni, és csak a kutatót nézzük, aki igyekszik a célja felé.
Utoljára még hozzá kell fűznöm, ez az első forgatókönyv, amit olvastam, és biztosan nem az utolsó, Sartre nagyon megszerettette velem a műfajt.


Népszerű idézetek

fülcimpa>!

Minden nemiség, a vulkántól a csillagokig, az állatokon és embereken keresztül. A nemiség hozta létre és a nemiség kormányozza a világot; a természet nem más, mint burjánzó termékenység.


Hasonló könyvek címkék alapján

Nemeskürty István (szerk.): Az édes élet I-II.
J. K. Rowling: Legendás állatok és megfigyelésük
Stephen Rebello: Alfred Hitchcock – Így készült a Psycho
Ingmar Bergman: Színről színre
Hajas Tibor: Szövegek
Bódy Gábor: Tüzes angyal / Psychotechnikum azaz Gulliver mindenekelőtti utazása Digitáliában
Ingmar Bergman: Öt vallomás
Robert Blofield: Forgass filmet 10 lépésben
Bódy Gábor: Egybegyűjtött filmművészeti írások 1.
Stefano Rulli – Giuseppe Rocca: Prima di scrivere una sceneggiatura cinematografica / Mielőtt forgatókönyvet írnánk