Egy ​vezér gyermekkora / A fal / A szavak 14 csillagozás

Jean-Paul Sartre: Egy vezér gyermekkora / A fal / A szavak

A nemrég elhunyt világhírű francia író három rövidebb írását gyűjti egybe ez a kötet. Az első, a címadó, egy francia gyároscsemete gyermekkorát és ifjúságát meséli el, az elkényeztetett üvegházi léttől egy megrontott kamaszkor fülledt perverzitásain át az ifjúkor harcias, tüntető jobboldaliságáig és antiszemitizmusáig. Ez a maróan szatirikus elbeszélés a nagyon egyéni jellemzésen keresztül megmutat valami nagyon lényegeset a fasiszta diktatúrák lélektanából is. – A második történet, A fal, a spanyol polgárháborúban játszódik: egy halálra ítélt forradalmár utolsó éjszakáját. lidércnyomásos elmélkedéseiben visszatükröződő életét ábrázolja. – A szavak-ban, ebben az emlékiratnak szánt nagyszerű önvallomásban Sartre a tulajdon gyermekkoráról, gyermekélményeiről, különös, bolondos és rokonszenves családjáról s a tulajdon íróvá válásának kezdeményeiről vall csillogó egyszerűséggel, megindító és megdöbbentő nyíltsággal.

Eredeti cím: L'enfance d'un chef / Le mur / Les mots

Eredeti megjelenés éve: 1964

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Zsebkönyvek

>!
Európa, Budapest, 1982
300 oldal · ISBN: 9630726467 · Fordította: Justus Pál

Most olvassa 3

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 10

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Emmi_Lotta I>!
Jean-Paul Sartre: Egy vezér gyermekkora / A fal / A szavak

A kötet A fal című elbeszélése jól kidolgozott írás, valódi remekmű. Az Egy vezér gyermekkora kisregény is tetszett, hasonlóan érdekes és izgalmas olvasmány. Csalódást okozott viszont Sartre A szavak című memoárja. Elképesztően unalmasnak, önismétlőnek és banálisnak találtam. Szinte csak a kilenc-tízéves kori önmagáról vall, arról az időszakról, amelyet a legjelentősebbnek tartott íróvá válása szempontjából.

>!
Európa, Budapest, 1982
300 oldal · ISBN: 9630726467 · Fordította: Justus Pál
kaporszakall >!
Jean-Paul Sartre: Egy vezér gyermekkora / A fal / A szavak

Az utolsó írással kezdtem (A szavak), ami elszomorított. A stílus és tartalom összhangban van: Sartre szürkén és unalmasan írja le szürke és unalmas gyermekkorát. Ráadásul megtömi az írást irodalmi teoretizálással s így még terjengős is. Egy gondolat jut eszembe (már nem emlékszem kitől), kb. így hangzik: ’Ha egy írónak nincs más témája, saját gyermekkorát még mindig remekül megírhatja.’ Sartre ezt elhibázta.

Másik kisregénye (Egy vezér gyermekkora) meg szájbarágósan didaktikus: nem minden elhanyagolt s egyben elkényeztetett burzsujcsemetéből lesz szélsőjobbos nacionalista. A események véletlenszerű alakulását próbálja meg a szerző törvényszerűre maszkírozni; nem sok sikerrel. Ha irodalomórán fogalmazásként adta volna be, azt mondanám rá: gyenge közepes…*

Végül a novella (A fal) megüti a mércét: úgy látszik, ha Sartre igyekszik, néha tud is… A véletlen szerepe, mint csattanó, no meg, hogy ebben az írásban a szerző nem locsog annyit, kifejezetten javára vált. Emiatt kap a kötet fél csillaggal többet (nem többel, mert ez a novella a terjedelem kevesebb, mint tíz százaléka).

A novella mehet egy antológiába, a másik két írás meg a papírkosárba.

* Ugyanezt a ’jobboldali franciák’ témát Ehrenburg a Párizs bukásá-ban százszor jobban megírta

Nazanszkij >!
Jean-Paul Sartre: Egy vezér gyermekkora / A fal / A szavak

Felnőtt tartalom:

Nagyon kíváncsi voltam Sartre könyvére, habár eléggé szokatlan a stílusa, de engem mégis érdekel az írása.
Nyomasztónak találtam az első – Egy vezér gyermekkora – című írását. A szerzőt is perverznek tudom elképzelni, ha olyan dolgokat írt le a művében, amilyenek ott le vannak írva. Ha a Lucien csoportjának a társadalom megtisztítása volt a célja, akkor azt nem a zsidókkal kellett volna kezdeniük, hanem Bergére-vel és a hozzá hasonló alakokkal. Bergére filozófiájában van valamennyi reális is, de úgy egészében véve csak öntelt okoskodásnak lehet venni, amiért megérdemelte volna, hogy a vesszejét levágják, a heréivel együtt. Bergére-vel nemcsak az volt a probléma, hogy elvetemült perverz volt, hanem még rosszindulatú is (arra is gondolok itt, amit egy kurvával elművelt Rouenben), aminek még az értelmét sem látom (habár egy felnőtt ember cselekedeteinél az is fellelhető kellene legyen). Az volt a furcsa, hogy ezt a perverz alakot még a társadalom felső tagjai is tisztelték, nemhogy megvetették volna. Berliac-ot olyannak látom, aki már meg van rontva, és igazából azt sem tudja, hogy mit akar, csak próbálja utánozni Bergére-t, mint egyik majom a másikat. A végén az író bravúrosan oldotta meg a főszereplő – Lucien – felemelkedését, aki addig csak egy nyamvadt gamat volt, és utána rettegett emberé vált, ami minden vezetőnek az egyik alaptulajdonsága. A műnek ezt a részét is ironikusan írta meg a szerző, amin időnként egyet-egyet kellett kacagjak is. Három és fél csillag
A fal jóval könnyedebb stílusú, és kisebb terjedelmű is – elbeszélésnyi méretű, mint az első írás. A spanyol polgárháború idején fogságba kerül négy férfi, akit annál jobban ki sem hallgatnak, majd halál vár rájuk. A rövid fogságuk idején történteket írja le ebben a művében a szerző, hogy melyikük hogyan reagált azokra a mostoha körülményekre, amilyenek között voltak. Szó esik itt a spanyol polgárháború borzalmairól is. A szerzőnek ebből az írásából is azt olvasom ki, hogy nagyon-nagyon különleges természetű lehetett, amit alátámaszt a civil életben való viselkedése is, pl. amikor nem vette át az irodalmi Nobel-díjat, amire nem volt éppen olyan közérthető indoka, mint Paszternaknak vagy Szolzsenyicinnek. Négy csillag
A szavak című írása nem kötött le teljesen. A szerző gyermekkoráról szól: bonyolult polgári környezetben él: az apja meg van halva, és az anyjával a nagyszüleinél élnek, ahol az anyját csak megtűrt személynek tekintik. A nagyszülei képmutatóak és hazugok. Az egyik legérdekesebb epizód az írásban az, hogy a szerzőre már kiskorában is mennyire hatottak a könyvek, és hogy igyekezett, hogy megtanulhasson olvasni. Nem könnyű a könyv nyelvezete sem, az író annyi mitológiai utalást beszúr a művébe, hogy nem mindenütt értettem, hogy mit is akart velük pontosan kifejezni.
Páratlanul át tudja adni az olvasónak egy kisgyermek érzéseit, vagyis a saját-magáét, mert önéletrajzi ihletésű írása ez a műve.
Az író leírja a művében a gyermekkori magányát és lehetetlen helyzetét. A magány elől mesterségesen létrehozott világokba – olvasás, mozi, írás – menekül. Erről az utóbbiról a nagyapja le akarja beszélni, valós érvekkel, de pont azok erősítik meg abban, hogy kitart mellette. Három csillag

Anó P>!
Jean-Paul Sartre: Egy vezér gyermekkora / A fal / A szavak

Az első történet főszereplőjét nem szerettem, a második megdöbbentett. A harmadik, az önéletrajzi jellegű, amelyben az olvasáshoz és íráshoz való viszonyának kialakulásáról vall az író, tetszett, érdekesnek találtam.


Népszerű idézetek

Nazanszkij >!

… Charles Schweitzer dolgozószobájában, a tömérdek szakadozott, hiányzó fedelű, csonka könyv között a tehetség volt a legkevesebbre értékelt dolog a világon. Sok másodszülött fiú érezhetett így a forradalom előtti időkben: a lelkük üdvösségét adták volna, ha egy zászlóalj élén állhatnak, de hiába, születésüknél fogva a papi pályára voltak kárhoztatva.

235. oldal, A szavak, 2 Írni (Európa, 1982)

Nazanszkij >!

…a hősiesség a gyenge szellemek egyetlen fellobbanása…

235. oldal, A szavak, 2 Írni (Európa, 1982)

Adrienne>!

Bizony hasztalan keresném magamban a paraszti gyermekkor kusza emlékeit, édes esztelenségét. Soha nem túrtam a földet, nem szedtem fészket, nem gyűjtöttem növényeket, s nem vadásztam kavicsokkal madarakra. A könyvek voltak az én madaraim és madárfészkeim, háziállataim és istállóim és rétjeim; a könyvtár az egész világ tükörképe volt: s a tükörképben megvolt az eredeti minden mélysége, változatossága, váratlansága.

A Szavak 155.o.

Nazanszkij >!

…ősszel anyám elhatározta, hogy elvisz a Poupon-intézetbe. Falépcsőn kellett felmennünk, s beléptünk az első emeleten az egyik tanterembe; a gyerekek félkörben álltak, az anyák pedig a terem végében ültek, a falnak támaszkodtak, s a tanárnőt figyelték. A bennünket oktató szerencsétlen leányok fő kötelessége az volt, hogy egyenletesen osszák szét a dicséreteket és a jó pontokat a tanintézet csodagyermek-növendékei között. Ha valamelyikükből kitört a türelmetlenség, vagy túlságosan elégedettnek mutatkozott a jó felelet hallatára, a Poupon kisasszonyok elveszítették egy tanítványukat, a leány pedig az állását. Harmincan voltunk tagjai az intézetnek, és soha nem értünk rá egymással beszélni. Amikor kiléptünk a kapun, szenvedélyesen csapott le mindegyikünkre édesanyja, s elrohant vele, köszönés nélkül. Engem anyám az első félév végén kivett az iskolából: alig tanultunk valamit, emellett megunta azt is, hogy a szomszédasszonyok szemrehányó pillantásai összpontosuljanak rá, valahányszor én kaptam a dicséretet. Marie-Louise, egy csíptetőt viselő szőke leány, aki naponta nyolc óra hosszat tanított a Poupon-iskolában éhbérért, hajlandó volt otthon különórákat adni nekem, gondosan eltitkolva ezt az iskola vezetői előtt. Időnként abbahagyta a tollbamondást, s nagy sóhajokkal könnyített szívén: elmondta nekem, hogy halálosan fáradt, hogy irtózatosan egyedül van, hogy mindent megtenne, csak hogy férjet kapjon, akármilyent. A végén eltűnt ő is: állítólag nem tanultam tőle semmit, de azt hiszem, főleg azért, mert nagyapám nem bírta a szerencsétlenséget. Igazságos ember lévén, készséggel segítette a szűkölködőket, de az otthonában nem akarta látni őket. Marie-Louise-t éppen jókor távolították el, mert aláásta optimizmusomat. Azt hittem, az emberek keresete az érdemeikkel arányos, és őróla azt mondták, hogy jó tanítónő, miért fizették hát olyan rosszul? Ha valaki mesterségét folytatja, büszke és méltóságteljes, boldog, hogy dolgozhat; ő olyan szerencsés, hogy napi nyolc órát dolgozhat, miért beszél hát úgy életéről, mint gyógyíthatatlan betegségről? Amikor elmondtam panaszait, nagyapám csak nevetett: nagyon csúnya szegényke, nem kell a férfiaknak. Én nem nevettem: kárhozottnak születhet hát az ember? Akkor nem mondtak igazat nekem: a világ rendje mögött elviselhetetlen zűrzavar rejlik. Ám mihelyt eltávolították tanítónőmet, szorongásom eloszlott. Charles Schweitzer talált illendőbb tanárokat számomra. Olyan illendőket, hogy egyikükre sem emlékszem. Tízesztendős koromig egyedül voltam, egy aggastyán és két asszony társaságában.

177–178. oldal, A szavak, 1 Olvasni (Európa, 1982)


Hasonló könyvek címkék alapján

Joszif Brodszkij: Velence vízjele
Morsányi Bernadett: A sehány éves kisfiú és más (unalmas) történetek
Valentyin Katajev: Ifjúkori regény
Haraszti Sándor: Befejezetlen számvetés
Kacsó Sándor: Nehéz szagú iszap fölött
Hatvani Dániel: Tilalomfák árnyékában
Jungerth-Arnóthy Mihály: Moszkvai napló
Stendhal: Henry Brulard élete / Egotista emlékezések
Lénárd Sándor: Római történetek
Fekete István: Sárgaréz patkók