Egy ​vezér gyermekkora / A fal 71 csillagozás

Jean-Paul Sartre: Egy vezér gyermekkora / A fal Jean-Paul Sartre: Egy vezér gyermekkora / A fal

A mai francia irodalom egyik legérdekesebb, legsokoldalúbb alakjának két elbeszélését adjuk a magyar olvasók kezébe.
Az első, a címadó egy francia gyároscsemete gyermekkorát és ifjúságát meséli el, az elkényeztetett üvegházi léttől egy megrontott kamaszkor fülledt perverzitásain át az ifjúkor harcias, tüntető jobboldaliságáig és antiszemitizmusáig. Ez a maróan szatirikus elbeszélés a nagyon egyéni jellemzésen keresztül megmutat valami nagyon lényegeset a fasiszta diktatúrák lélektanából is.
A másik történet, A fal című, Sartre egyik leghíresebb elbeszélése, a spanyol polgárháborúban játszódik, és egy halálra ítélt forradalmár utolsó éjszakájának elmélkedésében visszatükröződő életét ábrázolja. A két elbeszélést Justus Pál fordításában ismeri meg a magyar olvasó.

Eredeti megjelenés éve: 1939

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Modern Könyvtár Európa

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1986
172 oldal · ISBN: 9631531953 · Fordította: Justus Pál
>!
Európa, Budapest, 1965
134 oldal · Fordította: Justus Pál
>!
Európa, Budapest, 1958
182 oldal · Fordította: Justus Pál

Enciklopédia 1


Kedvencelte 7

Most olvassa 4

Várólistára tette 46

Kívánságlistára tette 13


Kiemelt értékelések

Csabi P>!
Jean-Paul Sartre: Egy vezér gyermekkora / A fal

Közben elolvastam Mishimától Az aranytemplomot, mindkettő egy fejlődésregény, de micsoda különbség. Mishima hőse teljes tudatában van a benne lévő rossznak, még ha nem is tud ennek ellenállni. Európai párja, Lucien viszont tipikus fehér egoista, tehetségtelen, buta, de a születési előjogai folytán mégis minden rendben lévőnek találtatik. Még az sem borítja fel az életét, hogy mentorának tekintett barátjáról kiderül, hogy csak a hamvas fiútestét akarta. A fejében lévő űr aztán a fizika törvényeinek engedelmeskedve beszippantja, ami kívül van, és valahogy úgy tűnik, az ilyen üres fejek körül mindig az ostoba, szélsőjobbos gondolatok keringenek. Lucien végre megtalálja élete értelmét, végre kitör a kishitűségből, és valakinek érezheti magát.
A magyar cím talán kicsit félrevezető, a „vezér” legalább is bennem egy Sztálint, egy Hitlert vizionál, de Lucien ettől természetesen messze van. Az eredeti címben szereplő „chef” több jelentésű szó, és bár nem tudok franciául, szerintem kisebb jelentőségű emberekre használják, mint mi a vezért. Lucien nem vezérré válik, csak valakivé, aki egy zárt társaságban bátran böfögheti vissza a felszívott eszméket, helyeslésre talál, érezheti magát valakinek, ha elég önhitt, vezérnek is. Inkább véleményvezér, mint igazi vezető, már ha véleménynek hívhatjuk azt, ami kijön belőle.
A fülszövegben ígért maró szatírától azért messze van ez a szöveg, de azért Sartre jól mutatja be ezt az átváltozást.

A kötetben szerepel még A fal című novella, ez már kevésbé tetszett. A spanyol polgárháború idején börtönbe vetnek három forradalmárt, az ő éjszakájukat írta meg Sartre. Szerintem nem igazán tudta beleképzelni magát a helyzetbe, nagyon életszerűtlenek a figurák, kimódolt a helyzet, a belga orvos jelenléte magyarázhatatlan, a végét pedig megkoronázza egy bohózatba illő zárlattal.

2 hozzászólás
eme P>!
Jean-Paul Sartre: Egy vezér gyermekkora / A fal

Bevallom, picit tartottam a szerzőtől, főként attól, hogy a szépirodalom és filozófia kettősének keveredésében túlságosan az utóbbi felé fog billenni a mérleg nyelve. Felesleges volt aggódnom, két nagyon szépen felépített elbeszélést kaptam, remek karakterekkel: egy mondhatni „hétköznapi” élettörténetet és egy extrém helyzetet nem kis csattanóval a végén.
Az Egy vezér gyermekkora Lucien Fleurier gyerek- és ifjúkorát történetét meséli el, az identitás, az én keresésének útját – az angyalruhácskától a szélsőjobbos nyárspolgár vezérszerepéig. Miközben Lucien külső, társadalmi, szellemi hatások sokaságának zűrzavarában lavírozik, lépésről lépésre követjük önmaga, léte meghatározására tett kísérleteiben A szorongást, amellyel a ráaggatott szerepek kísérik, a realitásból kilépő, mentális valóságot, mellyel már gyerekkorában eljátszik, a semmitől, a nemlétezéstől való rettegést, a különböző tévelygéseket, legyen szó freudi köldöknézésről, nihilizmusról, ópiumos mámorról. Ki vagyok én? – kérdezi. Az-e, akinek látszom? Egyáltalán létezem-e? És a többiek? Lehetek-e önmagam, másoktól független egzisztencia, vagy mások rólam alkotott képe vagyok?
Lucien élete tanácstalanság és zűrzavar, miközben önmagát mások ellenében próbálja meghatározni. Az én azonban megfoghatatlannak bizonyul, űr, vákuum, amit lassan körülölel az unalom. Mindaddig, amíg… Lucien, megszabadulva a lehető legveszélyesebb tévelygéstől, az önmagába való belelátás nyugtalanító útvesztőjétől, vezérré nem válik. És megkönnyebbül, fellélegzik. Angyalruhás ártatlanságból felelősséghárítások során át jutunk el idáig, a nyárspolgári létezés huszadik századi hétköznapjaiig. Kísérteties, ahogy engedjük, sőt elősegítjük vezéreink kitermelődését.

A másik írás, A fal a spanyol polgárháború idején játszódik. Egy halálraítélt forradalmár utolsó éjszakájának lehetünk tanúi. Pablo Ibbieta a halállal szembesül, a semmi gondolatával – az idő kitágul, megrövidül, elveszti értelmét. Ahogy a lét is, amelyről akár le is lehet mondani, hiszen ha az ember elvesztette azt az illúziót, hogy örökké él, akkor teljesen mindegy, néhány órája vagy néhány éve van-e még hátra.
Satre Ibbieta tudatán át hátborzongató érzékletességgel tárja elénk a realitással való kapcsolat megváltozását, az öntudatlan fizikai reakciók hatalmát és az értelem erre tett reakcióit, a „sallangokhoz” való ragaszkodást (amint Pablo büszkeségében érzi megsértve magát, amiért ugyanazt érzi, gondolja, amit más is, az is akivel életében addig nem értett egyet) majd persze az ezektől való végleges szabadulást. A lét végességének tudatosítása Ibbietát felszabadítja addigi kötelékeiből, beleértve érzelmi kötődéseit is – barátságtól, szerelemtől, az élethez való ragaszkodástól. Lehetőséget ad neki sorsa vállalására. Értelmet ad az értelmetlenségnek. A lezárás abszurd csavara a sorsokat egymástól elválasztó falakra ébreszt rá, a halálban közös sorsok végtelen emberi magányára.

Nyájas_Olvasó>!
Jean-Paul Sartre: Egy vezér gyermekkora / A fal

Az Egy vezér gyermekkora most így utólag sokkal fontosabb olvasmánynak tűnik számomra, mint azt előtte gondoltam volna. Megjelennek benne a legfontosabb egzisztencialista gondolatok, az önmagát definiálni próbáló főhőssel, aki ezen igyekezetében kudarcot kudarcra halmoz, s már odáig jut el, hogy ő tulajdonképpen nem is létezik. Csak ezek után fordul a fasizmus felé, a fasizálódó Franciaországban megtalálva ezzel nem önmagát, de egy olyan képet, amelyet mások alakítanak ki róla. Ez végre valami biztos, végre valami kapaszkodó az életben. Ehhez azonban ez kell, hogy egyénisége megsemmisüljön. Ennek megtörténtét maga mondja ki, mikor arról elmélkedik, hogy ő nem is létezik tulajdonképpen. Jól jellemzi ez a diktatúrák lélektanát is, ahol az egyénnek szinte meg kell semmisülnie ahhoz, hogy a közösségben, a tömegben feloldódhasson. Ez a feloldódás egyébként nagy megkönnyebbülés Lucien számára, innentől maximálisan úgy is viselkedik, ahogy azt mások elvárják tőle. Nem boldog, ezt tévedés lenne kijelenteni. Megkönnyebbült csupán. Nem kell többé magával foglalkoznia, nem kell belső világát elemeznie, s ekkor már azt is kijelenti, hogy a befelé fordulás a „legveszélyesebb tévelygés” az összes közül. Mielőtt a szélsőjobb vonzáskörébe került volna, egészen másként gondolta… igen, így működnek ezek a dolgok, ha elfogadjuk, ha nem.

Morpheus>!
Jean-Paul Sartre: Egy vezér gyermekkora / A fal

Két rövid írást tartalmaz a könyv.
Hogyan legyünk zavart személyiségű emberből nácivá? Azt hiszem ez ma is éppoly aktuális, mint az ő korában volt. (4)
A második pedig tényleg zseniális, a halállal való szembenézésről szól. (5)
Mindenkinek ajánlom (a halállal való szembenézést is).

3 hozzászólás
Kkatja P>!
Jean-Paul Sartre: Egy vezér gyermekkora / A fal

Két kis egzisztencialista ujjgyakorlat volt ez a kis könyvecske, Sartre filozófiájával átitatva, az Egy vezér gyermekkora nagyon jó volt, amíg el nem jutott a politizálásig a kis Lucien, utána már nagyon untatott és vontatott a végéig. De A fal az remek volt, csillagos ötös, a reményvesztettségtől, a halállal való szembenézésig és a végén az a kis fricska… kimondottan üdítő és elgondolkodtató volt. :)

pomesz>!
Jean-Paul Sartre: Egy vezér gyermekkora / A fal

Jó, csak túl rövid.

Nagyon magával ragadó Sartre stílusa, „egyszuszra olvasós” ez a lélektani kisregénye.

esztersz>!
Jean-Paul Sartre: Egy vezér gyermekkora / A fal

Pilinszky J.:
Késő kegyelem

Mit kezdjen, akit elítélt,
de fölmentett később az ég,
megvonva tőle a halált,
mikor már megadta magát?

Kit mindenétől üresen
talált a szörnyű kegyelem,
megsemmisülten, mielőtt
a semmi habjaiba dőlt!

Mit kezdjen itt! Közületek
talányait ki fejti meg?
Szorongva anyját kémleli:
ha elzokoghatná neki!

Fogódzanék akárkibe,
de nem lesz soha senkije;
szeméből, mint gazdátlan ág,
kicsüng a pusztuló világ.

latinta P>!
Jean-Paul Sartre: Egy vezér gyermekkora / A fal

Felzaklatott.
Két teljesen különböző világ.
Egyiknek sem szeretnék részese lenni.

vargarockzsolt>!
Jean-Paul Sartre: Egy vezér gyermekkora / A fal

Az Egy vezér gyermekkora zseniális. Sartre-ból nagyszerű író lehetett volna, ha nem lett volna filozófus.

4 hozzászólás

Népszerű idézetek

fülcimpa>!

Ha az ember elvesztette azt az illúziót, hogy örökké él, akkor teljesen mindegy, néhány órája vagy néhány éve van-e még hátra.

5 hozzászólás
Csabi P>!

Bizony, Lucien, hülyeség, amit mondott. Rimbaud homoszexualitása nem más, mint érzékelésének elsődleges, zseniális megzavarodása. Ennek köszönhetjük költeményeit. Csak a megülepedett nyárspolgárok undorító és önkényes előítélete az, hogy a nemi vágynak egy meghatározott tárgyra kell irányulnia, s hogy ez a tárgy a nő, mert véletlenül egy lyuk van a lába között.

47. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Arthur Rimbaud
krtacek>!

Valóságos botrány, hogy a világon van, s a később majd reá háruló felelősség aligha indokolja eléggé azt, hogy létezik.

Toffy_Sentellion>!

Az ő élete nem ért többet az enyémnél. Senkinek az élete sem ért semmit. Valakit oda fognak állítani a falhoz, s lőni fognak rá; amíg csak fel nem fordul. Egészen mindegy, hogy ki az, én vagy Gris, vagy egy harmadik.

Toffy_Sentellion>!

Ez a két felcicomázott pasas, csizmában, lovaglóostorral, mégiscsak ember volt, aki szintén meg fog halni. Talán valamivel később, mint én, de nem is olyan sokkal később. És most azzal töltik az időt, hogy neveket böngésznek a papírjaik között, más embereket hajszolnak, hogy börtönbe csukják vagy megsemmisítsék őket, véleményt alkotnak Spanyolország jövőjéről és más kérdésekről. Kicsinyes nyüzsgésüket visszataszítónak és nevetségesnek éreztem. Már nem tudtam az ő helyükbe képzelni magamat. Mintha csak őrültek lettek volna.

pomesz>!

Meghalni valami nem természetes dolog. És amióta tudtam, hogy meg kell halnom, valahogy semmi se tűnt többé természetesnek, se a szénporhalom, se a pad, se Pedro mocskos pofája. Csak nem tetszett, hogy ugyanazok a gondolataim támadnak, mint Tomnak. És tudtam, hogy végig egész éjszaka ugyanazt fogjuk gondolni, legfeljebb öt perc eltéréssel, egyszerre fogunk izzadni vagy dideregni. Oldalvást ránéztem. Életemben először furcsának láttam. Arcára volt írva a halál. Büszkeségemben éreztem magam sértve. Huszonnégy órája éltem mellette, hallgattam, amit mondott, beszéltem hozzá, s tudtam, hogy semmi közünk egymáshoz. És most mégis úgy hasonlítunk egymásra, mint az ikertestvérek. Csak azért, mert együtt fogunk megdögleni.

112

Toffy_Sentellion>!

Nem sajnáltam én semmit, a világon. Persze egész csomó dolog volt, amit sajnálhattam volna: a mantahilla ízét, a nyári nagy fürdéseket a Cadiz melletti kis öbölben. De most a halál mindenről lefosztotta a szépséget.

Mamori>!

Gyakran abbahagyta az olvasást, elgondolkozott, szeme a távolba révedt; lám, most felkínálnak neki egy új jellemet, egy új sorsot, lehetőséget arra, hogy megszabaduljon lelkiismerete soha ki nem apadó fecsegésétől, módszert ajánlanak neki arra, hogy meghatározza és értékelni tudja önmagát.

108. oldal

Szelén>!

És Lucien maga is játszott, de a végén már nem tudta, hogy mit. Árva gyereket? Vagy azt, hogy ő Lucien? (…) Gondolta, már éppen eleget játszotta azt, hogy ő Lucien.

11. oldal

krtacek>!

Januárban egy Berliac nevű új iskolatársuk megbotránkoztatta az egész évfolyamot. A legmodernebb divat szerint öltözködött, zöld és lila színű, rendkívül szűk mellényeket hordott, meg lekerekített sarkú gallért és olyan nadrágot, amelyet csak divatlapok rajzain lehet látni: olyan szűk volt a szára, hogy az ember el se tudta képzelni, hogyan bújik bele. Egy csapásra rögtön elfoglalta az utolsó helyet matematikából. „Fütyülök rá – jelentette ki. – Én író vagyok, csak azért foglalkozom matematikával, hogy sanyargassam magam!”


Hasonló könyvek címkék alapján

Albert Camus: A pestis
François Mauriac: Viperafészek
Albert Camus: Közöny
Anatole France: Angyalok lázadása
Mihail Solohov: Csendes Don
Władisław Stanisław Reymont: Parasztok
John Steinbeck: Érik a gyümölcs
John Galsworthy: A Forsyte Saga
Thomas Mann: A varázshegy
Saul Bellow: Herzog