A ​lét és a semmi 7 csillagozás

Egy fenomenológiai ontológia vázlata
Jean-Paul Sartre: A lét és a semmi Jean-Paul Sartre: A lét és a semmi

Bővített, ​javított kiadás

A lét és a semmi című mű 1943-ban jelent meg, lezárva Sartre első filozófiai korszakát, s egyszersmind meg nyitva egy újat az ekkorra már kibontakozó francia fenomenológia és saját filozófiai életútja számára is. Sartre az egyik legfontosabb szereplője volt ennek a kibontakozó francia mozgalomnak, mint ahogy azoknak a konfrontációknak is, amelyeken a fenomenológia a második világháború utáni időszakban keresztülment. A strukturalizmus, a posztstrukturalizmus, a pszichoanalízis, sőt a marxizmus hívei is rendszeres polémiát folytattak az ekkor Franciaországban az egyik, ha nem a legerőteljesebbnek számító filozófiai irányzattal. A lét és a semmi explicit vagy rejtett módon ott él a hatvanas-hetvenes évek majd minden nagy filozófiai, esztétikai és társadalomelméleti művében, sőt – jelentőségénél fogva – gyakran még a róla való hallgatásnak is meghatározó jelentősége van, és egyértelmű vonatkozással bír a sartre-i életműre. E nagy jelentőségű… (tovább)

Eredeti cím: L'Être et le Néant

Eredeti megjelenés éve: 1943

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rezonőr L'Harmattan

>!
L'Harmattan, Budapest, 2020
748 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634146278
>!
748 oldal · ISBN: 9637343466 · Fordította: Seregi Tamás

Kedvencelte 5

Most olvassa 1

Várólistára tette 37

Kívánságlistára tette 45


Kiemelt értékelések

kaporszakall>!
Jean-Paul Sartre: A lét és a semmi

Jean-Paul Sartre: A lét és a semmi Egy fenomenológiai ontológia vázlata

Végigkínlódtam magam a könyvön, és most kiöntöm rá az epémet.

Wittgenstein írja valahol: „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.” Ebben az esetben e mondatot így módosítanám: „Amiről nem tudsz beszélni, arról hallgass!”. Nos, ha Sartre megfogadta volna ezt a tanácsot, akkor befogja a pofáját.

A könyv rettenetesen túlméretezett ; az én T/T (terjedelem/tartalom) mutatóm a 10-en áll, vagyis a szerző 10-szer többet beszél, mint amennyit mond. Egy igazi gondolkodó (pl. Montaigne, vagy Francis Bacon) ezt az egész témát, amit Sartre itt előad, egy kb. 70-80 oldalas esszében, élvezhető formában megírja.

Ha jól értettem, azt a kérdést, hogy a ’semmi’ a létezéssel (’lét’) azonos rangú kategória, vagy csupán a ’lét’ hiánya, mintegy 80 oldalon fejtegeti. Az értekezés többi része hasonlóan híg.

Irritálnak a homályos definíciók. Kedvenc professzorom, Richard Feynman írja egy helyütt a filozófusokról, hogy azok még az alapkategóriák definícióiban sem tudnak megegyezni, aztán ezekből a zavaros definíciókból kiindulva még zavarosabb következtetéseket vonnak le. Nos nem akarok igazságtalan lenni, sok filozófus, főleg a régebbiek (a Felvilágosodással bezárólag, de pl. Schopenhauer is) elég pontos alapokkal dolgozik, de Sartre esetében ezt a lesújtó véleményt teljesen indokoltnak érzem.

Megpróbálja a tudattal nem rendelkező dolgokat ( a környezetünk, a világ) mint ’önmagában való létet’, a tudatos emberi létezést pedig mint ’önmagáért való létet’ különválasztani. Remek. És az állatokkal mi van, Nagyságos Professzőr Uram? Legalább egy 'utódokért való létet' odabiggyeszthetett volna, ha már spekulál…*

A tézisek és a példák egybefolynak; inkább laposak, mint alaposak, és keverékük úgy hat, mintha a székelykáposztát és az epertortát kézi mixerrel egybecsócsálva tálalnánk, mondván: úgyis egy helyre kerül.

A szerző elidőzik egy kicsit a ’predesztináció kontra szabad akarat’ kérdésénél, és végül úgy dönt, hogy a szabad akarat mégiscsak van. Létezésünk üres tartályát cselekedeteinkkel töltjük fel, megalkotva ezzel saját magunkat. Kissé laposan átformálva: nem az vagy, amit gondolsz, hanem az, amit teszel. Ezt persze az egyszerű parasztemberek is tudják, csak nem locsognak róla több száz oldalt.

Számomra ennek a munkának az alapján Sartre nem filozófus, inkább filoSZÓFOS. És ellopott az életemből jópár órát, amíg ezt az izét olvastam. Részvétem azoknak az egyetemi hallgatóknak, akiknek kötelező olvasmány!

* Persze Richard Dawkins még meg sem született; magától ilyesmit kitalálni: ahhoz meg képzelőerő kell…

19 hozzászólás
SignorFormica>!
Jean-Paul Sartre: A lét és a semmi

Jean-Paul Sartre: A lét és a semmi Egy fenomenológiai ontológia vázlata

Kétségtelenül nem egy lektűr..

Sartre ehhez a gigászi 20. századi profán bibliához méltón használja a nyelvet, amelyen ír. Két nyelvi stílust ötvöz tudatosan: egy megemelt filozófiai reflexiók terében mozgót (mivel a középkori tomista skolasztikáboz és Husserl fenomenológiájához kapcsolódik), és egy regényírói szépíróit, amellyel remek hétköznapi példák során illusztrálja a filozófiai absztrakcióit.
A könyv az emberi szabadság könyörtelenül és konzekvensen végiggondolt himnusza. A 20. század embere egy olyan univerzumban létezik, ahol nincs isten, ebben az értelmetlen univerzumban végtelenül kiszolgáltatott. Ezen a világon egyik oldalról a zsarnokság szorongatja, a másik oldalról a semmi. De közöttük ott ragyog a szabadság lehetősége. Minden véletlen és esetleges a dolgok világában. Nincs a világban értelem, cél, megváltás, menedék. Ellenben az ember választásaival valami értelmeset létre tud hozni. Kicsit értelmesebbé teheti ezt a világot. Szabadsága olyan mint a művész szabadsága, önállóan cselekedve megvalósíthatja magát és elkerülheti a semmit. Sartrenál a semmi egy kitölthető lehetőség. Az emberi cselekvésen múlik, hogy kitöltve ezzel felszámoljuk-e.
Aki tudja, hogy valamit meg kellene tennie, de mégsem akarja megtenni, ezért inkább azt mondja, nem képes megtenni, Ez a rosszhiszeműség fogalma, amit én inkább képmutatásnak fordítanék. A képmutatás a semmi építőköve.
Az ember a semmik között mint fekete lyukak között bolyong. Használnia kell a szabadságát, hogy csökkentse a fekete lyukak számát. Cselekedeteit fel kell vállalnia. Nem születik bűnösnek, megváltottnak. Körülményeit genetikai örökségét építőköveknek kell tekintenie, hogy a veleszületett körülményeit felhasználva önmagát megvalósítsa.
Az ember szabadságára a másik léte potenciális veszélyforrás, mivel magát az ént, a másik dologként látja.Zseniális jelenetben a híres Kulcslyuk jelenetben meséli ezt el Sartre. A másik által megfigyeltnek lenni szégyenérzetet vált ki de én- tudatot is. Így a másik nem korlát, hanem kiindulópont, esély bár a fenyegetettség nem tűnik el. A szabadság esély az élethez, egyfajta életművészet. Ha lemondunk a szabadságról akkor csak az öncsalás marad. A hazugság a semmibe vezet. Ez a szabadság ezért mindenféle politikai szabadságot megelőz. Ezek alapja.

Sartre e könyve nélkül nem érthetők Beckett, Ionesco darabjai vagy éppen Giacometti szobrai, akik mesterüknek és bibliájuknak tartották a szabadság ezidáig legkeményebb, de mégis legszebb könyvét.

1 hozzászólás
vargarockzsolt>!
Jean-Paul Sartre: A lét és a semmi

Jean-Paul Sartre: A lét és a semmi Egy fenomenológiai ontológia vázlata

Ezt épp úgy utáltam, mint Heideggertől a Lét és időt, de már elfelejtettem (szerencsére).

3 hozzászólás
abraxa >!
Jean-Paul Sartre: A lét és a semmi

Jean-Paul Sartre: A lét és a semmi Egy fenomenológiai ontológia vázlata

Ha ennek a könyvnek értelme van…
:)

Értsük már meg:
organikus a létünk, a világnézetünk, a dolgokhoz való hozzáállásunk…

Következtetés:
ezekkel a teljesen absztrakt „agyalásokkal” semmire nem megyünk.

Miért?
Nincsenek kapcsolatban a világgal, amiben létezünk.


Népszerű idézetek

Mafia I>!

A lét csak létet tudna létrehozni, s ha az ember is bele lenne foglalva ebbe a leszármazási folyamatba, belőle is csak lét jöhetne létre. Mivel azonban neki erre a folyamatra kell rákérdeznie, azaz kérdéssé kell tennie azt, így egészében kell, hogy szem előtt tartsa a folyamatot, vagyis önmagát a léten kívülre kell helyezze, s a lét létstruktúráját kell meggyengítenie. Mégsem eleve adott az „emberi valóság” számára, még ideiglenesen sem, hogy a lét vele szemben álló tömegét megsemmisíthesse. Csak saját léthez való viszonyát képes módosítani. Egy bizonyos létező hatályon kívül helyezése saját maga hatályon kívül helyezését jelenti e létezőhöz való viszonyában. Elmenekül előle, nem elérhető már számára, a dolog nem hathat rá, a semmin túlra vonja vissza magát. Az emberi valóság e lehetőségének, amivel egyfajta semmit termel ki önmagából, mely leválasztja őt, Descartes adott nevet a sztoikusok alapján: ez a szabadság.

Jean-Paul Sartre: A lét és a semmi Egy fenomenológiai ontológia vázlata

1 hozzászólás
piribolygo>!

Tudjuk, mennyire kiábrándítónak tűnik ez a híres mondás: „Két bőrfelület érintkezése”. A simogatás nem puszta érintkezés akar lenni; úgy tűnik, csak az ember képes érintkezéssé redukálni, és ekkor el is veszíti sajátos értelmét. Mert a simogatás nem puszta érintés, hanem megformálás. Amikor simogatom a másikat, a simogatással ujjaim alatt a másik húsának megszületését idézem elő. A simogatás azoknak a szertartásoknak az együttese, amelyek a Másik megtestesülését idézik elő. Azonban, vetik majd fel, nem testesült meg már eleve a Másik? Tulajdonképpen nem. A másik húsa számomra explicit módon eddig nem létezett, mivel eddig a másik szituációban lévő testét ragadtam meg; és számára sem létezett, mivel transzcendálta lehetőségei és a tárgyak felé. A simogatásból a Másik számomra való és önmaga számára való húsként születik meg. S húson itt nem a test egy részét értjük, mint amilyen a hámréteg, a kötőszövet, vagy éppen a bőrfelület; s természetesen nem is a „nyugalomban lévő” vagy elszunnyadt testről van itt szó, még ha gyakran ekkor tárul is fel számunkra a másik húsa. A simogatás a húst úgy tárja fel, hogy kivetkőzteti a testet a cselekvésből, elszakítja azoktól a lehetőségektől, amelyek körülveszik: arra születik, hogy a cselekedet alatt felfedje a tehetetlenség szövedékét – vagyis a tiszta „itt-létet” –, ami a cselekedetet fenntartja: például a Másik kezét megfogva és megsimogatva, a megfogás alatt, amit először ez a kéz jelent, tárom fel a hús és a csontok kiterjedtségét, ami a megfogható; s tekintetem is simogat, amikor azon kavargás alatt, amit a táncos lábai először jelentenek számomra, felfedi a combok holdfehér felületének kiterjedését. A simogatás tehát semmiben nem különbözik a vágytól: szemeinkkel simogatni illetve vágyni ugyanazt jelenti; a vágy úgy fejeződik ki a simogatásban, ahogy a gondolkodás a nyelvben.

Jean-Paul Sartre: A lét és a semmi Egy fenomenológiai ontológia vázlata


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Irvin D. Yalom: A Schopenhauer-terápia
Albert Camus: Közöny / A pestis / A bukás
Bokody Péter – Szegedi Nóra – Kenéz László (szerk.): Transzcendencia és megértés
Paul Ricoeur: Fenomenológia és hermeneutika
Maurice Merleau-Ponty: A filozófia dicsérete
Edmund Husserl: A filozófia mint szigorú tudomány
Ludwig Wittgenstein: Filozófiai vizsgálódások
Ullmann Tamás: Az értelem dimenziói
Ullmann Tamás: A láthatatlan forma
Gyenge Zsolt: Kép, mozgókép, megértés