Végigkínlódtam magam a könyvön, és most kiöntöm rá az epémet.
Wittgenstein írja valahol: „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.” Ebben az esetben e mondatot így módosítanám: „Amiről nem tudsz beszélni, arról hallgass!”. Nos, ha Sartre megfogadta volna ezt a tanácsot, akkor befogja a pofáját.
A könyv rettenetesen túlméretezett ; az én T/T (terjedelem/tartalom) mutatóm a 10-en áll, vagyis a szerző 10-szer többet beszél, mint amennyit mond. Egy igazi gondolkodó (pl. Montaigne, vagy Francis Bacon) ezt az egész témát, amit Sartre itt előad, egy kb. 70-80 oldalas esszében, élvezhető formában megírja.
Ha jól értettem, azt a kérdést, hogy a ’semmi’ a létezéssel (’lét’) azonos rangú kategória, vagy csupán a ’lét’ hiánya, mintegy 80 oldalon fejtegeti. Az értekezés többi része hasonlóan híg.
Irritálnak a homályos definíciók. Kedvenc professzorom, Richard Feynman írja egy helyütt a filozófusokról, hogy azok még az alapkategóriák definícióiban sem tudnak megegyezni, aztán ezekből a zavaros definíciókból kiindulva még zavarosabb következtetéseket vonnak le. Nos nem akarok igazságtalan lenni, sok filozófus, főleg a régebbiek (a Felvilágosodással bezárólag, de pl. Schopenhauer is) elég pontos alapokkal dolgozik, de Sartre esetében ezt a lesújtó véleményt teljesen indokoltnak érzem.
Megpróbálja a tudattal nem rendelkező dolgokat ( a környezetünk, a világ) mint ’önmagában való létet’, a tudatos emberi létezést pedig mint ’önmagáért való létet’ különválasztani. Remek. És az állatokkal mi van, Nagyságos Professzőr Uram? Legalább egy 'utódokért való létet' odabiggyeszthetett volna, ha már spekulál…*
A tézisek és a példák egybefolynak; inkább laposak, mint alaposak, és keverékük úgy hat, mintha a székelykáposztát és az epertortát kézi mixerrel egybecsócsálva tálalnánk, mondván: úgyis egy helyre kerül.
A szerző elidőzik egy kicsit a ’predesztináció kontra szabad akarat’ kérdésénél, és végül úgy dönt, hogy a szabad akarat mégiscsak van. Létezésünk üres tartályát cselekedeteinkkel töltjük fel, megalkotva ezzel saját magunkat. Kissé laposan átformálva: nem az vagy, amit gondolsz, hanem az, amit teszel. Ezt persze az egyszerű parasztemberek is tudják, csak nem locsognak róla több száz oldalt.
Számomra ennek a munkának az alapján Sartre nem filozófus, inkább filoSZÓFOS. És ellopott az életemből jópár órát, amíg ezt az izét olvastam. Részvétem azoknak az egyetemi hallgatóknak, akiknek kötelező olvasmány!
* Persze Richard Dawkins még meg sem született; magától ilyesmit kitalálni: ahhoz meg képzelőerő kell…
