The ​Clan of the Cave Bear (Earth's Children 1.) 4 csillagozás

Ez egy (egyelőre) ötrészes sorozat első kötete (a szerző még dolgozik a hatodik, befejező részen, magyarul viszont csak az első kettő jelent meg). Az öt könyv közül ez a legjobb, letehetetlen. A sztori nagyon izgalmas, a karakterek élők és szerethetők/gyűlölhetők, az ősemberek életmódjának bemutatása hiteles és érdekes, de a legjobban az tetszett, ahogyan az ősember mitikus-mágikus gondolkodását bemutatta és a történetet mozgató erővé tette.

Egy kedves ismerősömnek, aki antropológiát tanult, volt ez a kedvenc könyve, így határoztam el, hogy én is elolvasom.

Érdekes világot elevenít meg a könyv, szerintem nem sokan próbálkoztak meg az ősemberek életének bemutatásával (tudnám ajánlani egyik legkedvesebb kamaszkori olvasmányomat, „A kőbaltás ember”-t, vagy filmben „A tűz háborúja”-t).

Az látszik, hogy a szerző, jó regényíróhoz illően, alaposan beleásta magát a témába. Még a regény színhelyére is elutazott, ami valljuk meg igen dícséretes erőfeszítés, lévén, hogy a cselekmény a mai Ukrajna területén játszódik, és az írónő amerikai. Ezen kívül szakértő embereket keresett meg, akiktől a természetben-természetből élés fortélyait tanulta. Látszik is, hogy ezekben a témákban eléggé ott van, a könyvnek ilyen jellegű részei nagyon érdekesek.
Amit én picit másképpen hiszek az írónővel szemben, az az ősemberek világának már-már idillikus ábrázolása. Szerintem, bár lehet, hogy tévedek, ez a világ keményebb és kegyetlenebb volt. A könyvben a szereplőkkel történő nehézségeket az írónő sokszor elintézi egy kényelmes megoldással. Persze, mondhatnánk, hogy ez az élet rendje, a rosszat jó követ, viszont nekem ez így túlságosan könnyűnek, egyszerűnek tűnik, főleg ebben a durva, pattintott kőkorszaki őskörnyezetben, ahol naponta meghalhat az ember, ha nem vigyázik.

Kevésszer emeltem fel a fejem a könyv olvasása közben azért, mert egy igazán jó gondolatra találtam, viszont maga a cselekmény így is izgalmas volt, így is olvastatta magát. A karakterek szerintem jók, nekem különösen tetszettek a mellékkarakterek – talán, mert férfi vagyok, és így a női főszereplővel nem tudtam teljesen azonosulni, hacsak nem abban az értelemben, hogy én is homo sapiens sapiens vagyok.

A könyv felénél járva elmentem a helyi természettudományi múzeumba, és megnéztem az ember törzsfejlődéséről szóló kiállítást. Jó sok időt eltöltöttem ott, vissza-visszamenve egy-egy vitrinhez. Aztán, most nemrég bementem a British Museum-ba is, megnézni néhány pattintott követ. Szerintem, ha egy könyv ennyit elér egy olvasónál, az már valami.
Nem terveztem, hogy elolvasom a folytatásokat is – összesen hat könyv…, de azóta már kivettem a könyvtárból a második részt…