A gyereknapló lapjain a száz évvel ezelőtti Kanada puritán, viktoriánus világa bontakozik ki. A guelph-i orvoscsalád új cselédet vesz fel, mégpedig egy tizenkét éves árva kislányt, Mary Anna Wilsont, akit nemrég küldtek ki az Újvilágba a londoni Barnardo árvaházból. Lehet-e barátság közte és a tizenéves naplóíró, Victoria között? Vajon hova tűnt el Mary öccse, Jasper, akit a kegyetlen Mr. Stone fogadott fel? Szerzője: A CLA (Canadian Literary Award) Év Könyve díjas
Victoria Cope naplója 30 csillagozás
Eredeti cím: Orphan at My Door
Eredeti megjelenés éve: 2001
Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?
Kedvencelte 3
Várólistára tette 11
Kívánságlistára tette 4
Kiemelt értékelések
Jean Little: Victoria Cope naplója 87% Ontario, Kanada, 1897.
Ezt a könyvet még Az Árvák vonata c. regény elolvasása után néztem ki magamnak a köszönetnyilvanításból.
Valamiért arra számítottam, hogy a címben is szereplő kislány, Victoria lesz árva, aki majd egy családhoz kerül (tudom-tudom, már megint felvázolom magamban a könyv történetét, még az olvasás, vagy akár a fülszöveg előtt). :)
Meglepetésemre azonban Victoria nem volt árva, boldog családban élt, akik magukhoz vettek egy Angliából érkezett nehéz sorsú kislányt, Mariannát.
Mariettát azért vette magához a Cope család, mert otthagyta őket a szobalányuk, nekik pedig így szükségük lett így egy szorgos kézre a háznál.
Itt a könyv elején még elég szívtelennek éreztem az egész Cope famíliát, amiért csak azért vesznek magukhoz egy árvát, mert elment a szobalányuk. Victoriát pedig egyenesen elkényeztetettnek és önzőnek találtam a Mariannához való viszonyulása miatt.
Ez a kezdeti ellenszenvem a Cope család és Victoria iránt hamar elmúlt, ahogy haladtam előre a történettel, beláttam, hogy az első benyomásaim bizony tévesek voltak, és a Cope család minden tagja jó ember, akik fel merik vállalni a meggyőződésüket, és még a törvény eszközeit is bevetve segítenek az elesetteknek.
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.hu/2016/04/jean-little-victor…
Jean Little: Victoria Cope naplója 87% Ontario, Kanada, 1897.
Kezdhetném azzal, hogy ez egy igazságtalan értékelés, mert a regény a tizenéves korosztálynak szól, de egészen biztosan tudom, hogy a tizenéves énem is ugyanezt gondolta volna róla. Éppen azért olvastam el, mert már akkor küzdöttem azzal a világgal, amit képvisel. Pont az a korosztály vagyok, amelyik először kapta meg Anne Shirley-t, meg a Váratlan utazást, és az első találkozás óta ambivalens a viszonyom velük. Amennyire szerethető a világuk, annyira éreztem hamisnak már gyerekként, mintha el lenne tolva bennük az igazság pár fokkal, hogy bizonyos (rossz, felnőtt vagy akár csak az általános ártatlanságon/prűdségen túlmutató) dolgok ne férjenek be a képbe, amit mutatnak.
A Victoria Cope naplója témája ugyanaz, mint Montgomery regényeinek: Kanadában játszódik, árva gyerekekről szól, akik (jóravaló) kanadai családokhoz kerülnek. Azt reméltem, ha nem is ad teljes, reális képet erről a helyzetről, de azért közelebb jut majd az igazsághoz, vagy akár az életszerűséghez azoknál, de sajnos nem. A szereplők itt is fekete-fehérek, a cserfes, írói ambíciókat dédelgető kislányok előtt meghajol a világ, és csak úgy sorjáznak a váratlan jó fordulatok. Azt nem tudtam meg, milyen lehetett, amikor valakit tizenévesként kitelepítenek Angliából Kanadába, elszakítják a testvéreitől és egy kanadai családhoz küldik cselédnek, de azt tudom, hogy ilyen semmiképp sem.
Nem értem továbbra sem, miért kell az árváknak ennyire jónak, ügyesnek, okosnak lenni. Sokkal valószínűbb, hogy ezek a gyerekek sérültek voltak mindattól, amit előzőleg már átéltek életükben, valószínűleg félénken, ellenségesen vagy érzelmeiket elfojtva viselkedtek a családoknál (akik nem is családtagként, hanem munkaerőként fogadták be őket), de legalábbis nehezen tudtak kapcsolatot alakítani velük. Miért kell a regényben szereplő ideális személyiségű Mariannát (vagy Anne Shirley-t) tenni meg példának, miért kell azt sugallni, hogy ennyire jónak kell lenni, hogy jó dolgok történjenek valakivel?
A másik oldalról meg ne is beszéljünk, a regény utószava elmondja, hogy ezeket a gyerekeket elszakították testvéreiktől, nehéz munkára fogták, sok esetben szexuálisan bántalmazták, de a legjobb esetekben is házicselédként nőttek fel, majd egész életükben hasonló munkákat végeztek.
Azt hittem, a Victoria Cope naplójában igazi, vagy legalábbis a gyerekirodalom keretein belül igazibb képet kapok az árvaság témájáról és Kanada történelméről (ahol a bevándorlás egyik fő forrása volt, hogy árva gyerekeket telepíttettek át Angliából), de ugyanolyan habos-babos, alapvetően csak a jó, problémamentes, szeretetreméltó személyiségeknek teret adó világot kaptam, mint az Anne Shirley-univerzumban.
Jean Little: Victoria Cope naplója 87% Ontario, Kanada, 1897.
Tizenkét éves lehettem talán, amikor ez először a kezembe akadt. Még korábban kaptam ajándékba egy ismerősünktől, de valahogy mindig arrébb raktam, mert túl komolynak tűnt. Aztán valamelyik délután nagyon unatkoztam és csak elkezdtem. Ez lett az egyik kedvenc könyvem akkoriban! Kétszer is elolvastam, néhány momentumra még most is tisztán emlékszem és arra is, hogy megríkatott, de nagyon. Szerettem a közvetlen hangnemet, a naplóregény személyességét benne és kedveltem a szereplőket is. Mary Annát, az öccsét és Victoriát is természetesen. Nagyon pozitív élmény maradt vissza és azt hiszem, ebből bizony újraolvasás lesz a közeljövőben :)
Jean Little: Victoria Cope naplója 87% Ontario, Kanada, 1897.
Tetszett a történet, annyira valóságosnak tűnt, el tudtam képzelni, hogy ez az egész tényleg így történt. A végén kiderült, hogy tévedtem, és az egész kitaláció. Nagyon megkedveltem a szereplőket is.
Jean Little: Victoria Cope naplója 87% Ontario, Kanada, 1897.
Tízegynéhány évesen olvastam, csak arra emlékszem, hogy nagyon örültem a fejemnek, mert az én kutyámat is ugyanúgy hívták, mint a könyvben szereplő lányét. A történetből semmi nem maradt meg, de úgy emlékszem, tetszett.
Jean Little: Victoria Cope naplója 87% Ontario, Kanada, 1897.
Hú, de régen olvastam, alig emlékszem rá. Az egyetlen, ami megmaradt, hogy ebből a könyvből tudtam meg, mit jelent az „árnyékszék”. :D Ez ciki? :)
Jean Little: Victoria Cope naplója 87% Ontario, Kanada, 1897.
Nekem nagyon tetszett. :) Érdekes történet, és tetszik, hogy nem a 21. században játszódik. A szereplők nagyon bájosak, de néha nem értettem pár dolgot a könyvben, ezért elég sokáig tartott elolvasnom, kb. 4 óra. Tetszik, hogy a 208 oldal, tényleg 208 oldal, mivel nem óriás betűkkel van írva. Nekem 5 csillag.
Jean Little: Victoria Cope naplója 87% Ontario, Kanada, 1897.
Nem igazán tetszett, de ha azt vesszük, hogy nem is az én korosztályomnak szánták……….
Ki tudja 12 évesen biztos magával ragadott volna a történet.
Igaz az sem segített, hogy előtte egy másik könyvet olvastam ebben a témában és a másik könyv túl realisztikus volt.
Jean Little: Victoria Cope naplója 87% Ontario, Kanada, 1897.
Beugratós, mert én először azt hittem, hogy mindez valóság, annyira jól meg volt írva. Annyira életszerű volt. És persze csak kitaláció, még akkor is, ha van valami valóságalapja.
Először művészettörténeten olvastam, a hátsó sorban. Szerintem gyanús lehetett, hogy én nem azt csinálom, amit kéne, mert mindig előre ültem, ugyanis még szemüvegben sem látom messziről a kivetített dolgokat. De annyira izgalmas volt, hogy nem bírtam egy előadás kedvéért abbahagyni.
***
Először olvasva én tényleg elhittem, hogy ez igaz történet. Az tény, hogy vannak biztos benne olyan momentumok, amiknek van valóságos alapja, de ez egy kitalált történet kitalált szereplőkkel. És annyira, de annyira kanadai!
Népszerű idézetek
Azt hinnéd, Apu az, aki az egészségünk miatt aggódik, hisz ő az orvos, de Anyu szerint „A suszternek mindig lyukas a cipője”. Apu sosem veszi észre, ha a gyerekei betegek.
76. oldal
Jean Little: Victoria Cope naplója 87% Ontario, Kanada, 1897.
– Fogadni mernék, Anna még mindig azt hiszi, a gólya hozza a gyereket – vihogott David.
Nem mondtam neki, hogy az osztálytársaim közül sokan hisznek a gólyamesében. Nellie azt mondta, hogy szerinte az orvos hozza őket a táskájában. A Phillpot ikrek ragaszkodnak ahhoz az elképzelésükhöz, hogy egy besurranó angyal teszi a mama karjába a kisbabát. Nem tehetnek róla. A felnőtteknek el kellene mondaniuk a gyerekeiknek az igazat.
Kedves Naplóm! Rajtad kívül senkinek sem ismerném be, én is sokáig azt hittem, hogy az orvos hozza. Sokszor hallottam, ahogy a Papám azt mondja: – Ma délelőtt világra segítettem egy csecsemőt.
96. oldal
Jean Little: Victoria Cope naplója 87% Ontario, Kanada, 1897.
Egy perc, és már mondom is az imát. Ha Anyu nem figyel, nem szoktam letérdelni. Isten így is meghallja. A térdelést a kétségbeesett kérésekre tartogatom.
28. oldal
Jean Little: Victoria Cope naplója 87% Ontario, Kanada, 1897.
Tánclépésben hagytuk el az iskolát. Tom még a könyveit is elhajította, aztán be kellett másznia értük egy tüskés bokorba. Azt mondta, megérték a karcolások azt az érzést, amikor repülni látta őket. Észrevettem, hogy azokat, amelyeket igazán szeret, nem dobta el.
101. oldal
Jean Little: Victoria Cope naplója 87% Ontario, Kanada, 1897.
Hasonló könyvek címkék alapján
- L. M. Montgomery: Anne otthonra talál 96% ·
Összehasonlítás - L. M. Montgomery: Az arany út 91% ·
Összehasonlítás - Johanna Spyri: Heidi 93% ·
Összehasonlítás - L. M. Montgomery: Szerelmek 90% ·
Összehasonlítás - Kate Douglas Wiggin: Becky sorsa ·
Összehasonlítás - Frances Hodgson Burnett: A padlásszoba kis hercegnője 94% ·
Összehasonlítás - Eleanor H. Porter: Az élet játéka 93% ·
Összehasonlítás - Wéber Anikó: A platánsor rejtélye 93% ·
Összehasonlítás - Gail Carson Levine: Elátkozott Ella 92% ·
Összehasonlítás - Rachel Renée Russell: Bálkirálynő 93% ·
Összehasonlítás