Vallomások 21 csillagozás

Jean-Jacques Rousseau: Vallomások Jean-Jacques Rousseau: Vallomások Jean-Jacques Rousseau: Vallomások Jean-Jacques Rousseau: Vallomások Jean-Jacques Rousseau: Vallomások

„Ha emlékem velem együtt múlna el, zokszó nélkül tűrném az igaztalan és múló gyalázatot, de mert nevem végül is élni fog, vele együtt igyekszem továbbadni a szerencsétlen ember emlékét is, aki viselte” – írja Rousseau a Vallomásokban, s kegyetlen őszinteséggel tárja fel életét, tetteit és gondolatait.
A Vallomások nem szabályszerű önéletrajz, nemcsak az író kalandos és zaklatott élettörténetét kínálja, hanem egy emberi lélek útját, egy lelkiismeret történetét is elénk tárja, ugyanakkor végig izgalmas és olvasmányos, akár egy regény. E zseniális remekmű erejét és hatását nem homályosítják el a századok, mert Rousseau-nak a saját életén és korán keresztül sikerült bemutatnia az embert.

Eredeti megjelenés éve: 1782

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Írók, költők, gondolkodók Magyar Könyvklub · Helikon klasszikusok Magyar Helikon

>!
Atlantisz, 2023
792 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639777729
>!
Magyar Könyvklub, Budapest, 2001
750 oldal · ISBN: 9635473389 · Fordította: Benedek István, Benedek Marcell
>!
Magyar Helikon, Budapest, 1962
698 oldal · Fordította: Benedek István, Benedek Marcell

Enciklopédia 5


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 35

Kívánságlistára tette 20


Kiemelt értékelések

Habók P>!
Jean-Jacques Rousseau: Vallomások

Nehéz értékelni. Mert mint könyv, mint korrajz, nagyon tetszett. Az elején kicsit érzelgős, de hát egy 18. században írt könyv az ifjúság örömeiről és bánatairól, apró diadalairól és bukásairól milyen is lehetne? Hanem később… később zavaros lesz, következetlen. De persze még mindig korrajz és még mindig vallomás. Csak az ember nem tetszik, akinek a vallomása. Aki nagy és nemes eszméket vet papírra, csak éppen összeférhetetlen, aki folyton azon panaszkodik, hogy mindenki megcsalja, becsapja – és valószínűleg sok esetben igaza van, de olyanok is megkapják ezt a vádat, akik végig kitartanak mellette. Aki büszkén vallja, hogy ő nem vállal szolgaságot és pénzért munkát, mert az lekötelezi őt a munkaadójának, de mindig valakinek a birtokán, valakinek a jóvoltából él. Akinek szép elvei vannak a nevelésről, a gyakorlat viszont… Akli fennen hirdeti, hogy ő mindig csak az igazságot mondja, viszont ezzel keményen bánt neki állítólag fontos embereket…. Hát igen, nem mindig tesz jót egy nagy embernek, ha jobban megismerik.

Goofry>!
Jean-Jacques Rousseau: Vallomások

Könnyű ezt a könyvet „értékelnem”, hisz csupán ide kell idéznem néhány „önigazoló” tételt a meg-megnyilatkozó művészi-, filozófusi- és életvezetési hitvallásból:

„Vallomásaim tulajdonképpeni célja, hogy pontosan megismertessem bensőmet életem minden alakulásában. (…) Figyelmeztetem tehát azokat, akik bele akarnak fogni e könyv olvasásába, hogy közben semmi más nem fogja őket megóvni az unalomtól, csak egy ember teljes megismerésének vágya s az igazságnak és igaznak őszinte szeretete.”
(274-275.o.)

Az éleregény-mesélés mottójaként idecitálok egyetlen, aprócska kinyilatkoztatást az életrajzíró mesterkedéséből:
„…elmondok egyet, egyetlenegyet, feltéve, hogy olyan hosszadalmasan mesélhetem, ahogyan csak tudom – hogy minél tartósabb legyen a gyönyörűségem.” – (sajnos, csak a mű fele részében közös e gyönyör!)
(27.o.)

Olvasás közben Rousseau több ízben fordítja szívünk felé tollhegyét, hogy ítéletre bírjon. Én azt mégis elhagyom. Úgy gondolom, egy különös, rendkívüli ember saját korát megelőző alkotása ez, melynek sokrétű szempontjain keresztül egyaránt szól a történetkutatókhoz, az irodalmárokhoz, a filozófusokhoz, a moralistákhoz, helyenként a zenetudóshoz… Saját nézőpontom a mezei olvasó és a lélekbúvár szerepére korlátozódik, ebben áll tehát a számításom. Ebből az olvasói aspektusból a könyv érdekessége számomra a kétségtelenül jelenlévő, a későbbi romantikai stílusra gyakorolt hatások mellett a realista lélekábrázolás megléte. Nehéz nekem elfogulatlan ítéletet itt közkincsé tenni, ám van erre is recept: „Jól kell érteni az emberi szív elemzéséhez, hogy megannyi előítéleten és álszenvedélyen keresztül kibogozzuk belőle az igazi, természetes érzelmeket. Csak a nagyvilági nevelés adhat elég finom tapintatot, hogy megérezze valaki azokat a szívbéli finomságokat – ha merem így mondani –, amelyekkel ez a mű teli van.” –, és ezek azok, amelyek kivagyiságomat a nagyvilágiság felé terelgeti…(533.o.)
Na, csak nem álltam meg, hogy bele ne lökdössem a magamét a felsorakoztatott rousseau-i beszélyek glédájába. Hamar ideállítok hát még kettő műértékelést rejtő idézetet:

„A nagykövet a szobájába vezetett, ránk zárta az ajtót, és vallani kezdtem. Ámbátor akkor sem mondtam volna kevesebbet, ha nem ígérek semmit, mert örökösen szükségét éreztem az őszinte vallomásnak, s ami a szívemen, az a számon…” – úgy bizony!
(157.o.)

„Nem ígértem, hogy az olvasót valami nagy személyiséggel ismertetem meg: azt ígértem, olyannak festem magam, amilyen vagyok.” – Végezetül három szóval összegző vallomást teszek magam is: ez nem kevés.
(174.o.)

5 hozzászólás
ZolKov>!
Jean-Jacques Rousseau: Vallomások

Őszinte vallomás egy korunkra is nagy hatást gyakorolt embertől, aki üldözési mániája miatt soha nem érhette el életében azt a megbecsülést, amit megérdemelt volna.


Népszerű idézetek

Goofry>!

Gouvon abbé megtanított arra, hogy kevesebb mohósággal és több elmélyüléssel olvassak, így hasznosabbá vált az olvasás.

113. oldal, Harmadik könyv

Kapcsolódó szócikkek: olvasás
Goofry>!

… a műveltség és tudás nélküli elmék, akik becsülésre méltónak csak a tekintélyt, hatalmat és pénzt tartják, távolról sem sejtik, hogy tartoznak valamivel a tehetségnek, és hogy gyalázásával magukat becstelenítik meg.

588. oldal

encsy_eszter>!

[…] egy ízben belevizeltem szomszédasszonyunknak, Clot-nénak a fazekába, amíg ő istentiszteleten volt. […] ez az emlék még ma is nevetésre ingerel […].

2 hozzászólás
Lunemorte P>!

Azt sem tudom, hogyan tanultam meg olvasni, csak első olvasmányaimra és hatásukra emlékszem: ettől az időtől fogva számítom folyamatosan az öntudatomat. Anyámtól regények maradtak ránk, vacsora után apámmal ezeket olvastuk. Eleinte csupán azért, hogy a szórakoztató könyvekkel gyakoroljam magam az olvasásban, de érdeklődésünk csakhamar annyira fölébredt, hogy végül éjszakákon át, egymást váltva szüntelen felolvastunk. Sohasem tudtuk abbahagyni, amíg végére nem jutottunk egy-egy kötetnek. Apám néha restelkedve mondta, amikor meghallotta a fecskék ébredését: Feküdjünk már le – nagyobb gyerek vagyok nálad.

Goofry>!

Ti esztelenek, akik örökösen a természetre panaszkodtok, tudjátok meg, hogy minden bajotok tőletek magatoktól származik.

380. oldal, Nyolcadik könyv

encsy_eszter>!

Rendszerint a rosszul irányított jó érzelmek indítják el a gyermeket a romlás útján.

Lunemorte P>!

Csak akkor törődöm a számmal, ha üres a szívem, s ez oly ritkán esett meg életemben, hogy alig volt időm jó falatokra gondolni.

encsy_eszter>!

[…] olvastam az illemhelyen, és órákra ott felejtkeztem […]

Lunemorte P>!

Nyugodt állapotban a megtestesült közöny vagyok, s a félénkség maga. Minden elrémít, minden megriaszt. Megrettenek a repülő légytől, restségemben visszaborzadok attól, hogy meg- szólaljak, megmozduljak. A rettegés és szégyenkezés annyira leigáz, hogy szeretnék észrevétlenül eltűnni minden halandó szeme elől. Ha tenni kell, nem tudom, mit tegyek; ha szólni kell, nem tudom, mit szóljak; ha rám néznek, elvesztem a fejem. Amíg a szenvedély fűt, valahogy csak megtalálom a kellő szót, ám a hétköznapi beszélgetésben nem, legkevésbé sem, s az ilyen alkalom éppen azért elviselhetetlen, mert beszélnem kell.

danaida>!

Sohasem szerettem szobában imádkozni, úgy éreztem, hogy a falak és a kicsinyes emberi dolgok elválasztanak Istentől.


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Amanda Palmer: A kérés művészete
Pentelényi László – Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG / JLG
Roland Barthes: Roland Barthes Roland Barthes-ról
Thomas Bernhard: Wittgenstein unokaöccse
Nyikolaj Bergyajev: Önmegismerés
Szofronij Vracsanszki: A gyarló Szofronij élete és szenvedése
Gabriel Marcel: Marcel önmagáról
Pentelényi László (szerk.): Arcok iskolája
Jean-Paul Sartre: A szavak
Annie Ernaux: Lánytörténet