Ferenc ​József és Sisi 10 csillagozás

Jean des Cars: Ferenc József és Sisi

A világtörténelem egyik leghíresebb házaspárjának életét bemutató, gazdagon illusztrált könyv minden korábbinál részletesebben tárja elénk Ferenc József és Sisi szerelmének tragédiákkal és sorsfordító eseményekkel tarkított történetét. Az alapos kutatómunkára alapozott mű szerzője, Jean des Cars jóvoltából megismerhetjük az uralkodópár nyilvános – politikai, diplomáciai és reprezentációs – tevékenységének mozgatórugóit, de emellett bepillantást nyerünk a koronás fők magánéletébe is, és láthatjuk, hogy az bizonyos esetekben miképpen hatott a világpolitikára.

Róla szól: I. Ferenc József

>!
Helikon, Budapest, 2019
394 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634791225 · Fordította: Tótfalusi Ágnes
>!
Helikon, Budapest, 2019
394 oldal · ISBN: 9789634794158 · Fordította: Tótfalusi Ágnes

Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

Erzsébet királyné


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 17

Kívánságlistára tette 34

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

BBetti86 >!
Jean des Cars: Ferenc József és Sisi

Annyi könyv van Sisiről, hogy nehéz újat mondani a témában. Regényhősnő lett, kiadják minden boldog-boldogtalan emlékiratait, aki ismerte őt. Dokumentumregény, napló, romantikusabb és sötétebb kötetek sora foglalkozik vele.
A francia Jean des Cars a történelmi dokumentumhagyatékból igyekezett személyes képet festeni a császárnéról, és az ő mássága, az új szempontja az volt, hogy nem magát Sisit helyezte a középpontba, hanem a férjével való kapcsolatát. Így ez tulajdonképpen egy házasság naplója, a történelmi személyiségek visszaemlékezései, hagyatéka, és maga a pár levelezése alapján.
Onnan indul a történet, hogy Ilona és Ferenc József találkozását szervezik, de a császárnak a kiszemelt lány húga tetszik meg. A császár szerelmi házasságot köt, és ezzel kezdetét veszi egy különös, huzavonákkal teli házasság, és egy legendás császárné alak születik meg.
Ami mindenképpen a kötet érdeme, hogy a szerző megtalálta az arányt az ismeretterjesztés és a regényesség között. Végig dokumentumokra, nyilatkozatra hagyatkozik, gyakran be is idézi őket, de úgy teszi mindezt, hogy ezzel nem árt magának a történetnek. Nem regény, de regényes. A saját véleményét is bele tudja szőni, ezzel az esszéket juttatta kicsit eszembe, de ezt is úgy, hogy a témája szolgálatába állította a mondanivalóját.
Ami nekem új volt, a bensőségessége. Ahogy tényleg a két ember kapcsolatát elemzi, és megmutatja, a puszta tények mögött milyen érzelmek és játszmák feszültek. Elég sok mindent összeolvastam már Sisiről, de ez a szemlélet új tudott lenni. Valóban úgy éreztem, hogy egy házasság belső viszonyai közé nyerek betekintést.
Ki kell emelnem, milyen lenyűgöző képanyaga van a kötetnek. Rengeteg festmény, fotó került bele – színesek és fekete-fehérek egyaránt. Igényes.
Az is fontos, hogy történelmi ismeretterjesztő is a kötet. Nincs korlátozva a téma arra, hogy milyen volt a pár magánélete. Uralkodó pár voltak, így a politika, a történelem sodra meghatározta, mit tehettek és hogyan. Kifejezetten élveztem, ahogy a történelmi események is személyes szűrőn keresztül vannak átszűrve. II. Lajos története is izgalmas, akinek a bajorok azokat a gyönyörű kastélyokat köszönhetik. Sisi unokatestvére volt, egy ideig a húga vőlegénye. És az, ami vele történt, az őrület és a különcség, a Wagner-imádata, stb., itt aszerint is van értékelve, hogy mint személyt, Sisit mindez hogyan érintette. Vagy, a háborúk kapcsán, ahogy a szerző azt mutatja meg, Ferenc József személyiségéből hogyan következett, hogy milyen tábornokokra hallgatott, hogyan kötött békét, hogyan élte meg a vereségeket, stb.
Emberivé teszi a címszereplőit, és megfosztja őket a legendáik ködétől. Ezt nagyon élveztem.

Laeken>!
Jean des Cars: Ferenc József és Sisi

Sajnos úgy egy hónap kellett hozzá, hogy ezt a könyvet elolvassam. Nem azért, mert nem volt jó, hanem mert nem volt rá időm.
Rengeteg életrajzi könyvet olvastam Ferenc Józsefről és Sisiről, így egy olyan rész sem volt ebben a könyvben, amiről ne tudtam volna. Ennek ellenére, élveztem. Nem az a „száraz” elbeszélés, hanem tényleg egy könnyed megfogalmazással készült mű.
Gondolom sokan látták a tévében a nagy sikerű Sissi trilógát Romy Schneider és Karlheinz Böhm főszereplésével. Nos a film egyes részei, mintha visszaköszöntek volna a lapokon, ami kedvet csinált nekem, hogy újra megnézzem a 3 részes sorozatot.
A könyvben a legnagyobb örömömre képek is vannak, igaz, az összeset már láttam, de a hozzá fűzött kis magyarázatok ezeket a képeket még érdekesebbé tették.
Az értékelésem során, csupán azért adtam három és fél csillagot, mert sok volt benne az évszámbéli elírás. Több helyen az ezernyolcáz helyett, ezerkilencszáz valamennyi lett írva. Ezt nehezen „viselem”, bármilyen történelmi témájú könyvnél.
Viszont ezt az írást mindenképpen ajánlom akár 12 év körüli gyerekeknek is,akiket érdekel ez a korszak, mivel tényleg nagyon könnyed stílusú olvasnivaló.

soksokx P>!
Jean des Cars: Ferenc József és Sisi

Nagyon szeretem azokat az életrajzi műveket amik bár hűen követik a történelmet nem válnak unalmassá. Jean des Cars fantasztikus munkát tett le az asztalra. Úgy tudta mind Sisit mind Ferenc Józsefet ábrázolni, hogy egyikük irányában sem mutatott elfogultságot, nem mondott felettük ítéletet, mégis érződött soraiból az empátia és az együttérzés e két szomorú sorsú ember iránt.
Nagyon sok újat tudtam meg az akkori korról, történésekről, a császári párt körülvevő emberekről. Mindenkit aki játszott vmilyen szerepet vagy Sisi vagy Ferenc József életében igyekezett valamennyire bemutatni. Az ő leírásában még Zsófia, Sisi sárkánylelkű anyósa is emberré tudott válni. Még őt is úgy tudta bemutatni az olvasónak, hogy akaratlanul is tiszteletet érezzünk iránta, hiszen nem mindennapi asszony lehetett, erős, független és mindenekfölött hitt a Monarchiában és a fiában. Másodszülött fia, spoiler fájdalmának bemutatása teszi őt az olvasó szemében emberré.
Sokat és szintén szépen mesél Sisi Magyarországhoz fűződő kapcsolatáról , melyről nyilván mi magyarok sokat tudunk, de én pl nem tudtam, hogy Ferenc József is mennyire szeretett Magyarországon lenni, mennyire szerette ő maga is a magyar népet. Ugyanakkor leszámol a közkeletű mítosszal spoiler, mely a tények ellenére továbbra is nagyon népszerűek.
Elkísérhetjük Sisit az utazásaira, megismerhetjük a kutyák és a lovak iránti rajongását. Kapunk némi információt boldogtalan unokatestvéréhez, II. Lajoshoz fűződő kapcsolatáról, kinek halála rettenetesen megviselte.
Nagyon szerettem ezt a könyvet és remélem lesz még alkalmam olvasni Jean des Carstól olvasni.

fati_szabo>!
Jean des Cars: Ferenc József és Sisi

Nagyon részletes, precíz munka, mégsem éreztem száraznak. Imádtam a rengeteg képet, igazán igényes könyv.

Lucymarvel>!
Jean des Cars: Ferenc József és Sisi

Nagyon tetszett! Tényleg jó sok mindent meg tudtam a kapcsolatukról, erről is szólt leginkább a könyv is. A könyv szövege is könnyed,regényesebb néhol, és így nem csak tömény információ roham. Emiatt nem fáradtam bele a sok infóba. Az is tetszett, hogy kérdeseket rakott bele, így el is gondolkodtatott.
A képek mind gyönyörűek. Viszont a képeknél sokszor ugyanaz vagy hasonló szöveg volt odaírva, és szerintem oda lehetet volna írni valami új információ vagy a kép történetét.
Meg egy-kétszer a szöveg és a lábjegyzet különbözött.
Összesegében nagyon jó könyv!


Népszerű idézetek

BBetti86 >!

Mindahányan borzalmas sorsunk felé menetelünk…

350. oldal

Laeken>!

Gyermekem, kétféle nő van: azok, akik mindig megvalósítják a vágyaikat, és a többiek. Attól félek, te a második kategóriába tartozol. Nagyon intelligens vagy, szemlélődő alkat, és elég erős a jellemed. De nem vagy képes arra, hogy engedményeket tegyél. Nem tudsz megfelelni a korszerű élet követelményeinek, és nem tudsz élni velük. Mintha egy másik korból kerültél volna ide, a szentek és mártírok korából. De ne ragaszkodja a szent szerepéhez, és ne fájlítsd a szíved azzl, hogy mártírnak képzeled magad.

125. oldal

Laeken>!

Olyan erős szerelemmel szeretlek téged, hogy az szinte már leírhatatlan.

187. oldal

Laeken>!

Nem a királynét látjuk benne, nem is a nőt, hanem hazánk jó szellemét.

241. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Erzsébet királyné
Laeken>!

Mindenki képes rá, hogy szigetté alakítsa önmagát.

138. oldal

Laeken>!

– Nem volt bolond! Csak egy eredeti ember, aki eltévedt a saját álmaiban.

330. oldal

Laeken>!

Sisi nem a múlt része volt, mindig előbbre járt, a modernizmus előfutára volt, amely elsöpörte az affektált mesterkéltséget és a korlátolt víziókat. Úttörője volt annak, amit később feminizmusnak neveztek el. Bár több, mint száznyolcvan éve született, emléke túlélt minden divatot. Még mindig a szívünkben uralkodik.

9. oldal

Kapcsolódó szócikkek: modernizmus
Laeken>!

Ez az üvegezett ajtó biztos sokak tekintete számára láthatóvá teszi, amikor tisztálkodsz, és ez nyugtalanít. Kérlek, akasztass egy függönyt az ajtó elé. A te hű férjecskéd.

187. oldal

Laeken>!

[…] Andrássy Gyula Magyarország szövetségeseként tekint a legyőzött császár feleségére.

184. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Andrássy Gyula
Laeken>!

A császárné soha nem valahol van, hanem jön valahonnan, vagy megy valahová.

260. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Brigitte Hamann: Erzsébet királyné
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők
Bertényi Iván: Nagy Lajos király
Antonia Fraser: Marie-Antoinette
Gaius Suetonius Tranquillus: A Caesarok élete
Johann Franzl: I. Rudolf
Vécsey Aurél: Az Árpád-házi királyok
Steve Nording: Erzsébet királyné magánélete
Bogáti Péter: Édes Pólim!
Fodor Marcsi – Neset Adrienn: 50 elszánt magyar nő