Jean ​de Léry utazása Brazília földjére 2 csillagozás

1557
Jean de Léry: Jean de Léry utazása Brazília földjére Jean de Léry: Jean de Léry utazása Brazília földjére

1556. ​november 15-én a normandiai Honfleur kikötőjéből „a Király őfelsége költségén” felszerelt „három szép hajó” futott ki a nyílt tengerre, s útnak indult „Nyugat-India, azaz Brazília” földje felé. A hajók egyikén utazott az akkor huszonhárom éves protestáns prédikátor, Jean de Léry is, hogy néhány vállalkozó szellemű társával együtt majd a brazíliai „vademberek”-nek hirdesse „Isten igaz igéjét”. A vállalkozás, nemcsak Léry életében, hanem a francia történelemben nagy kalandnak számít. Franciaország ugyanis ezekben az években gyarmatot akart alapítani a frissen felfedezett Brazíliában. A tervek, sem Léryé – a vadak megtérítését illetően –, sem a francia uralkodóosztályé – a gyarmatalapítást illetően –, nem sikerültek. De a néprajztudomány és az útleírás-irodalom egy rendkívül érdekes, értékes, és a mai napig olvasmányos művel lett gazdagabb. Léry utinaplója hiteles és igen élvezetes beszámoló a XVI. századi tengeri utazás viszontagságairól, kalóztámadásokról és éhínségről, a… (tovább)

>!
Táncsics, Budapest, 1964
258 oldal · keménytáblás · Fordította: Klumák István

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Jean de Léry: Jean de Léry utazása Brazília földjére

Ezek a retro útirajzok tagadhatatlanul értékkel bírnak: emléket állítanak egy olyan természeti vagy társadalmi közegnek, aminek azóta már híre-hamva sincs. Ugyanakkor talán még ennél is tanulságosabb, hogy emléket állítanak egy látásmódnak is – mégpedig a szerző (és kora) látásmódjának. Az, amit és ahogy ő fontosnak érez bemutatni a tapasztaltakból, gyakran olyan különbségekre mutat rá az akkori és a modern gondolkodás viszonylatában, ami minimum bájos. Ebben a könyvben leginkább az bűvölt el, hogy a XVI. századi ember számára a világ a csodák micsoda kimeríthetetlen tárháza volt – amíg ma az ember Harry Pottert kell olvasson, ha valami varázslatra vágyik, addig akkor elég volt kimenni az erdőbe, és jó szétnézni. Ha meg sikerült egy hajón a trópusokra utaznunk, hát az maga volt az újdonság-orgazmus*! Szinte látom de Léry-t ahogy extatikus állapotban hadonászik: „Oda nézz! Egy hal, ami repül! Az az indián meg mit eszik ott? Vazze! Egy emberi lábat! Felposztolom mindjárt a facebook-ra!” Na meg, a gyermeki ártatlanság jegyében: „Unatkozom, srácok. Belezzünk ki elevenen egy cápát! Váááááá, mekkora poén!”

Jean de Léry amúgy a XVI. század második felében érkezett néhány kálvinista hitsorsosával a mai Rio de Janeiro vidékére, ahol akkoriban egy francia gyarmatosító-project (mint utóbb kiderült: rövid) kísérlete zajlott. A mi nagy szerencsénkre hamar összekülönbözött a kormányzóval, aki éppen akkor jött rá, hogy mégiscsak katolikus**, úgyhogy elbeszélőnk kénytelen volt tőle biztonságos távolban, a tupinambó indiánok között kibekkelni, amíg elindul a menetrend szerinti járat haza. A mi másik nagy szerencsénk, hogy de Léry valami elképesztően nyitott gondolkodású ürge. Még az olyan eseményeket is eszement tárgyilagossággal írja le, mint amilyen az antropofágia – olyan helyi jelentőségű ügyként kezeli a hadifoglyok roston megsütését és elfogyasztását, mint mondjuk azt, hogy a skótok meg birkaszemet esznek. Persze, ocsmány dolog, mondja, én nem kóstolnám meg, de azért érdekes. Tulajdonképpen a modern kultúrantropológiát előlegzi meg, amikor a bennszülöttek szokásait kvázi egyenértékűként (sőt, helyenként magasabb értékűként) kezeli a francia szokásokkal – ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy hugenottaként alighanem nagyon ki lehetett akadva saját „legkeresztényibb” államára a reformátusok üldözése miatt. Természetesen térítő szándék az van benne, de nem veszi a szívére, hogy a kuncsaftokról leperegnek a jézusi tanok – ő átadta az evangéliumot, a többi már nem az ő felelőssége***. Érdekes volt ezt a könyvet Clastres tanulmánya után olvasni, nagyon sok mindenben rímelt ugyanis rá: a szomszédos törzsekkel szemben viselt folyamatos háborús állapot**** éppúgy megjelenik benne, mint a bennszülöttek hierarchiát nélkülöző társadalmisága. Amúgy meg kifejezetten szeretetreméltó olvasmány: az embernek kedve volna beállni tupinambónak tőle. Vakáció az örökkévalóságig, plusz a kannibalizmus. Rulez!

* Köztük az egyik legbaróbb újdonsággal, a trópusi viharral. Szívás.
** Ne feledjük, ez a korszak a Szent-Bertalan éj előestéje volt.
*** Harmadik nagy szerencsénk, hogy de Léry nem egy fegyveres kontingenssel a háta mögött látogatott az indiánokhoz, hanem csak néhányadmagával. Ha komoly erőre támaszkodott volna, talán felülkerekedik benne az erőszakos térítő.
**** Paradox módon viszont a tőlük totálisan különböző franciákkal elképesztő barátságosan viselkednek. Talán pont azért, mert nem embernek, inkább félistennek tekintik őket. Vagy mert értékes szövetségest látnak bennük, akit kényeztetni kell. Vagy másért.


Hasonló könyvek címkék alapján

Boglár Lajos: Trópusi indiánok között
Benyhe János (szerk.): Így látták
Inge Pollack: Gyere az indiánok közé
Anderle Ádám: Vihar a Sierrában
Miloslav Stingl: Indián tűz
Gilberto Freyre: Udvarház és szolgaszállás
Passuth László: Esőisten siratja Mexikót
Bubnó Hedvig – Horváth Emőke – Szeljak György (szerk.): Mítosz, vallás és egyház Latin-Amerikában
Boglár Lajos: Wahari
Rónaszegi Miklós: Indián halál