A ​rózsaszín háromszög 91% 18 csillagozás

Ez a könyv leírása annak a borzalomnak, amit a homoszexuálisoknak kellett elszenvedniük a koncentrációs táborokban (illetve egészen Hitler megjelenésétől a világháború végéig). Radnóti verse, a Töredék jutott eszembe, amikor befejeztem az olvasást…
"Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.
…"
Boisson tanulmánya hiteles és alapos munka, amiben nemcsak tényeket írt le, de sok személyes elbeszélést is tartalmaz. Ezek a visszaemlékezések teszik még fájdalmasabbá, de hitelesebbé az írást.

Már a tavalyi emlékkihívásra is ezt a könyvet olvastam és azóta nem is mertem hozzányúlni, annyira megrázott. Könyvön még nem bőgtem úgy, mint ezen akkor. Most is sírtam, de hát ettől a könyvtől nem maradhatok nyugodt. Nem maradhatok nyugodt és nem felejthetem el azoknak az embereknek az értelmetlen szenvedését és halálát, csak azért, mert rózsaszín hárömszöget viseltek kopott rabruhájukon. Rózsaszín háromszög. Így bélyegezték meg ugyanis a nácik hírhedt táboraikban azokat a férfiakat és nőket, akik a saját nemükhöz vagy mindkét nemhez vonzódtak. Nekik nemcsak a nácik általi kegyetlenkedéseket kellett elviselni, rabtársaik is ugyanúgy, ha nem jobban kínozták őket. Mégis ki vannak valahogy felejtve a megemlékezésből rendre. Nincs emléktábla. Nincs szobor. Nincs semmi. A könyv elején felteszik nekem, az olvasónak azt a kérdést, hogy: vajon egyesek deportálását elfogadhatónak, másokét meg szégyenletesnek kell tekintenünk? Valóban egy nagyon érdekes és elég durva kérdés. De legalább elgondolkodunk egy picit rajta legalább. Mert senki, ismétlem SENKI nem érdemli azt a szenvedést, amin ezek az emberek keresztülmentek. Emlékezzünk hát rájuk is ezen a napon és az összes többin is. Ne felejtsük el őket soha.

Megrázó olvasmány. A kötetet lapozgatva én is szembesültem vele, hogy a Holokauszttal kapcsolatban igazából én sem gondoltam még soha arra, hogy ez a rettenet nem csak a zsidó milliók legyilkolásáért felelős. Valahogy soha nem hangsúlyozta eléggé senki a cigányok, homoszexuálisok tragédiáját. Na persze említés szintjén mindenki tudja, de mintha ezt senki sem tartaná eléggé fontosnak, hogy ezt is feldolgozza. A bevezetőben a szerző utal is rá, hogy még ma is (80-as évek) is élnek azok az előítéletek, amik a Himmler-féle megközelítésre hajaznak. (Gondolok itt az emlékkoszorúzásokra, melyen a homoszexuálisok emlékkoszorúját nem engedték elhelyezni, mert hogy nekik nincs joguk, mert egyébként is köztörvényesek etc…)
A kötet nagyon tanulságos, és nagyon hasznos. Amit azonban felrónék neki, hogy viszonylag kevés a hivatkozott forrás, ill. a sokszor hivatkozik ugyanarra. Mentségére legyen mondva, hogy nem is tetszeleg abban a szerepben, hogy monografikus igényre törekedne, elvégre tanulmánynak definiálja magát. (Illetve a szerző definiálja annak.)

Megdöbbentő olvasmányélmény – annak ellenére, hogy tudtam a meleg holokausztról. Nagyon tetszett az iromány szerkezete, ahogy felépítette az egészet onnan kezdve, hogy 'történelmi háttér' meg 'kivitelezés' aztán pedig 'feldolgozás', mindezeknek köszönhetően elég jó betekintést kap az olvasó az adott történelmi pillanatba. Érdekes volt, hogy az író mindvégig igyekszik objektív maradni, mégis leginkább az érzelmeimre volt hatással a könyv. Ha így írnák meg a középiskolás törikönyveket, sokkal jobban teljesítettem volna a suliban.

Azért nem adtam hozzá pontos olvasást,mert szószerint hónapokig tartott átrágnom magam rajta.Mentálisan annyira megterhelő volt,hogy többször is félretettem,hogy valami vidámabbat olvassak.Ettől függetlenül nem bánom hogy elolvastam,érdekes volt.

Nem egészen erre számítottam, amikor a kezem ügyébe került a könyv. Túl sok volt az előzmény, ami egyébként nem rossz, mert így átfogóbb képet kap az ember, hogy mi miért történt. De engem sokkal inkább a túlélők elmondásai, történetei érdekeltek volna. Bár az is lehet, hogy az annyira kegyetlen és nem könyvbe illő lett volna, hogy nem volt senki , aki vállalta volna, hogy megírja, illetve elmesélje.
A szomorú az egészben, hogy az emberek többsége a mai napig úgy gondolja, hogy a homoszexuálisokat el kell zárni a világ szeme elöl, mert ők nem olyanok, mint mi. :(

Középiskolás koromban én nemigen tanultam történelmet, ezért elég sok újdonsággal szolgált a könyv nemcsak a homoszexuálisok deportálásáról, hanem magáról a diktatúráról, annak belső mozgatórugóiról és a koncentrációs táborokról is (na nem mintha efféle élménygazdag dolgokat tanítanának a történelemórákon). Egy kicsit szaftosabb sztorira számítottam, de ez egy alapjáraton higgadt hangvételű könyv, ami csak néhol a vége felé enged meg magának egy-egy hatásvadász, cinikus kirohanást.
Tanulságos és élvezetes volt.
A függelék első részét, Himmler beszédét talán praktikusabb lett volna a könyv legelejére tenni, szerintem ott érdekfeszítőbb lett volna, és mivel amúgy is agyon van idézve a könyv szövegében, a végén nem lett volna masszív deja vu érzésem.

A koncentrációs táborokkal kapcsolatban mindig csak a zsidóüldözésről esik szó, ez a könyv alaposan bemutatja az üldözés okait.
Sok újdonságot tudtam meg a könyvből, de jobban örültem volna több életrajzi résznek, személyes történetnek.

Egy olyan témáról szól a könyv, amit korábban nem nagyon ismerhettem meg, és kimondottan tetszik, hogy nem csak ezzel a szeletével, de magával az akkori német társadalommal, a nácizmus társadalomról, nemekről, politikáról, államról alkotott képével is foglalkozik.

A végén a források elképesztőek, és nagyon szomorú, hogy sok csökevénye ennek a kirekesztő és ostoba gondolkodásnak a mai napig fellelhető, akár a nőkről, akár valamelyik kisebbségről alkotnak véleményt az „okosok”.