Anarchy ​– Anarchia (Kaptár-trilógia 2.) 81 csillagozás

Jaymin Eve – Leia Stone: Anarchy – Anarchia

Soha ne mondd, hogy nincs rosszabb, mert akkor az élet kényszert érez rá, hogy bizonyítsa, hogy van.

Charlie Bennett elmondta nektek valaha, hogy a vámpírok a gonoszság sarjai?

Mert hát azok!

Már nagyon teli van velük a hócipője, és amikor bekövetkezik az elképzelhetetlen, úgy dönt, elérkezett a pillanat, hogy a vérét fegyverként vesse be ellenük.

Eljött az ideje egy kis anarchiának.
Kapaszkodj, ez nagy menet lesz!

Eredeti megjelenés éve: 2016

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Zafír pöttyös könyvek Könyvmolyképző

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2020
272 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634578345 · Fordította: Sziklai István
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2020
272 oldal · ISBN: 9789635614981 · Fordította: Sziklai István
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2020
272 oldal · ISBN: 9789635614974

Enciklopédia 8

Szereplők népszerűség szerint

Ryder Angelson · Charlie Bennet · Jayden · Kyle · Markus · Oliver · Tessa · Joanna Bennett


Kedvencelte 6

Most olvassa 3

Várólistára tette 62

Kívánságlistára tette 85


Kiemelt értékelések

Ferger_Jolcsi P>!
Jaymin Eve – Leia Stone: Anarchy – Anarchia

Alapjáraton nagyon tetszett ez a kötet is, akárcsak az előző része a sorozatnak, de van egy-két fordítási rész benne, amitől a falnak mennék. Nagyon fura, egyedi stílusa van a főszereplő csajnak, keménynek akarja beállítani magát, de mégis mindig a „hatos” háta mögé bújik, ha valami történik. Szerintem kicsit túl sokat próbált győzködni az írónő, hogy milyen eszméletlenül jók, helyesek, bátrak, erősek ezek a srácok. Bár izgalomból sincs híján a kötetben, már a legelején belecsöppenünk a cselekmények sűrűjébe. A történet függővégére nem számítottam, kíváncsi vagyok, hogy mi történik majd a következő, befejező kötetben.
spoiler

Réka0128 P>!
Jaymin Eve – Leia Stone: Anarchy – Anarchia

„Az élet túl rövid, hogy fél gőzzel éljük. Ha akarunk valamit, akkor rá kell hajtanunk.”

Nagyon örültem, hogy három év várakozás után végre megjelent ez a könyv, mert az első részt nagyon szerettem és már kíváncsian vártam hogyan folytatódnak Charlie kalandjai. Az előző rész viszonylag nyugis vége után elég izgalmasan indult a történet és szinte végig nagyon eseménydús volt. Itt már nagyobb teret kapott a romantikus szál, de nagyon örültem, hogy nem ment át túl erotikus stílusba Charlie és Ryder kapcsolata. Fordulatokban sem volt hiány és a befejezés is elég nagy meglepetést is tartogatott. Ami viszont nagyon zavart, azok a furcsa és elég idétlen szóhasználatok voltak. Sőt nekem néhol már túl alpári is volt…
Charliet még mindig bírtam a tökös és nagyszájú stílusával, de voltak néha olyan részek, ahol nekem már kicsit túl sok volt. Bár ez lehet a fent említett szóhasználat miatt éreztem csak. Ebben a részben végre Rydert és a csapatát is jobban megismerhettük. Sam karaktere viszont elég titokzatos volt, úgyhogy nem is igazán tudtam mit gondoljak róla. Tessa rendkívül idegesítő egy szereplő, nem bántam volna ha teljesen kimaradt volna már ebből a kötetből…
Remélem, hogy az utolsó részre nem kell várni három évet, mert nagyon kíváncsi vagyok mi lesz a vége Charlie történetének. :)

kocybaba P>!
Jaymin Eve – Leia Stone: Anarchy – Anarchia

Nem maradt alul a folytatás az első részhez képest.:) Csak úgy peregtek benne az események, olykor vicces volt, olykor súlyosabb, ahogy a felhők egyre gyűltek a szereplők feje felett. De Charlie, az Charlie maradt a h*lye szövegeivel, rövidítéseivel, a vagányságával, a helyén való szívével. Ryderrel együtt édesek voltak és végre szintet léptek, de nem a romantika volt most se a fő, az szépen meghúzódott a fajsúlyosabb történések árnyékában. A szexi hatos tagjait is kicsit mélyrehatóbban megismerhetjük, több időt tölthetünk velük és imádtam, hogy minden további nélkül befogadták a lányt a köreikbe. Egyedül Tess Charlie legjobb barátnője lógott ki a sorból, ő hanyagolható lett volna, de rajta kívül más okom nincs is nagyon fanyalgásra. Akciódús, belevaló, pörgős kötet lett, amit rém rövidnek éreztem, és aminek a végén lévő bomba miatt megint csak ácsingózhatok a folytatására…

deen>!
Jaymin Eve – Leia Stone: Anarchy – Anarchia

Jobb lett, mint az első rész, pedig már az is tetszett. Charlie egyszarvú női parázsként gyorsan belerázódik a Kaptár létbe és végre imádott Rydere is hagyja magát elkapni. Édesek voltak. A cselekmény megint pörgött, helyenként nagyon vicces volt, máskor pedig komorrá vált, miközben egyre jobban megutáltam a vámpírokat. Nem mintha az első részben szimpatikusak lettek volna. Charlie nem hazudtolja meg önmagát. Önfejű, de tanulékony, a szexi hatos pedig mindent megtesz, hogy biztonságban tudják. Örültem, hogy jobban megismerhettem a fiúkat, igazán szórakoztató társaság. Egyedül Tess-el nem tudtam mit kezdeni, bár értem, hogy miért nem maradhatott ki az eseményekből. Csak két kérdésem maradt a végére: miért volt ilyen rövid és hol a folytatás?

S_z_a_n_d_i_i P>!
Jaymin Eve – Leia Stone: Anarchy – Anarchia

Jó kis pörgős részt kaptunk, rengeteg akcióval. Egyre több információt tudtunk meg a történet során a vírusról és a szervezetekről. Jadent még mindig imádom, nagyon jó párost alkotnak Charlie-val. Egy ilyen lakótárssal és baráttal bárki ki tudna jönni. Ami viszont számomra kicsit negatívum a könyv kapcsán, az a beszédstílus. Néhol olyan alpári stílusban nyilvánul meg a főszereplő csajszi, ami szerintem nem annyira illik hozzá. Ettől eltekintve viszont élvezetes kis olvasmány volt, várom a következő részét, amiben biztos számíthatunk valami epic csatára.

Enikő_Darai_Enii P>!
Jaymin Eve – Leia Stone: Anarchy – Anarchia

Eseménydús kötetet tudhatok magam mögött. Bevallom, okos lett volna az első részt újraolvasni ez előtt, mert nehézkesen emlékeztem már vissza a szereplőkre csakúgy, mint a történetre. Charlie még mindig az a belevaló csaj, akit eddig ismertünk, illetve a picivel hangsúlyosabb, kibontottabb szerelmi szál miatt Rydert is bemutatták az írónők kicsit jobban. Utóbbi csapatára szintén jobban fókuszálódott a figyelem és nem csak hogy szimpatikusak voltak önmagukban, de az is, hogy mennyire szívélyesen fogadták Charliet is. Izgalomból nem volt hiány, hogy a csavarokról ne is beszéljek, főleg az utolsó, könyv végiről.
Ami miatt a levonás jár, az a fordítási, szóhasználati hibák… itt-ott olyat olvastam, hogy kettéállt a fülem. Pedig mennyire szívesen adtam volna 5 csillagot rá, de az élményből rettentően sokat vettek el ezzel.

turanett P>!
Jaymin Eve – Leia Stone: Anarchy – Anarchia

Hú… Hát.. Először is a borító egyáltalán nem tetszik. A régi vonal sokkal jobb volt. A nyelvezete elég fura volt, mind ha nem az a két ember írta volna, mint az előző részt. Pedig direkt újra olvastam. A történet is egy kissé unalmasra sikeredett. Volt egy két izgalmasabb rész, de nagyon kiszámítható volt. Nekem ez most csalódás volt, de ennek ellenére kíváncsi lennék a következő részre, mert szerintem ott biztos, hogy fog történni pár érdekes dolog.

Delora>!
Jaymin Eve – Leia Stone: Anarchy – Anarchia

Szentséges basszantyú!
Ez aztán az eseménydús könyvecske. Fincsi kockákkal és vicces pillanatokkal.

A világ még mindig magába szippant. Imádtam.

Henrietta1996>!
Jaymin Eve – Leia Stone: Anarchy – Anarchia

Nagyon örülök, hogy végre sikerült beszerezni, illetve elolvasni a könyvet. Az előző rész nagyon tetszett, ahogyan ez a kötet is, bár be kell vallanom néhány helyen kicsit idegesített Charlie. A szereplők továbbra is szimpatikusak, bár szeretnék több mindent megtudni a „szexi hatos” tagjairól. A cselekmény nagyon izgalmas, akciókkal teli, örülök, hogy az erotikus részek most nincsenek előtérben, hiszen nem valami hosszú a könyv terjedelme. Kíváncsi vagyok a későbbiekben hogyan alakul Tess élete. Amiért így alakult a történet vége, remélem minél hamarabb kezembe vehetem a folytatást.

Tibi_Sorok_Között_Könyves_Blog P>!
Jaymin Eve – Leia Stone: Anarchy – Anarchia

Mindent egybevéve nekem jobban tetszett ez a kötet, mint az első. Izgalmasabb volt, sokat nevettem, a romantikus részért oda és vissza vagyok, és a felépített világ is egyre érdekesebb és izgalmasabb. De meg kell mondjam, már most a falat kaparom a folytatásért, mert olyan zseniális függővéget kaptunk, ami láttán csak emelni tudom a kalapom.

Bővebben a blogomon:
» http://sorok-kozott.hu/2020/10/konyvkritika-jaymin-eve-…


Népszerű idézetek

Könyvmolyképző KU>!

Körülöttem a rendfenntartók azonnal cselekedtek, felborították az asztalaikat, és fegyvert rántottak. Ryder már fel is ugrott ültéből, és a padlóra rántott engem, mire a lövedék átrepült a betört ablakon, és becsapódott a keményfa padlóba.

Könyvmolyképző KU>!

Egy vietnami büfékocsi előtt egy parazsat feszítettek és szögeztek keresztre, miközben emberek – arra tippeltem, a Megszabadítás hívei – állták körül kántálva, és vízzel locsolták. Csakis szentelt víz lehetett: mi másért locsolták volna, hiszen nem cukorból készültünk, így a sima víz nem ártott nekünk.
Előredőltem ültömben, és megláttam, hogy a másik öt parázs gúzsba kötve, hason fekve hever a betonon, és fegyveres Megszállott-tagok pisztolyt szegeznek a fejükhöz.

Kapcsolódó szócikkek: Jayden · Joanna Bennett · Kyle · Oliver · Tessa
Ferger_Jolcsi P>!

– Sok éve vagyok katolikus, de nem rémlik, hogy a Bibliában szerepelnének vámpírok vagy parazsak. Mi mind emberek vagyunk, csak mások. Ez csak egy fertőzött denevérektől elkapott vírus. Ennyi. Semmi köze az ördöghöz vagy a gonoszhoz. Sem az apokalipszishez.

53. oldal

3 hozzászólás
Könyvmolyképző KU>!

Az első pár pillanatban le sem vettem a szememet Ryderről. Előreszökkent, el a Humvee-tól, ami megvédte volna. Mintha direkt ugrott volna Markus elé, hogy megvédje a nála sokkal nagyobb srácot. A sikoly a torkomra fagyott, amikor mindketten elestek. Hiába Ryder hősiessége, őt és a skót rendfenntartót – nem is szólva a keresztre feszített parázsról – telibe kapta a golyózápor.

Kapcsolódó szócikkek: Markus · Ryder Angelson
Ferger_Jolcsi P>!

– Mi olyan különleges benned? – kérdezte, és szúrós szemével a nyaki ütőeremet fixírozta.
– Csomóra tudok kötni egy cseresznyeszárat a nyelvemmel – feleltem nyugodtan. – Ez egyfajta adottság.

242. oldal

4 hozzászólás
Ferger_Jolcsi P>!

– Charlie, édesem, keményebb vagy, mint hiszed. És nem vagy egyedül… Soha nem vagy egyedül. Együtt meg tudjuk csinálni. Bármit zúdítson ránk a Kaptár, elbírunk vele.

203. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Charlie Bennet
kocybaba P>!

Időnként a szavak nem tudják leírni azt, amit az ember átélt.

56. oldal

Ferger_Jolcsi P>!

Mire pedig bekerülsz a főiskolára, úgy döntesz, választasz valami biztonságos főszakot, így kötsz ki a könyvelésen vagy a marketingen. Miért történt ez így? Miért koptak el az álmok lassan addig, amíg nem maradt belőlük más, mint a hétköznapi létezés, ahol az ember felkel, elmegy dolgozni, hazajön, aztán meghal? Ez az élet.

212. oldal

S_z_a_n_d_i_i P>!

– Nézzétek, srácok, imádlak titeket, de most kell egy kis idő a LÖPB-ömmel! Van fegyverem, Jaydennek meg körömreszelője. Nem lesz gond.
A barátom bólintott, amikor megemlítettem a reszelőjét.
– Pontosan – közölte. – Ha megtámadnak, szétreszelem a dögöt.

kocybaba P>!

Nem vagyok kemény – nyöszörögtem, miközben két kézzel markoltam a pólóját.
– Nem akarok ezzel a szarral törődni. Haza szeretnék menni, takarókból csini várat emelni, és bebújni alá egy könyvvel.

182. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Cassandra Clare: Éjsötét Királynő
Laurell K. Hamilton: Ragály
Christopher Moore: Vérszívó démonok
Gail Carriger: Időtlen
J. R. Ward: Megsebzett szerető
Jeaniene Frost: Síri csendben
Richelle Mead: Dermesztő ölelés
Kresley Cole: A sötétség démona
Chloe Neill: A lányok olykor harapnak
Charlaine Harris: Holtak klubja