„Kölyökfalka” - így nevezték el az amerikai kritikusok (vagy a bulvársajtó?) azoknak az íróknak a csoportját, akik a 80-as évek elején egy időben tűntek fel. Szemtelenül fiatalok és még szemtelenebbül sikeresek voltak. A húsz-egynéhány évesen publikálni kezdő s aztán szinte egyik napról a másikra kultikussá váló írókban (Bret Easton Ellis, Jay McInerney, Tama Janowitz) nem csupán életkoruk volt közös, hanem egy új nemzedék újfajta érzékenysége és gyilkos iróniája is. McInerney alakjai, akiknek fejében Fitzgerald, Hemingway és Faulkner békésen megfér a popkultúra állandó kísérő zenéjével, nagykanállal eszik azt az életet, amelytől viszolyognak. Imádják a város forgatagát, s közben elegük van belőle: a fényekből, az éjszakai bárokból, a kokainból, a gyorsan felszedhető csajokból (akikről esetleg kiderülhet, hogy nem is csajok); s talán kertes vidéki házra és meleg családi fészekre vágynak – Mint a Fények, nagyváros hőse, aki New York lázas forgatagában próbálkozik a túléléssel:… (tovább)
Fények, nagyváros 94 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1984
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Zsebkönyvek Európa
Enciklopédia 8
Kedvencelte 14
Most olvassa 2
Várólistára tette 53
Kívánságlistára tette 20
Kiemelt értékelések
Férfihiszti nagyon szépen előadva. A szerelem nem az én asztalom, semmi logika nincs benne. Felesleges köröket futtat az emberrel. Mondjuk szórakoztató nézni, egy darabig, de aztán unalmas már az is. Ez a férfi is egy olyan nőbe, akibe nem kellett volna. De ez is így szokás.
A város zaja áthallatszott, a nyolcvanas évek kikandikált, de egyik sem zavaróan, ez is egy olyan történet, hogy akárhol, akármikor. A szóhasználatai, hasonlatai, leírásai egyediek, csepegteti az információkat, pont, mint egy jó filmben, ahol nem rágják meg előre a falatot és úgy tolják bele a szádba. Épp megnéztem 29 éves korában adták ki a könyvet, van a polcon még tőle három történet, kíváncsi leszek, azok is így magukkal sodornak, vagy csak egy szuszra volt elég a levegője.
Még mielőtt az első oldalnál továbbmentem volna, mélyen elgondolkodtam azon, hogy milyen funkciója van az E/2-nek, milyen hatást akar kiváltani, és hogy ki az elbeszélő. Egyrészt, a történetet hozzánk közelebb hozza, hiszen a fejünkbe teszi, másrészt viszont, eltávolít, mert az elbeszélő másnak, azaz más személyében mondja. Olyan, mintha a narrátor magának mesélné, magának kommentálja az életét, mint amikor saját magunknak mondjuk, hogy „de hülye vagy” – csak éppen ezt több, mint száz oldalon keresztül.
Ahogy viszont elkezdtem olvasni, annyira belemerültem, hogy ez a kérdés elsikkadt, annyira, hogy fel se tűnt, hogy hozzám beszél a szöveg. Ezután már nem is gondoltam arra, hogy én lennék a könyv főszereplője, hanem úgy olvastam, mint akármelyik prózát. Ahogy minden jó próza esetében, az érdekes narratív technika csak plusz, de nem az a lényeg. Jó a történet, érdekes a szereplő, jó a stílus, és nagyon vicces. Ja igen, vicces. Eddig nem nagyon olvastam ezt értékelésekben, meg én is úgy képzeltem el, mint egy nagyon komoly regény, ami a tipikus városi elidegenedésről meg az éjszakai élet züllöttségéről szól, illetve, azt kritizálja.
Lassan kiderül, hogy ő is egy olyan tipikus figura, aki csak benne van a pörgős éjszakai életben, de nem illik oda, illetve, azt csak menekülésként használja fel. De a már elkoptatott (számomra amúgy nem) karakterrel ellentétben ő más. Ő nem egyszerűen kiüresedve jár buliról-bulira. Folyton azon gondolkodik, milyen jó lenne végre otthon kialudnia magát, esetleg belekezdenie egy könyvbe (esetleg Dickensbe, hogy végre más sorsát nyomorultabbnak gondolja a magáénál), de egyrészt bulizós haverja, Tad, mindig belerántja a rosszba, másrészt ő sem tud megmaradni a lakásában, ahonnét menekülnie kell a rossz emlékektől meg a stressztől. Nem, mintha a buliban jól érezné magát, a kokain és a nők ellenére is. Ez most egy freudi közhely, de találó: mindez egyfajta impotenciát jelent. Nem annak a fajta potencia hiányát, amivel a ’80-as évekbeli yuppiek meghódítanák a világot (majd egyéb dolgokat művelnének vele), hanem azét, amivel eléri, amit akar. Az csak lassan rajzolódik ki, hogy még nem tette túl magát azon, hogy felesége elhagyta, de munkahelyén is képtelen elvégezni a feladatát, vagy legalább segítséget kérni hozzá. Mindamellett pedig balek: mindenki átveri, illetve, hagyja magát átverni, zsarolni, kihasználni – ő pedig ezekbe belemegy, mert inkább elmenekül, meg hagyja magát, mint hogy kiálljon magáért. Én még folyton izgultam, hogy mikor embereli meg végre magát. Egyszerre balek és szélhámos, bohóc és komoly, egyfelől olyan, mintha kihasználná az éjszaka összes lehetőségét, másfelől viszont pont fordítva.
Szóval nagyon humoros, érdekes, kötelezően társadalomkritikus. Mindenképpen elolvasom még egyszer, eredeti nyelven, mert kíváncsi vagyok, hogy akkor is ilyen lesz-e az élmény.
Rafinált egy könyv lett ez. Szokatlan ez a megszólítós stílus, de végül megkedvelted.
Eleinte arra gondolsz, talán olyasmi, mint amikor a kisgyerekek megkérik az anyukájukat, hogy például mesélje el, milyen volt, amikor még nem tudott beszélni. Aztán azt gondolod, talán inkább valami szereposztós célja van az írónak, hogy meg akarja mondani, hogy csinál az, akinek a mestersége címere: 24 éves , más városból szerencsét próbálni New Yorkba költözött újságíró, a feleségétől elhagyott krapek. És végül rájössz, hogy egyik sem. Kívülről önmagát szemlélő, tükörbe néző, út kereső, analizáló személyről van szó (mellesleg nincs neve, minek is lenne), amely attitűd a fentebb említett típusú főhős jellemrajzának szerves része.
Valószínűleg az írónak is segített ez a szemlélet, hogy ne kerüljön túl közel a megalkotott figurához, ne szeresse meg túlságosan. Merthogy nem nagyon szimpatikus figura, miközben azt gyanítod, eléggé tipikus: fiatal ember, sok ambícióval, kevés kitartással, sok önbizalommal, kevés önbecsüléssel. Sok minden van belül, amiből kevés mutatkozik, satöbbi.
Úgyhogy sajnos olyan lett a történet, mintha ezerszer olvastad volna (sőt filmen is láttad, legalább egy tucatszor, mindig az a szomorúszemű, de komolyképű színész volt a főszereplő, aki abban a filmben is, … mindegy). Mégis működött, főleg a jó dumákat bírtad, és a végén csattanó, eléggé szokványos csavaron sem lepődtél meg annyira, hogy túlságosan hatásvadásznak tartsd …Azért jól szórakoztál végig, úgyhogy még az is lehet, hogy néha leveszed a polcról, szereted, hogy ilyen könnyedén eszedbe juttat bizonyos hétköznapi bölcsességeket.
„Ez a város éjszaka csak annyira mostoha amennyire ostoba az ember.”
***
Olyan történet ez, amit már láttál, hallottál*, sőt meg is éltél, és éled most is, mert a Fények, nagyváros , ha kihúzzuk New Yorkból, a ’80as évekből és a kokainból, akkor nem más, mint egy ügyes leírása mindenkinek, aki fiatalon nagy álmokkal indult, majd szép lassan rájött, hogy belőle sem lesz már 20 évesen milliárdos/befutott író/olimpiai bajnok etc. Ezt erősíti az egyesszám másodikszemély használata is. Nem egy kitalált karakterről mesél a szöveg, hanem az olvasóhoz beszél. Mi vagyunk az a kitalált karakter. Te vagy az a kitalált karakter, és nem is vagy annyira kitalált, mint amennyire hiszed. És a tükrökről szépen felszippantjuk a kokót, a kellemes kis kapunyitási-életközepi válságot és a fiatal felnőttek csalódottságát**, helykeresését és rinyáját is, mert a nagy akarásnak, jobban mondva nagy álmoknak és kis akarásnak, bizony nyögés lett a vége.
*most tekintsünk el attól, hogy minden történetet láttunk és hallottunk már
** be an adult they said, it will be fun they said
Valamiért zseniális egy könyv. E/2-ben íródott, ami kezdetben szokatlan és bizarr volt, de ahogy haladtam az oldalakkal egyre jobban magába szippantott és csak olvastam. Olyan érzés volt olvasni ezt a könyvet, mintha egy filmet néztem volna. Beleültettek a főszereplő szemszögébe és a szemem előtt peregtek le az események.
A könyv érdekessége: egyes szám második személyben íródott a könyv. Azaz nem „én” vagy „ő” a főhős, hanem „te”. Ez így még tűnhet hatásvadászatnak, és én is szkeptikusan fogtam bele. Aztán alig bírtam letenni. (Mondjuk főleg azért, mert más dolgom nem igen volt.) Bret Easton Ellis kortársa, a témákban éreztem is egy kis rokonságot, de (elnézést a rajongóktól) B.E.E. sosem tudna így írni. Nem mintha így kéne írnia, csak mondom. McInerney könyve zseniális, hogy miért, azt még nem tudom, de ha rájöttem, szólok. Addig is olvassátok el ti is.
Akciósan vettem, aztán gondoltam, ha már Európa kiadós, nem lehet rossz, meg az itteni értékelések is tetszettek. Összbenyomásom röviden: külön-külön a mondatok jó, de egészében valami hiányzik belőle. Nincs összetartó regényélményem. Nem lehet elvitatni, hogy remek képeket használ, szinte minden oldalról idéznék. Meg jó ez a vagány, kicsit lúzer csávó is, meg az E/2. narráció, de nekem nem fut ki sehova. Illetve a vége felé eljött a nagy feltárás, új élet reménye stb., tök jó volt az a rész az anyjával, de nem volt egy nagy bumm.
És ha már Bret Easton Ellishez hasonlítják, hát, nekem Ellis jobban bejön. Bár a Nullánál is kevesebb nem hagyott bennem olyan mély nyomot, mint A vonzás szabályai, de ez a film (és filmzene) miatt is lehet. Az Amerikai psycho meg annyira mély nyomott hatott, hogy 400 oldal környékén nem bírtam tovább olvasni.
Amúgy meg nem tudok azonosulni egy kokózós karakterrel, még akkor sem, ha az ábrázolt világban mindenki kokózik. Az én naiv fogalmaim szerint ez nem fér össze azzal, hogy egy kiadóban dolgozik.
Népszerű idézetek
Jó lenne, ha az emberek nem fecsérelnék az idejüket arra, hogy zavarban legyenek.
180. oldal
– Nem sok felvilágosodott racionalista jár errefelé.
– Igazán érthető – feleli. – Túl sötét van hozzá. –
Hangja mézzel kent kavicsra emlékeztet.
103. oldal
Regényhez gyűjtöttél élményanyagot – írókkal jártál bulikra, és írói személyiséget építgettél magadból. Dylan Thomas szerettél volna lenni potroh nélkül, F. Scott Fitzgerald idegösszeomlás nélkül. Át akartad ugrani a tényleges alkotás folyamatát, az unalmas robotolást.
48. oldal (Európa Könyvkiadó, Budapest, 2007)
Két megtermett macska, egy sziámi meg egy tarka vár rá az ajtóban. Rosencrantz és Guildenstern, mutatja be őket: röviden Rose és Guildy.
148. oldal
A drogtól fogékony leszel a zenére, s a zene fogékonnyá tesz a drogra.
55. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Jennifer Egan: Az elszúrt idő nyomában 84% ·
Összehasonlítás - Elizabeth Strout: A nevem Lucy Barton 84% ·
Összehasonlítás - Bret Easton Ellis: Amerikai psycho 80% ·
Összehasonlítás - Bret Easton Ellis: Nullánál is kevesebb 77% ·
Összehasonlítás - Bret Easton Ellis: Az informátorok 76% ·
Összehasonlítás - Lorenzo Carcaterra: Pokoli lecke 97% ·
Összehasonlítás - Kristin Hannah: Menekülés Alaszkába 94% ·
Összehasonlítás - Chaim Potok: A kiválasztott 94% ·
Összehasonlítás - Taylor Jenkins Reid: Evelyn hét férje 92% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Tortúra 91% ·
Összehasonlítás