Stormdancer ​– Vihartáncos (A Lótusz háborúja 1.) 164 csillagozás

Jay Kristoff: Stormdancer – Vihartáncos

Ennek ​a fantasy-sorozatnak az első része egy felejthetetlen hősnőt és egy lenyűgöző, világot mutat be.
HALDOKLÓ FÖLD

A Shima Birodalom az összeomlás szélén táncol; a szigeten élő nemzet régebben gazdag hagyományokkal és mondákkal rendelkezett, mára azonban lakóit megtizedelték a Lótusz Céh ipari fejlesztései és a gépek imádata. Az ég vörös, mint a vér, földje haldoklik a szennyező mérgektől, a hatalmas szellemállatok pedig, melyek régebben a vadonjaiban kóboroltak, örökre eltűntek.

A LEHETETLEN FELKUTATÁSA

A Shima Birodalom udvari vadászai megbízást kapnak a sóguntól, hogy kapják el a mennydörgéstigrist – egy mondabeli félig sas, félig tigris teremtményt. De minden bolond tudja, hogy ezek a vadállatok már több mint egy évszázada kihaltak, mégis, ha üres kézzel térnek haza, a sógun halállal bünteti őket.

TITKOLT ADOTTSÁG

Yukiko a Róka klán gyermeke, aki olyan adottsággal bír, amiért – ha kiderül –, a Lótusz Céh kivégzi. A lány elkíséri… (tovább)

Eredeti mű: Jay Kristoff: Stormdancer

Eredeti megjelenés éve: 2012

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2014
496 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633735831 · Fordította: Lánc Brigitta

Enciklopédia 12

Szereplők népszerűség szerint

Buruu · Yukiko · Kin · Akihito · Kasumi


Kedvencelte 56

Most olvassa 10

Várólistára tette 235

Kívánságlistára tette 176

Kölcsönkérné 8


Kiemelt értékelések

>!
Disznóparéj_HVP IP
Jay Kristoff: Stormdancer – Vihartáncos

Patrick Rothfuss átvert engem! Hazudott nekem!

Azt állította a könyvhöz írt ajánlásában ugyanis, hogy ez egy japán steampunk regény.
Én meg ezt elolvastam, láttam a fantasztikus, gyönyörű borítót (Jason Széthullott birodalom Chan munkája), és azt mondtam: japán és steampunk? Rothfuss ajánlja? Ez csak jó lehet, nem?

Nem.

A fő probléma ugyanis az, hogy a Vihartáncos se nem japán, se nem steampunk. Aki látott már akár csak hatvan percnyi animét is a komolyabb műfajból, az elkezdi érezni azt az összetéveszthetetlen „japánságot”, ami ebből a könyvből tökéletesen hiányzik. Nem attól lesz egy regény japán, hogy az igent hai-nak ejtik, a kardot wakizasinak nevezem, a griffmadarat arashitorának, a gázolajat meg chinek. Attól lesz japán egy regény, hogy érezni lehet benne: a szerző legalábbis utánanézett Japánnak, azaz alapvetően ismeri azt a világot, a japánok attitűdjét, az ország hangulatát. A Vihartáncos, mindenkit megnyugtatok, olyan, mintha egy japán szavakkal teliszórt Nagy-Britanniában játszódna. Ráadásul fájdalmasan japánkodik a szerző: pl. a megszólításokhoz használatos szócskákat összevissza lövöldözi az éterbe. Rengetegszer egyszerűen úgy szólítanak meg valakit, hogy „szama”, ami ismereteim szerint NINCS a japánban, ezeket a szavakat nevekhez toldják hozzá, pl. Kovács-szan, Göbölös-szama, Anett-csan, esetleg személyes névmáshoz (anata-szama – te, és nagyon tiszteled az illetőt, ha ezt használod). Ráadásul amikor korrekt nyelvtannal használja ezeket a szócskákat, indokolatlanul és furcsán teszi: ha egy idős kvázi klánvezető férfi elé visznek egy fiatal hölgyet, az baromira nem kezdi el csanozni, hanem vagy -szan (nagyjából: hölgy) szócskát használ, vagy leginkább a vezetéknevén szólítja, szócska nélkül. Többször olvasható ilyesmi jellegű mondat is: „Holnap akkor majd átnézed ezt, hai?” NEM! Ha mindenáron kérdéssé akarok tenni egy mondatot japánkodva, akkor a „ka” partikulát használom, mert ATTÓL LESZ KÉRDŐMONDAT. A hai nem használatos így, abszolút nem. És itt a gond: anyanyelvi japánok segédkeztek a szerzőnek okosan japánkodni, de mivel – gondolom – a „ka” szócskát kevesebben ismerik, mint a hai-t, ő ezt használta. Helytelenül, ráadásul komplett hülyének nézve az olvasót. Arról az égbekiáltó förmedvényről, mint a „Lady Izanami” vagy a „Lord Izanagi” nem is nagyon szeretnék nyilatkozni, csak muszáj. A Lady és a Lord két nagyon régi angolszász eredetű szó (Hlaefweord – Lord, Hlaefdige – Lady), amik annyira autentikusak japán környezetben, mintha egy szereplő hirtelen közölné, hogy a paprikáskrumpli maradékát odaadja a pulinak, amíg a többiek kitőtik a pájinkát.

Itt fekete pont jár a magyar kötet gondozójának is: a japán szavak fele magyar, a másik fele angol helyesírású átírást kapott! Ld még: arashitora vs. busidó (de a busidó követője már angolos átírással bushiman!!! Oh God.) Chi vs csan. Gaijin vs. daimjó… Nem hiszem el, hogy nem lehetett egységesíteni.

Emellett a könyv nem is steampunk. A steampunk nem arról szól, hogy zajlik a sztori és egyébként vannak gépek is. Megint arról van szó, hogy a szerző nem ISMERI az adott szubkultúrát, csak használja egyes bevett kliséit, mert most ez a menő. Ráadásul még csak nem is eredeti ötletek pufogtat, power armourba öltözött szamurájok? Megvolt, csak nem szamurájoknak hívták őket (Csillagközi invázió, alig 60-70 éves könyv). Láncfűrész katana (Úristen, ez amúgyis de leépült… minek rá fogazás, amikor egy rendes katanával félbevágod a betonfalat? Ja, mert ettől steampunk…), Warhammer 40k. Léghajók? Pfffffff. Hurcolkodó robot? Star Wars. És egyébként nagyjából ennyi is az egész.

Tökéletesen lejön, hogy mind a japánsága, mind a steampunksága csak egy máz, amit azért kellett ráönteni, mert ezek most divatos dolgok. Ha ezt a regényt 2002-ben írják, akkor nem arashitora van benne, hanem griff (vagy még inkább hippogriff…), nem japános környezetben játszódna, hanem középkori európaiasban (khm A Gyűrűk Ura filmek hőskora ez) és nyomokban sem tartalmazna steampunkot, hanem mágiával lenne átitatva – akkor az volt a király. Most a japán és a steampunk.

Persze, attól, hogy vérlázítóan felhasznál divathullámokat, még lehetne jó ez a könyv. Csakhogy mi marad, ha leszedjük róla ezt a japán és steampunk festést?

… Az Éhezők Viadala. Lebutítva.

A gonosz állam klisészerűen megalomániás és GONOSZ MERT GONOSZ vezére elnyomja a népet! Megölet embereket! Háborúkat vív a „keleti barbárok” ellen (akik Shimától szerintem nyugatra élnek, azaz „nyugati barbároknak” kéne nevezniük őket, de MINDEGY. Ez is csak egy jele, hogy az író meg se próbált a karakterek szerepébe helyezkedni.), hogy utána holokausztos jelenetek keretein belül elgázosí… khm, üzemanyaggá alakítsa őket. A természetvédelmi rész annyira szájbarágós és didaktikus, hogy vinnyogva vergődtem tőle az InterCity padlóján.

„Hiszem, hogy amikor a gépek, amik megmérgezik a földünket és beszennyezik a levegőnket, rozsdásan fekszenek majd a földön, mi végre szabadok leszünk.”

Jajnemááár. Már csak egy olyan brutálbölcs mondat hiányzik, mint az „Amikor az utolsó hal is elpusztul a mérgezett folyókban és az utolsó fát is kivágták, az emberiség rájön, hogy a pénzt nem lehet megenni.”, nem? Ja, bocs – VAN OLYAN IS.

Ne essék félreértés, az üzenet szép, a közlésmód primitív, giccses és leegyszerűsítő.

Emellett a történet sok sebből vérzik: minden piszkosul gyorsan zajlik, pl. az összes embert gyűlölő vihartigris alig tizenöt oldal alatt a lány édestestvéri szintű jóbarátja lesz, a zöldszemű szamuráj négy oldalnyi testőrködés után már viszi is az ágyba a csajszit. Emellett örökké convenient plot twistek kerülnek elő, pont, amikor az jó a sztorinak: a lány elveszik egy kontinensnyi dzsungelben és ki talál rá? Naná, hogy az exszamuráj, aki megölte az anyját! Erre mennyi esélye volt? Bakker, Yukiko, irány a lottózó…

Ahogy mondtam, ha lehámozzuk róla a japánkodást és a pszeudosteampunk elemeket, pusztán a történet nem viszi el a hátán a könyvet. A csináljunk forradalmat, és legyünk szabadok! – üzenetet ráadásul én nagyon, nagyon rossz üzenetnek tartom, érdemes lenne megkérdezni pl. Irak vagy Szíria egyszerű népét, hogy mennyire örül a forradalomnak és a vívmányainak… ráadásul a főhősnő riasztóan gyorsan alakul át 16 éves szende szűzből férfival háló és embereket lekaszaboló lénnyé. Ami nem zavarna, ha nem ennyire gyorsan és előzmény nélkül történne…

Két csillagot kap tőlem ez a történet első felindulásra, mert mégis voltak élvezetes részei, a csaták pl. szépen megírt jelenetek voltak. De hogy miért ezt a hülye rendszer ellenes lázadást kellett már megint a központba tenni, főleg, amikor az Iishi-hegységben már nyüzsögnek az oni démonok, soha nem fogom megérteni.

Tanácsom: ha azért olvasnád el ezt a könyvet, mert japános vagy mert steampunkos, ne, mert fel fog húzni. Másért meg ne olvasd el. Mert ezek nélkül végképp nem áll meg a lábán.

(Még egy apró érdekesség: a főhősnő a hátára köti fel fegyverét, és onnan rántja elő csatához a regény egy részében. A fegyvere egy tanto típusú tőr, aminek pengéje kb. 10-16 cm hosszú.

Képzeljünk már el egy harcost a hátára kötözött 15 cm-es vadászkéssel… Nagyon komoly látvány lenne, annyi szent.)

67 hozzászólás
>!
Lunèa_Charlotté
Jay Kristoff: Stormdancer – Vihartáncos

TE JÓ ÉG!! SZENTSÉGES ISTEN! MI A FRANC VOLT EZ!? O.o Ez… WOW! *o*
Eszméletlenül… tökéletes, gyönyörű, csodálatos… Ennek minden mondata, oldala, betűje maga a Mennyei-manna! *-* IMÁDTAM! Annyira imádtam, hogy nincsenek hozzá szavak!
Hát kedves Colleen Houck! Tudom, hogy a te sorozatod az életem szerelme, de most vetélytársra talált. ;)
Ennek a könyvnek a mércéjét nagyon magasra tettem… Már akkor tudtam, ha csak érintgeti a mércét, már akkor kedvenc lesz… De most mi lett? O.o Teljesen túlszárnyalta az egészet, úgy akár egy vihartigris szárnyal a vihar kellős közepén…
És ezt mind egy férfi (!) valahogy sose szimpik a könyveik :P írta! És harmadik személyben! O.o OMG! Ez az ember egy Isten!
Faltam minden sorát és most ölni tudnék a folytatásért! Ahh… Ezt olvasva ismét a fellegek között éreztem magam és egy fura hangulat, burok vett körül, ami olyan volt. Imádtam! :) Rájöttem, hogy ezt jobban megírni képtelenség és minden TÖKÉLETES volt benne. :D Habár érződött, hogy nem egy nő tollából érkezett, mégis nagyon könnyen találtam vele hangot. :D Kiváló teljesítmény és hihetetlen, hogy ez az első könyve! Le a kalappal! :D
Bővebben: Először felkaparom az állam a padlóról.
http://lalalunea.blogspot.hu/2014/08/jay-kristoff-storm…

3 hozzászólás
>!
kellyolvas P
Jay Kristoff: Stormdancer – Vihartáncos

Ez a világ nagyon egyedi, a szerző, aki egyébként ezzel a könyvvel debütált, egy feudális jellegű japán környezetbe ültette a történetet, felturbózta steampunk elemekkel és létrehozott egy mitológiát, klánokkal, sógunokkal, szamurájokkal és mitikus lényekkel.Varázslatos lett ez a világfelépítés, gazdag leírásokkal találkozunk, ami az első fejezetekben némileg türelmetlenné teheti az olvasót, de higgyétek el, megéri átlendülni ezen a részen, mert később érezni fogjátok mennyire lenyűgöző ez a világ, és mennyire vészterhes is egyben. A vérlótusz a kulcsa mindennek, ettől függ az egész birodalom. Ez a növény vészesen terjed, mint valami élősködő, elpusztít minden más veteményt, a birodalomban alig maradtak érintetlen helyek. A vérlótusz működteti a gépeket, égésterméke szennyezi a levegőt, a lakosság drogként is használja, pusztul miatta minden. Ökológiai katasztrófa fenyegeti a Shima birodalmat, a korrupt vezetők és a vallási fanatikusok harcolnak a lótusz feletti hatalomért. Hatalmas a szakadék a pórnép szegénysége és a nemesek gazdagsága között. Ebbe a környezetbe ékezünk, és a szerző nem kíméli az olvasót, sok információt és tetemes mennyiségű japán kifejezést zúdít a fejünkre. Az első fejezet azonnal egy harcjelenettel indul, engem teljesen lehengerelt és beszippantott ez a prológusféleség. Később lassul az iram és onnan számítom igazán jó könyvnek, amikor Buruu megjelent és egyszerűen ellopta a szívemet.
A szerző mesterien alkotta meg a karaktereket. Yukiko egy nagyon szerethető főhősnő. Független és erős, de nem sebezhetetlen. Rendíthetetlen kötelességtudat jellemzi, hűséges és óriási szíve van. Időnként bosszantóan naiv, szerencsére ez csak a szerelmi életére korlátozódik. Rendelkezik az Észlelés képességével, mely tiltott a birodalomban, ha rajtakapnak valakit, hogy szellemi kapcsolatban lehet más lényekkel, arra halál vár.
Buruu a mennydörgéstigris karaktere csodálatos. A külseje meseszép, a teste egy fehér tigrisé, erős izomzattal, gyönyörű bundával, a feje viszont egy fehér sasfej, és a hátán lévő szárnyai is a saséhoz hasonló. Ez az állat intelligens, erős, ugyanakkor Yukiko-val szemben védelmező, gyengéd és gondoskodó. A köztük lévő kötelék az egyik legmeghatóbb elem, amit az utóbbi időben fantasy könyvben olvastam. Ha egymásra hangolódnak, olvasnak a másik gondolataiban, látnak a másik szemével. Mindketten változnak a kapcsolatuk fejlődése során, ez a csodálatos összehangolódás volt számomra az egyik fő erőssége a történetnek. Öröm volt olvasni, ahogy a bizalom felépül közöttük, lépésről lépésre, ez a két lélek lassan összekapcsolódik, és a szemünk előtt válnak testvérekké. Ha egymás mellett harcolnak, azt nyugodtan nevezhetjük harcművészetnek.
A szerző az összes karakterre nagy figyelmet fordított. Kiemelném a negatív főhőst: Yoritomo sógun egy önző, szívtelen, könyörtelen ember, mondhatom remek gonosz figura. Sőt, némileg pszichopata. Masaru, Yukiko apja vadászmester, és nem kisebb feladatot kapnak a sóguntól, élve kell elfogniuk egy mennydörgéstigrist, ami elvileg egy kihalt faj. Masaru gyakorlatilag árnyéka régi önmagának, ami egyrészt az önpusztító életmódnak köszönhető, de sokkal nagyobb részben a múlt titkainak. Összetettség jellemzi Jay Kristoff figuráit, a nők különösen megleptek, mennyire erősnek ábrázolja őket. Egy dolog zavart egy cseppet, a történet E/3-ban íródott, én viszont el tudtam volna képzelni váltott szemszögekkel egy sokkal személyesebb E/1-es írásmóddal.Nagyon tetszett még Kin, aki elvileg a hatóság embere, de sokkal több van ebben a fiúban, őt is megszerettem.
Sokat segített számomra a karakterek megértésében a viszonylag gyakori visszatekintő jelenetek, Yukiko gyerekkorából valók különösen meghatóak.
Ebben a történetben van ugyan némi romantika, de nem jelentős, pontosan annyi, amennyit még el lehet viselni, mert őszintén szólva teljesen felesleges volt ennyi is. Szerelem helyett a szeretet kap hangsúlyt, ami akár két különböző faj között is lehet lélekegyesítő.
Összességében ez egy epikus fantasy, tele akcióval és fordulatokkal, remek karakterekkel, akikből a humor sem hiányzik. A steampunk mesterien épül be a történetbe, imádtam az éghajóktól kezdve a motoros katanáig. Igaz, hogy egy 16 éves lány a főszereplő, de úgy érzem, a fiúk is nagyon élvezik majd a történetet, sok szeretettel ajánlom nekik is. Csak gratulálni tudok a szerzőnek, aki egy álomból vett ötlet alapján ilyen remek sztorit faragott.

4 hozzászólás
>!
Mrs_Curran_Lennart P
Jay Kristoff: Stormdancer – Vihartáncos

Nem disztópia, inkább fantasy egy elképzelt Japánról a steampunk stílusában. Mindemellett óriási társadalomkritika a kizsákmányolóknak, akik a profit miatt a környezetet pusztítják. Nehogy mi is úgy járjunk, mint a történet szereplői, ahol már egyetlen állatot sem találni a szigeten, mert a sógun parancsára mindet kiírtották. A regény kezdetet elég borongós, a nyomor, a mérgező környezet ábrázolása, ahol egy őrült zsarnok minden parancsát teljesíteni kell. Az író minden bizonnyal a japán kultúra nagy ismerője, mert könnyedén ír mind a fegyverekről, mind a ruházatról és keveri bele a történetbe a japán kifejezéseket. A könyvet nagyon is érdemes elolvasni, mert egy csodás mese a szeretetről (nem szerelem), az önfeláldozásról. Buruu és Yuki kapcsolata kicsit az Eragont idézi, Buruu pont olyan szeretni való, védelmező lény, mint Sapphira, és a történet kulcsa pont kettejük kapcsolata. Az író egy teljesen kitalált világba visz minket, legendákkal, mitológiával, érdekes lényekkel teli helyre.

2 hozzászólás
>!
perpetua P
Jay Kristoff: Stormdancer – Vihartáncos

Nagyon ritkán adok első részre 5 csillagot, mert tudom, hogy (majdnem mindig) csak jobb lehet a folytatás, és arra tartogatom max csillagot. Itt viszont erős volt a kísértés, hogy ismét kivételt tegyek, mert tényleg nagyon erős kezdés volt ez a könyv. :)
Azt azért nem tagadhatom, hogy belerázódni nehéz volt a történetbe a sok idegen szó használata miatt. Van szómagyarázat is a könyvben, de azért mégis nehéz azonnal kapcsolni, hogy most mit is akarnak kifejezni. De hamar hozzászoktam ezekhez, és magával ragadt Yukiko története. Izgalmas volt a kezdő jelenet, hogy egyből a jövő egy epizódja elevenedett meg előttünk, amíg újra odaértünk, végig izgultam, hogy jajj, hogyan is folytatódnak a dolgok.
A világ, amibe belecsöppentünk, elég nyomasztó. :( Szörnyű lehet ennek a társadalomnak az alsó rétegeiben élni, és nem is értem, hogy a vezetők is, hogy láthatnak bármilyen megoldást is a környezet ekkora mértékű pusztításában. Az olvasási élményt teljessé tette most az E/3-ban lévő mesélés, mert így minden szemszöget megismerhettük legalább egy kicsit.
Yukiko erős, bátor, kitartó hősnő, tehát csak szeretni lehet. :) Különleges képessége még érdekesebbé teszi. Buruu-val tényleg kivételes párost alkotnak, nagyon élveztem a csodás leírásokat a vihartigrisről. A körülmények miatt még igazi valójuk nem teljesedhetett ki, de várom nagyon, hogy több nagyobb harcban is láthassuk ezt a harcost kettőst.
Igazából csak jót tudok mondani az egész könyvről, mert rendkívül izgalmas és eseménydús volt, számomra elég sok meglepő fordulatot is tartalmazott. A szereplőket is nagyon meg tudtam szeretni. Örültem, hogy ennyi féle szereplőnk van, mindenki igazán szerves része a világnak, mindenki tartogatott számunka titkokat, és mindenki erősebb, mint először hittünk. Mindenképp szeretném, ha hamar megkapnánk a folytatást. :)

>!
Amalthya P
Jay Kristoff: Stormdancer – Vihartáncos

Ez a könyv megérdemli, hogy valami nagyszabásút írjak róla, nekem meg csak annyi jut eszembe: „Basszus. Ez durva jó volt.”
Az elején nagyon nehezen rázódtam bele az olvasásba. Rengeteg volt az idegen, japán eredetű szó (megkockáztatom, hogy az első pár fejezetben több volt a lábjegyzet, mint maga a törzsszöveg), és a neveket is olyan egyformának találtam, hogy sosem tudtam, ki beszél. Hamarosan a lábjegyzetek megritkultak, bár a neveket továbbra sem szoktam meg.
Yukikóval valahogy nem tudtam azonosulni. Olyan ez a lány, mint valami mérgező, tüskés növény: mindenkinek odaszurkál. Persze, ha neki van szüksége valamire, addig nyaggatja a másikat, amíg el nem éri, amit akar. Szegény arashitorát sajnáltam, hogy nem tudta lerázni Yukikót; úgy hamar véget ért volna a történet.
Két dolog tetszett nagyon a Vihartáncosban: az akciójelenetek és a világfelépítés. A Shima-szigeteken a sógun és a Lótusz Céh az úr. A Céh termeszti a vörös lótuszt – ebből nyerik ki a chit (üzemanyag, ez működteti az éghajókat, a fegyvereket, a páncélzatokat, stb.). A lótusz pusztítja a földet, mérgezi az állat- és növényvilágot, szennyezi a levegőt, megöli az embert – és mégis erre épül a birodalom. A sógun semmit sem tesz ellene, őt csak a terjeszkedés érdekli, és hogy az ellenségeit egy arashitora (vihartigris) hátán ülve mészárolhassa le.
A sógun egy csapatot küld a vihartigris elfogására, így kerül Yukiko az Iishi-hegységbe; ő a birodalom Vadászmesterének, a Fekete Rókának a lánya. Olyan adottsággal rendelkezik, ami lehetővé teszi neki, hogy az állatokkal gondolati úton kommunikálhasson. Végül is ez a tehetség tartja őt életben.
Yukikónak és Buruunak túl kell élnie az Iishi-hegységben tanyázó onikat, vissza kell térniük Kigenbe, és meg kell ölniük a sógunt. Csak így indíthatják el a változást, az első lépést egy jobb világ felé.
Jay Kristoff úgy keveri a japán mitológiát a saját (steampunk!) világába, hogy én (laikusként) nem is nagyon tudtam eldönteni, hogy hol ér véget az egyik, és hol kezdődik a másik. @Disznóparéj_HVP kifejtette, hogy nem tökéletes ez a könyv, sőt, erősen érződik rajta a „japánizálás”, meg egyébként is több sebből vérzik. Én viszont, aki idáig felszínesen sem érintettem a japán kultúrát, semmit nem vettem észre az általa említett hibákból (kivéve Yukiko és Buruu instant-barátságát, és a Yukiko és Hiro közti nullkémiás instalove-ot).

1 hozzászólás
>!
kte
Jay Kristoff: Stormdancer – Vihartáncos

A Vihartáncos története egy steampunk szamuráj háttérbe helyezett fantasy regény, amely meglehetősen egyértelműen az arcunkba tolja a valódi világban meglévő környezetszennyezés veszélyeire szóló figyelmeztetést. A helyszín egy szigetvilág, de annyira van köze a valódi Japánhoz, mint a középkori Európában játszódó fantasyknek a korabeli viszonyokhoz. A felépített világ ötletes, nekem tetszett, ügyesen hozott létre egy társadalmat, amely a vörös lótuszra épül, vezetője pedig a katonai erőt képviselő császár, aki azonban nem tarthatná meg hatalmát a lótuszt kezelő és a gépeket irányító Céh nélkül. A fantasy vonalat a mondabeli szellemállatok és démonok alkotják, illetve az emberek hozzájuk való kapcsolódása.
Negatívumként említeném, hogy a világ kissé leegyszerűsített, spoiler, egyebekben azonban ötletes, összetetten mutatja be a főszereplő Yukiko vívódásait, a jól sejthető végkifejlet mellett képes kisebb meglepetésekre.
A váltott szemszög ezúttal abszolút jogos, így ismerjük meg Buruu és Kin szempontjait és világát is.

>!
lilla_csanyi
Jay Kristoff: Stormdancer – Vihartáncos

Már megint egy Vörös Pöttyös könyv…kezdek elfajzani. (Egyébként abszolút nem értem a Vörös Pöttyös kategóriát, ezt a könyvet sok mindennek tudnám nevezni, de romantikusnak semmiképpen. Ráadásul pasi írta, hát hogy lehetne már egy kategóriában a Twilighttal meg a Gyémántfiúval?) No mindegy. :)
Ismerkedésünk úgy zajlott, hogy @Fummie a Könyvhéten kb. 2 percenként zaklatott, hogy Zsepiii, vedd meg ezt a könyvet, mert jóóó!!! Végül nem a Könyvhéten, de megvettem. :) Szóval @Fummie, kiváló élő reklám vagy! :D
A regény világa egyből magával ragadja azt, akit kicsit is vonz ez a steampunk + japán kombó: ezen a téren tényleg páratlant alkotott az író. A hangulatkeltéshez is nagyon ért Kristoff úr: még egy zötyögő BKV járművön is könnyedén szippantja be az olvasót a saját valóságába. A karakterek is rendben vannak: végre egy tizenéves kamaszlány, aki főszereplő, de nem akartam két perc után a saját vérében megfürdetni…No és Buruu, a vihartigris! Abszolút kedvenc. :) Imádtam benne az ilyen apró hangulatfestő dolgokat, mint az Észlelés, az onik, a Vihartáncosok legendája.
Sajnos a regény legfőbb gyengesége a fő szál: a nép fellázad a gonosz elnyomók ellen, hmm, ilyet mintha már láttunk volna, nem? Egy párszor. Úgyhogy a világ legjobb steampunk regénye számomra marad továbbra is a Perdido pályaudvar, végállomás. Ez persze senkinek ne szegje kedvét: ez a sztori is tartogat a végére bőségesen meglepetést és drámát.
Úgyhogy hirdetem tovább @Fummie igéjét: vigyétek, olvassátok! :)

5 hozzászólás
>!
Masni3 P
Jay Kristoff: Stormdancer – Vihartáncos

Hiába minden és mindenki, nekem ez tetszett.
Az eleje egy picit unalmas volt egészen addig, míg nem Yukiko találkozott Buruu-val. Nagyon izgalmas volt a történet és érdekes a világa. A véres lótuszt nagyon érdekesnek találtam, mérgező, gyilkos növény, mégis mindenhol az terem. És amikor kiderült, hogy mit használnak műtrágyának akkor nagyot néztem. Eszembe sem jutott volna…
A Céh tagjaira nagyon kíváncsi vagyok, hogy miért és hogyan lettek azok akik.
Egyértelműen Yukiko lett a kedvencem. Nagyon szerethető, belevaló a kiscsaj. Buruuról nem is beszélve. Amikor először harcoltak rgymás mellett az Oni démonok ellen, az volt a kedvenc részem. Nagyon jól kitalált kapcsolatuk van.
A szójegyzék nagyon sokat segített, mert az elején egy kicsit küszködtem a jelentéssekkel. :D
Remélem a folytatás is ekkora siker lesz.

>!
Vicky3
Jay Kristoff: Stormdancer – Vihartáncos

„Annyira fantasztikus volt ez a könyv! Gyönyörűen bemutatott világ, erős főhősnő, aki az útját keresi, fantasztikus mitológia, rengeteg kaland, látványos harcok, plusz Buruu, az elképesztően imádni való vihartigris.”

Bővebben: http://three-points-of-view.blogspot.hu/2014/08/jay-kri…

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Fezla

Csak mert egy tömegben állsz, nem biztos, hogy oda tartozol.

201. oldal

>!
Lunèa_Charlotté

– A férfiak idióták. Az ágyékukkal gondolkodnak, nem a fejükkel. A szépség fegyver, olyan éles, mint bármely lánckatana.

360. oldal

>!
andie88_Sentellion

ELÉG A ZAJBÓL. ÁLLJ FÉLRE! KIBELEZEM.

Buruu előrelépett, torkának hátsó részén mély morgás duzzadt. Yukiko a válla fölött nézett vissza rá, nem mozdult.

Nem ölhetjük meg így.

Ó, AKKOR ÉHEZTETNI AKAROD. LASSÚ HALÁL. ILLIK HOZZÁ.

Nem, azt hiszem, magunkkal kellene vinnünk.

Buruu pislogott egyet, fejét oldalra fordította.

MEGENNI?

Mi? Nem! Úgy értem, segítenünk kellene neki

Kapcsolódó szócikkek: Buruu · Yukiko
5 hozzászólás
>!
kiruu P

– Hát, én meg egy olyan asszonyt akarok, aki meg tudja érinteni a füleit a bokájával, finomakat tud főzni és képes megtartani magának a véleményét! De a fene vinné el, ilyen nő sem létezik!

>!
Lunèa_Charlotté

Soha ne becsüld le egy nőnek a férfi feletti hatalmát.

359. oldal

>!
Belle_Maundrell 

– Nem vagyok szellem, Yukiko-csan.
– Akkor mi vagy?
– Magányos – vonta meg a fiú a vállát. – Ahogy te is.

96. oldal, 8. Kin

Kapcsolódó szócikkek: Kin · Yukiko
>!
Lunèa_Charlotté

A FAJTÁD VAK. CSAK A MOSTOT LÁTJÁTOK, SOHA A MAJDOT.

194. oldal

>!
dRen P

– Szóval most meg isteni látomásai vannak – morogta. – Az ég óvjon minket!

24. oldal

>!
Belle_Maundrell 

Csend borult a világra. A hajnal előtti csend törékeny ölelésben tartotta az éjszakát, várva, hogy megtörje a nap sugaraival érkező első madárdal.

245. oldal, 19. Lavinák és pillangók

Kapcsolódó szócikkek: csend · éjszaka · hajnal
>!
Belle_Maundrell 

– (…) De jobb állva meghalni, mint térdepelve élni.

275. oldal, 22. Daiyakawa


A sorozat következő kötete

A Lótusz háborúja sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Acsai Roland: Jin és Jang
Acsai Roland: Szívhajítók
Lian Hearn: A fülemülepadló
Joan D. Vinge: 47 ronin
Stan Brown: Rák
Eric Van Lustbader: Alkonyharcos
Peter Morwood: Ló úr
Vivien Holloway: Végtelen horizont
Kodolányi János: Vízözön
Cassandra Clare: A hercegnő