Patrick Rothfuss átvert engem! Hazudott nekem!
Azt állította a könyvhöz írt ajánlásában ugyanis, hogy ez egy japán steampunk regény.
Én meg ezt elolvastam, láttam a fantasztikus, gyönyörű borítót (Jason Széthullott birodalom Chan munkája), és azt mondtam: japán és steampunk? Rothfuss ajánlja? Ez csak jó lehet, nem?
Nem.
A fő probléma ugyanis az, hogy a Vihartáncos se nem japán, se nem steampunk. Aki látott már akár csak hatvan percnyi animét is a komolyabb műfajból, az elkezdi érezni azt az összetéveszthetetlen „japánságot”, ami ebből a könyvből tökéletesen hiányzik. Nem attól lesz egy regény japán, hogy az igent hai-nak ejtik, a kardot wakizasinak nevezem, a griffmadarat arashitorának, a gázolajat meg chinek. Attól lesz japán egy regény, hogy érezni lehet benne: a szerző legalábbis utánanézett Japánnak, azaz alapvetően ismeri azt a világot, a japánok attitűdjét, az ország hangulatát. A Vihartáncos, mindenkit megnyugtatok, olyan, mintha egy japán szavakkal teliszórt Nagy-Britanniában játszódna. Ráadásul fájdalmasan japánkodik a szerző: pl. a megszólításokhoz használatos szócskákat összevissza lövöldözi az éterbe. Rengetegszer egyszerűen úgy szólítanak meg valakit, hogy „szama”, ami ismereteim szerint NINCS a japánban, ezeket a szavakat nevekhez toldják hozzá, pl. Kovács-szan, Göbölös-szama, Anett-csan, esetleg személyes névmáshoz (anata-szama – te, és nagyon tiszteled az illetőt, ha ezt használod). Ráadásul amikor korrekt nyelvtannal használja ezeket a szócskákat, indokolatlanul és furcsán teszi: ha egy idős kvázi klánvezető férfi elé visznek egy fiatal hölgyet, az baromira nem kezdi el csanozni, hanem vagy -szan (nagyjából: hölgy) szócskát használ, vagy leginkább a vezetéknevén szólítja, szócska nélkül. Többször olvasható ilyesmi jellegű mondat is: „Holnap akkor majd átnézed ezt, hai?” NEM! Ha mindenáron kérdéssé akarok tenni egy mondatot japánkodva, akkor a „ka” partikulát használom, mert ATTÓL LESZ KÉRDŐMONDAT. A hai nem használatos így, abszolút nem. És itt a gond: anyanyelvi japánok segédkeztek a szerzőnek okosan japánkodni, de mivel – gondolom – a „ka” szócskát kevesebben ismerik, mint a hai-t, ő ezt használta. Helytelenül, ráadásul komplett hülyének nézve az olvasót. Arról az égbekiáltó förmedvényről, mint a „Lady Izanami” vagy a „Lord Izanagi” nem is nagyon szeretnék nyilatkozni, csak muszáj. A Lady és a Lord két nagyon régi angolszász eredetű szó (Hlaefweord – Lord, Hlaefdige – Lady), amik annyira autentikusak japán környezetben, mintha egy szereplő hirtelen közölné, hogy a paprikáskrumpli maradékát odaadja a pulinak, amíg a többiek kitőtik a pájinkát.
Itt fekete pont jár a magyar kötet gondozójának is: a japán szavak fele magyar, a másik fele angol helyesírású átírást kapott! Ld még: arashitora vs. busidó (de a busidó követője már angolos átírással bushiman!!! Oh God.) Chi vs csan. Gaijin vs. daimjó… Nem hiszem el, hogy nem lehetett egységesíteni.
Emellett a könyv nem is steampunk. A steampunk nem arról szól, hogy zajlik a sztori és egyébként vannak gépek is. Megint arról van szó, hogy a szerző nem ISMERI az adott szubkultúrát, csak használja egyes bevett kliséit, mert most ez a menő. Ráadásul még csak nem is eredeti ötletek pufogtat, power armourba öltözött szamurájok? Megvolt, csak nem szamurájoknak hívták őket (Csillagközi invázió, alig 60-70 éves könyv). Láncfűrész katana (Úristen, ez amúgyis de leépült… minek rá fogazás, amikor egy rendes katanával félbevágod a betonfalat? Ja, mert ettől steampunk…), Warhammer 40k. Léghajók? Pfffffff. Hurcolkodó robot? Star Wars. És egyébként nagyjából ennyi is az egész.
Tökéletesen lejön, hogy mind a japánsága, mind a steampunksága csak egy máz, amit azért kellett ráönteni, mert ezek most divatos dolgok. Ha ezt a regényt 2002-ben írják, akkor nem arashitora van benne, hanem griff (vagy még inkább hippogriff…), nem japános környezetben játszódna, hanem középkori európaiasban (khm A Gyűrűk Ura filmek hőskora ez) és nyomokban sem tartalmazna steampunkot, hanem mágiával lenne átitatva – akkor az volt a király. Most a japán és a steampunk.
Persze, attól, hogy vérlázítóan felhasznál divathullámokat, még lehetne jó ez a könyv. Csakhogy mi marad, ha leszedjük róla ezt a japán és steampunk festést?
… Az Éhezők Viadala. Lebutítva.
A gonosz állam klisészerűen megalomániás és GONOSZ MERT GONOSZ vezére elnyomja a népet! Megölet embereket! Háborúkat vív a „keleti barbárok” ellen (akik Shimától szerintem nyugatra élnek, azaz „nyugati barbároknak” kéne nevezniük őket, de MINDEGY. Ez is csak egy jele, hogy az író meg se próbált a karakterek szerepébe helyezkedni.), hogy utána holokausztos jelenetek keretein belül elgázosí… khm, üzemanyaggá alakítsa őket. A természetvédelmi rész annyira szájbarágós és didaktikus, hogy vinnyogva vergődtem tőle az InterCity padlóján.
„Hiszem, hogy amikor a gépek, amik megmérgezik a földünket és beszennyezik a levegőnket, rozsdásan fekszenek majd a földön, mi végre szabadok leszünk.”
Jajnemááár. Már csak egy olyan brutálbölcs mondat hiányzik, mint az „Amikor az utolsó hal is elpusztul a mérgezett folyókban és az utolsó fát is kivágták, az emberiség rájön, hogy a pénzt nem lehet megenni.”, nem? Ja, bocs – VAN OLYAN IS.
Ne essék félreértés, az üzenet szép, a közlésmód primitív, giccses és leegyszerűsítő.
Emellett a történet sok sebből vérzik: minden piszkosul gyorsan zajlik, pl. az összes embert gyűlölő vihartigris alig tizenöt oldal alatt a lány édestestvéri szintű jóbarátja lesz, a zöldszemű szamuráj négy oldalnyi testőrködés után már viszi is az ágyba a csajszit. Emellett örökké convenient plot twistek kerülnek elő, pont, amikor az jó a sztorinak: a lány elveszik egy kontinensnyi dzsungelben és ki talál rá? Naná, hogy az exszamuráj, aki megölte az anyját! Erre mennyi esélye volt? Bakker, Yukiko, irány a lottózó…
Ahogy mondtam, ha lehámozzuk róla a japánkodást és a pszeudosteampunk elemeket, pusztán a történet nem viszi el a hátán a könyvet. A csináljunk forradalmat, és legyünk szabadok! – üzenetet ráadásul én nagyon, nagyon rossz üzenetnek tartom, érdemes lenne megkérdezni pl. Irak vagy Szíria egyszerű népét, hogy mennyire örül a forradalomnak és a vívmányainak… ráadásul a főhősnő riasztóan gyorsan alakul át 16 éves szende szűzből férfival háló és embereket lekaszaboló lénnyé. Ami nem zavarna, ha nem ennyire gyorsan és előzmény nélkül történne…
Két csillagot kap tőlem ez a történet első felindulásra, mert mégis voltak élvezetes részei, a csaták pl. szépen megírt jelenetek voltak. De hogy miért ezt a hülye rendszer ellenes lázadást kellett már megint a központba tenni, főleg, amikor az Iishi-hegységben már nyüzsögnek az oni démonok, soha nem fogom megérteni.
Tanácsom: ha azért olvasnád el ezt a könyvet, mert japános vagy mert steampunkos, ne, mert fel fog húzni. Másért meg ne olvasd el. Mert ezek nélkül végképp nem áll meg a lábán.
(Még egy apró érdekesség: a főhősnő a hátára köti fel fegyverét, és onnan rántja elő csatához a regény egy részében. A fegyvere egy tanto típusú tőr, aminek pengéje kb. 10-16 cm hosszú.
Képzeljünk már el egy harcost a hátára kötözött 15 cm-es vadászkéssel… Nagyon komoly látvány lenne, annyi szent.)
