Kezünkben ​a jövőnk 345 csillagozás

Jay Asher – Carolyn Mackler: Kezünkben a jövőnk

1996-ban ​járunk. Josh és Emma világéletükben szomszédok és a legjobb barátok is voltak egyszerre. Azonban tavaly novemberben minden megváltozott közöttük… Ezért is olyan kínos most ez a találkozás, amikor Josh – édesanyja kérésére – átviszi Emmának az Amerikai Online (AOL) cégtől postán kapott CD-ROM-ot. Később a kapott anyag feltöltése után Emma automatikusan a Facebook oldalán találja magát – csakhogy a Facebookot még fel sem találták! Felfedezését nyomban megosztja Joshsal is. Legnagyobb megdöbbenésükre tizenöt évvel későbbi önmaguk és életük tárul fel előttük, ám valahányszor újra ránéznek a profiljukra, azt látják, hogy a jövőjük megváltozott. Kénytelenek szembenézni azzal, hogy mit csinálnak jól és rosszul az életük során, ugyanakkor szembesülniük kell azzal a ténnyel is, hogy a jelenben meghozott döntéseik hatással vannak nemcsak a jövőjükre, hanem a jelenükre is.

A nagy sikerű Tizenhárom okom volt… szerzőjének és szerzőtársának új regénye a Facebook nélküli világba… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2011

Tagok ajánlása: 16 éves kortól

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Dream Válogatás Maxim

>!
Maxim, Szeged, 2012
354 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632612058 · Fordította: Szűr-Szabó Katalin
>!
Maxim, Szeged, 2012
354 oldal · ISBN: 9789632612362 · Fordította: Szűr-Szabó Katalin

Enciklopédia 15

Szereplők népszerűség szerint

Josh Templeton · Emma Nelson · Cody Grainger · David Templeton · Kellan Steiner

Helyszínek népszerűség szerint

IKEA · Napsugár Fánk


Kedvencelte 25

Most olvassa 11

Várólistára tette 268

Kívánságlistára tette 178

Kölcsönkérné 9


Kiemelt értékelések

greglawrency >!
Jay Asher – Carolyn Mackler: Kezünkben a jövőnk

Több éve hallogattam ez a kis drágaságot és … vegyes érzelmekkel csuktam az utolsó oldal után a könyvet.
Valahogy úgy érzem,hogy azt kaptam amit szeretem volna kapni.
Nagyon tetszet ez a Facebookos ötlet, de szerintem jobban kilehetne még dolgozni.
És engem érdekelne egy folytatás kötet :/

3 hozzászólás
BlackWidow>!
Jay Asher – Carolyn Mackler: Kezünkben a jövőnk

Vegyes érzéseim vannak. Az alapsztori tetszett, de az elején valahogy nem így képzeltem el a végét. Nem volt rossz amúgy, de a karakterek annyira nem voltak szimpatikusak, pl. Emma sem. Sokszor bosszantott.
De tetszett ez az egész „időutazásos” dolog. Engem visszarepítettek ’96-ba, ők meg 2011-be jöttek. Sok dolog nekem még furcsa, hogy ugye könyvtárba kell menni valami információért…… De tetszett.
Szegény Josht sajnáltam Emma hülyeségei miatt. Ha nekem lenne ilyenre lehetőségem, hogy előre láthatnék 15 évre és bebizonyosodna, hogy kb. minden nap változik a jövőm ennyire nem kavarodnék bele, mert felesleges. 15 év múlva szinte minden más lesz. Ennyire bíznék magamba. Esetleg talán 1-2x én is megcsináltam volna, de nem annyira, mint Emma. Én elég sors-párti vagyok, szóval úgy gondolom, minden okkal történik.
A könyv közepétől amúgy sejthető volt, hogy spoiler, és az a szál is tetszett, főleg Josh szemszögéből. Őt bírtam, de nem szívesen olvasnám újra miatta sem a könyvet.

kellyolvas P>!
Jay Asher – Carolyn Mackler: Kezünkben a jövőnk

A történet 1996-ban játszódik, az internet elterjedésének hőskorában. Az én generációm még élénken emlékszik a betárcsázós modemre, a telefonvonalra, amit internetezés közben nem lehetett beszélgetésre használni. Még sehol sem volt a YouTube, a Facebook vagy más közösségi oldalak, épp hogy az e-mailezéssel ismerkedtek az emberek. Talán ez volt a fő ok, amiért nagyon tetszett a könyv, mert nosztalgiázhattam egy kicsit, én pontosan végigjártam ezeket a lépcsőfokokat. Kb. 2000-től volt internetem otthon, és bár létezett élet azelőtt is, nem tagadhatja le senki, hogy fantasztikus hatással lett az emberekre a világháló használata. Én ezt remek dolognak tartom, és kicsit irigylem is a mai gyerekeket, akik már beleszülettek ebbe a világba és teljesen természetesen használják a javukra ezt az információ áradatot. Elsősorban a tanulás, ismeretszerzés, informálódás az, amit támogatok, mielőtt kapnám a negatív kommenteket, nem arra gondolok, hogy egy gyereknek 24 órát kellene a gép előtt töltenie. Egyszerűen meg kell tanítani őket, hogyan használják helyesen.
A szerzőpáros ismert már más könyvekből, a stílusra, kidolgozásra nem tudok rosszat mondani. A történetet felváltva meséli a két főszereplő, így mindkét szemszöget megismerhetjük. A karakterek is teljesen valóságosak, a való életben is megtalálható figurák. Emma karaktere egy jó tanuló, jó sportoló, szép ifjú hölgyet takar, aki mint minden amerikai középiskolás (na jó, jellemzően minden amerikai fiatal) jó előre gondol a továbbtanulásra, gondosan választja ki a szóba jöhető főiskolákat, egyetemeket. A fiúzás is része az életének, de nekem ezen a téren kicsit butácskának tűnt. Josh viszont imádnivaló srác. Nagyon tetszettek az ő fejezetei, mindig sikerült megnevettetnie. A csajozás terén nem igazán tapasztalt, de Emmához fűződő érzései, a barátságuk igazán kivételes.
Emma rettentő kíváncsi, mindenképp törekszik arra, hogy a jövőben sikeres legyen. Felfedezi, hogy egészen apró változások a jelenben, képesek megváltoztatni a jövőt, mint afféle pillangó-effektus. Mivel szeretné, hogy boldog legyen, sokszor „beleszól” a jövőjébe, egyre megszállottabban, ami Joshnak egyáltalán nem tetszik. Kellan és Tyson, mindkettejük barátai remek mellékszereplők, a történet alakulásához sokat adnak hozzá. Bőven van „drámázás” a könyvben, de remekül ellensúlyozza ezt a romantika.
A könyv tanulsága persze az, hogy vannak dolgok, amiről jobb, ha nem tudunk, mert egyetlen rossz döntéssel lavinát indíthatunk el. Bízzunk magunkban, és a jövő a lehető legjobban fog alakulni. Számomra elgondolkodtató és rendkívül szórakoztató volt ez a könyv. Szívből ajánlom a mai fiataloknak, ebből megtudhatjátok, a szüleitek hogyan botladoztak a www kapujában, az idősebbek meg hozzám hasonlóan elmerülhetnek az emlékeikben.

Zizu P>!
Jay Asher – Carolyn Mackler: Kezünkben a jövőnk

Egészen jó kis romantikus volt. Nem lett kedvenc, de egy olvasásra tökéletes. Nagyszerű alapötlet, hogy a jelenhez képest van egy csatorna amin keresztül beleshetünk a 15 évvel későbbi jövő bizonyos részleteibe. Kicsit többet is ki lehetett volna hozni ebből az ötletből és akkor egy picivel talán izgalmasabb lehetett volna.
Viszont az egy érdekes gondolat lehet, hogy ha nekünk lenne ilyesmire lehetőségünk,vajon szeretnénk-e tudni, hogy mi lesz a jövőnkben, vagy a környezetünkben élők jövőjével, és vajon változtatnánk-e bizonyos tetteinken.
Nem egy világmegváltó regény, de pár órás kikapcsolódáshoz megfelelő :)

lutza>!
Jay Asher – Carolyn Mackler: Kezünkben a jövőnk

Nagyon tetszett. Eléggé elgondolkodtatott, hogy vajon én is azt csinálnám, mint Emma, ha így beleláthatnék a 15 évvel későbbi Facebook-bejegyzéseimbe? Viszont örülnék, ha (akár kis időre) láthatnám a jövőm. Lehet, hogy elkeserednék, de látni akarnám.
Rosszul éreztem magam, ha olvasás közben meg volt nyitva a Facebook.

janka0416>!
Jay Asher – Carolyn Mackler: Kezünkben a jövőnk

Borító: 5/2 – ha csak annyi lett volna,hogy facebook, még az is jobb lett volna
Cselekmény: 5/3 – voltak percek amikor szívesen a falnak vágtam volna a könyvet, de a falat jobban sajnáltam
Már az elején tudtam,hogy nem lesz kedvenc,de hogy ennyire… Az alapötlet egyébként tetszett, de többet is ki lehetett volna belőle hozni. Na meg ha már facebook akkor csinálhattak volna egy képzeletbeli facebookot meg minden…(pl. Leiner Laura regényben, amikor telón írogattak egymásnak a Bábelben) így olyan üres volt.
A szereplők között.. hát inkább úgy mondanám ki volt az akit nem utáltam.. talán Josh jövendőbelije. Többiek… vagy túlzottan nagyképűek voltak, vagy ostobák. Ez a két kategória játszott.
Ja és @SarahSparkle köszönöm ezt a mélyen elgondolkodtató regényt! Élmény volt! :D
*OneRepublic – Secrets* – https://www.youtube.com/watch…

12 hozzászólás
zsebibaba007>!
Jay Asher – Carolyn Mackler: Kezünkben a jövőnk

Jajjjj, ez nagyon cuki volt :D De tényleg. Cukkerság a köbön :D
Köszönöm Dóóóóri @LittleStar, hogy ez a kis véletlennek köszönhető cserénk létrejöhetett :D
Nagyon tetszett a könyvben, hogy egy mára már lassan feledésbe múló korban játszódik. Én még emlékszem a betárcsázós netre, meg a Windows 98-ra, amikor még ott ültem az új gépem előtt és csodának tekintettem, és fedeztem fel minden apró titkát. Emma és Josh még kint élték az életüket, és nem a net, a FB előtt. Mennyivel másabb volt még akkor… Szóval nosztalgiáztam gy sort, pedig még csak 23 éves leszek, de már ilyenekre döbbenek rá. Fura :D
Semmi meglepetést nem tartogatott, de igazából nem is vártam tőle semmi extrát. Olvasás közben, és után is elgondolkoztam azon, hogy én mit tettem volna Emmáék helyében? Nos, erre nem jöttem rá :'D Néha jó lenne a jövőbe látni, de nem vagyok biztos benne, hogy tudni akarom mi vár rám.

8 hozzászólás
Misscupcakedoll>!
Jay Asher – Carolyn Mackler: Kezünkben a jövőnk

Imádtam! Még kérek belőle. 1996 betárcsázós internet gyerekkorom emlékei jutottak eszembe a teveclub haha :D végig drukkoltam ,hogy a két főhős jöjjön össze annyira aranyosak voltak. :) Az üzenete pedig élj a jelenben ! :) Most kell boldognak lenni nem holnap.

Tinah>!
Jay Asher – Carolyn Mackler: Kezünkben a jövőnk

2013 óta szemezek ezzel a könyvvel, nézegettem online könyvesboltokban, de valahogy nem akaródzott megvennem.
A minap a könyvtárban láttam, gondoltam nézzük, mit rejt a könyv, amit 3 éve el szeretnék olvasni.
Nem csalódtam, igaz, azt meg kell hagyni, kicsit másra számítottam. Úgy gondoltam spoiler
Tetszett a történet, a karakterek aranyosak, meg tudtam szeretni a szereplőket.
Az üzenete a könyvnek, miszerint a mában kell élni, a jövőn elég holnap gondolkozni.
Ezen az alapgondolaton alapul a sztori, tehát vedd észre a körülötted lévő személyeket, dolgokat, és találd meg a boldogságot. Hiszen ha csak a jövőre vetítjük boldogságunkat, az nem fog beteljesedni.
Ezeket a gondolatok szeretné az iró és az írónő Emma és Josh agyába vésni, ezzel együtt a miénkbe, olvasókéba is. Tehát katarzist vált ki az emberből (jó esetben). Rossz esetben nem jön át a lényeg.
Annyi jelentéktelen dolgot írunk ki Facebookra. És azokkal mindig vagy jót, vagy rosszat üzenünk másoknak. Köztes állapot nincs.
Ha azt írjuk, meghalt szeretett kutyusunk, az emberektől együttérzést várunk, tehát boldogtalanok vagyunk, egyben az emberekben rossz érzést keltünk.
Ha azt írjuk, most értünk haza a nyaralásból, nézzétek a képeket, az emberektől azt várjuk, hogy velünk örüljenek, és legyenek féltékenyek arra, hogy nekünk mire telik.. az emberekben rossz érzések fognak feltörni. Bennünk pedig az, hogy nézzétek, itt jártam, de amúgy csak villogni akarok.
Mindez benne van ebben az érdekes, tanulságos és izgalmas történetben. :)

Laura_Bakos>!
Jay Asher – Carolyn Mackler: Kezünkben a jövőnk

Tetszett, mit ne írjak, de olvastam már jobbat is, bár nem mostanság.
Maga a történet nagyon tetszett, és elgondolkodtatott, de még mennyire, és szerintem mást is, vagy csak én vagyok ilyen kis „mindenen gondolkodó".
Sok kedvenc karakterem lett, és volt olyan is, akit nem tudtam megkedvelni, de olyan minden könyvben van, hiszen nem lehet mindenkit szeretni.
10/10****


Népszerű idézetek

Greylupus>!

Esküszöm, a pasik csapatban a legostobább dolgokra képesek.

55. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Emma Nelson
2 hozzászólás
Greylupus>!

– Iskola előtt mosol? – csodálkozik anya. – Elég szokatlan.
– Kitakarítottam a szobámat – válaszolok a kamrából.
– Még szokatlanabb – jegyzi meg apa.
Sokat rágták a fülemet, hogy rakjak magamnál rendet, de végül feladták. Ha ezt bocsánatkérésnek tekintik a tegnapiért, részemről tegyék.
– A hétvégén kiporszívózok – veti fel apa. – Nálad is körbemehetek most, hogy megint látni a padlót.

235-236. oldal

3 hozzászólás
Rosie16>!

– Tudtad, hogy a szerelem és a gyűlölet ugyanazon az idegpályán van az agyban?

203. oldal

Lettka>!

Én inkább már az elején kedvelni szeretnék valakit, aztán idővel halálosan beleszeretni.

173. oldal

Godzsi>!

– Megszakadt miatta a szíved! Hogy nevezheted szerelemnek, amikor ekkora fájdalmat okozott?
(…)
– Szerelem volt, mert megérte.

57. oldal

Rosie16>!

– Az emberek eltávolodnak egymástól, és néha semmit sem lehet ez ellen tenni.

293. oldal

Miss_Katalin>!

A pasik szeretnek ing nélkül flangálni, ha izmosak. Mondanom sem kell, hogy én inges pasi vagyok.

102. oldal

Godzsi>!

A visszautasítás mindig fáj, de a legrosszabb, ha az ember a legjobb barátjától kapja.

42. oldal

Greylupus>!

– Hűha! – Tyson szeme ide-oda jár Emma és köztem. – Tényleg tudomást vettetek egymásról, és egy szelet sajt gazdát cserélt? Történelmi pillanat! Van valakinél fényképezőgép?

285. oldal

lutza>!

Szeretnék egyszerre sikítani és hisztérikusan röhögni.

135. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Josh Templeton

Hasonló könyvek címkék alapján

Rainbow Rowell: Eleanor és Park
Katharine McGee: Az ezredik emelet
Marie Lu: Champion – Bajnok
Dan Wells: Fragments – Töredékek
Kelly Oram: Cinder és Ella
Erin Watt: Megtört herceg
Lauren Oliver: Rekviem
Veronica Roth: Árnyak és jelek
Ernest Cline: Ready Player One
Tillie Cole: Ezer csók