Jávorkai Judit:
Lájfsztori
A rendkívül tanulságos öntörténet utánozhatatlan humorával, szívbemarkolóan őszinte mondataival legújabb kori bibliája lehet minden fiúnak és férfinak, leánynak és asszonynak, házasságban élőknek és elváltaknak egyaránt. A könyv keményen tükröt tart elénk, ami garantáltan torzításmentes. Mivel bármikor bárkit becsaphat a „verinagylav”, vagyis a nagy szerelem ami elől nincs menekvés, nagyon kell egy ilyen ételrecept, „forevör”.
Mindannyian arra várunk, hogy jöjjön már valaki és tegyen végre boldoggá minket, mert persze megérdemeljük mindannyian.
Csak nagyon halkan kérdezem meg magunktól, hogy mindeközben mi mit teszünk azért, hogy igazivá csiszolódjunk valaki számára?
Megismerjük, megszeretjük és elfogadjuk már önmagunkat, miközben arra várunk, hogy Ő ránk találjon és belénk szeressen?
Alkalmasak vagyunk már őszintén, felelősen, manipulációk és hamis játékok nélkül élni?
Alkalmasak vagyunk már, nem csak az egészséges és szenvedélyes szexusokra, de egészséges és nagyon józan kompromisszumokat kötni is, ha kell?
Alkalmasak vagyunk már lemondani fixált igényeinkről a másik javára?
Alkalmasak vagyunk már adni, anélkül, hogy viszonzást várnánk cserébe?
Alkalmasak vagyunk már minden körülmények között fogni a másik kezét és megtartani őt a saját útján és közös úton egyszerre?
Alkalmasak vagyunk már áldozatot hozni, nehézséget, konfliktust és küzdelmet felvállalni a másikért és a közös életért?
Képesek vagyunk már érzékelni és nem megsérteni a másik ember személyes határait?
És tudjuk már, hogy meddig tartanak a mi határaink?
Képesek vagyunk már nagyon hálásan tisztelni is szeretett társunkat azért, mert el mer fogadni bennünket olyan esendőnek, mint amilyen esendőek valamennyien vagyunk?
Ne csak várakozzunk, készüljünk! Készüljünk igazivá válni!
…szeretek egyedül lenni, nagyon is. Alapigényem, mert csak így tudok elmélyülten magamba fordulni és elrendezni a belső világomat. Nincs gyakorlatom semmiféle csoportos létezésben, ilyen kikényszerítettben pedig különösen nincs. A mi családunkban adekvát természetességgel működött, hogy tiszteltük egymás határait. Soha nem korlátozták mozgásteremet, se ténylegesen, se képletesen. Ennek köszönhetően mindig volt elég levegőm, és teljes mértékben tiszteletben tartott, külön életem. És csak így tudok éln. Különben megfulladok, lassú agóniával kimúlok, kész.
80. oldal
Szerettem vasalni az ingjeit… Szerettem megérinteni a finom, puha pamut- és selyemszöveteket, mert nekem ez mindig olyan volt, mintha őt érintettem volna meg. Szerettem eltüntetni róluk a mosás utáni apró gyűrődéseket és ráncokat, mert közben mindig előttem volt, hogy milyen csinos lesz majd bennük. (A kékes árnyalatok különösen jól álltak a szeméhez…)
129. oldal
Ott áll tőle mindössze karnyújtásnyira valaki, akiről teljes bizonyossággal tudja, hogy a neki küldött egyetlen. De nem éri el, mert a másik már fényévekre menekült és ellenséges, idegen tekintettel les vissza távoztában a válla fölött, miközben közös érzelem és élménylenyomatok fosszíliái sejlenek föl és foszforeszkálnak lelke és aurája fényesen csillámló hologramjában. Élmények, érzelmek, emlékek. Egy közös élet kincsei, amelyeket örökre elvisz, maga után hagyva a jól ismert ízek és illatok, érintések és együttrezdülések sóvár hiányát. Ó, jól ismerem ezt a távozófélben lévő ismeretlen ismerőst, tán jobban, mint magamat. Feltétlen és odaadó szeretetében élni áldás és kegyelmi állapot volt, irgalmat és megbocsátást nem ismerő, szenvtelen ridegségben pedig jeges kárhozat. De így van ez rendjén. Nekünk dolgunk volt itt egymással. Feladataink, amiket meg kellett oldanunk és küzdelmek, amiket meg kellett harcolnunk. Hol egymásért, hol a másikért és bármely furcsa, javarészt önmagunkért.
138. oldal
Mert társat, igazi társat nem lel az ember csak úgy futtában-mentében véletlenül. Az jön, azt küldik. Neki, senki másnak. És nem csupán a test és lélek örömére, hanem elsősorban a szellem okulására. Ismerem hát jól ezt az embert, nagyon régóta ismerem. Sokkal régebben, mint ama ominózus első nagy találkozás megtörtént volna jelen életünkben. Mi már sokkal régebben ismerjük egymást, hisz ezredévnyi csillagidők óta dolgunk van egymással. És még lesz is, a jelek szerint. Mert ő hurcolja a lelke mélyén jól elrejtve azokat a kulcsokat, amelyekkel kinyílhatnának számunkra azok a kapuk, amelyeken túl ott vár ránk egy azonos rezgésszámú, közös harmónia. De úgy tűnik ez még messze van. Karmikus feladataink vészesen inkimpatibilissé váltak most…
138. oldal
