A ​műszaki fejlesztéshez szükséges információk forrásai és megszerzési módja 0 csillagozás

Jávorka Edit – Svéd András – Szabó László: A műszaki fejlesztéshez szükséges információk forrásai és megszerzési módja

A ​műszaki fejlesztés nem öncélú tevékenység, hanem átfogja a gazdasági élet egészét, szorosan összefügg a tudományos kutatással és közvetlenül is kapcsolódik a népjóléthez /egészségvédelem, oktatás, népművelés stb./. Ha tehát a fogalmat átfogóan értelmezzük, akkor szinte nem is létezik olyan információs forrás, amelyik – legalábbis közvetve – nem szolgálná a műszaki fejlesztést, illetve annak valamelyik területét, vagy szakaszát. Ezért a műszaki fejlesztéshez szükséges információk forrásai és megszerzésük módja témájú útmutató-jellegű összeállítás szerkesztésének legnagyobb gondja a szelektálás és a rendszerezés volt. Ebben tapasztalatok sem segítettek, mert első ilyen kísérlet lévén, sem hazai, sem külföldi mintával nem rendelkeztünk. A „mit” és a „hogyan” kérdésekben – sok fontolgatás és menetközbeni buktató után – a továbbiakban leírtak szerint jártunk e 1. o Jelen összeállítás nem az információk gyűjtését, rendszerezését, tárolását, visszakeresését és szolgáltatását… (tovább)

>!
402 oldal · puhatáblás · ISBN: 9635923244

Hasonló könyvek címkék alapján

Carl Sagan: Kapcsolat
Nagy Attila (szerk.): Olvasásfejlesztés iskolában és könyvtárban
Stefanik Pál (szerk.): Rádiótechnika évkönyve 1983
M. E. Zsabotinszkij: Molekuláris generátorok és erősítők
Ch. Bührdel – G. Frömmel: Automata forgácsoló szerszámgépek
Hyeonseo Lee – David John: A lány hét névvel
Ozzy Osbourne: Én, Ozzy
Bonnie Garmus: Minden kémia
Fehér Klára: Hová álljanak a belgák?
Nagy Alex: Lelkek harca