Rossz ​kezdet 29 csillagozás

Javier Marías: Rossz kezdet

1980-ban Juan de Vere – avagy az „ifjú De Vere”, ahogy a regény idősebb szereplői atyáskodva szólítják – az egyetemet épp csak elvégezve titkári állást vállal Madridban Eduardo Murielnél, az excentrikus, valaha sikeres producernél és rendezőnél, akit a rajongásig tisztel. Hamarosan azonban feltűnik neki, hogy Muriel buja felesége úgy él a rendező házában, mint egy mellőzött kísértet. A házaspár életének perifériáján felbukkan a család barátja, dr. Jorge Van Vechten gyermekorvos baljós alakja, akiről furcsa pletykák keringenek. Ezek nyomába küldi Muriel az ifjú titkárt, aki lelkesen veti magát a nyomozásba.
A kémkedés során De Vere a polgárháború és a francóizmus korának sötét árnyai közé sodródva bepillantást nyer a szereplők gyűlölködéssel, gyanakvással, árulással teli múltjába, miközben csalások és öncsalások szövevényével kénytelen szembesülni.

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
Libri, Budapest, 2017
696 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633105689 · Fordította: Bakucz Dóra
>!
Libri, Budapest, 2017
696 oldal · ISBN: 9789634330837 · Fordította: Bakucz Dóra

Enciklopédia 18

Helyszínek népszerűség szerint

Spanyolország


Kedvencelte 8

Most olvassa 2

Várólistára tette 81

Kívánságlistára tette 49

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

gesztenye63 MP>!
Javier Marías: Rossz kezdet

Grandiózus vállalkozás ez a regény. Író és olvasó szemszögéből egyaránt.
Első olvasásom Maríastól és leszögezném, hogy a cím jelen esetben, egyáltalán nem találó. Ha ilyen az ismerkedés, akkor az soha nem lehet Rossz kezdet.
A szerző prózája semmiképpen nem nevezhető egyszerűnek, meséje nem egy könnyed, olvasmányos történet, inkább mázsás súlyú példázat, a maga módján talán éppen hitvallás. Mindemellett valamitől mégis úgy érzem, hogy a szerző maga Máb királyné, ki varázslatos port fúj az olvasó szemébe, kegyetlen és mégis édes álmot bocsát rá, s úgy játszik vele, mint macska az egérrel. Olvasás előtt képzeljünk magunk elé egy szinte egységes szerkezetű, alig tagolt, 700 oldalnyi egybefüggő szövegtörzset. Ki az, aki nem kapaszkodna a fotel karfájába, keresve a fogódzót, a történet bármely firmamentumát a 20-25 soros mondatok kisebb-nagyobb szóösszetételében, vélt, vagy valós logikus kontextusában. Ezer szerencse, hogy egy idő után eljön a kellemes fáradás, az agytörzsi bizsergés állapota, amikor az olvasó elengedi magát, végső kétségbeesésében elkezd bízni Maríasban, és befogadja az álomport. S ez lesz a kegyelmi állapot kezdete, amely szerencsés esetben kitart az utolsó sorokig.
A Rossz kezdet annyira komplex, összetett alkotás, hogy szinte lehetetlen rövid néhány sorban összefoglalni a mű lényegét, képtelenség megragadni az esszenciáját. Maradnak tehát az invenciók, a benyomások, marad az elsődleges hatás, amely az idő múlásával feltételezhetően mélyül, vagy talán sekélyedik, de feltétlenül átalakul, megmásul.
A Rossz kezdet tekinthető önéletírásnak, olvasható úgy, mint egy száz kötetes családregény-folyam egy darabja, de lehet, hogy a modern kori Spanyolország társadalmi drámája, vagy egy filozofikus-morális mélységekben lubickoló, a lélek minden fájdalmát kéjes mazochizmussal megélő, hússzaggató/vér- és könnyfakasztó „én-regény”. Fogalmam sincs, hogy melyik áll közelebb a szerző szándékához (mert fixa ideám, hogy van ilyen).
A tabló azonban, amely közel száz év spanyol fájdalmáról, kínjairól és örömeiről elénk tárul, rendkívül impozáns, impulzív, mondhatni parádés. Egyszerre látványosan sokszínű, körképbe illően nagyvonalú, és mégis aprólékos, emberi sorsok mélységeibe hatoló, az emberi kapcsolatok mindenkori molekuláris szerkezetének gyökeréig vájó, érzéseket, érzelmeket nem kímélő, anatómiai precizitású lélekboncolás.
A szinte „észrevétlenül történő” történetet, évtizedek jelentős, vagy jelentéktelennek tűnő eseményeit, azok minden drámai, vagy hétköznapi mozzanatát, rezdülését Juan De Vere, a fotografikus memóriával megáldott/megvert, rendkívül szimpatikus főhős szemszögén keresztül ismerjük meg. Az elbeszélő nem kíván állást foglalni, de óhatatlanul bevonódik, sőt belebonyolódik a történetbe, s így magával ránt minket is, plasztikus leírásaival részeseivé tesz az eseményeknek.
A színpadon feltűnnek a történelem megkerülhetetlen alakjai, politikusok, diktátorok, a polgárháború mészárosai, vagy a filmszakma korabeli nagyjai, művészek, tudósok, sőt még nemzetközi botrányokat kavaró luxus-prostik is.
A két valódi főszereplő azonban, úgy vélem nem hús-vér ember, hanem egyrészt az elbeszélő korának mesterségesen kialakított, a továbblépés óhajtására alapozó hazug „társadalmi közmegegyezése”, másrészt pedig az ebben a kényszeredett, vagy inkább kikényszerített, de mégis vágyott közegben kínlódó, büntetni és bűnhődni akaró, de mégis elfogadásra kárhoztatott egyén meghasonult, megzavarodott lelkiállapota.
Ezeket a kitörni, száguldani akaró fenevadakat, feszesen, fegyelmezetten tartani egy ilyen monumentális alkotás keretei között – na kérem, ez a zsenialitás.
Nyilvánvaló, hogy Javier Marías a kortárs irodalom méltán spoiler elismert géniusza. Jöhet a többi, magyarul megjelent alkotása.

Külön figyelmet és elismerést érdemel Bakucz Dóra mesteri fordítása. Köszönöm az élményt.

3 hozzászólás
n P>!
Javier Marías: Rossz kezdet

Gondolkodtam, hogy mi ragad meg, sodor magával Javier Marías regényeiben annyira, hogy napokig nem megyek sehova, strandra sem, még az internetről is lelépek, nem nagyon érdekel más dolog, csak a története. Valami olyasmire jutottam, hogy az a nyelvezet, az a részletes emlékezés, a minden érzésről, szóról való leírás, teljesen lenyűgöz. Először a Beleszerelmesedéseket olvastam tőle, és most meglepődve láttam, hogy arra csak négy csillagot adtam. Nagyjából emlékszem, hogy miért. Volt bennem egy rossz érzés amiatt, ahogy a nőkről ír, ahogy tudja, érzi, érti-megérti és megérinti a nő. Még a neheztelő, vagy számonkérő mondatai is közel járnak a női gondolkodáshoz. Ezt most így általánosítva mondom, de nem mindig van így, mégis, többségében én így éreztem. Ha őszinte akarok lenni magamhoz, magamról. Néha megteszem. Ez akkor zavart, nem akartam, hogy tudja, mikor, mire gondolok. Most nem így voltam vele. A Rossz kezdetben a spanyol polgárháború után vagyunk jó néhány évvel, de nem eléggé messze ahhoz, hogy az akkor és ott okozta sebek, árulások, titkok teljesen elhomályosodjanak. Van-e egyáltalán olyan titok, seb, árulás, ami köddé tud válni? Van-e olyan, amit érdemes lenne inkább mélyebbre temetni, mint előásni az emlékezet sokszor áldásos feledéséből? És mire újra felszínre kerül, mit lehet vele kezdeni. Büntetni és bűnhődni, ítélkezni, vezekelni, vagy hagyni az egészet a fenébe, és inkább úgy élni, mintha mi sem történt volna, együtt élni a megbocsátás nem könnyű, de gyógyító terhével.
Ez a könyv azoknak fog tetszeni, akik kedvelik a lélekboncolgatást, a régmúlt tetteivel való szembenézést és még ha nem is akarják megtalálni a maguk emlékeit a mások emlékeiben, tudják, hogy azok azért mégis ott vannak.
Nem minden regény íródik mindenkiről, de mindenkiről íródhatna egy regény.

>!
Libri, Budapest, 2017
696 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633105689 · Fordította: Bakucz Dóra
1 hozzászólás
giggs85 P>!
Javier Marías: Rossz kezdet

Javier Marías évek óta az egyik legnagyobb Nobel-esélyes és talán a legismertebb kortárs spanyol szerző, de én nemcsak emiatt örültem annak, hogy végre új könyvvel folytatódik a hazai életműkiadása, hanem azért is, mert egyben ő az egyik legnagyobb személyes kedvencem is. Nem is kellett csalódnom: befejezve a Rossz kezdetet, azt kell mondanom – ahogy a hispán szerzőnél megszokhattuk – ezúttal is telibe talált.

Ez a 700 oldalnyi szöveg Juan De Vere (aki tipikus marías-i hős: passzív és nagyon művelt megfigyelő, aki folyamatosan értelmezi a világ jeleit) visszaemlékezése ifjúkori önmagára, és az 1980-ban történt eseményekre. Ebben az évben ő még csak egy 23 éves, tapasztalatlan ifjú titkár volt, aki a rajongásig tisztelt producernek, Eduardo Murielnek dolgozott, és akivel tulajdonképpen egy fedél alatt is élt. Így egyrészt betekintést nyerhetett a filmszakember igen különös, zord és rideg házasságába, valamint az ő megbízásából a köztiszteletben álló Van Vechten doktor állítólagos viselt dolgai után is nyomozni kellett. Ez a két dolog, ez a két titok (mi miatt ilyen a producer házassága, illetve mit csinálhatott a család barátja, a népszerű orvos) tartja mozgásban ezt a monstrumot, és bár Marías szokás szerint krimiszerű talányokat vet fel, de (megint csak szokás szerint) nem ezen titkok megfejtése lesz a legizgalmasabb, hanem a legapróbb mozdulatokból, sokszor elfeledni kívánt emlékekből és soha ki nem mondott gondolatokból összeálló emberek tetteinek mélyreható elemzése.

A mű központi kérdése – ahogy korábbi kötetekben is – egy Shakespeare idézet („Ez rossz kezdet, de mi rosszabb, elmúlt” – Hamlet) kibontása; vagyis mennyire lehet megbocsájtani, és mennyire lehet elfeledni a múlt bűneit? Mi mindent akarunk tudni, és milyen ismeretek birtokában vagyunk képesek még élni? Alig öt évvel Franco halála után, a minden értelemben vett (politikai, szexuális és szólás) szabadság mámorából visszatekintve kell-e még foglalkoznunk a rossz dolgokkal, a polgárháború, majd a diktatúra szörnyűségeivel?

Juan, mint egy kém (hiába van már szabadság, sok minden kimondatlan marad, a közmegegyezés szerint örök feledésre ítéltetett) ered a talányok nyomába, amely szálak felfejtése hihetetlenül lassú, hála a szerző stílusának. Marías néhány gondosan, és szinte tökéletesen felépített karaktert középpontba állítva (gyakorlatilag egyikük sem fekete-fehér, nehéz őket skatulyába raknunk, vagy bármelyiküknek egyértelműen igazat adnunk), az alig cselekményt követve, nem tesz mást, mint megfigyel és elemez. És hála a spanyol zsenialitásának, így egyszerre épül fel egy korszak regénye (a polgárháború és diktatúra romboló pszichológiai hatásai által sújtott, az újjáéledő és az extrém formában működő katolicizmus béklyóit levető, és egyre szabadosabban viselkedő társadalom első lépéseit követhetjük nyomon az elfeledni vágyott titkok útvesztőjében), valamint a nagybetűs Emberé is. Talán senki másnál nem találkoztam még azzal a törekvéssel, hogy ennyire részletekbe menően, ilyen intenzíven és mániákusan próbálja megfejteni az embereket mozgató erőket, és azt, hogy mit tesz embernek lenni.

Bár korábban sem volt probléma a Marías-kötetek magyarításával (Mester Yvonne és Pávai Patak Márta is nagyszerű látták el feladatukat), de külön ki kell emelnem, hogy az új fordító, Bakucz Dóra szintén tökéletes munkát végzett – ez a többnyire óriásmondatokból felépülő kötet úgy hangzik magyarul, mintha eleve is így íródott volna. És hogy kiknek ajánlanám? Csak azoknak, akiket érdekel, mi motiválja, mi mozgatja és mi teszi azzá az Embert, ami. Van, akit nem?

1 hozzászólás
mate55 >!
Javier Marías: Rossz kezdet

Marías metaforája a spanyol demokrácia kialakulásának, vagy, mint az ország a diktatúrából a népuralomba való átmenetére vonatkozó kritikájának visszhangja. Az igazság bemutatásának hiábavaló törekvése egy 676 oldalas „noir levegővételben”. Egy nemzet hosszútávú traumái, egy tapintható erkölcsi, filozófiai meditációban, avagy egy krimi átélésének feszültsége egy erotikus izgalommal és politikai viszályokkal küzdő fúzióban („iszonyú” hosszú, kanyargós mondatokban). Olyan karakterekkel, akik tagadják a múltjukat, akik saját napirendjükhez torzítják az igazságot, és akik határozottan elutasítják az ismert tényeket, hogy megőrizzék a nyugalmat és a stabil, boldog jelenlét illúzióját. A regény középpontja az igazság és csapdái, a gyűlölködéssel, gyanakvással, árulással teli múlt, a csalások és öncsalások szövevénye. Titkok ismerete, melyek úgy hangzanak, mint az olcsó pletykák, mint mindannyiunk mindennapi életének titkai, amik készen állnak a legkisebb megingás hatására, hogy „pusztító földrengésekké” változzanak. Egy újabb darabkája az együtt felépített életnek, a végzetesen kimondott, aztán mégis visszaszívott szavakból összeálló hihetetlenül „súlyos” végtelen mondatoknak, ahol minden olyan ellentmondásosan, sokrétegűen van együtt, mint az életben. Nem arról ír, hogy hallgassuk el a múltat, vagy temessük el a történészeket, hanem arról, hogy megszabaduljunk a szenvedélytől, a hamis ártatlanságtól, vagy akár a „gátlástalan” használatától. Vagyis a sztorizgatás Marías esetében közel sem öncélú, hiszen történetében végső soron önmagunkra ismerünk rá. Nem rejtélyes, de végtelenül titokzatos.

10 hozzászólás
olvasóbarát P>!
Javier Marías: Rossz kezdet

„… a világban már minden megtörtént, ami megtörténhetett, és ami nem a valóságban, az a képzeletben, ennek tanúbizonyságai a könyvek, …”

Marías 14. (sajnos nem mindegyik hozzáférhető magyarul) kötetében is nagy mestere az olvasói érdeklődés fenntartásának, még akkor is, ha olyan monumentális művet hoz létre, mint ez a kötet. Szóbeli kalandozással, nagy kiterjedésű mondatokkal, hatalmas halmazt képez a történésekből és az ahhoz kapcsolódó gondolatokból, mindenről (többfelé) tovább léphetünk, elkalandozhatunk a szerzővel. Tökéletesen kezeli a titkot, a hazugságot, amely már a kötet elején megjelenik, pontosabban többféle titkot is kibogoz, az olvasót magával ragadja a megfejtés izgalma, hogy rájöjjön a megoldásra, ami nem is olyan nehéz feladvány, de alaposan meg kell ismerkedni minden részlettel, hogy összeálljon a kép. A szerző nem ítélkezik, rámutat a bűnökre, hibákra, az emberi esendőségre és gyarlóságra, sokféle szereplőt, jellemet ismerhetünk meg egy 23 éves fiatalember szemével látva őket, amint éppen túléltek egy polgárháborút, egy diktatúrát és megpróbálják megváltoztatni, normalizálni az életüket. A bűn és bűnhődés központi problémája a kötetnek, nagyon kidolgozottan, sokféle szempontból megközelítve mutatja be egy hazugság következményeit. Nagyon szeretem olvasni a köteteit, nehezen lehet letenni a könyveit, félbeszakítani a történetet.

robinson P>!
Javier Marías: Rossz kezdet

Csak akkor, ha körülötted minden rendben van, amúgy remek. Csak fájt olvasni. Igazi élveboncolás.
lásd bővebben: https://moly.hu/karcok/968648

4 hozzászólás
Nikolett_Kapocsi P>!
Javier Marías: Rossz kezdet

Most már egészen biztos vagyok benne, hogy előbb, vagy utóbb mindent el fogok olvasni Maríastól. Utólag végiggondolva magam sem értem, hogy lehet 700 oldalon keresztül írni erről a történetről, hiszen látszólag szinte semmi sem történt. Vagy legalábbis semmi olyan, amit mondjuk 200 oldalban nem lehetne leírni. És mégis egy percig sem éreztem unalmasnak ezt a hömpölygő, hihetetlenül hosszú és többszörösen összetett mondatokból álló mesét. Marías ezúttal egy idősebb férfi narrátort választ magának, hogy elmesélje egy különös házasság sok évtizeddel korábbi történetét. A narrátor 23 éves korában átélt eseményei, gondolatai, megérzései révén lassacskán bontakozik ki előttünk a történet, egy céltalan nyomozás. Marías most is megtalálja az alkalmat arra, hogy bemutassa a korabeli spanyol politikai és társadalmi viszonyokat. Azokat a cseppet sem ellentmondásos éveket és évtizedeket, amikor az ország kilép a diktatúrából és elindul a demokrácia bizonytalanságokkal teli útjain. És persze, ahogy az írótól már megszokhattuk itt is fontos morális kérdések állnak a regény középpontjában: szerelem és szeretet, titkok, hazugságok. A félig meddig önkéntes nyomozás révén rengeteg fájdalom és szenvedés kerül felszínre. Természetesen egzakt választ most sem kapunk semmire, az író most sem foglal állást, hiszen egyetemes igazság, mint olyan nem létezik. Az utolsó néhány oldal pedig számomra igazi meglepetést tartogatott, aminek fényében egy teljesen új értelmet is nyert a történet.

entropic P>!
Javier Marías: Rossz kezdet

Nem gondoltam, hogy eljön a pillanat, hogy ilyet mondok Marías valamely művére, de – én ezt untam és idegesítőnek és túlhabosított-túlkevésnek találtam.

Tudom már régóta, legalábbis amennyire az általam eddig olvasott négy vagy mennyi Marías-kötet alapján tudható – a teljes és igazi igazság meg úgysem tudható sohasem –, hogy Marías monomániás író. Vagy nem mono – mondjuk van neki kb. 5 mániája, vagy kedvelt témája/motívuma, ami nem annyira kevés – nyelv, leselkedés, emlékezés, titok, szex –, és ezek ezernyi módon kombinálhatók és variálhatók és vizsgálhatók, és még mindig nem érni a végükre. Legalábbis azt hittem korábban, hogy nem érni a végükre, de most úgy érzem, igen – ebben a regényben nincs semmi, amit ne tudnék már Marías más regényeiből.

Múltkor kaptam egy kommentet egy régi Marías-értékelésemre – azt írta valaki, hogy tök olyan az értékelésem stílusa, mint Maríasé. Mi tagadás, jólesett ez a megjegyzés. De most elgondolkodtam – nehéz lehet vajon úgy írni, mint Marías? E regényt olvasva úgy éreztem – mondom, most először M-olvasói pályafutásom során –, hogy nem lehet az olyan nehéz, hiszen micsinál itten M? Azt csinálja, hogy mesterségesen dúsítja – nem, azt nem mondanám, hogy a semmit, de – a nem-valami-sokat, és mintha minél kevesebb mondanivalója lenne, annál jobban dúsítaná, hátha akkor majd nem látszik, hogy ez volt már, és ez is volt már, ez meg talán még nem volt, de jobb is lett volna, ha nincs, ez meg itten jól hangzik, csak nincs értelme – és komolyan, 700 oldal? Mire fel? Nincs ebben a történetben annyi, hogy azt ennyire rengetegsok oldalon kelljen elmesélni, normális, átlagos 350 oldalas regényként akár tök jó is lehetett volna, de legalábbis akkor biztos kevesebb alkalmam lett volna arra, hogy unjam, meg hogy azt számolgassam, hogy 50 oldal/óra sebességgel olvasva vajon hány óra van még hátra belőle, meg hogy észrevegyem mindazt, amit a fentebb vázolt módon észrevettem, s amit nem írok le még egyszer, mert – bár Marías nagyon szereti az ismétlődő mondatokat és szóképeket, és én is szeretem őket – az ismétléseknek is csak akkor van létjogosultságuk, ha kifejeznek vagy – jobb esetben – jelentenek valamit, de a jelentés persze bizonytalan/nem megismerhető/nem létezik – lehet, hogy akkor azért nem találom.

Peónia>!
Javier Marías: Rossz kezdet

Hasonlóan a Holnap a csatában gondolj rám c. regényhez, komoly, fontos, mély, lélektani (mélylélektani) és morális kérdéseket vet fel ez a regény is. A „Rossz kezdet”-ben is téma a látszatélet és a valóság egymáshoz való viszonya, de a mű középpontjában álló házaspár kapcsolatában nem válik el olyan élesen a kettő, mint a korábban említett műben. Technikailag úgy teremtett a hasonló témához az előzőtől eltérő forgatókönyvet Marías, hogy történetében a feleség olyan mélyen megsebezi a párja hiúságát, önérzetét, hogy ezzel ellehetetleníti a látszat-boldog házasság hibamentes fenntartásának lehetőségét. Lassan bontja ki az író a történet múltbéli szálait (mi volt a bűn, miért volt a bűn, miért élnek együtt), így ráérősen minden gondolatát elmondhatja árulásról, bűnről, arról, hogy a feleslegesen bevallott bűn milyen terheket ró a férjre, közvetve az egész családra, és milyen következményekkel sújtja a feleséget. Elmélkedik azon, hogyan alakul a bűn életpályája az évek során, arról is, elévül-e a bűn a múló idővel, marad-e nyoma, ha elmúlik a személyes élet. Tetszetős és hatékony ötlet egy fiatalember megfigyelőként (magánnyomozóként) való szerepeltetése, mert ő a maga szempontjai szerint árnyalja a férj bűnhöz való merev viszonyulását, és életkora, térbeli mozgása lehetőséget teremt arra, hogy a családi, magánéleti színtér kiszélesedjen. Megbízatása és kapcsolatai révén jóval tágabb időhorizonton és társadalmi környezetben is értelmezhetővé válnak az eddig csak intim szférára szűkített morális kérdések. A Franco halála utáni években járunk, de a regényidő időnként visszakanyarodik a múltba, a diktatúra évtizedeibe. A 80-as évek elején már jól érzékelhető, hogyan viszonyul a társadalom többsége Franco híveihez, a diktatúra bűneihez. Látjuk, hogyan élnek Franco valamikori hívei, de belelátunk a fiatalság mámoros, szabad életébe is. Tehát jóval gazdagabb anyag épült be ebbe a regénybe, mint a Holnap a csatában gondolj rám c. műbe.
Valójában a téma, a koncepció, a cselekményépítés, a technika teljesen meggyőző ebben a regényben is, de nem tudtam kibékülni a lassú tempóval, annak ellenére sem, hogy értettem a lassúság funkcióját. Úgy éreztem magam olvasás közben, mintha egy többre képes autó hátsó ülésén ülnék, amely csak kettes sebességben araszol, és nekem az út menti virágokat éppoly részletesen meg kell figyelnem, mint a távoli hegyek látványát, miközben nem sokat változott a táj. Kevésnek éreztem a storyt ehhez a terjedelemhez (600 oldal körüli), soknak a moralizálást, mert Marías ugyanazt a kört járta körbe többször is, így folyton legalább 4-esbe tettem volna a sebváltót. Nem szerettem azt a diaktikusságot sem, amellyel szinte szájba rágta az író a maga véleményét. Végül és összességében némi csalódással fejeztem be az olvasást, és mindjárt el is kezdtem vágyakozni a Beleszerelmesedések c. regényére, mert Marías jó író, csak ez…, ez most nekem nem jött be.

szallosas P>!
Javier Marías: Rossz kezdet

Marías már eddig is benne volt a kedvenc íróim körèben, de ezzel a könyvvel örök èletre bebiztisította ott magát.
Ennèl a könyvnèl sem a cselekmèny az elsődleges, hanem az ami mindezt mozgatja: a mièrt?!


Népszerű idézetek

giggs85 P>!

Szándèkosan nem tud felejteni az ember.

Kapcsolódó szócikkek: felejtés
4 hozzászólás
mate55>!

Nincs annál jobb módszer, ha valakit ki akarunk kérdezni a kalandjairól, mint ha elmeséljük neki a sajátjainkat.

202. oldal

1 hozzászólás
mate55>!

A számunkra igazán fontos emberek életébe mindig túl későn érkezünk.

215. oldal

robinson P>!

Nagyon nehéz kiszeretni valakiből, aki meg tud nevettetni, és meg is nevettet, nehéz kikerülni a hatása alól még akkor is, ha gyakran megaláz a viselkedésével.

104. oldal

gesztenye63 MP>!

Soha nem szokja meg az ember, hogy az ismerőseivel onnantól fogva, hogy halottak, nem lehet beszélni, hogy nem lehet elmesélni nekik mindazt, amiről azt gondoljuk, érdekelné vagy szórakoztatná őket, hogy nem mutathatjuk be nekik azokat, akiket megismerünk, és fontosnak tartunk, vagy a posztumusz unokákat, ha vannak, hogy nem lehet elmondani nekik a jó és rossz híreket, amelyek őket is érintik vagy érintenék, ha még élnének és tudhatnának róla.

372. oldal

Kapcsolódó szócikkek: elmúlás
mate55 >!

Nem árt, ha az ember vonzónak találja azt a nőt, akivel hosszú időt készül eltölteni.

517. oldal

gesztenye63 MP>!

(..) mint amikor az ember könyvet olvas, és ki akar menni valamiért, vagy már aludni akar, és a megfelelő sorra vár, ahol abba lehet hagyni az olvasást.

432. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyv · olvasás
gesztenye63 MP>!

Amikor valaminek vége, akkor az még akkor is hiányzik, ha egyébként utálatosnak gondoltuk, és alig vártuk, hogy vége legyen.

672. oldal

giggs85 P>!

Ebből a szempontból nem sokat változunk életünk során, ugyanígy működik az idő, ami még hátra van. A múlt nem számít, az eltelt idő mintha nem is lenne, az már úgyis elhibáztuk, mert naivak voltunk és tudatlanok, ezért a végén csak sajnáljuk, és a következő gondolat mentén igyekszünk érvényteleníteni: „Milyen keveset tudtunk, milyen buták voltunk, milyen ártatlanok! Akkor még nem tudtuk, mi vár ránk, most pedig már tisztában vagyunk mindennel.” És ezzel a mai tudásunkkal képtelenek vagyunk felfogni, hogy holnap megint valami mást fogunk tudni, és a mai énünk fog ugyanolyan butának tűnni, mint most a tegnapi vagy a tegnapelőtti, vagy az a nap, amikor a világra jöttünk, miközben az is lehet, hogy éjszaka volt, és a hold megvetően, kiábrándultan nézett ránk akkor is. Csalásról csalásra élünk, ebben nem csalatkozunk, és még így is minden egyes pillanatban a legutóbbit tartjuk igazinak.

mate55 >!

A vágy kiszámíthatatlan dolog, hány gyönyörű nő végzi visszataszító férfiak oldalán, vagy olyan mellett, akit korábban gyűlölt, csak mert teste szeszélyes és ellenállhatatlan vágyai úgy diktálják.

95. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Carlos Ruiz Zafón: Lelkek labirintusa
Paula McLain: Szerelmünk romjai
Ildefonso Falcones: Fátima keze
María Dueñas: Öltések közt az idő
Carlos Ruiz Zafón: Marina
Eduardo Mendoza: A csodák városa
Juan José Millás: A szekrényjáró
David Nicholls: Mi
Dan Brown: Eredet
Mario Vargas Llosa: Julia néni és a tollnok