Beleszerelmesedések 95 csillagozás

Javier Marías: Beleszerelmesedések Javier Marías: Beleszerelmesedések

María, ​a madridi könyvkiadó munkatársa hetek óta figyel észrevétlenül egy házaspárt, akik minden nap ugyanott reggeliznek, ahol ő. Egyik alkalommal egy újság címlapján látja viszont a férfit, akit brutális módon megkéseltek egy parkolóban. Később megismerkedik Luisával, az özveggyel, aki magára maradt a két gyermekükkel és nem képes feldolgozni a férje halálát. Különös kapcsolatuk hátterében történetek sokasága tárul fel, melyek különböző módokon mind a szerelem témáját járják körül amely egyszerre lehet a legfelemelőbb dolog az életünkben, ugyanakkor kegyetlen és aljas tettekre is késztethet minket. Elviselhető-e, ha büntetlenül marad a bűn? Önzés-e valaki visszatérését kívánni egy tragédia után, vagy jobb volna-e, ha szerelmeink és halottaink mihamarabb és végérvényesen eltűnhetnének az életünkből, miután letelt az idejük? A világsikerű spanyol író, Javier Marías legújabb regénye szerelmeink útvesztőjébe kalauzol. Láthatóvá teszi, hogy minden történetnek számos nézőpontja és… (tovább)

Eredeti cím: Los enamoramientos

Eredeti megjelenés éve: 2011

>!
Jelenkor, Budapest, 2018
408 oldal · ISBN: 9789636768492
>!
Jelenkor, Budapest, 2018
408 oldal · ISBN: 9789636767754
>!
Libri, Budapest, 2012
406 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633101469 · Fordította: Mester Yvonne

Enciklopédia 1


Kedvencelte 17

Most olvassa 13

Várólistára tette 172

Kívánságlistára tette 98

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
Annamarie P
Javier Marías: Beleszerelmesedések

Marías úgy ír, ahogy gondolkozunk. Egymásba kapaszkodó gondolatfüzérek alkotják a könyvet. Ezek a gondolatok, vagy belső monológok ismét egy, a világot összetetten érzékelő személy belső hangjai.
https://annamarie-irkal.blogspot.com/2018/10/marias-jav…

5 hozzászólás
>!
Kkatja P
Javier Marías: Beleszerelmesedések

Ó, de nagy szómágus és manipulátor ez a Javier! Úgy mozgatott, mint egy vásári bábut, úgy forgatta a történet kormányát arra, amerre neki tetszett, hogy csak ráztam a fejem és mégsem volt ellenemre, mert nagyon okosan és bőségesen kifejtett gondolatmenetekkel tette ezt a gazságot. :)
Szeretem, ahogy beleláthatunk a szereplők fejébe, mert azok tudnak és mernek is gondolkodni, továbbvinni a gondolatmeneteket, új, fel nem fedezett tájakra és mindezekről nem restek beszélgetni sem, olyan élvezetes és választékos stílusban, amit mindig öröm olvasni is. Itt éppen a szerelemről, beleszerelmesedésről, és annak ellentéteként a halálról és veszteségekről olvashatunk remek eszmefuttatásokat, hogy mire vagyunk képesek egy-egy vágyott személy megszerzéséért, megtartásáért. Mi számít ebben az értelemben bűnnek és mi az, ami még belefér a „versenybe”, már ahogyan sokan tekintenek a párkeresésre.

Nagyon tetszett a sok irodalmi utalás és részlet is (el kell olvasnom Balzac szóban forgó Chabert ezredesét is a halálból visszatérő férjről, akit senki sem lát szívesen, hisz már elment, ne zavarja az élőket) és hogy mint egy jó művészfilm, ad nekünk is bőven gondolkodnivalót, nem rág a szánkba semmit, mindenki levonhatja a maga tanulságait a történetből. spoiler
Első könyvem tőle és biztosan nem az utolsó, köszi @bedeguar az ajánlást! :)

>!
Libri, Budapest, 2012
406 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633101469 · Fordította: Mester Yvonne
1 hozzászólás
>!
Nikolett_Kapocsi P
Javier Marías: Beleszerelmesedések

Ez a könyv látszólag egy szerelmi sokszög, „beleszerelmesedések” sorozata. Maria, a fiatal – vagy már nem is annyira fiatal? – lány visszaemlékezésein keresztül bontakozik ki lassan a történet. Érdekes volt a két főszereplő névválasztása és az író nevének egybecsengése. A könyv tulajdonképpen Maria fejében játszódik le. Mivel kizárólag az általa ismert tényeket, feltételezéseket és vágyakat ismerjük meg, így a végére is rengeteg nyitott, megválaszolatlan kérdés marad. Marias szándékosan nem ad egyetlen lehetséges „valóságot” és nem alkot értékítéletet a szereplők vélt, vagy valós tettei felett. A lassan csordogáló, többszörösen összetett mondatokból álló, remek képi világot teremtő szöveg látszólag sehová sem vezet, azonban nagyon komoly morális kérdéseket feszeget. A középpontban természetesen a szerelem és a szeretet áll, de ehhez rengeteg más érzelem és motiváció is kapcsolódik minden szereplő részéről. Mi alapján dönthetjük el, hogy valójában mi is történt két ember között, ha semmi más bizonyíték nem áll rendelkezésre, mint az adott ember szava? Meddig terjed a szabad akarat, mennyire kell, hogy tekintettel legyek másokra, a szeretteimre, családtagjaimra? Kinek van joga ítélkezni a másik tettei, döntései felett? Felelősek vagyunk –e mások tetteiért, és úgy általában mi az, amiért mi saját magunk vagyunk felelősek? Van-e jogunk beleavatkozni az élet körforgásába? Ezek mellett a nagy kérdések mellett párhuzamosan kibontakozik egy feszültségekkel teli „nyomozási szál” is, mely még inkább élvezetessé teszi a regény olvasását. Tetszett ez a megközelítés, hogy az elbeszélő a történet szempontjából kezdetben „kívülálló” személy, aki az események előre haladásával válik egyre inkább központi szereplővé. Ezáltal az olvasó is egyre inkább bevonódik a regény világába és kénytelen a saját életére vonatkozóan is elgondolkodni a felvetett kérdéseken.

1 hozzászólás
>!
mate55
Javier Marías: Beleszerelmesedések

Marías regénye egészen egyszerűen „idegesítő”. Próbára tesz. Karakterei, a hosszú mondatai, alárendelt „imái” túlzottnak tűntek, de mégis örömmel fogadtam ezt a hipnotikus prózát, amely kegyetlenül boncolgatja az érzéseket. És amikor mindezt be –, illetve felismertem, akkor történt meg a csoda. Adj egy egyszerű érvet, és írok rólad egy csodálatos regényt. Ezt Javier Marías tette meg regényében, amelyben a tények sokkal kisebbek, mint a tények tükröződése. Ami nem jelenti azt, hogy ezek másodlagosak. Éppen ellenkezőleg, valami történik, ami meglepheti az olvasót, és áthelyezi azt egy pszichológiai munkáról egy nyomozói történetre, a bűnözőkre, a hamis jelzésekre és a váratlan kimenetelre. Ez a könyv arról szól, amit a címe is sugall, a „beleszerelmesedés" folyamatáról és állapotáról, amely gyakorta pozitív és kellemes élmény, ám a legnagyobb rettenetbe is torkollhat. María Dolz a főszereplő és a narrátor, a női hang és arculat, amely elcsábít minket. Nemcsak hogy élveztem a szavait és a finom iróniáját, hanem azon is elgondolkodtam, amit nem képzeltem a szerelemről, a feledékenységről, a gonoszságról és a szenvedélyek elkerülhetetlen romlásáról, mutációjáról. Ellentétben azzal, amit mondanak, ez a regény igazolja, hogy a fikció sokkal nyersebb, amikor az élet sötét oldalát mutatja. Mert szól a halottainkról is, és a velük való kapcsoltunkról, arról, miként engedhetjük meg magunknak, hogy visszasírjuk őket, abban a biztos tudatban, hogy úgysem térnek vissza, pedig ha visszatérnének, az bizonyára borzalmas következményekkel járna ránk nézve. Drámai vagy nagyszerűség nélkül (a kávébeszélgetés kisebb hangjaival) az itt közölt igazságok az „emberi lényekről” nem nagyon biztatóak. A szeretet, a barátság, a kapcsolatok, a véletlen, a halál, az emlékezet és a bűntudat, amely már nagyon sokat jelent, kiterjeszti értelmét, hogy újszerűvé váljon a valóság, a büntetlenség és az extrém nehézség az igazság ismeretében. Az egyik különös ellentmondás, amely Marías munkájában megtalálható, az a mód, ahogy a regénye, miközben a valóságos kódexet követi, folyamatosan megkérdőjelezi az igazságosság elvét. Marías érti, hogy a műfaj újdonsága a gondolkodás, a feltevések, a bizonyos tényekből született spekuláció. Mindez része egy „irodalmi gondolkodásnak”, amelyet a valóság megértésének konkrét módjaként feltételeznek. Ennek a gondolkodásnak alapvető eleme a többszörös, sőt ellentmondásos perspektívák kiaknázása. És ez a „megtestesülés” lényege, mert maga a munka „gyilkosság, nem több”.

4 hozzászólás
>!
olvasóbarát P
Javier Marías: Beleszerelmesedések

„Az egyik legfontosabb spanyol elbeszélő”-írják róla, számomra eddig ismeretlen volt, most nagy felfedezés. Nemzetközi Fordítási díjat is kapott, ez látszik a kötetén is, válogatottan kezeli a kifejezéseket, sok nemzetközi hivatkozással él. Nagyon tetszenek a kötetben az irodalmi utalások, olyan mintha a történetbe ágyazva kis esszéket olvasnánk Balzac, Dumas műveiről. A mese izgalmas, krimiszerű, és a sokféle nézőpontból körbejárt. Ezt a szerkesztésmódot mindig nagyon szerettem. Élveztem a sajátos stílust, pl. a színeket (zöld sokféle árnyalata, lásd az idézeteknél), az apró, némileg cinikus megjegyzéseket, a fordulatos eseményeket, többször vesz váratlan kanyarokat a történet. A mesélése az egyik legfőbb érdeme, sokféle szereplőt vonultat fel, érzéseket jelenít meg, a kétverziós esetleírás még érdekesebbé és izgalmasabbá teszi a regényt. Érdekes az is, hogy- mivel az egyik szereplő egy kiadónál dolgozik- belepillanthatunk a könyvkiadás rejtelmeibe egy szerkesztő szemével láttatva az eseményeket. A szerelmek útvesztője mennyire lehet szövevényes? Meddig terjed a barátság? Ezekkel a kérdésekkel szembesülhetünk és az irodalmi művek hatását is körbejárja a szerző; mi maradhat bennünk olvasás közben, vagy olvasás után? Ebben az esetben bennem sok kérdés, sok érzés maradt.

5 hozzászólás
>!
Peónia
Javier Marías: Beleszerelmesedések

Javier Marías egy érdekes (bár szerintem túlságosan kimódolt) történettel, két adagnyi (nem túlságosan mélyre ható) lélektannal, mértéktartó csűréssel s csavarással alkotta meg a Beleszerelmesedések c. regényét, amely a címnek megfelelően kicsi túllihegettre, túlírtra sikerült. Úgy gondolom, ezt a regényt laza ujjgyakorlatként, csuklóból rázta ki magából. (Mert egyébként – ettől a regénytől eltekintve – jó írónak tartom.)

6 hozzászólás
>!
balagesh IP
Javier Marías: Beleszerelmesedések

A szerzőre tökéletesen igaz: „Erős hajlama volt az értekezésre, a diskurzusra és a szóbeli kalandozásra" (160.o.), azonban ebben a regényben is „hajlama ellenére nem értekezni akart, hanem elmondani valamit" (310.o.), méghozzá egy felettébb érdekes sztorit valakinek a haláláról, vagyis inkább arról, hogy az élők, akik őt ismerték, hogyan viszonyulnak a halálhoz általában, illetve konkrétan az ő halálához, ami azt is jelenti, hogy egyben a saját életükhöz, tehát végső soron az életről beszél, ahelyett, hogy csak a történetet mesélné, ami persze nem volna érdektelen önmagában sem, de így, hogy a szimpla mesélés helyett egyszercsak be kell ismernie: „megeredt a nyelvem, nem bírtam türtőztetni magam" (296.o.), tehát így, az eszmefuttatásokkal még jobb, még izgalmasabb, és – mert csak egyet tudok érteni @entropic-kal – még hipnotikusabb.

>!
Lanore P
Javier Marías: Beleszerelmesedések

A történet a barátság, és a szerelem határairól szól, melyet több nézőpontból is megismerhettem. Talán épp a megfelelő hangulatban kapott el, vagy csak a gyönyörű fogalmazás miatt, de engem megfogott a könyv. Az író csodát művel a lapokon, olyan tisztán tárja eléd az érzelmeket és gondolatokat, hogy teljesen belemerülsz. A szomorúságról úgy ír, hogy pontosan érted, mire gondol, hiszen átéltél már ilyet. A szerelemről úgy, hogy emlékeztet rá, valamikor ilyen kapcsolatra vágytál. A boldogságról pedig úgy, hogy tudod, muszáj legalább egyszer megtapasztalnod valami hasonlót. És amikor befejezted az utolsó oldalakat is, rájössz, hogy bizony van min elgondolkoznod.

>!
Morpheus 
Javier Marías: Beleszerelmesedések

Először félre akartam tenni, mert úgy a nyolcvanadik oldalig untatott Aztán a következő harmadig tetszett, majd alig vártam, hogy vége legyen. Az egész túl van magyarázva, bonyolítva, százszor előrángatja ugyanazt. Ha fogunk két anyagot, megfelelő összeerősítésükhöz kell egy rendes varrás. Ebben a könyvben oda és vissza is varrják a szövetet, sőt keresztbe is, amíg a szövet tulajdonképpen már nem is látszik. Így aztán már a varrást is varrjuk. Hát ilyen ez a könyv. (Köszinemkérek többet.)

6 hozzászólás
>!
kannarenina
Javier Marías: Beleszerelmesedések

Nagyon sok gondolat, nagyon kevés cselekmény. Talán így írhatnám le legrövidebben. Persze nem mondok igazat, mert a kevés cselekmény nagyon is hangsúlyos, és persze mi más köré épülne, mint a szerelem és a halál? Ezt most nem negatívumként említem, mert ez a kettő valahol a létünk mozgatórugója.
Na de visszatérve a könyvre: ami először idegesített, később talán ezt értékeltem a legjobban; mégpedig, a hömpölygő gondolatokat, a meg nem történt, csak fejben eljátszott párbeszédeket. Ezeket teletűzdelve csodás irodalmi utalásokkal. Úgyis mondhatnám ez egy ínyenc falat volt. De tényleg. Magáról a cselekményről nehéz spoiler nélkül írni, talán elég annyi, hogy határokat feszeget, és elgondolkodtat, te mit tennél, mit hinnél el abban a barátságban, szerelemben, gyászban, amely igen nagy áldozatot követel…


Népszerű idézetek

>!
balagesh IP

Ha az ember sokáig vágyik valamire, egy idő után már nagyon nehéz nem vágyni rá; úgy értem, ráébredni és elfogadni, hogy már nem arra vágyunk, hanem másvalamit szeretnénk.

181. oldal

2 hozzászólás
>!
olvasóbarát P

Mindegy mi történik a regényekben, mert úgyis elfelejtjük, ha véget érnek. A lehetőségek és a gondolatok számítanak, amelyekre felnyitják a szemünket, és amikre fiktív történetükkel ráébresztenek; ezek tisztábban maradnak meg bennünk, mint a valós események kapcsán, és jobban megfontoljuk őket.

276. oldal

>!
balagesh IP

Sosem vehetjük zokon, ha valakinek jobb híján velünk kell beérnie.

186. oldal

8 hozzászólás
>!
Ciccnyog IP

Ha elhagynak bennünket, még álmodozhatunk a visszatérésről: hogy aki elhagyott, egyszer majd fényességet hoz, és visszatér a vánkosunkra, akkor is, ha tudjuk, hogy már egy másik nővel van, egy másik történetben, és csak akkor gondol ránk, ha hirtelen megromlik a kapcsolata az újjal, vagy ha nem tágítunk, és akarata ellenére folyamatosan jelen vagyunk, megpróbálunk aggodalmat vagy sajnálatot ébreszteni benne, vagy megbosszulni önmagunkat; ha éreztetjük vele, hogy sosem szabadul meg tőlünk, hogy nem holmi múló emlék vagyunk, hanem egy mozdulatlan árny, amely mindenütt kísérti és figyeli őt; ha ellehetetlenítjük az életét, és valóban meggyűlöltetjük magunkat. Egy halottról viszont nem lehet ábrándozni, hacsak el nem hagy a józan eszünk – van, aki ezt választja, még ha átmenetileg is; van, aki beletörődik, s közben sikerül elhinnie, hogy valóban megtörtént a valószerűtlen, a lehetetlen, ami még a valószínűség-számításunkba sem fért bele, hiszen naponta ehhez kell igazodnunk, hogy fel tudjunk kelni, és nehogy valami baljós viharfelhő arra sarkalljon, hogy újra becsukjuk a szemünket, miközben így gondolkodunk: » Ah, mindannyian elítéltek vagyunk. Nem éri meg az egész. Akármit teszünk, csak várakozunk; akár a szabadságolt holtak, ahogy egyszer mondta valaki.«

53-54. oldal

>!
balagesh IP

Ha valami csapás éri az embert, a dologhoz hozzá tartozik, hogy a szenvedésünk sokkal tovább tart, mint azok türelme, akik hajlandóak meghallgatni minket és mellettünk maradni; […] Miután azonban rájönnek, hogy semmi se változik, és az érintett személy nem lép se előre, se hátra, úgy érzik, feleslegessé váltak és lefokozták őket, szinte megsértődnek és eltávolodnak tőle: „Talán nem vagyok elég jó neki? Miért nem mászik ki a gödörből, ha egyszer ott állok mellette? Miért ragaszkodik a fájdalmához, amikor annyi idő eltelt már, és én folyamatosan szórakoztatom és vigasztalom? Ha nem képes helyrerázni magát, hát süppedjen bele a mocsarába, és vesszen el.”

77. oldal

1 hozzászólás
>!
Kkatja P

Ha valaki szerelmes, pontosabban, ha egy nő szerelmes, főleg az elején, amikor a szerelem még a felfedezés izgalmával hat, akkor többnyire minden érdekli, ami a szeretett férfit is érdekel, vagy amiről beszél. Nemcsak színleljük a dolgot, hogy a kedvére tegyünk, meghódítsuk vagy megszilárdítsuk törékeny pozíciónkat – bár ez is igaz –, hanem valódi érdeklődést tanúsítunk, és hagyjuk megfertőzni magunkat mindennel, amit ő érez és közvetít: lelkesedéssel, averziókkal, szimpátiával, félelemmel, aggodalommal, sőt akár megszállottsággal is. (…) Egyszeriben olyan dolgok iránt lelkesedünk, amelyeknek azelőtt egy árva gondolatot sem szenteltünk; különös szokásokat veszünk fel, olyan részletekbe bocsátkozunk, amelyek fölött mindaddig észrevétlenül elsiklott a tekintetünk, s amelyeket életünk végéig sem vettünk volna észre; olyan dolgokba fektetünk energiát, amelyeket csakis őhelyette teszünk, mert megfertőzött és megbabonázott, mintha úgy határoztunk volna, hogy a filmvásznon, a színházban vagy egy regényben létezünk, egy távoli, fiktív világban, amely magába szív, és jobban szórakoztat, mint a sajátunk, a valóság – azt időszakosan felfüggesztjük vagy a második helyre soroljuk, és átmenetileg pihentetjük.

172-173. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szerelem
>!
Kkatja P

A világ tele van lustákkal és pesszimistákkal, akik semmit sem érnek el, mert semmire sem veszik maguknak a fáradtságot, aztán meg panaszkodnak, frusztráltnak érzik magukat és vérig vannak sértve a külvilágra: az emberek többsége ilyen, tökkelütött naplopó, aki már előre tönkremegy attól, ahogy az életben és önmagában berendezkedik.

309. oldal

>!
Annamarie P

Tisztában volt vele; akit szeretnek, mindig megérzi ha józanul ítél és ő maga nem vágyik a szerelemre, mert aki vágyik rá, nem tudja megkülönböztetni az árnyalatokat és tévesen értelmezik a jeleket.

319. oldal

>!
balagesh IP

ami történt, olyan súlyos, hogy a miértje teljesen mindegy

72. oldal

>!
balagesh IP

A gyerekek rengeteg örömmel járnak, meg minden, ahogy mondani szokták, de nagy szívfájdalommal is, folyton-folyvást, és attól tartok, ez akkor sincs másképp, ha felnőnek; de ezt már nem szokták mondani.

79. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek
Carlos Ruiz Zafón: Lelkek labirintusa
Nicolas Barreau: A nő mosolya
María Dueñas: Öltések közt az idő
Jodi Picoult: Tizenkilenc perc
Victoria Green: Valter és Vivien I.
C. J. Roberts: Seduced in the Dark – Megigézve a sötétben
Susanna Ernst: A lelked bennem
Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el!
Colleen Hoover: November 9.