A ​szívem fehér 118 csillagozás

Javier Marías: A szívem fehér Javier Marías: A szívem fehér Javier Marías: A szívem fehér

Egy ​öngyilkosság titkáról szól Javier Marías regénye, mellyel a spanyol szerző berobbant a világirodalomba: sorra nyerte a díjakat, s a művet egy szakmai zsűri az elmúlt húsz év egyik legjobb spanyol prózai írásának ítélte. A regény narrátora egy diplomáciai tolmács, aki az őt körülvevő emberek minden gesztusát, rezdülését, szavát hol tudatosan, hol önkéntelenül is „lefordítja” és értelmezi, s közben a házasságáról, a férfi-nő viszonyról, a felelősségről, az idő természetéről töpreng. Ezzel párhuzamosan izgalmas cselekmény is kibontakozik: a főhős-narrátor nem akarja tudni a tragikus igazságot, s mégis, szinte akarata ellenére felderíti családja nagy titkát: hogy miként halt meg apjának első felesége, s hogyan lett öngyilkos a második. Ezt a történetet színezik a cselekménybe beszüremkedő, pikáns, erotikus vagy humoros-szatirikus epizódok, amelyek ugyanazt a témát variálják: valaki, talán csak véletlenül, elmesél egy titkot, a címzettje vagy akaratlan fültanúja pedig kíváncsi, s… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1992

>!
Jelenkor, Budapest, 2018
372 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636767747 · Fordította: Mester Yvonne
>!
Jelenkor, Budapest, 2018
372 oldal · ISBN: 9789636768485 · Fordította: Mester Yvonne
>!
Libri, Budapest, 2012
368 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633101414 · Fordította: Mester Yvonne

1 további kiadás


Enciklopédia 1


Kedvencelte 16

Most olvassa 26

Várólistára tette 142

Kívánságlistára tette 120

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
szadrienn
Javier Marías: A szívem fehér

Végeláthatatlanul hömpölygő, hullámzó gondolatfolyam és nyers, vad, erőszakos halál. Erre a két látszólag össze nem illő, szélsőséges végletre épül A szívem fehér.
A könyv nyitójelenetében egy nászútjáról épphogy visszatérő fiatalasszony öngyilkos lesz a fürdőszobában, miközben a mit sem sejtő család vidám közös étkezésre készül. Alig térünk magunkhoz az első döbbenetből, amikor narrátorunk csendesen bevallja, hogy az ifjú férj, akivel mindez megtörtént, az ő édesapja. Innentől kezdve a halál, a gyilkosság, a tűz, a titok visszatérő motívumaivá válnak a történetnek, de sokáig kell még várnunk, hogy kiderüljön, mi is történt azon a régi napon valójában.
Kapunk viszont helyette kaleidoszkóp módjára változó emlékfoszlányokat, csapongó benyomásokat, finom lelki rezdüléseket, filozofikus gondolatmeneteket, olvashatunk a tolmácsolás rejtelmeiről, a Prada műkincseiről, egy kihallgatott beszélgetésről a havannai éjszakában, a párkeresés nehézségeiről, és balsejtelmekről egy friss házasságkötés után.
Az olvasó mindeközben úgy érzi magát, mint a türelmes aranymosó egy lassú sodrású folyó partján, ujjai között finom homokként szűrődnek át a végtelenül hosszú mondatok, a tudat mélyéről feltörő szavak, és néha sikerül megragadnia néhány csillogó aranyszemcsét és pár kisebb aranyrögöt, fontos megállapításokat az idő múlásáról, a titkok természetéről, a párkapcsolatokat összetartó és elemésztő feszültségről. Végül pedig mély értelmet nyer minden elejtett utalás, szimbólum és kósza Shakespeare idézet.
A regény egyszerre kivételesen érzékeny és őrjítően bőbeszédű. Mintha nem is lenne eleje és vége. Bár az utolsó oldalakhoz érünk, Marías mondatai még tovább morajlanak bennünk.

3 hozzászólás
>!
olvasóbarát P
Javier Marías: A szívem fehér

„…nem könnyű tudni valamit, amit meg akartunk tudni, vagy továbbra sem tudni valamiről, amit egyszer már megtudtunk.”

Beleszerelmesedtem ebbe a könyvbe kíváncsi lettem a szerző többi művére is. Ez a kötet is érdekes, de kicsit másként és nem annyira tudott bevonzani az elején, egy picit sok volt Juan tépelődése, hozzáfűzött magyarázatai. Szeretem a könyveit, néha mégis türelmetlen leszek a számtalan kis mellékszál boncolgatásától. A kötet közepétől az események jelentősen felgyorsulnak, több a cselekmény, kevesebb a mellékszál.
Különös titok lappang a családban. A főhős/elbeszélő és felesége egy-két elejtett mondat hatására nyomozásba kezd, majd szembesülhetünk a tényekkel. Megismerjük Juan munkáját, tolmács, fordítóként sokat utazik, különböző nyelveken kommunikál, és gyakran magában elmélkedik az élet kérdéseiről.
„Meghallani valamit a legveszélyesebb, az már egyenlő a tudással, a beavatottsággal, a tájékozottsággal.”
A szerző remekül adagolja az izgalmas részleteket, Spanyolország és Kuba a történet középpontjában áll és a társadalmi különbségek sok magánéleti problémára magyarázatul szolgálnak. Különös módszer, ahogyan az ismétlésekkel, zárójeles betoldásokkal nyomatékosít.

>!
Annamarie P
Javier Marías: A szívem fehér

Nem könnyű feladatra vállalkozik az, aki szeretne erről a könyvről némi összefoglalót írni. Ugyanis ritka összetett munkáról van itt szó. Súlyos gondolatok, gyönyörű mondatok, kifinomult érzékenység és nem utolsó sorban van itt azért némi cselekmény is, amit a szerző a folytonos bizsergést fenntartva tár az olvasó elé…
Ami engem elvarázsolt elsősorban, ez az elemző, érzékeny világhoz való fordulás. Az apró jelek felfedezése, az alig hallható, de egész életet is befolyásolható elsuttogott szavak meghallása. Nem történnek irdatlan események, bár amik történnek, azok is nagyon hipnotikusan -igen, ez a legjobb szó – vannak elmesélve, szóval nem történnek nagy dolgok, inkább egy belső filozofálgatás zajlik, ami már-már mágikusan elragadja az olvasót. Teljesen megértem azokat, akinek ez a könyv nem tetszett. Erre muszáj időt szánni, helyet adni magunkban és lelassulni.
http://annamarie-irkal.blogspot.hu/2017/06/marias-javie…

1 hozzászólás
>!
Kkatja P
Javier Marías: A szívem fehér

Rendkívül jól hipnotizál Marías, amint fűzi a szavakat, egyre beljebb von a szereplői bűvkörében, mindezt csupa finom aprósággal, utalással vagy épp részletes kidolgozással elérve, pl. Miriam a mulatt, karibi akcentusos nő, (kinek oly kihívó a lábszára) a szeretőjére várva összetéveszti főhősünket a a vágyott férfival –, csodálatosan meg van komponálva. Vagy tolmácsunknak a feleségével való első találkozása, ahol az unalmas államfői megbeszélést sokkal izgalmasabb, cinkos huncutságával egy érdekes eszmefuttatásba fordítja a tolmácsolásával. Vagy épp barátnője Berta segítése pasizásügyekben. Vagy másik kedvenc részem az állandóan látott festményeket meggyűlölő múzeumi teremőrökről. És sok-sok ilyen csodás apróság, melyek nem kötődnek szervesen a történethez, kicsit csapong és sokat ismétel (erre érdemes gondolatokat), mégis annyira bensőségessé és széppé teszi az elbeszélést, hogy egy jól megkomponált és beszélgetős (Antonioni) művészfilmben éreztem magam, csakúgy, mint az előző könyvénél, és mindezt a finom tölteléket elölről-hátulról körbeöleli egy családi tragédia, hogy vajon miért is lett öngyilkos a nagynénje, akkor régen… ez is kiderül.

Jellegzetes, mindent aprólékosan körülíró stílusa belopta magát a szívembe, mert ami működik nekem pl. Krasznahorkai műveiben is – ezek a végletekig pontosan megfogalmazott és akkurátus gondolatmenetek – nagyon vonzóak itt is. Valakit meg pont ez borít ki, szerencse, hogy nem vagyunk egyformák, e tekintetben sem.

>!
Libri, Budapest, 2012
368 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633101414 · Fordította: Mester Yvonne
>!
Morpheus
Javier Marías: A szívem fehér

Bla-bla-bla-bla… Blabla… Rémségesen untam a könyvet, időnként bekezdéseket ugrottam át, először bizonytalanul, aztán már rutinosabban. Van egy téma, ami még érdekes is lenne, de közbe van fűzve fél oldalnyi szöveg, ami vagy lényegtelen és érdektelen, vagy kitérő. A harmadánál abbahagyom, ha lett volna nálam másik olvasni való. Persze ebben a könyvben is van halál, az eleje összekötődik a végével, egy kisregénynél nincs ebben több, hacsak az író nem tömi ki. Szóf0sás a köbön, a kezembe nem veszem az írónak több könyvét, háromból kettő vacak, egy jó volt, rosszabb, mint az orosz rulett.

3 hozzászólás
>!
Youditta
Javier Marías: A szívem fehér

Csodásan szép mondatok, gondolatok, amit tálcán kínál nekünk Marías, hogy ebből mennyit fogadunk be, az rajtunk is múlik. Kell hozzá hangulat, nyugalom, csend. Ha ezek megvannak és mi is akarjuk ezt a gondolattengert, akkor nagy esélyünk van egy jó élményre. Nem egy akciódús történet ez, hanem elmélkedése egy tolmácsnak, aki mindig mindent fordít ide-oda egyik nyelvről a másikra, emberi gesztusokat, érzelmeket is próbál, de azért az nem úgy működik ám. Illetve próbál eligazodni a múltján, amit egy eltitkolt tragédia beárnyékol.

Engem igazán magával ragadott ez az egész feeling, tetszik Marías stílusa, amit és ahogy a tolmács főszereplőnk fejébe ültetett és átadott az olvasónak.
spoiler spoiler

8 hozzászólás
>!
IrodalMacska P
Javier Marías: A szívem fehér

A szívünk fehér, amíg meg nem hallunk, meg nem tudunk, meg nem teszünk bizonyos dolgokat. Akkor a tudás egy sötét szövetet von a szívünkre, ami már soha többé nem lesz a régi.

Javier Marías Beleszerelmesedések című könyve már jó ideje a várólistámon szendereg és a Nincs időm olvasni! kihívásnak köszönhetően folytathatja szelíd álmát, mert a kihívás február havi közös könyve, A szívem fehér „beelőzte”.

Ez volt az első olvasásom a spanyol írótól, aki egy olyan világba, a gondolatok bonyolult szövésű pókhálójába kalauzolt, ami számomra egy teljesen új élmény volt. Olykor untatott a csapongása, de hát mi nem így mesélünk? Amikor este a családdal leülsz az étkezőben vagy a pároddal egymás mellett pihentek, nem így meséled el mi történt veled aznap, az adott héten vagy évekkel ezelőtt? Egyik gondolat és történet hozza a másikat, csak mesélsz, magyarázol és a lényeg néha elvész. De a végén mindig kiderül mi volt a végpont, mi volt a tanulság. Itt is.

A szívem fehér az elmélkedések, a kapcsolatok könyve: házasság utáni kötődés, férfi-nő barátság, meny-após viszony, hirtelen fellobbanó szerelem, amiért bármire képesek vagyunk, ahogy a törődésért, a figyelemért, egy friss, alakuló kapcsolatért is.
Javier Marías azt mondja, hogy a párna közös. Pilinszky pedig azt vallja, hogy csak az ágy. Talán itt lehet a kutya elásva: az elbeszélő, Juan apja óva inti fiát attól, hogy mindent megosszon a feleségével, a házasságuk után leszögezi, hogy kellenek a titkok. A titkok a párna. Ami a sajátunk.

Aki a cselekménydús, sodró, pörgő stílusú könyveket szereti, az ne olvasson Maríastól, de aki hajlandó arra, hogy napokig, esetleg hetekig olvasson egy könyvet és teljes mélységében elmerüljön benne, az vágjon bele és gondolkodjon, érezzen együtt a szerzővel!

>!
Libri, Budapest, 2012
368 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633101414 · Fordította: Mester Yvonne
5 hozzászólás
>!
Nikolett_Kapocsi P
Javier Marías: A szívem fehér

Bár ez a regény Marias első és talán legismertebb műve én csak két másik regényének – Berta Isla és Beleszerelmesedések – olvasását követően kerítettem sort rá. Az általam korábban olvasottakkal ellentétben itt egy férfi az elbeszélő, aki saját nászútja során szerzett élmények alapján kezd el érdeklődni az apja házasságai és a családja múltja, titkai iránt. Marias remek érzékkel választott egy tolmácsot a műve főszereplőjének, aki mesterien ért a szavakhoz, a bennük rejlő lehetőségekhez és a mögöttük megbúvó árnyalatnyi különbségek jelentőségéhez. A könyv nem dúskál a jelenbeli eseményekben, tulajdonképpen szinte minden Juan fejében, a gondolataiban zajlik le. A lassan csordogáló, többszörösen összetett mondatokból álló történet, látszólag nem vezet sehová, sokszor elkalandozik, vagy csak körbe- körbe jár, akár csak Juan gondolatai. A történet itt is csak egy jó ürügyként szolgál Mariasnak ahhoz, hogy fontos morális, filozófiai kérdéseken gondolkodjon. Szükségszerű-e, vagy egyáltalán megengedhető-e, hogy a házastársaknak egymás előtt titkai legyenek? Melyik esetében járunk jobban, ha tudjuk, amit nem kellett volna megtudnunk, vagy ha nem tudjuk, amit tudnunk kellett volna? Vajon ezek hogyan befolyásolták volna a döntéseinket? A szeretet és a szerelem, a megszokás, az elfogadás kérdésköre is hangsúlyos szerepet kap a műben a friss házas Juan interpretálásában. A nagy morális kérdések boncolgatása mellett most is megjelenik a Mariasra oly jellemző nyomozási szál, melynek végén egy sajátos csavarral Juan titokban szerez tudomást az apja és a családja kis titkáról. Összességében a későbbi regényeit jobbnak, kiforottabbnak éreztem, azonban A szívem fehér már magában hordozza mindazokat az egyéni stílusjegyeket, amelyek miatt magával ragadnak Marias művei.

>!
entropic P
Javier Marías: A szívem fehér

Elbűvölő és hipnotikus erejű könyv.
Bár van valami története, az szinte teljesen lényegtelen, mert minden beleveszik a rengeteg ismétlődésbe és a narrátor folyamatos kísérleteibe, hogy megragadja és megmagyarázza a valóságot. Az ilyesmi nagyon közel áll hozzám.

Újra 2018 (főleg önplagizálás 2011-ből)

Először azért lettem kíváncsi erre a regényre, mert egyszer rég olvastam egy blogposztot, amelynek szerzője kiemelte, hogy a Szívem fehér tele van nyolcsoros mondatokkal és idegesítő zárójeles közbevetésekkel. Ki tudja, miért, úgy éreztem, hogy engem valószínűleg nem idegesítenének ezek a megoldások, hanem nagyon élvezném őket, úgyhogy gyorsan el is olvastam a könyvet.

Aztán most újra.
És valamivel kevésbé hatott most ez rám, mint régen, mert azóta olvastam Marías több más könyvét is, és már megsejtettem, hogy Marías is csak egy sima ember, aki bármiről ír, valójában mindig a 2-3 kedvenc témájáról ír, nagyjából ugyanolyan stílusban. (De nem baj, mert nekem nagyon tetszik ez a stílus.)

Szóval a regény egy harminc év körüli, nemrégiben nősült férfi elmélkedéseinek, múltidézgetéseinek és a világ megmagyarázására tett kísérleteinek sorozata. Az alig-alig létező történet központi eleme az, hogy a narrátor a saját esküvője után érdeklődni kezd az apja három házasságának története iránt, s bár maga sem biztos benne, hogy tényleg tudni szeretné, miféle titok rejlik az apja múltjában, végül nem tudja befogni a fülét és nem tud elmenekülni a (veszélyes) tudás elől.

Viszont ebben a regényben a legkevésbé sem az számít, hogy mi történt valójában negyven évvel korábban: a rejtély csupán referenciapontként szolgál, amely lehetővé teszi a narrátor számára, hogy a titokleleplezés ürügyén szabadon filozofálhasson a legváltozatosabb témákról, többek között a házasságkötés után a házasfelek kapcsolatában bekövetkező változásokról; a megértés kényszeréről és a meg nem értés és a nemtudás lehetetlenségéről; a (meg)hallás, a tudás, a bűnösség és az ártatlanság viszonyáról; az életben előforduló ismétlődésekről és véletlen egybeesésekről; a nyelv szerepéről, amelyet a másik ember megértésében és becsapásában játszik; vagy éppen arról, hogy hogyan válik valami titokká.

Bár ezek a témák szerintem önmagukban is érdekfeszítőek, a regénybeli tálalásuk még inkább azzá teszi őket. Lenyűgözőek és szórakoztatóak a narrátor csapongásai (Juannak mindig mindenről eszébe jut valami, és megesik, hogy az egyik szereplő kérdez valamit, s a másik fél válaszát csak egy kétoldalas közbevetés vagy leírás után olvashatjuk), és csodálom a narrátor igyekezetét, hogy mindent tökéletesen megértsen és megmagyarázzon (ezért ír olyan bonyolult mondatokat és használ annyi zárójelet: mindig minden magyarázaton lehet még pontosítani és finomítani, és a narrátor épp erre törekszik).

Nincs olyan téma, amiről a narrátor ne tudna érdekesen beszélni, de azért megemlítem, hogy én a nyelv, a megértés és a becsapás kapcsolatáról szóló gondolatmeneteit élveztem a legjobban. A narrátor számára is ez az egyik leghangsúlyosabb téma, ami nem meglepő, mivel Juan tolmácsként dolgozik, vagyis hivatásszerűen figyel a nyelvre, a hangokra, a szóhasználatra és a jelentésárnyalatokra, bárkivel is beszél vagy bárkit is hallgat. A szakmája egyrészt megnehezíti az életét, hiszen a munkája során annyira megszokta, hogy mindenre figyel és mindent interpretál, hogy a szabadidejében sem tudja elengedni magát: ha a környezetében olyan nyelven beszélnek, amelyet ő is ért, önkéntelenül figyelni kezd a szavakra, és magában értelmezi (lefordítja) őket. A narrátor tehát néha szenved attól, hogy mindent érteni akar, másrészt viszont tisztában van azzal a hatalommal, amellyel a megértés és a fordítás képessége ruházza fel őt – és él is vele.

Erre a kedvenc példám a narrátor és a felesége, Luisa megismerkedésének története. Luisa is tolmácsként dolgozik, és egy alkalommal megfigyelőként vesz részt egy spanyol és egy angol politikus kötetlen találkozóján, amelyen a narrátor tolmácsol. Juan hirtelen ötlettől vezérelve (és az állását kockáztatva) elhatározza, hogy feldobja valamivel a találkozót, ezért elkövet néhány szándékos félrefordítást, hogy új irányba terelje és izgalmasabbá tegye a politikusok eszmecseréjét. S bár Luisa feladata éppen az lenne, hogy Juan munkáját figyelje és hiba esetén közbelépjen, a nő szemet huny a férfi csalása felett. Így ők ketten cinkosokká válnak, és arra használják a birtokukban lévő nyelvi képességeket, hogy másokat befolyásoljanak s egyben megváltoztassák a valóságot.

S ez csak egyetlen példa volt – a regény pedig bővelkedik az ehhez hasonló csodás jelenetekben. De ahogy már utaltam rá, a könyv akkor is elbűvölő, amikor éppen nem történik semmi, s ez jórészt a regény szerkezetének és nyelvezetének köszönhető: a történet során sokszor egész mondatok és bekezdések tűnnek fel újra és újra, s a sok ismétlődés (nemcsak a puszta szavaké, hanem a szimbólumoké, a metaforáké és az emberi kapcsolatoké) végül egészen hipnotikus és megbabonázó hatást kelt.

Persze nem muszáj a narrátor filozófiájának minden egyes elemével egyetérteni, de hogy a gondolatmeneteinek szépsége és ereje alól nehéz kivonni magunkat, az biztos.

7 hozzászólás
>!
Iustitia 
Javier Marías: A szívem fehér

Nem írni kell róla, hanem olvasni kell. Nem a történések, hanem a töprengések regénye.


Népszerű idézetek

>!
Annamarie P

a hangok tompítják az eseményeket, a magyarázat megkoptatja a tényeket, s az elbeszélés is.

203. oldal

1 hozzászólás
>!
Kkatja P

– Az emberek többsége azért szeret, mert kényszerítik rá. Ugyanígy van ez a személyes kapcsolatokkal is, nem igaz? Hány pár nem is igazi pár, mert a két ember közül az egyik, és csak az egyik, elhatározza, hogy igazi pár lesznek, és arra kényszeríti a másikat, hogy szeresse őt.
– Kényszeríti rá vagy meggyőzi róla? (…)
– A kettő egy és ugyanaz, nem gondolja? Pusztán időbeli különbség van: mi volt előbb, mi történt először, mert az egyik dolog óhatatlanul átfordul a másikba, és a másik az egyikbe.

85. oldal

>!
Annamarie P

A fülhöz érintett nyelv olyan csók, mely a legmeggyőzőbben hat arra, aki vágyik a csókra; olykor sem a szem, sem az ujj, sem az ajak nem győzi le az ellenállást, csak a nyelv, amely mélyre hatol és lefegyverez, mely suttog és csókol, szinte kényszerít.Meghallani valamit a legveszélyesebb, az már egyenlő a tudással, a beavatottsággal, a tájékozottsággal.
A fülön nincs bőrlebeny, melyet ösztönösen leereszthetnénk valami hallatán, nem kímélhetjük meg, ha balsejtelmünk azt súgja, hallani fogunk valamit, akkor már késő.

80. oldal

2 hozzászólás
>!
Iustitia 

Meghallani valamit a legveszélyesebb, az már egyenlő a tudással, a beavatottsággal, a tájékozottsággal.

80. oldal

>!
Annamarie P

…a szerelmesek mindig úgy érzik, hogy túl későn találkoztak, s a szenvedélyük nem a megfelelő időpontban lángolt fel vagy nem lángolhat elég hosszú ideig.

149. oldal

>!
Annamarie P

A házassággal minden megváltozik, a legapróbb részletekig, még manapság is, amikor azt hiszitek, hogy nem.

94. oldal

>!
Morn

Tudja, én nem hiszek azokban a tévémesékben, amikor két ember találkozik, és egy pillanat alatt megszeretik egymást, mindketten szabadok és lelkesek, és egyiküknek sincsenek előzetes kételyei és aggályai. Nem hiszem, hogy valaha is előfordult ilyesmi, még a legfiatalabbak között sem. Minden emberi viszony temérdek problémával, erőfeszítéssel, valamint sértéssel és megaláztatással jár. Mindenki kényszerít mindenkit, nem feltétlenül arra, hogy olyasmit tegyen, amit nem akar, hanem inkább olyasmire, amiről nem tudja, hogy akarja-e, mert szinte senki nem tudja, hogy mit nem akar, azt pedig még kevésbé, hogy mit akar; ilyenkor aztán tényleg nem lehetünk elég okosak. Ha senki sem kényszerülne semmire, megállna a világ, s minden valami meghatározhatatlan, átfogó és örök bizonytalanságban lebegne. Az emberek csak aludni szeretnek; az előzetes aggályok mindenkit megbénítanának, szörnyű belegondolni, mi következik a még el nem követett tettek után.

76. oldal

>!
Annamarie P

„Az ágyban semmi sem marad titokban”; valóban nincsenek titkok azok között, akik megosztják az ágyat; az ágy olyan, mint egy gyóntatószék.

149. oldal

>!
paoloni

Olykor épp azok halmoznak el bennünket ötletekkel, akik óvnak tőlük; s így elérik, hogy eszünkbe jusson az, amire egyébként álmunkban sem gondoltunk volna.

121. oldal

3 hozzászólás
>!
alkalmasint

Csak egy másik ember melle óvhatja a hátunkat, igazán csak akkor érezzük magunkat biztonságban, ha van valaki mögöttünk, ha az a valaki megtámaszt bennünket, ha van támaszunk, ahogy mondjuk; az angol ezt úgy fejezi ki: „to back”. Talán nem is látjuk azt, aki mellével takarja be a hátunkat, már-már hozzánk simul, s végül mindig meg is érint; olykor a vállunkra teszi a kezét, így nyugtat és támogat. Így alszik a legtöbb házaspár és szerelmespár, legalábbis azt hiszik; mindketten ugyanabba az irányba fordulnak, amikor elbúcsúznak egymástól, így az egyik egész éjjel háttal van a másiknak, aki tudja, hogy ott a háta mögött a támasz, a másik, s ha az éjszaka közepén felveri egy lázálom, vagy álmatlanság gyötri, ha lázas, vagy magányosnak és elhagyatottnak érzi magát a sötétben, egyszerűen csak meg kell fordulnia, és máris szembekerül őrangyala arcával, amelyet mindenhol meg lehet csókolni, ahol egy arc csak csókolható (az orrán, a szemén és a száján; az állán, a homlokán és a két orcáján, vagyis az egész felületén), és aki talán félálomban ráteszi kezét a vállára, hogy megnyugtassa, felkarolja vagy olykor belékapaszkodjon.

92. oldal

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Carlos Ruiz Zafón: Angyali játszma
Juan Goytisolo: Személyleírás
Ernest Hemingway: Különös társaság
Ernest Hemingway: Akiért a harang szól
Ernest Hemingway: Fiesta
Mario Vargas Llosa: A Kecske ünnepe
Enrique Vila-Matas: Bartleby és társai
Manuel Vázquez Montalbán: Déltengerek
Arturo Pérez-Reverte: A Dumas-klub
Mario Puzo: A Keresztapa