A ​határ törvényei 34 csillagozás

Javier Cercas: A határ törvényei

„A ​szerelem bátorrá tesz”

Három főhős: Kékszem, a legendás bandavezér, akiből, miközben szinte egész életét börtönben tölti, mítosz lesz, példakép, „új Robin Hood”; Tere, a kedvese (vagy mégsem?), aki tűzön-vízen át hűséges hozzá; és Pápaszem, aki csak azért csapódik a bandához, mert szerelmes Terébe, a legszebb lányba, akit valaha látott…

1978-ban kezdődik a történet, amikor Kékszem vezetésével a kamaszokból álló banda egyre veszélyesebb bűncselekményeket követ el, s amikor megjelenik köztük Pápaszem, és olyan akar lenni, mint ők…

Egy bankrablás után kint várja őket a rendőrség: valaki nyilván beköpte a bandát!

De ki lehetett a besúgó?

És Pápaszem visszamehet-e a maga középosztálybeli, nyugodt életébe, ahol majd egyetemre jár, és talán ügyvéd lesz belőle; el tudja-e felejteni a szegény kültelki kamaszokkal átélt lélegzetelállító kalandokat; és el tudja-e felejteni Terét?

Javier Cercas ennek az igaz vagy jórészt igaz történetnek,… (tovább)

Eredeti mű: Javier Cercas: Las leyes de la frontera

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Európa, Budapest, 2015
424 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634050797 · Fordította: Pál Ferenc

Enciklopédia 3


Kedvencelte 9

Most olvassa 1

Várólistára tette 56

Kívánságlistára tette 47


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Javier Cercas: A határ törvényei

Jelentem, megfejtettem a borítót. Informatikusok a Himnuszt hallgatják a folyóparton, az ülő lány pedig épp azon gondolkozik, milyen képet kell vágni ilyenkor. Magvas, bár a könyvhöz semmi köze, ami azt illeti. Az a baj, hogy Gerhes Gábor olyan külcsínt tervezett a három szimpatikus nyüzüge meg az aranyszín szűrő felhasználásával, ami Cercas munkáját valamiféle kváziromantikus kamaszregényként pozicionálja* – de ebből legfeljebb a kamasz állja meg a helyét, az is csak olyan értelemben, hogy az író tudatosan használja fel az elsikkadt ifjúkorból fakadó nosztalgiát, hogy drámai erőt kölcsönözzön a szövegnek. A határ törvényei sokkal inkább álszociográfia és bűnregény, egy mítosszá válás leírása, és egyben egy mítosz mítosztalanítása, ahol az első etap régmúltban játszódó eseményei (Kékszemnek és bandájának bűnözői pályafutása) csak előkészítik a második részt, ahol minden és mindenki (egyén és közeg egyaránt) új megvilágításba kerül.

E két világosan elkülönülő egység egymásra rétegződését @giggs85 értékelése szépen bemutatta, én nem is fecsérelnék rá több szót. Az biztos, ahogy a Szalamiszi katonák-ban és itt is felbukkannak azok az írói víziók, amik, úgy fest, Cercast leginkább foglalkoztatják. Először is nagyon érdekli az a pillanat, amikor egy egyén egy szituációban neveltetése, „meghatározottsága” ellenére dönt – talán nem túlzás azt állítani, hogy ezeknek a döntésnek a hogyanjai és mikéntjei mozgatják a gépezetet. Másfelől Cercast nagyon izgatja a folyamat, aminek során az író agyában lévő amorf izéből tárgyiasult szöveg lesz, és szívesen eljátszik azzal, hogy e folyamat stációit beledolgozza a kész szövegbe. A Szalamiszi katonák is nem annyira regény volt, mint inkább a regényírás nehézségeinek regénye, ebben a szövegben pedig ez az „interjúztató”, áldokumentarista forma az, ami mintha „félkész” szöveget eredményezne, ám ezzel párhuzamosan hitelességet is kölcsönöz a mondandónak. Bár ez a trükk szerintem az író előző művében sokkal intuitívabban volt megoldva (ezért a Szalamiszi katonák nekem jobban is tetszik: valahogy bravúrosabb – bravúrkodóbb? – volt), de az sem vitás, hogy A határ törvényei is remekmű. Profi korszak- és emberábrázolás jellemzi, és képes arra, hogy erős érzelmeket birizgáljon ki az olvasóból – ráadásul olyan okosan van felépítve, hogy a végére púposodik ki az igazi katarzis. Szóval ravasz író ez a Cercas, sokat lehet tanulni tőle.

* Eltekintve persze a kötött pulcsiktól. Az tagadhatatlanul bölcsész-feelinget kölcsönöz a szereplőknek. Nagy kár, hogy bölcsésznek se bölcsészek.

4 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P
Javier Cercas: A határ törvényei

Ó, hát ez nagyszerű könyv, tele olyan mély érzésekkel, mint kiszolgáltatottság és félelem, szerelem és bátorság, vakmerőség és hübrisz, amelyek képesek arra, hogy eluralkodjanak az emberen, akár egy életen keresztül, vagy ha el is múlnak, kitörülhetetlen emlékként beleégnek az ember agyába, és így valamilyen módon mégis magyarázatul szolgálnak látszólag érthetetlen cselekedeteinkre.

Ez persze nem ilyen egyszerű, hisz ahogy Cercas írja, mondatja ki egy szereplőjével:
Íróként valószínűleg tudja, hogy megnyugtató lehet számunkra, ha valami magyarázatot találunk a cselekedeteinkre, mégis az az igazság, hogy tetteink nagyobb részére nem csak egyetlen magyarázat létezik, ha létezik valamiféle magyarázat egyáltalán.
Szóval, vannak itt titkok, és a könyvben ábrázolt történet nem egy romantikus lányregény.
Franco ugyan már három éve meghalt, de az országban továbbra is érvényesek voltak a Franco-korszak törvényei, és ugyanúgy bűzlött minden, mint Franco alatt, tömény szarszag járt át mindent. – ez az illat végig ott gomolyog a háttérben, és nem csupán a szereplők egy részének szociális helyzetére utalva, hanem inkább jellembeli és erkölcsi tulajdonságaira.

A könyvet olvasva eszembe jutott egy Danilo Kis-Esterházy Péter idézet*:
A történelmet a győztesek írják. A legendákat a nép szövi. Az írástudók fantaziálnak. Bizonyos csak a halál. – Ez ma már nem így van. A legendákat nem a nép szövi, hanem a média, az újságírók találják ki, és mögéjük látni, az igazságmagvat megtalálni szinte lehetetlen. Ez a regény kísérlet arra, hogy egy ilyen legenda mögötti igazságot feltárja, bemutassa egy modern Robin Hood történetét. Hogy mennyire jár sikerrel, azt az olvasónak magának kell eldöntenie. Ehhez is van egy egy jó idézet a könyvből:
…volt egyszer egy professzor a tévében, aki azt mondta, hogy a könyv olyan, mint a tükör, és nem az ember olvassa a könyveket, hanem a könyvek olvassák az embert…** – írsz egy értékelést erről a könyvről, meglátom, hogy mit emelsz ki belőle, és megmondom ki vagy. spoiler
Rólam például sokat elmondhat, hogy végig az a párhuzam járt az eszembe, hogy volt az 1968-as diáklázadás-életmód forradalom***, ami után jött a konszolidáció, az egykori lázadók többsége beilleszkedett, de néhány radikális terroristává vált, és életfogytiglan börtönben végezte. Hová lettek az egykori illúziók?

A regény központi fogalma a határátlépés, többféle, szimbolikus értelemben is, erről érdemes elolvasni Gyürki Katalin komoly recenzióját is az Irodalmi Szemléből**** .
Itt a molyon, szerintem, a legjobb értékelés***** @giggs85 -é, én is e miatt vettem várólistára, noha olvastam Cercas előző könyvét, a Szalamiszi katonákat is, és az is tetszett.******

Nálam kedvenc könyv, ajánlom!

* https://moly.hu/karcok/167767
** https://moly.hu/hozzaszolasok/9178773
*** A borítón szereplő három fiatalról én rögtön az egykori kultikus filmre, az Eper és vérre asszociáltam.
**** Gyürky Katalin: Fiktív határsértések (Javier Cercas A határ törvényei című kötetéről) http://irodalmiszemle.sk/2015/11/gyurky-katalin-fiktiv-…
***** https://moly.hu/ertekelesek/1726840
****** https://moly.hu/ertekelesek/1478927

1 hozzászólás
>!
giggs85 P
Javier Cercas: A határ törvényei

Mikor néhány éve elolvastam Javier Cercas első igazán nagy siker aratott könyvét, a Szalamiszi katonákat (amely egyébként meghozta a szerző számára a világhírt is), két dolgot éreztem: az egyik, hogy a spanyol igazán jó író, fontos témához mert hozzányúlni, biztos kézzel, jól építette fel a regényét; de mégsem lett a kedvencem, mert egyrészt a felépítésből és a témából, másrészt a dokumentumregény műfajból eredendően néhol unalmasnak találtam azt a művét. Viszont megfogadtam, hogy ha új könyvvel jelentkezik, akkor azt mindenképpen el fogom olvasni, hogy kiderüljön: Cercas személy szerint nekem való-e vagy sem. Ez a kérdés el is dőlt, miután befejeztem A határ törvényeit.

Első ránézésre úgy tűnt, hogy ez is egy dokumentumregény lesz, egyfajta kérdezz-felelek a mindvégig névtelenül maradó szerző és interjúalanyai között. A könyv első felében, az Odaátban, megismerjük egy fiatalkorúakból álló bűnbanda történetét 1978-ból, abból az időből, amikor a diktátor, Franco már halott, de az általa létrehozott rendszer még igenis él, és csak vonakodva adja át a helyét a demokráciának. Az erre az évre visszaemlékező Ignacio Cañas, alias Pápaszem monológjából (az író ritkán és keveset kérdez közbe, diszkréten a háttérbe vonul) idéződnek fel az események, amelyek a Kékszem becenévre hallgató karizmatikus bandavezér és nincstelen társai által elkövetett, előbb kisebb, majd egyre nagyobb volumenű bűncselekményeket, valamint a ’78-as év nyarának eseményeit mutatják be a katalóniai városkában, Girónában.

Sem a könyv címe, sem a fő interjúalany, Cañas személye sem véletlenül az, ami. Ugyanis a könyv első fele különféle határok, határhelyzetek, határátlépések sorozata. A határ egyrészt fizikai jelenség: a viszonylag jómódú, középosztálybeli családba született Cañas csendes, nyugodt otthonát csak néhány száz méter, és egy kisebb folyó választja el a „gyüttmaradtak” (Spanyolország különböző helyeiről érkező bevándorlók) telepeitől és a bűn otthonának számító kínai negyedtől. Ezt a sokak által rettegett határt kénytelen átlépni, mikor addigi élete és értékrendje visszavonhatatlanul elkezd megváltozni: 16 éves korára érve (már nem igazán gyerek, de nem is felnőtt még), korábbi barátai, ismerősei egyszerre ellenségesen kezdenek viszonyulni hozzá, pokollá teszik az életét, a családjára pedig nem számíthat – így, hogy meneküljön a folyamatos zaklatások elől, át kell kelnie az eleddig biztonságot jelentő környezetéből egy veszélyes és ismeretlen újba, ahol már nem a középosztálybeli értékek és törvények a meghatározóak, hanem a gyüttmaradtaké. Itt ismerkedik meg hamarosan a helyi vagánnyal, Kékszemmel, és az ő barátnőjével (?) – ez a kérdés nagyon sokáig nyitva marad –, Terével, akibe szinte azonnal beleszeret, és akit vakon követne bárhová. Léha életet élve, a könnyen jött pénzt folyton elszórva néhány hónap alatt eljutnak a táska- és autólopásoktól, betörésektől egészen a fegyveres bankrablásig, ami szükségszerűen maga után vonja a lebukást és a börtönt is. Cañas megússza, és visszatérhet a folyó túlpartjára, egy könnyebb, talán boldogabb, középosztálybeli élethez.

Ebben a történetben javarészt nem is a cselekmény az érdekes, és Cercas volt olyan ravasz, hogy folyton előreutalgasson, így tartva fenn a feszültséget és az érdeklődést, így amit már fent leírtam, arról igen korán értesülünk. A kérdés inkább a hogyan és a miért. A mélyen tisztelt olvasónak egy szava sem lehetne, ha itt be is fejeződne a történet, hisz kaptunk egy nevelődési és fejlődésregényt, némi romantikával és krimivel bonyolítva, beleláthattunk a Franco korszakból hátramaradt gyerekbandák életébe, a történet hitelesnek tűnik, az elbeszélő arról mesél, amit ő is átélt, a könyv írója pont jókor kérdez közbe, pontosítást kér, ha szükségesnek ítéli; ami pedig nem világos, vagy amit nem tudhat Pápaszem, arra pedig ott az ügyet felgöngyölítő nyomozó, hogy megválaszolja a kérdést: és Cuenca nem is cáfolja Cañas szavait. 200 oldal után kerek egésznek tűnik minden. Így igazán kíváncsi voltam arra, hogy mivel folytatódik a történet, miről lesz még szó a második részben, Ideát.

A történet fonalát 1999-ben vesszük fel újra: míg Kékszem életfogytiglani börtönbüntetését tölti, Cañas maga mögött hagyva sötét múltját sikeres védőügyvédként dolgozik, ám egy napon megjelenik Tere, aki a segítségét kéri abban, hogy eszközöljenek ki kegyelmet a férfi számára. Az ügyvéd, mivel még mindig nem zárta le a múltját, igent mond. A cselekmény szintjén zömében erről szól a regény további része, azonban itt már egyáltalán nincs meg a ’78-as szálnál még jelenlévő ártatlan légkör, világosan látszik, hogy mindenki szerepet játszik, át akarja verni a másikat; úgy tűnik, hogy mindenkit a saját érdekei mozgatnak – és így, ebben a fénytörésben sokszor kénytelenek vagyunk újraértelmezni a történet első felét.

Cercas itt is arra kérdez rá, mint a már említett másik, magyarul is elérhető könyvében, hogy mennyiben és milyen módon ismerhető meg az igazság, az egyes embereket mozgató indítékok, okok és okozatok, mikor, mennyire és miért kezd el egy történet fikcióvá válni. Ekkorra ugyanis Kékszem alakja igazi mitikus figurává nő, médiasztárt faragnak belőle (szexszimbólum lesz, a jóképű, modern Robin Hood, aki a rablott holmit a szegényeknek adta), a politika is felhasználja (a függetlenedni vágyó Katalónia mint a spanyol igazságszolgáltatás ártatlan áldozatát láttatja), könyveket írnak róla, filmet forgatnak az életéből (sokszor az alkotók szája íze szerint is változtatva az eseményeket), egyes emberek az ő népszerűsége által kívánnak reflektorfénybe kerülni, és így tovább. Hogy ki az az Antonio Gamallo, már senki sem tudja. Ezért született ez a könyv, hogy tisztán lássunk.

Összességében igazán kellemes meglepetés Javier Cercas új regénye, hihetetlenül összetett alkotás, jó történettel, hiteles karakterekkel, rengeteg fontos, mai témával, gondolkodnivalóval, igazán ihletett fordításban (Pál Ferenc neve garancia az igényes munkára, gördülékenyen szólaltatja meg az élőbeszédben előadott történetet); a kérdés pedig eldőlt: Cercas az én íróm; és mint ilyet, bátran ajánlom mindenkinek. A könyv elolvasása után egy kérdés persze még mindig bennünk motoszkál: hogy mennyire sikeresen és hitelesen adta vissza a valódi Kékszemet ebben a dokumentumregényben? Keressetek rá a mű elolvasása után, mert igazán nagy meglepetés fog érni benneteket…

6 hozzászólás
>!
doricehoney
Javier Cercas: A határ törvényei

Ez egy kereken elmesélt történet arról, miként sodródhat valaki fiatalon, szerelmesen és bohón rossz társaságba, majd a szerencséjének köszönhetően miként keveredhet ki onnan végül, illetve hogy ennek az egynyári „kalandnak” milyen kihatásai lesznek az egész további életére…

Ami nagyon tetszett ebben a könyvben, hogy a narráció egy interjúra épül fel. Hogy a történetet annak szereplői egy kívülálló kérdéseire válaszolva, a múltat visszaidézve mesélik el. A történetnek egy gyönyörű keretet, ívet ad ez a fajta történetmesélés, hiszen minden a legelejétől kezdődik, majd mi is úgy, abban a sorrendben ismerjük meg a történéseket, ahogy azokat a szereplők maguk is átélték, így mi is mindent aszerint dolgozhatunk fel. Az író zseniális emberismerő, természetesen mindig egy-két lépéssel előttünk jár (amit szeret is éreztetni velünk:), és legyen szó akár a „jó”, akár a „rossz” oldalról, a karakterei briliánsan kidolgozottak, erősek, élettel teliek és hitelesek. Itt mindenkinek megvan a maga saját személyes fejlődés- (vagy éppen leépülés-)története, és bár biztosan nem fogunk tudni mindenkivel azonosulni, de legalább a végére meg fogjuk érteni mindenki motivációit. És ami még külön jó, hogy a könyv számos meglepő fordulatban bővelkedik, ez teszi azt izgalmassá, mégis képes emellett végig mély és elgondolkodtató maradni, és ez az élmény az olvasás után is bőven elkísér minket. Remek személyiségfejlődési dráma remek és mély karakterekkel. (Bár azt megjegyezném, hogy a könyv címének megjegyzése nekem kicsit problémás volt, mivel A határ törvényei helyett mindig A törvény határait akartam előbb kimondani…)

>!
szembeszomszed
Javier Cercas: A határ törvényei

Kriminális borító ide vagy oda (melyen bónuszként ez a krédó büntet: "A szerelem bátorrá tesz"), én azért örülök, hogy az Európa elhozta nekünk Javier Cercas e művét is. Nehéz volt letenni a könyvet – mind olvasás közben, mind a regény végeztével. Tulajdonképpen az első oldalaktól kezdve imádtam: a szépen, lineárisan hömpölygő cselekménybe könnyű volt belehabarodni, az életvitelük ellenére is (vagy ki tudja, talán éppen azért) szimpatikus főszereplőket könnyű volt megszeretni, a végig, mesterien fenntartott feszültség és a narrációs technika pedig gondoskodott arról, hogy mindig el akarjam olvasni a következő fejezetet is. Sokat nem tudok hozzátenni ahhoz, amit mások már elmondtak; olvassátok, szeressétek!

>!
Peónia
Javier Cercas: A határ törvényei

Ez a többrétegű regény (többek között) a történetek természetéről is szól:arról, hogy minden történetnek annyi olvasata van, ahány szereplője; arról, hogy a valamire való történetek nem hagyják magukat teljesen kiismerni, felderíteni; arról, hogy ez a történet, ez a regény, “ … ez a könyv is olyan, mint a tükör, és nem az ember olvassa a könyveket, hanem a könyvek olvassák az embert…”
Beszél ez a regény arról is, hogy a motivációink, előítéleteink, emberekről alkotott első benyomásaink úgy hajtanak végig bennünket az életen, hogy csak későn vesszük észre (ha egyáltalan ėszre vesszük) az önmagunk által tudattalanul állított, fenntartott csapdákat.
Kérdezi ez a regény azt is, fejlődik-e az ember élete során, vagy alapkésztetéseit tekintve olyan marad, amilyen gyerekkorában volt. Átléphetőek-e tartósan a gyerekkorban kiépült szociális mintázataink? Milyen határok építhetők le, és milyen határok tartják magukat masszívan minden bontási kísérlet ellenére is?
Lézezik- e az önérdekeinket is felülíró hűség? Miért van szükségünk mítoszokra? Pszichés szükségleteink ellenére, miért veszélyesek a hősteremtő akcióink?
Cercas beszél arról is, hogy nagy jóságaink vagy épp hangos felháborodásaink gyakran kompenzációs manőverek, amelyekkel nem másokat akarunk becsapni, csupán lelkiismeretünk csendes hangjait próbáljuk féken tartani.
Elejétől a végéig élveztem Cercas A határ törvényei c. regényét. Ajánlom minőségi nyári olvasmánynak is!

>!
jethro
Javier Cercas: A határ törvényei

Három fiatal útkeresése, eltévelyedése a 70-es évek Spanyolországában. A három főhős tulajdonképp bűnözővé válik, Cercas mégis képes arra,hogy úgy rajzolja meg a karaktereket, hogy egyfajta együttérzést váltson ki bennünk a főszereplők iránt.
Talán így jellemezhetnénk a legjobban: egy Bonnie és Clyde típusú történet, magas irodalmi igénnyel megírva.

>!
Enzo314
Javier Cercas: A határ törvényei

Van olyan szerelem, aminek már az elején érzi az ember, hogy ebbe nem szabadna belemenni, mert nem lesz jó vége és a kellemesnek ígérkező kaland helyett egy csontig hatoló, mélyen felforgató, testet-lelket szétziláló érzést kapunk majd, ami után hosszú ideig tart majd a lábadozás.
Ez a könyv ilyen.
Én csak egy könnyű nyári kalandot kerestem, erre tessék, szerelem lett, ráadásul a megtépázó, feloldhatatlan fajtából.
Nem tudom mit hoz még az év, de nehéz elképzelni, hogy ezt az élmény valami überelni tudná.

>!
zsofish
Javier Cercas: A határ törvényei

Ebben a percben fejeztem be. Ez egy olyan könyv, ami után csak nézel ki a fejedből és valami furcsán szorító dolgot érzel a mellkasodban. Ha leülepedett, megpróbálok egy rendes értékelést írni. Egyelőre annyi, hogy ezt a könyvet el kell olvasni.

3 hozzászólás
>!
anicca
Javier Cercas: A határ törvényei

Leírása alapján nem fogtam volna hozzá. Nem tűnt egy olyan könyvnek, amelynek bármelyik karakterével tudnék azonosulni.
Ezzel ellentétben az első oldalaktól kezdve beszippantott a történet. Mennyire meghatározta a főhős egész elétét a kamaszkora néhány nyári hónapja. És az első szerelme.
Szép volt, izgalmas volt, nagyon örültem hogy a kezembe került (@Enzo314 jóvoltából, köszönöm!) és hogy elolvashattam.


Népszerű idézetek

>!
vargarockzsolt P

(…) volt egyszer egy professzor a tévében, aki azt mondta, hogy a könyv olyan, mint a tükör, és nem az ember olvassa a könyveket, hanem a könyvek olvassák az embert…

418. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyv · olvasás · tükör
1 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P

Tetszik, mondta, miután meghallgatott, és elolvasta a jegyzeteket meg a cselekvési tervet. Ez a színtiszta igazság. Örülök neki, mondtam, annak tudatában, hogy az ott leírtaknak legalább az ötven százaléka színtiszta hazugság. De nem az a fontos, hogy igaz legyen, hanem az, hogy meggyőzze az embereket.

279. oldal

2 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P

Íróként valószínűleg tudja, hogy megnyugtató lehet számunkra, ha valami magyarázatot találunk a cselekedeteinkre, mégis az az igazság, hogy tetteink nagyobb részére nem csak egyetlen magyarázat létezik, ha létezik valamiféle magyarázat egyáltalán.

59. oldal

>!
vargarockzsolt P

…amikor tizenhat éves az ember, még minden határ átjárható…

187. oldal

>!
vargarockzsolt P

Pere Prada úr. Akkoriban ismerkedtem meg vele, és eleinte jó embernek tartottam; de sajnos nem az volt: katolikusként naponta járt misére, tele volt jószándékkal, és hitt az emberek természettől való jóságában. Egyszóval veszélyes ember volt.

260. oldal

1 hozzászólás
>!
Szelén

Franco ugyan már három éve meghalt, de az országban továbbra is érvényesek voltak a Franco-korszak törvényei, és ugyanúgy bűzlött minden, mint Franco alatt, tömény szarszag járt át mindent.

11-12. oldal

>!
Szelén

…rádöbbentem, hogy néhány esemény úgy berögzült az agyamba, mint a belembe döfött kés.

17. oldal

>!
Ágnes_Sárközi

Három férfi lépett ki a sörözőből, és elment mellettünk, beszélgettek, miközben fölfelé mentek az utcán, Tere utánuk fordult, és miközben elnéztem őt a gyengén megvilágított utca sötétségében, váratlanul eszembe jutott a játékterem mosdója és a montgói tengerpart, és egy pillanatra feltámadt bennem a vágy, hogy megcsókoljam, és szinte erővel kellett emlékeztetnem magamat arra, hogy nem vagyok belé szerelmes, és ami történt, az csak egy különös, röpke nyári szerelem volt.

195. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka / Tűzrózsa
Ildefonso Falcones: Fátima keze
Javier Marías: Holnap a csatában gondolj rám
Mario Vargas Llosa: A beszélő
Javier Marías: Rossz kezdet
Mario Vargas Llosa: A város és a kutyák
Mario Vargas Llosa: A Kecske ünnepe
Carlos Ruiz Zafón: Marina
Mario Vargas Llosa: Négy óra a Catedralban