istenbőre 4 csillagozás

Jász Attila: istenbőre

Hiába eltérőek a versformák, hiába szólnak a ciklusok látszólag angyalokat ábrázoló képzőművészeti alkotásokról, a természethez való viszonyunkról vagy épp az életünkről, a versek mindig ugyanarról beszélnek. Ugyanazt keresik. Amit ott sejtünk isten bőre alatt, ahogy valójában ott is lüktet, pulzál, csak éppen soha nem megfogható, tapintható. Hántsuk hát le e bőr rétegeit abban a reményben, hogy találunk valamit, ami kapaszkodót nyújt az életünk éléséhez a mélység felszínén.
Hét ciklus variálódik, váltja egymást lazább megfogalmazásból kötöttebbe, és vissza, az igazi nagy kérdés, jutunk-e ezáltal valahova is, előbbre, kicsit. A válaszokat leginkább költői kérdésként lehet megfogalmazni, mégis izgalmas szellemi kaland e bőr alatti kutakodás. Ha nem is mélyre, de a felszín alá bepillanthatunk időnként e versek – az emlékezet, a felejtés, halottaink elengedése, képzelt és valós szerelmeink, élményeink és tapasztalataink – segítségével.

>!
Napkút, Budapest, 2011
152 oldal · ISBN: 9789632631868

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

Katze>!
Jász Attila: istenbőre

Nem bírom az angyalokat. Nem szerettem, amikor megjelentek, amikor tartották a sírból kiszálló Jézus kezeit, és a csend nálam nem kék. Ezektől eltekintve azonban csak jót tudok, vagy inkább tudnék írni. Ezer szilánkra törni, igen. én is ezt szeretnék.


Népszerű idézetek

Katze>!

szögekkel kivert
mozdulatban nem mozdul
a mozdulatlan

szögekkel kivert
mozdulatban megmozdul
a mozdulatlan

szögekkel kivert
mozdulatban mozdul meg
a mozdulatlan

5. oldal, A LÉLEK BŐRE

2 hozzászólás
Katze>!

Lélek nélkül milyen nehéz minden.

8. oldal, EKKORA (részlet)

Katze>!

megvágtam magam
csorognak belőlem a
szavak mint a vér

egyik fa lombja
másik fa lombjához ér
irigyli az ég

sötét van bennünk
miként egy felbontatlan
konzervdobozban

30. oldal, NAPLÓ3

Katze>!

Az élet csoda,
csak meg kell szokni. Kár, hogy
addigra vége.

A boldogság, az milyen állat?
Azt ismered, hogy utállak.
Kívánlak. Ennyi. Enni
meg inni kell, az egyértelmű dolog.
Valami kis rést találni. Hátha.

Szivar illatos teste száll.
Napi fél szál esténként. Esetenként
a füst súlya jól fordít nappali
és éjszakai világaink között. Félsz,
nehogy ott rekedj az álomsikátorban.

Néha egészen hasonlítok önmagamhoz,
néha meg nagyon nem. Még értem
a saját viccem. Éberalszom. Váratlanul
meghal egy ismerős kislánya. Mennyi
időnk van megszokni a csodát?

18. oldal, MEGSZOKÁS

1 hozzászólás
Katze>!

nézem a falat
a fal is néz engem és
ebben megnyugszunk

27. oldal, LINCSIZÉS (részlet)

Katze>!

Jézus útszélen
meztelenül stoppol nem
veszi föl senki

88. oldal, SIMA VÍZTÜKÖR FELETT (részlet)

Katze>!

fák találkoznak
a föld alatt és fölött
kollektív álom

28. oldal, NAPLÓ2 (részlet)

Katze>!

hány kiló angyal
oldódik zápor közben
a pocsolyákban

lábát lógatta
mintha soha többé nem
mozdulna onnan

tócsa tükrében
valami megváltozott
az angyal bennem?

31. oldal, RAINERMARIÁRÓL KÉNE KRITIKÁT ÍRNIA

Katze>!

esik az eső
az esti lámpafényben
fénylik az aszfalt

131. oldal, A SZÉTTÖRT ZENE ÖSSZEILLESZTÉSE (részlet)


Hasonló könyvek címkék alapján

Romhányi József: Nagy szamárfül
Fodor Ákos: Addig is
Petri György: Összegyűjtött versek
Fodor Ákos: Buddha Weimarban
Röhrig Géza: Angyalvakond
Fodor Ákos: Gonghangok
Fodor Ákos: Még: mindig
Terék Anna: Háttal a napnak
Lelkünkből, szeretettel
Fodor Ákos: Dél után