Monokróm (Monokróm 1.) 53 csillagozás

Jasper Fforde: Monokróm

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A kromatokrácia világában az vagy, amit látsz. A társadalom hierarchiája ugyanis polgárainak korlátozott színlátásán alapszik.

Eddie Russett följebb akar lépni. Amikor azonban apjával Kelet-Kárminba költözik, terve, hogy átlagosnál jobb vöröslátását kihasználja egy előnyös házasságkötés érdekében, egykettőre zátonyra fut. Végzetes hattyúk, alávaló Sárgák és megszeghetetlen szabályok állják útját, rejtélyes halálesetek, valamint két zűrös kapcsolat, egy ráerőltetett bányarémmel és egy lázadó Szürke angyallal. Vajon lesz-e ereje kitörni az agyonszabályozott kasztrendszerből? Nem lesz egyszerű, hiszen a kíváncsisága lépten-nyomon bajba keveri.

A Jane Eyre-eset sikerszerzőjének új regénye sokkal több egy szokványos disztópiánál, mert egyben annak paródiájával is szolgál.

„Az SF és a fantasy mesteri elegye, ami a hangsúlyt a karakterekre helyezi a technovarázslatok helyett. Ráadásul borzasztó vicces is.”
– Los Angeles Times

„Kihagyhatatlan!”
– Miami Herald

Eredeti megjelenés éve: 2009

A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek

>!
384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155628696 · Fordította: F. Nagy Piroska

Enciklopédia 2


Kedvencelte 3

Most olvassa 3

Várólistára tette 69

Kívánságlistára tette 67

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Amadea>!
Jasper Fforde: Monokróm

Rettenetesen régóta halogattam ennek a könyvnek az elolvasását. Hiába szeretem Fforde a valóságtól minden értelemben elrugaszkodott képzeletét az általam olvasott két könyv alapján, a fanyalgó vélemények erősen elvették a kedvem a Monokrómtól. Eddig.

Igen, töredelmesen bevallom, nekem ez a könyv tetszik. Igen, totálisan őrült, logikáltlan, nem normális, parodisztikus. Ha összeszorozzuk az Alice Csodaországbant és Valente stílusát, majd az eredményt a harmadik hatványra emeljük, megközelítőleg eljutunk a Monokróm (eredeti címén Shades of Gray) világához. Ja, és képzeljünk hozzá egy kis Amatkát.

Fforde nagyon nem felhasználóbarát író; beledob minket egy őrülten ringlispílező kaleidoszkóp közepébe, ahol még az sem biztos, hogy az ég kék – és ezt halálosan komolyan kell venni, ugyanis ebben a világban (ismeretlen oknál fogva) az emberek csak egy bizonyos színt látnak és azokat sem teljes mélységükben. Ez határozza meg a társadalom, vagy inkább a kasztrendszer minden szegmensét; az embereket szín szerinti kasztokba sorolják (a rabszolgamunkát végző Szürkéktől a pöffeszkedő Bíborokig), a színeket bányásszák és mindenféle csövek segítségével juttatják el a településekre, hogy a lakóik kiszínezhessék a környezetüket. A betegségeket színekkel gyógyítják, a hasmenéstől a vérzéscsillapításig és bizonyos árnyalatok erősen narkotikus hatásúak. Az érdekházasság teljesen hétköznapi, a cél az utódok szín százalék arányának javítása. A színek egyfajta rangot is jelentenek, a Szürkéket pl. egyfajta társadalmon kívülinek, nem kromatikusnak tekintik.

De Fforde itt nem áll meg, mindenféle, csupán az olvasó heccelésére való elemet épített be a regénybe, ld. a kanalak fontossága. A másik két evőeszköz korlátlan mennyiségben áll az emberek rendelkezésére, de valami rejtélyes okból kifolyólag (mert Fforde nem normális) kanálból kevés van és komoly személyes vagyontárgynak számít.

Főhősünk Eddie Russett, akit egy csínytevés miatt száműznek a peremvidéknek számító Kelet-Kárminba a nagyváros Jade-under-Lime-ból. Édesanyját a gyógyíthatlan, nagyon ronda betegségnek számító penész vitte el, édesapja mintás, ami az orvos kromatikus megfelelője. Eddie Kelet-Kárminban is mindenféle kalamajkába belekeveredik; pengeélen táncol, hogy kivívja a helyi vagány csávók érdeklődését, de ne annyira, hogy vetélytársnak tekintsék; akarata ellenére megsérti a Sárga Prefektust, szinte bizalmas viszonyba kerül a színfelügyelővel, beleszeret a település helyi rendbontó szépségébe, akinek a legédesebb pisze orra van a világon és veszélyesebb a hattyúknál is; gömbvillámvadászatra megy, majdnem Éjveszett lesz és a piszeorró szépség otromba leckéi folytán kinyílik a szeme; észreveszi a rendszer vissszáságait, az önálló gondolkodás elfojtását, az egyenlőtlen bánásmódot, a tudás elpusztítását, a társadalom tagjainak folyamatos tudatlanságban tartását.

Persze a tudás veszélyes és Eddie élete sem lesz kifejezetten kényelmes, amikor a gondolatok elkezdenek zsongani a fejében. Habár Fforde disztópiát írt, amelynek egy tinédzser a főszereplője, a tucat YA-kkal való hasonlóság itt véget is ér, ez nem egy kamaszkori szerelem agyonkoptatott története némi jajderossztársadalombanélünk-díszlet előtt, ahhoz túl színes és szórakoztató az összkép. Eddie-nek (minden kezdeti tudatlansága ellenére) megvan a magához való esze, ami ahhoz szükséges, hogy valaki ebben a világban életben maradjon és élvezetes olvasni, ahogy intrikál(ni próbál).

Igazából ez a társadalmi berendezkedés sem különb, mint sok más a történelem folyamán; szörnyű látni, ahogy évszázadok alatt értelmetlen intézkedések válnak megcsontosodott hagyománnyá és elfogadott társadalmi normává, az ember hatalom iránti vágya viszont egy örök állandót képvisel. Hogy minden vezető réteg kitermeli a maga zsarnokait és azok nagyszámú követőjét, akik attól érzik magukat értékesnek, hogy másokat lenézhetnek és élvezettel kéjelegnek a szenvedésük fölött, mondván, megérdemlik. Hogy mindig lesznek számkivetettek, akik több emberséget tanúsítanak egymás iránt, mint a tisztességes polgárok egy része.

Nekem egy nagyon őrült, kellemes meglepetés volt ez a könyv, hálás vagyok a Várólistacsökkentésnek (és Lobónak), hogy végre ezt is sorra kerítettem. Kicsit tartottam a fordítástól és a magyar kiadó hírhedt szöveggondozásától, de hála az égnek nem volt annyira rossz a helyzet, mint amire számítottam; itt-ott megbicsaklott a fordítás, néha eltűntek a ködben a mondatzáró írásjelek, de a trehányság nem ment számottevően az olvashatóság rovására.

Amúgy egy sorozat első részéről beszélünk, aminek sajnos még nem készültek el a folytatásai, szóval, mire esetleg Fforde megírja őket és mire esetleg megjelennek magyarul (és közben még a világnak sem lesz vége), mindent tökéletesen el fogok felejteni az első részből.

3 hozzászólás
csartak P>!
Jasper Fforde: Monokróm

Ismét egy furcsa könyv. Van benne egyfajta abszurd humor, paródia. Adott egy, a civilizáció romjain újraszerveződött különös világ, ahol mintha mindenki be lenne tépve, annyi hülye törvény meg szabály van, mindenki máshogy látja a színeket, eszerint osztályozzák egymást. A párbeszédek pár biten mozognak, tombol a protekció, az elnyomás. A maguk díszletei között jól elvannak. Hiszen a hónap első keddjén a csirke hivatalosan zöldség, és a házasságot nem lehet ürügyként szolgálni közösülésre.
Időnként a hátam közepébe kívánt Christian Charrière: Iscambe erdeje című tudattágító olvasmány ugrott be róla az elején, bizonyos momentumokból, de aztán csak-csak elenyészett szerencsére.
Sajnos a sok tipródás, magyarázat, mászkálás után önmagába fullad az egész, nem vezet semmire. Viszont hagy maga után egy furcsa egyedi emlékezetes érzést, ha nem is a szerepelői, hanem az érdekes ötletei, víziói miatt.
(A borító tetszik, bár nem tudom kit ábrázolhat)

10 hozzászólás
pat P>!
Jasper Fforde: Monokróm

Nem azért adok rá 3 csillagot, mert olyan gyatra lenne a szöveg. Nem, a szöveg (rövid távokon) szellemes és kellemes, igényes és szórakoztató, sőt, kreatív is.
Nem, a fordítás sem rossz – éppen ellenkezőleg, a hangulatot, a kreatív nyelvi elemeket is visszaadja szépen (gondolom én, amennyire ezt az eredeti nélkül meg lehet ítélni). A szöveggondozás is egészen tűrhető.
Nem is azért adok rá 3 csillagot, mert az én humorérzékemmel valahogy nem igazán kompatibilis a szöveg (ami érdekes, mert az angol humorral meg szoktuk érteni egymást), ezért nem szórakoztam fergetegesen – ez részben nyilván egyéni, ettől lehetett volna 4 csillag.
Nem is azért, mert nem könnyű eldönteni, mit is olvastam én, SF-et, avagy fantasyt. Alapvetően persze nem baj, ha keveredik a kettő, sőt – igényesen és átgondoltan művelve ezt, remek dolgok születhetnek. Jelen regény szerintem inkább talán sci-fi egyébként, méghozzá egyfelől nyilván disztópia típusú, másfelől az az alzsáner, mikor a messzi jövőben nem egészen értik a letűnt, magasabb szintű civilizáció maradványait. Harmadfelől meg olyan típusú SF, aminek az írója lusta volt igényesen kidolgozni a tudományos-logikai alapjait, és ezért bizonyos elemeit nehéz komoly sci-fiként kezelni.
Az se feltétlenül a 3 csillag alapja, hogy kísértetiesen hajaz bizonyos YA disztópiákra a regény – szerencséje ugyanis, hogy tényleg túltolja a disztópiaságot a paródia irányába; a YA dolog meg azért megítélés kérdése, szerintem nem annak szánta az író egyébként.

No de akkor tulajdonképpen miért adtam 3 csillagot?
Legfőképpen azért, mert valami félelmetesen túl van írva, hát a cselekmény az egy köszvényes, háromnegyed lábú teknős iramával száguld a romantikus, házassági, vacsorázási, kanálügyi és egyéb un. bonyodalmak aknamezején, mígnem végül a befejezés előtt kb. 40 oldallal eléri azt a jelenetet spoiler .
És akkor kiderül, hogy ez a 380 oldalacska csupán egy könnyed előszó a talán valóban egészen izgalmas folytatás(ok) előtt.
És ettől azért komolyan agylobot kaptam én.

18 hozzászólás
meseanyu P>!
Jasper Fforde: Monokróm

Szuperül felépített világ, de túl részletes, és ettől sajnos egy kissé túlírt és sokszor követhetetlen, annyi az információ. Vagy csak jobban el kéne magyarázni, hogy mit, miért és hogyan. Mert bevet mindenféle fogalmakat, tárgyakat, eseményeket, és nehéz eligazodni ebben a szövevényben. Sokszor meg ismételget olyanokat, amit már felfogtam, jön egy-két abszurd és teljesen felesleges párbeszéd, és ettől meg unalmassá válik az egész. Viszont érdekel a szereplők sorsa, úgyhogy nem zárom ki, hogy elolvasom a további részeket is, főleg, hogy a Thursday Next sorozatnál is úgy voltam, hogy a második könyv sokkal jobban tetszett, mint az első. Azt viszont nagyon remélem, hogy ezt a sorozatot nem fogják félbeszakítani.

9 hozzászólás
ViraMors P>!
Jasper Fforde: Monokróm

Az uborka és a paradicsom gyümölcsök; az avokádó egy fajta dió. A vegetáriánusok étrendi előírásainak betartása érdekében a hónap első keddjén a csirke hivatalosan zöldségnek minősül.

Amennyiben csak az abszurditás faktort kéne értékelnem, akkor simán megadnám a könyvnek a 4,5, talán 5 csillagot is. Szeretem, ami kicsavart, bár, amikor inkább tűnik tarka-barka káosznak az egész, ahelyett, hogy valami értelmet sejtsek mögötte, akkor viszonylag alacsony a tűrésküszöbön.
A Monokrómnak vannak jó pillanatai, sőt, ha paródiának tekintem, miképp igyekeztem, egészen sokat fel tud mutatni ezekből a pillanatokból, a tisztelt szerző viszont két apróságot nem vett figyelembe:
1: Ha már a tartalom alkalmas arra, hogy kisüsse az olvasó agyát, nem ártana kevesebb cirkalmatosságos mondatot pakolni a könyvbe, mert miután kisütötte a fent említett szürkeállományt, még szélbe is szórja hamvadó porait…
2: A főszereplőnek alkothatna 3-nál több agysejtet. Mostanában egyre sűrűbben veszem észre, hogy mennyire karakterközpontú tudok lenni, és az a helyzet, hogy Eddie folyamatosan irritált. Voltak körülötte egész korrektül összerakott mellékkarakterek, de ez a szerencsétlen, tökkelütött E/1 főszereplő mindösszesen annyit tud felmutatni, hogy amikor beleverik az orrát a nyilvánvalóba, akkor sem veszi észre!
És ez még csak a kezdet…

@pat, igazán nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, felemelő, maradandó és felettébb színes élmény volt.

11 hozzászólás
Bori_L P>!
Jasper Fforde: Monokróm

Ez volt az idei kellemes meglepetés.
Az történt, hogy nem igazán tudtam, hogy mire számítsak, de aztán az első pár oldalon világossá vált a Homo colorensis koncepciója, és ezzel a regény engem végérvényesen levett a lábáról. Még úgy is, hogy általában ki nem állhatom az angol humort. Még úgy is, hogy egyértelműen túlírt az egész (és nyilván ebből is trilógia lesz, mert miért ne). Még úgy is, hogy az orwelli diktatúrákról már mindent elmondtak, amit csak lehetett, és ilyen szempontból nem sok újdonság akadt a történetben.

B_Petra>!
Jasper Fforde: Monokróm

Először azt hittem ez egy disztópia paródia, olyan brit mint a Csengetett Mylord, csak az vicces, ez pedig nem. Ki is írtam pár abszúrd szabályt amit a nagy Ős megszabott.
Ezek közül nem is az a legbizarabb, hogy nem gyártanak kanalat, hogy tiltott a 73 -as szám, amit már Sheldontól tudunk, hogy a legtutibb szám mivel a 23. prím szám, a tükörképe a 37 ami a 12. prím szám aminek a tükörképe a 21 ami pedig a 73-as szám számjegyeinek a szorzata. Szóval a számok Chuck Norrisa és a többi és a többi agyamentség szabályok szabálya ami gúzsba köti a társadalmat olyannyira, hogy ami nincs a szabályzatban az nincs, ergo apokrif és azon csodálkoztam vajon a szabálykönyv benne van-e a szabálykönyvben mert az olyan ellentmondás lenne amire nehéz lenne kiskaput találni.
Engem még most is az érdekel miért félnek a hattyúktól ( ha valaki érti kérem írja meg) és a villámoktól, és hogyan lehet gömbvillámra vadászni, egyáltalán tudományosan igazolt-e kétség kívül a létezése? (erre is választ várok)

Később próbáltam tudományosabban megközelíteni.
Hol játszódhat a cselekmény? Bár a kúltúr kör brit, ananászt termesztenek, valamint elefántok garázdálkodnak a falun kívül, szóval maradt a homály.
Mikor? Nyilvánvalóan valamilyen Kataklizma után, de nem tiszta, hogy saját maguk idézték elő mint a programozott visszaugrásokat, vagy az első Valami ami Történt valós Katasztrófa volt-e?
Milyen fejlettségi szinten állnak? A perpetulit az öntisztító önműködő csoda autópálya zseniális, de más infrastrukturális fejlesztésük nincs, azonban az orvostudományban simán felvarrnak egy fület, vagy pár ujjat, értik hogyan keletkezik a kép az agykéregben. Emiatt még arra is gondltam nem is emberek, a pupillájuk miatt vagy főleg hogy a történészük régebbóta figyeli a történelmet mint az lehetséges.

ÉÉÉÉÉÉs még csak most jön az amiről a könyv szól. Szereplőink világa fekete-fehér vagy mindenki specifikusan egy színben érzékel, vannak sárgák, kékek, szürkék zöldek és vörösek kasztokba rendeződve, színérzékelésük szabja meg helyüket és jogaikat a társadalomban. Az érdemek amiket kapnak/kiérdemelnek pozitív vagy negatív előjellel a like/dislike facebook-os megfelelői a képzeletemben. Egész társadalmuk erre épül a valódi és mű vagy univizuális színekre. Egy fiatal fiú pár nap (kicsit túlzás, nincs az a pali a világon akinek ilyen gyorsan megjön az esze) alatt férfivá érik és felfedezni véli mi is áll a háttérben. Ennyi.
Olyan ez mint egy komoly disztópia 0. kötete, engem az érdekelt volna mi lett ezután, és emelett az eleje túl zavaros és nehezen érthető, mégis 4 csillagot adtam rá mert elgondolkodtatott.
Ezen kívül eleinte inkább volt fantasy mint sci-fi, de végeredményben sci-fi-nek mondanám.

kvzs P>!
Jasper Fforde: Monokróm

Úgy érzem, ez a könyv egy klasszikus elszalasztott lehetőség. Darabjait nézve ugyanis van benne fantázia, összességében mégis halálra untam magam olvasás közben.
Adott egy posztapokaliptikus világ, ami valahogy a színlátás alapján osztályozza az embereket. De hogy ez a világ hogyan, meg miért alakult ki, arra még utalást sem kapunk. Adott egy szerző, aki nagyon vicces ötleteket és mondatokat ír bele a könyvbe, egy idő után viszont olyan érzése lesz az olvasónak, mintha az egész könyv a vicces ötletek közlése miatt született volna. Ráadásul ez az egész meg van fejelve egy éticsiga sebességét megirigylő történettel, ami -mint a végén kiderül- leginkább a sehonnan a sehova tart, és csak egy bevezetője valami nagyobbnak. Más ennyit az első fejezetbe ír bele…

Nuwiel P>!
Jasper Fforde: Monokróm

Én alapvetően bírom az angol humort. Többször is olvastam a Galaxis útikalauz stopposoknak összes részét, egyszer-egyszer Douglas Adams többi könyvét, végignéztem az összes Halló-hallót, Csengetett, mylord?-ot és az Oh, Doctor Beeching!-et is, de a Monokrómtól besokalltam. Ugyan nem derül ki, mi volt Az, Ami Történt, és onnantól kezdve csak bizonyos színeket lát egy-egy ember, és és kialakult ez a rendkívül merev, a nyakkendő megkötési módját és színét és mintáját és hosszát és még mindenét rendkívül mereven szabályozó társadalom, de ezt feledteti azzal, hogy kellően kíváncsivá tesz minden apró részlet iránt.

De olyan lassú, ahogy @pat már leírta. Van az, amikor ez előnyére válik egy könyvnek (a Void Starnál például remekül működött), de a Monokrómnál már fájni kezdett, hogy folyamatosan utalgat arra, hogy mindjárt eljut oda időben, amivel az első oldalon kezdte a mesét, de még mindig történik addig valami. Hihetetlen, de a cselekmény egész időtartama négy nap, viszont ezalatt az ébredéstől a lefekvésig szinte minden percet részletesen leír a narrátor. A legvégén pedig annyi fordulat van a cselekményben, hogy azt egy grillcsirke is megirigyelhetné.

Külön fekete pont azért, hogy nyitva hagyja a végét, kilenc év alatt nem tudta megírni a folytatást, ellenben készül egy előzmény. Lehetett volna ezt úgy is függőben hagyni, hogy nem bosszant fel ennyire, de ez valószínűleg határozott szándékában állt.

NewL P>!
Jasper Fforde: Monokróm

Szomorú vagyok, mert bár a szerző eddig magyarul megjelent könyveit nagyon szerettem, itt a történet meg én nem igazán illettünk össze, így nem tudtam annyira szeretni, amennyire az ilyen stílusú könyveket szoktam. Röviden csak annyit éreztem (és ez szigorúan magánvélemény, lehet hogy a könyv sokkal jobb, mint ahogy én megéltem), hogy érdekesek a feltevések, de a történet inkább unalmas, mint izgalmas.


Népszerű idézetek

Deidra_Nicthea IP>!

– Tévedtem… – nem vagy olyan hülye, mint amilyennek látszol.
– Köszönöm.
– Nem bók volt – sokkal de sokkal hülyébb vagy.

116. oldal

2 hozzászólás
ViraMors P>!

9.3.88.32.025: Az uborka és a paradicsom gyümölcsök; az avokádó egy fajta dió. A vegetáriánusok étrendi előírásainak betartása érdekében a hónap első keddjén a csirke hivatalosan zöldségnek minősül.

52. oldal

2 hozzászólás
chibizso>!

– Ez arról készült, amikor tavaly a falu előadta a Hamlet, Bíbország királyfia című darabot – Violet deMauve játszotta Oféliát, amint látod.
– Jó volt benne?
– Rémes volt. Mindenki éljenzett, amikor vízbe fulladt.
– Hogy viselte?
– Feltámadt a halálból, mindannyiunkat elküldött a Bézsbe, aztán visszahalt.

192. oldal

1 hozzászólás
Deidra_Nicthea IP>!

– Az ott – mutatott egy lányra, aki épp most lépett be – Lucy Ochre, akiről meséltem neked. Akárhányszor látom, mindig egyre gyönyörűbb. De tudod, mit szeretek benne a legjobban?
– A humorérzékét, hogy hajlandó találkozni veled?
– Nem. Annak ellenére, hogy az apja ipari méretekben lopja a falu vagyonát, sohasem emeltek vádat ellene. A lány egy egész vagyonon ülhet. És az, aki elveszi, osztozik a vagyonon, méghozzá egyenlő arányban.
– A szíved mélyén igazi romantikus lélek vagy, igaz?
– Ha készpénzről van szó, minden vagyok, amit csak akarsz.

131-132. oldal

Deidra_Nicthea IP>!

2.5.03.02.005: Nagy általánosságban elmondható, hogy ha hozzábabrálsz valamihez, az el fog törni. Ne tedd.

332. oldal

Deidra_Nicthea IP>!

Az udvariatlanság az emberiség penészfenéje, Eddie.

38. oldal

1 hozzászólás
Deidra_Nicthea IP>!

– Nem kedvelsz engem, ugye?
– Az erőfeszítésbe kerülne – közölte. – A közömbösség sokkal, de sokkal könnyebb.

75. oldal

Deidra_Nicthea IP>!

Oké, íme a tanítás. Először is a felderítésre fordított idő sohasem hiábavaló. Másodszor, szalonna hozzáadásával szinte minden feljavítható. És végül nincs olyan probléma a Földön, amin egy forró fürdővel és egy csésze teával ne lehetne enyhíteni.

210-211. oldal

chibizso>!

1.1.2.02.03.15: A házasság tiszteletreméltó intézmény, nem szabad ürügyként használni törvényes közösülésre.

118. oldal

TiszlaviczMarcsi IP>!

(…) szalonna hozzáadásával szinte minden feljavítható.

211. oldal, Három kérdés (Metropolis Media, 2018)

Kapcsolódó szócikkek: szalonna

Hasonló könyvek címkék alapján

Catherine Fisher: Incarceron
M. R. Carey: Kiéhezettek
Dan Abnett: Én vagyok a Mészáros
Philip Reeve: Ragadozó városok
Terry Pratchett – Stephen Baxter: A Hosszú háború
Jonathan Swift: Gulliver utazásai
Terry Pratchett: Fegyvertársak
J. K. Rowling: Harry Potter és a Főnix Rendje
Terry Pratchett: Sofőrök
Lewis Carroll: Évike Tündérországban