The ​Way of the Weird (Doctor Strange 1.) 7 csillagozás

Ó, hogy ez mennyire jó volt!
A történetvezetés kalandos, a rajzok csodásak, a szereplők kedvelhetők nagyon. Wong és Zelma is remélem, visszatérnek majd még.
A varázskönyvek halálakor felhörrdültem, hogy ez a Harry Potterben is simán elfért volna…

Szóval; négy nappal később megnéztem a filmet újra. Hát Wongot imádtam már elsőre is, csak nem raktam össze hogy Ő az.
És a HÁZ, A HÁZ, mennyire komoly az a ház már, ezt el is felejtettem megemlíteni, de most, hogy a filmben megláttam a címet, tudatosult bennem, hogy A HÁZ, igen, lényegében lehet szereplőnek nevezni, tehát Ő is egy fontos szereplő. Imádtam!

Az első, amiről szólni kell, az Bachalo, az illusztrátor munkája – ha ő nem tette volna hozzá a magáét, az egész fele ilyen érdekes sem lenne. Tök jó megoldásai vannak a látható és láthatatlan egymáson történő megjelenítésére, nagyon látványos és részletgazdag oldalpárokat rajzolt, nem is egyet, és a weirdséget tulajdonképpen ő teremtette bele a történetbe az undi démonokkal és az ódon, rémházként megjelenő Sanctum Santorum szobáival.
A történet ehhez képest már inkább csak elemeiben tetszett, egy-egy mondat vagy ötlet talált csak be, a választott krízis nem. Nem tudom, hogy azért-e, mert Dr. Strange karakteréhez nem kötődöm különösebben, vagy mert a Marvel-univerzum általa képviselt szegmense olyan távlatokba nyúlik, ami nekem túlságosan zsúfolt és szabálytalan. Ha onnan nézem, hogy van ez a „ti unatkozva jöttök-mentek, míg én naponta vívom a kozmikus harcot a világ fennmaradásáért” figura, és hogy emiatt az ő élete hogy néz ki, érdekes ez – csak a történet most olyan nagy harcot választott neki, hogy szerintem ez a nézőpont már nem kaphat több hangsúlyt, ha érdemi haladást akar felmutatni, márpedig én pont erre lennék kíváncsi.
Mindenesetre jól szórakoztam spoiler, ezért Aaront és Bachalót is térképen tartom a jövőben.