Alois ​Nebel 89% 15 csillagozás

Alois Nebel. (Ködös/Homályos Alajos.) Nagyjából semmit sem tudtam erről a kötetről azon kívül, hogy „lesz”, amikor előre el nem tervezett módon egy közönséges péntek délutánon bele nem futottam a pécsi Árkád Líra könyvesboltjában. Elsőre átsiklott a gerincén a szemem, egész hozzászoktam, hogy a Nyugat+Zombik sárga-fekete borítója rendszeres szereplője a képregény részleg polcainak, amikor rájöttem, hogy ez mégsem az lesz. Leemeltem a polcról, és ahogy belepörgettem, láttam (és éreztem, mert a fekete lapokról bizony a nyomdafesték illata koncentráltan szállt fel), hogy ez egy különleges kötet lesz.

A történet helyszíne Csehország, egy vasúti szempontból jelentős, de mégis porfészek jellegű, ködös, homályos IHM off település, Bílý Potok, ahol történetünk címadó főhőse forgalmistaként keresi kenyerét. A képi világ itt-ott a Sin City-t, itt-ott a Takarókat juttatja eszembe, de közben teljesen egyedi, egyszerre rém egyszerű és elképesztően kifejező, és számomra piszkosul áthoz egy Kelet és Nyugat közt megrekedt, se ide, se oda nem tartozó, kilátástalan de mégis lehetőségektől teli hangulatot. A váltott idősíkon játszódó cselekményhez mániákusan vonzódom – ebből itt is kapunk rendesen – de ezt még megspékelik főhősünk nem túl ép elméjének kivetülései: bizony sokszor kapaszkodni kell, hogy sikerüljön eldöntenünk, mi az ami valóban megtörténik, és mi az, ami a képzelet műve. Az eredetileg trilógia formájában megjelent mű fejezetei ebben a gyűjteményes kötetben amellett, hogy összefolynak, mégis egészen jól elkülönülnek – és ez a kettősség, ez a látszólagos de mégis valós ellentmondásosság jellemzi a kötetet az elejétől a végéig.

Jellemzően az olvasás után azonnal, vagy 1-2 nappal szoktam értékelni – nos, ez most nem sikerült. Hagytam, hogy a látottak és olvasottak ülepedjenek, ami oda vezetett, hogy a kötet egyes fejezeteit újra átpörgettem, újra elolvastam, próbáltam belátni az alkotók képi metaforákkal és szimbólumokkal teli történetének minden eleme mögé, de még így sem állítom, hogy sikerült. Egyszerre érzem magamhoz nagyon közelinek és magamtól nagyon távolinak ezt az egészet, de egy dologban egészen biztos vagyok: ez egy nagyon komoly, nagyon súlyos mű, ami hosszú időre a hatása alá vont. Az pedig, hogy Csehországban színpadra vitték a történetet, és egész estét filmet készítettek belőle, egyrészt visszaigazolja ezeket a gondolataimat, másrészt alaposan el is gondolkodtatott: vajon ilyenre idehaza mikor lesz, lesz-e egyáltalán példa?

Őszintén nem tudom, kinek merjem ajánlani az Alois Nebelt. Nem egy olcsó darab, azaz „csak úgy” kísérletezgetni merész dolog lehet vele, még akkor is, ha valaki a szuperhősökön, a természetfelettin, a sci-fin, űroperán, thrilleren túl is szereti a képregényes zsánert. Nyitottságra mindenképp szükség van ahhoz, hogy befogadható legyen, de egy esélyt mindenképp megérdemel. Nem tudom, a Takarókon kívül olvastam-e ilyen módon komplex irodalmi élményt nyújtó képregényt az elmúlt pár évben magyarul (de nagyon könnyen lehet, hogy nem). Az Alois Nebel a maga módján mestermű, de hogy bekategorizálni nem egy egyszerű dolog, arról meg vagyok győződve.

Tavaly már láttam megjelenni, már akkor gondolkodtam rajta. Aztán lebeszéltem magam róla. Végül idén újra szembe jött egy másik képregény kapcsán, amit dicsértek. Utána néztem ennek is újra, és láttam, hogy ha bárki bármit ír róla, akkor az mind csupa kecsegtető. Így hát beszereztem, szerencsére.

Zseniális ötlet, hogy a vasút, összeköt nem csak tereket, de időket és korokat is. Ez így belebeg a képregénybe ködösen. Történelem, életek, események a sínek mentén, hol a ködbe bújva, hol előtűnve. Ez a képregény ennél az ennél az egy ködös jó ötletnél sokkal több. Hiszen történelmet korokat egy jobban sikerült vasút történeti könyv is összekötve tárhat az olvasó elé. Igaz köd nélkül. Itt a ködön túl még oly sok minden van viszont.

Én nem tudok jó ajánlót írni. Nehéz is ezt a könyvet kinek ajánlani, elég más ez, mint a legtöbb úgy mond „nyugati” képregény. Mégis nagyon jól sikerült. XX. századi történelem, középeurópaiság, transzgenerációs bármik, jó értelemben vett kultúrkatyvasz, irodalom. Ezekkel jellemezném. Nekem betalált.

Felemás érzéseim vannak ezzel a képregénnyel kapcsolatban. Egyrészt tetszett, más részt meg annyira mégsem. Inkább tűnt kordokumentumnak tetsző személyes drámának, mint narratív történetnek.
A rajzolása tetszett, még ha néha elég absztraktá is vált.
Nagyon volt szovjet blokkos az egész hangulata.