Járdán Csaba (szerk.) · Kleinheincz Csilla (szerk.)

77 ​– Hetvenhét 47 csillagozás

Járdán Csaba – Kleinheincz Csilla (szerk.): 77 – Hetvenhét

Magyar népmesék, ahogyan ez idáig soha nem olvastuk őket: még mindig nekünk szólnak, ám világuk már új szabályok szerint épül fel. Egy bábaasszony bosszúja, saját kötelességük csapdájába került sárkányok, baljós padlások és kamerákkal foglyul ejtett hősi küzdelmek. Ismerős, mégis ismeretlen helyszínek, ahol a mesék megújulnak, s új ágat hajtanak.

A Hetvenhét novellapályázat győztesei és a magyar fantasztikus irodalom nagyjai új formát találtak a régi meséknek: Körmendi Ágnes, Csigás Gábor, Juhász Viktor, Raoul Renier, Molnár B. Gábor, László Zoltán és társaik világa után az ősi történetek mindörökre megváltoznak.

Eredeti megjelenés éve: 2006

A művek szerzői: Körmendi Ágnes, Lőrinczy Judit, Horváth György, Jobbágy Tibor, Csigás Gábor, Raoul Renier, László Zoltán, Juhász Viktor, Horváth György, Hernád Péter, Molnár B. Gábor

Tartalomjegyzék

>!
Delta Vision, Budapest, 2006
336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637041958

Enciklopédia 1


Most olvassa 1

Várólistára tette 44

Kívánságlistára tette 27

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

marschlako>!
Járdán Csaba – Kleinheincz Csilla (szerk.): 77 – Hetvenhét

Meg kell mondjam, a nyertesek összességében lényegesen jobban tetszettek, mint a ráadás. S ez a két csoport szerzőinek metszete esetében is igaz. A kedvencem a kötetből a Sánta farkas lett, de az Estvér óta már megszoktam, ha valahol felbukkan Horváth György neve, akkor ott valami különlegesre számíthatok. A dobogó második fokára nálam az Aranyalmák került Körmendi Ágnestől, míg a megosztott bronzérmet Lőrinczy Judit és Kolozsvári Zsófia novellái kapták (Fehér felhőn fekete holló, Három csomó_). A ráadásból pedig az utolsó novellát emelném ki: Juhász Viktor: Az Erdőntúl. Összességében azt kell mondanom, hogy egész jó válogatás lett, mert bár voltak olyan novellák/mesék is, melyek nem kerültek közel hozzám, de ez minden válogatás/gyűjtemény esetében így van. Az alapötlet is nagyon tetszett, hogy meseátiratok legyenek, mivel a fantasy területén leginkább a mesékhez közel álló történeteket kedvelem a leginkább.

Noro >!
Járdán Csaba – Kleinheincz Csilla (szerk.): 77 – Hetvenhét

Változatos gyűjteménye a magyar mesevilág modern átdolgozásainak. A novellák nagy többsége jól és ötletesen oldotta meg a kitűzött feladatot, és bár több történet lezárása is kissé sutára vagy hirtelenre sikerült, mégis az amatőr írások is szórakoztatóak.

Egyik kedvencem a Sánta farkas eklektikus Magyarországa, ahol a királyi család géppuskafészkekkel őrizteti a modern világ egyetlen aranyalmafáját a tolvaj tündérfajzatok elől. Előadásmódja is zseniálisan eredeti, fanyar humorral és remek világépítéssel. Igaz, ez utóbbit jellemzően félmondatokból és kikacsintásokból kell megértenünk, de abszolút megéri. Hasonlóan eltalált az Erdőntúl története, a valódi magyar weirdus (elnézést :D) remek képviselője, amelyben reality show-t forgatnak a sárkányölő hős kalandjaiból, banalitássá torzítva a varázslatot. Harmadik toplistás jelöltem pedig a Kalamona: ezt a rövidke történetet a leányrabló szörnyeteg mondja el, akit kitaszított magából az emberiség.

Kicsit szépséghibásnak, de mindenképpen élvezetesnek találtam az Aranyalmák humoros meséjét, amelyet szintén afféle hétfejű szörnyeteg ad elő, csak sokkal könnyedebb és optimistább stílusban. Az elhárítók – a kötet két SF novellájának egyike – pedig igazi magyaros öngúnnyal vezeti be az olvasót a szíriuszi kémek elleni háborúba (szerintem már benne van a Garabonciás Osztag poszt-KGST szuperhőseinek egy korai változata). Mindkét novellának az utolsó jelenetben bicsaklik meg a lendülete (az első kissé összecsapja a slusszpoént, a másodiké pedig épp ellenkezőleg, túl bátortalan), de az ötletek egészen kiválóak.

Kornya Zsolt két története nagyon alapos, kidolgozott munka, de én úgy éreztem, hogy egyik sem volt igazán lekerekítve: mesélnek, mesélnek, aztán egyszer csak végük van. A Sárkányölő Bende valóban létezik egy kibővített változatban is, sajnos ide a korábbi, rövidebb verzió került be. Nekem egyébként ez tetszett jobban a kettő közül: a középkori világ mesés-szatirikus feldolgozása tele van intelligens humorral. A vasorrú bába ezzel szemben egy történelmi írás, amelyben nagyon erős gondolatok vannak, de nincsenek igazi történetbe rendezve.

Még egy írást emelnék ki: a Névtelen királyok alighanem a gyűjtemény legnehezebb darabja. Erős hangulat jellemzi, a világa azonban balladai homályban marad, nem is próbálja megértetni magát az olvasóval. Bár Pannóniában játszódik, a görög regékből kölcsönzi szellemiségét, ami egy kissé kakukktojássá teszi ebben a kötetben. De mindenképpen érdemes ízlelgetni.

A 14 novellából csupán egy volt, amelyet kifejezetten gyengének tartok. A Soha többé nem látom Fülest! nem csak idegesítő címével vágta el magát (ki vagy te, Micimackó?), de rusztikus Aranyszamár-utánzatként azt sem értem, mi keresnivalója a könyvben. Írástechnikailag is zavaros, a felépítése is következetlen, kár volt erőltetni.

Dominik_Blasir>!
Járdán Csaba – Kleinheincz Csilla (szerk.): 77 – Hetvenhét

Meglepően egyenletes színvonalú magyar antológia. Mármint meglepő, hogy ez a színvonal magas, és mindez magyar.
Ügyes népmese fel- és átdolgozások, izgalmas koncepciókkal, eredeti csavarokkal és nagyon jó szöveggel (ez utóbbi különösen nagy meglepetés). Még ha kicsit zavartan álltam is a novella végén (Péterdi Bálint: Soha többé nem látom Fülest!), még ha annyira nem is tudott rám hatni (László Zoltán: Kalamona), még ha kicsit hosszú is volt (Molnár B. Gábor: Árgyélus és Balga) vagy épp annyira nem is szórakoztam frenetikusan (Jobbágy Tibor: A Gömböc), akkor is érződött mindig, hogy milyen jó novellákról beszélünk. Szóval ez nekem nagyon tetszett.
A kedvencek Renier mester két általam már korábban olvasott művén túl Horváth György zseniális „Sánta farkas”-a, Juhász Viktor elképesztő „Az Erdőntúl”-ja és Körmendi Ágnes két empatikus és szép írása – de igazából szívesem szerint felsorolnám Lőrinczy Judit, Kolozsvári Zsófia, Hernád Péter, Csigás Gábor novelláját is. Kimaradt még valaki?

kvzs P>!
Járdán Csaba – Kleinheincz Csilla (szerk.): 77 – Hetvenhét

Nagyon kellemesen meglepett ez a kötet. A novellák szinte mindegyike egyenletesen magas színvonalú, és nagyon jó ötleteket tartalmaznak. Van amelyik teljesen újraértelmez egy mesét (A kis gömböc sosem lesz már ugyanolyan számomra…), van amelyik csak felhasználja a a magyar népmesék ismert és megszokott elemeit és szereplőit, de mindegyik nagyon ötletes és újszerű. Jó lenne több ilyen válogatást olvasni!

Zyta88>!
Járdán Csaba – Kleinheincz Csilla (szerk.): 77 – Hetvenhét

A versekhez hasonlóan a novellák is erősen a komfortzónámon kívül esnek, a gimnáziumban Mikszáth volt talán az utolsó, akitől ilyesmit olvastam. Azt sem szeretem bennük, hogy nem tudok eléggé belemerülni, mert hopp, már vége is, de ami leginkább kiborít, mikor végigolvasom, és nem értem, mi volt a lényege. Borzasztóan utálom ilyen hülyének érezni magam, ráadásul ilyenkor meg vagyok róla győződve, hogy rajtam kívül mindenki másnak tök egyértelmű a csattanó. De igazából attól sem érezném magam sokkal jobban, ha valaki azt mondaná, hogy ja, ennek tényleg nem volt értelme, de milyen jó a világ vagy milyen szép a nyelvezete. Attól meg becsapva érezném magam, hogy elpocsékoltam az időmet valamire, aminek nem volt rendes története, pedig én végig azt vártam, hová fog ez kifutni.

Sajnos ez a novelláskötet is többnyire ilyesmiket váltott ki belőlem. Egy kihíváshoz olvastam el, Kleinheincz Csilla neve volt a húzóerő, aki ugyebár csak szerkesztette, de amitől igazán kedvet kaptam, az a népmese-adaptáció címke, mert pont előtte nem sokkal fejeztem be a Holdbéli krónikák fantasztikus lezáró kötetét. Csak azt felejtettem el, hogy a magyar népmesékkel azért nem igazán vagyok képben, így mint adaptáció, nem nagyon tudtam értékelni.
14 novella található benne 12 különböző szerzőtől és elvileg mindegyik magyar népmesei elemeket gondol újra.

A legkomfortosabb talán számomra a legelső novella volt, az Aranyalmák, ami kb. az egyedüli pozitív kicsengésű történet volt, ahol a népmesei résszel is képben voltam. Ebben a világban úgy köttetnek a házasságok, hogy a sárkányok elrabolják a hercegnőket, aztán mindenféle próbatétel elé állítják az őket megmenteni igyekvő hercegeket, míg végül sikerül minden akadályt legyőzni és egymáséi lehet a boldog pár. Tetszett, hogy a sárkány szemszögéből követhetjük az eseményeket, és hogy ez az egész leányrablósdi annyira a mindennapok része, hogy a sárkány előtte éjszaka együtt iszogatott a királlyal, akinek a lányát másnap elvitte. És persze a csavar is jópofa volt a végén. De úgy voltam ezzel is, hogy tök jó alapötlet, és egy rendes hosszúságú történetként jó karakterekkel tudtam volna szeretni, ilyen rövid idő alatt viszont nem tudtam elkezdeni kötődni hozzá.

Nagyon tetszett Az elhárítók alapötlete is, ami a kis gömböc történetét dolgozza fel, amelyben egy titkos katonai osztag próbálja leleplezni az űrlények megszállási kísérleteit, ám lehet, hogy már sokkal régebben beszivárogtak az emberek közé, csak hagyják nekik, hadd higgyék okosabbnak magukat. Elég jó tippem volt, mire fog kifutni, és szerintem az is lett a csattanó, de biztos nem voltam benne. spoiler Viszont még ha így is van, nekem ez akkor is csak a bevezető volt, hol van a többi része, amiben végigviszik a nyomozást? spoiler Néha azt éreztem, nálam hiányoznak oldalak, annyira nem értettem, hogy lehet ott vége történeteknek, ahol.

Aztán ezután jól összezavart A Gömböc című novella, ami ugyan láttam, hogy másik szerző munkája, mégis meg voltam róla győződve, hogy az előző gömböcös sztori folytatása lesz, pláne hogy ez is ilyen másik bolygón élő lényről szólt, ami hirtelen öntudatra ébredt, pedig eddig növénynek hitték, ami elnyeli az emberek szemetét. Azt hittem, az előzőnek valami előzménysztorija, és alig vártam, hogy összeérjenek a szálak és mindenre megkapjuk a magyarázatot, de szépen hoppon maradtam. Pláne, hogy semmi magyarázatot nem kaptunk, mi a francért támadt rá a gömböc az űrhajósokra spoiler. Még Az elhárítók úgy-ahogy, de ez semennyire nem volt nekem befejezett. Elmondani nem tudom, mennyire csalódott voltam, és percekig ültem döbbenten, hogy nemhogy nem függnek össze, de egyikre sem kapom meg azt a lezárást, amitől elégedett lennék. Felkeltik az érdeklődésem, aztán itthagynak lógva.

A Három csomónak nagyon tetszett a nyelvezete, szép ízes szavakat használt, és jó volt az is, ahogy a mai magyar valóságot összekötötte a mágiával, ahogy a csóró, csobánkai cigánylány csak varázslattal tudta maga mellé kötni a gazdag nemesfiút, csak ott is a tanulságot nem értettem, vagy ha értettem, akkor nem tetszett. spoiler

Az Árgyélus és Balga lényegét sem értettem a végén, de ott Balgán nagyon jól lehetett szórakozni, ahogy folyamatosan zsörtölődött, hogy az ifiúr az egy keresztül szalmát nem tud tenni, nélküle már rég éhen halna, stb.

Az Erdőntúl koncepciója kifejezetten érdekes volt, ahogy a valóságshow-k világát keverte a tündérvilággal, ahol abból forgattak műsort, ahogy a kiválasztott fiú megöli a sárkányt, ami ugye normál esetben a történet vége, na de olyankor abbahagyni, mikor a legngyobb a nézettség? Hát ki kell találni még valamit. Gyártani a konfliktust, nem baj, ha átgázolunk az emberen. Vagy ha már nem is marad ember az a valaki. Jó felvetés volt, hogy mivé lesz a hős, miután gyilkossá válik? Azt várnánk, hogy aki a gonosz sárkányt öli meg, az boldog lesz és nem viseli meg a tette, na de a gyilkosság az gyilkosság. Plusz ha beteljesíted a sorsodat, azok után már mi tud előrevinni? Érdekes volt és elgondolkodtató, de ennél is azt éreztem, hogy egyszercsak abbamaradt, pedig az még nem volt a vége.

Kiemelném még a ráadások közül Raoul Renier két novelláját, amik a leginkább kerek történetek voltak számomra, azoknál azt éreztem, hogy ez pont annyi volt, amennyi kellett és helyén volt a tanulság is. A vasorrú bába jól bemutatta, hogy ha elutasítóan viszonyulnak valakihez, jól kiközösítik, még heccből fájdalmat is okoznak neki, csak mert különc, az előbb-utóbb azzá válik, amit gondolnak róla, akkor is, ha egyáltalán nem olyan volt eredetileg. Mondjuk rendesen traumatizált, ami a szerencsétlen macskával történt, spoiler. A Sárkányölő Bende 3 testvérről szólt, akik közül kettő úgy gondolta, többet érnek az öccsüknél, csak mert okosabbak a szájhős izomagyúnál, csak aztán kiderült, hogy bizony neki is lehetnek értékei és bizonyos helyzetekben azok többet is érnek, mint az ész vagy a szónoki képesség.

3 történet volt, a Soha többé nem látom Fülest!, a Sánta farkas és a Névtelen királyok, amik teljes homályba vesztek nálam, ezeknél azt éreztem, se füle, se farka az egésznek, egyáltalán nem értettem, mi volt a lényegük és sajnos végig csak szenvedtem rajtuk.

Ez a kötet sajnos nem azt bizonyította nekem, hogy a novellák nekem valók lennének, de fogok még néhánnyal próbálkozni. Az is zavar, hogy egy novelláskötetet nem lehet félbehagyni, mert attól, hogy 10 nem tetszett, a 11. lehet még zseniális. Azt hiszem, ami másnak izgalmas egy novelláskötetben, hogy sosem tudod, mire számíthatsz, az engem inkább elbátortalanít. És még ha tetszik is egy novella, a vége nagyon el tudja rontani nekem. Mindenesetre ez nem volt egy rossz kötet, csak nem szeretem ezt a műfajt és kevésnek éreztem magam hozzá, illetve eléggé kötődni sem tudtam a történetekhez.

borga>!
Járdán Csaba – Kleinheincz Csilla (szerk.): 77 – Hetvenhét

Bár nem volt minden novella egyenletesen jó, hogy is lehetne az, de hogy vették a bátorságot, hogy játsszanak, a magyar népmesés alapmotívumokra építkezés ötletének, hogy általában nem fordult át a történet csöpögősbe, magunk-agyondícsérősbe, vagy épp túl sötétbe, ezekért kijár a sokcsillag. És volt jópár valóban jó benne.
Körmendi Ágnes mindkét novellája igazán remek, a teljesen népmese történettel és a kelta-magyar összevont halandó-örök játszmával, de az Erdőntúl is a maga médiavezérlésből kiábrándult félvalóságával, a heroizálás-deheroizálás témakörével, a Vasorrú bába és Sárkányölő Bende reálmeséjével is nagyon a helyén van. Bírtam a Sánta farkas elfajzott, cseppet sem tündérke (I)Loonáját is a bandával.
Valahogy úgy látom, hogy Ilona tündérkirályasszony mindenkiben mély nyomokat hagyott, és szerencsére a mesevilágosokban a próbatételek is felbukkantak.
A történetek pedig szórnak a sci-fitől (Gömböc – egyébként ez se rossz :)) a mágikus realizmusig, közbeiktatva a mesét és fantasyt is némiképp.
Jó ötlet volt, és megérte kiadni a pályaműveket. Valami hasonlót még bőven elbírnék.

ViraMors P>!
Járdán Csaba – Kleinheincz Csilla (szerk.): 77 – Hetvenhét

Rég olvastam olyan novellaválogatást, ami ennyire tetszett volna. Nem azt mondom, hogy azonnal kedvenc mindegyik darab, volt amelyik kissé lassú, másik pedig kissé kiszámítható volt. Az alapötletek viszont mind a tizennégy novellánál megfogtak.
Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy szeretem az át/újragondolt meséket, így a kötet alapból előnnyel indult.
Az abszolút kedvencem Horváth György Sánta farkasa. Zseniális a világ, nagyon tetszett a kissé csapongó, merengő mesemondás. Szívesen olvastam volna hosszabban, akár regényméretben is.

Chöpp >!
Járdán Csaba – Kleinheincz Csilla (szerk.): 77 – Hetvenhét

KÖRMENDI ÁGNES: ARANYALMÁK – 5-ből ötös. Mégpedig csillagos!
Nagyon-nagyon imádtam! Fantasztikusan képszerű, csodásan megelevenednek benne népmesei hagyományaink és olyan lehengerlő történetmeséléssel, akárha Bartimaeus démoni duhajkodásait idézné. Különben is: egy professzionális tündérfi sárkánybőrben minden kincset megér!
Körmendi Ágnestől szeretnék még olvasni többet!

HERNÁD PÉTER: AZ ELHÁRÍTÓK – 4,5.
Majdnem tökéletes Kisgömböc sci-fi. A hétfő Magyarországon is szombaton kezdődött. :)

RAOUL RENIER: A VASORRÚ BÁBA – 5
Összetörte a szívem. Borzalmas a boszorkány szemszögéből átélni a történetét! Csodálatos írás!

JUHÁSZ VIKTOR: AZ ERDŐNTÚL – 5
Ezt igazán kár lett volna kihagyni!
„Ott voltam, ahol mindig is lenni szerettem volna. Ahol az égbolt olyan kék, mint a világon sehol máshol, és ha nem nyitom ki a szememet, addig maradok, amíg nekem tetszik.”

Shanara>!
Járdán Csaba – Kleinheincz Csilla (szerk.): 77 – Hetvenhét

Népmesék… másként. 14 novellából egy pár darab a kedvencem lett, sok tetszett, néhány pedg nem igazán. Összességében több tetszett, mint nem. Eltérő stílusok és műfajok váltogatják egymást a kötetben. Nagyon örülök neki, hogy a kezembe akadt ez a kötet. Aki szívesen olvas meséket, kifordított történeteket vagy egyszerűen csak kiváncsi, hogy mit is lehet kihozni ebből a témából, azoknak szívesen ajánlom a kötetet. Biztos vagyok benne, hogy aki a kezébe veszi a könyvet, talál magának benne a stílusának megfelelőt, a kedvére valót.
Bővebben: http://shanarablog.blogspot.com/2012/03/kleinheincz-csi…


Népszerű idézetek

Batus>!

A holló szeme alabástrom, szárnya sűrű vágyból, sötét éjből kovácsolt, a felhő pedig elmúlásból, ezer holt vadvirág illatából, fagyott kismadarak dalából. Gyémántszemcsék, ragyog a hideg, kék hó, pelyhek az égben a csillagok.
Kincsem!
Gondom…!
Itt vagyok!
Itt vagyok…!

63. oldal (Fehér felhőn fekete holló)

Batus>!

A fekete kastélyban nem kincseket őriztek, hanem azokat a titkos helyeket, ahová mindig is el akartál jutni, de magad sem tudtál róla.

317. oldal

2 hozzászólás
Chöpp >!

Az idő valójában nem mérhető: a percek, az órák csak a valóságtól rettegő emberi elme szüleményei. Biztonságot adnak a gyengéknek, ugyanakkor rabszolgává, kérészéletűvé is teszik őket.

160. oldal, Csigás Gábor: Névtelen királyok

Kapcsolódó szócikkek: idő
Shanara>!

Az idő hol lassabban, hol gyorsabban folyik: vannak korok, melyeknek egyetlen éve a történelem más szigetein egy emberöltőnyit tesz ki.

160. oldal - Névtelen királyok (Delta Vision, 2006.)

Chöpp >!

Ott voltam, ahol mindig is lenni szerettem volna. Ahol az égbolt olyan kék, mint a világon sehol máshol, és ha nem nyitom ki a szememet, addig maradok, amíg nekem tetszik.

Juhász Viktor: Az Erdőntúl, 332.o.

Shanara>!

Vajon az elme távolléte egyenlő az emberével is?

161. oldal - Névtelen királyok (Delta Vision, 2006.)

Chöpp >!

    - Ez bonyolult, Balga – sóhajtott Árgyélus. – Tudod, mire jöttem rá? Hogy talán az egészet csak álmodom. Az élet álom.

Molnár B. Gábor: Árgyélus és Balga, 246.o.

Chöpp >!

    Kalamona vagyok, a Szélkötő. Megbüntettem az embereket, amiért magánnyal büntettek engem, amiért senki szemében nem láthattam meg képmásom.

László Zoltán: Kalamona, 276.o.

borga>!

Mi lesz, ha mégis egy csapat vágott szemű tündér ront ránk, hátrafelé nyilazva?

299. oldal - Meglepetés

Batus>!

Aznap este azt álmodta, hogy hófehér füvön fekszik, ruhája is olyan színű csipke, egyedül a haja fekete, mint a holló tolla, beszennyezi vele a nagy fehérséget. Sírni akart, de a könnyei is feketék voltak, akár az éjjeli égbolt, s mélyükön ott ragyogtak a csillagok. Aztán kettő kivált közülük, hogy fénypettyé legyen Misi szemében.

69. oldal (Három csomó)


Hasonló könyvek címkék alapján

Szabó István Zoltán – Takács Gábor (szerk.): Arany 200 – Balladaremix
Kleinheincz Csilla – Roboz Gábor (szerk.): Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018
Czinkos Éva – Ripp Gábor (szerk.): 100 mini történet
Jenei András: Mezőszirmok
Pálffy Gergő (szerk.): Bújj – Bújj
Mund Katalin (szerk.): Galaktika 370 XL
Varga Tamás József (szerk.): Sárkány
Varga Tamás József (szerk.): Kalandok és kalandozók 2.
Mund Katalin (szerk.): Galaktika 361.
On Sai: Esővágy