Alsó ​határérték 12 csillagozás

Janusz A. Zajdel: Alsó határérték

Hogy ​boldogulnál egy olyan világban, ahol a virágzó korrupció legfőbb eszköze az emberek IQ-szintje?

Argoland futurisztikus városállamának társadalma a polgárok intelligenciahányadosa szerint tagozódik szigorú kasztrendszerbe. Ez alapján kapják fizetésüket is, amit mindenki pontokban kap, és a Kulcsán tárol, ezen az elektronikus berendezésen, amely személyi adatait is hordozza, valamint egészségügyi állapotát is folyamatosan megfigyeli.
Adi Cherryson, gúnynevén Sneer minden eszközzel próbál beolvadni környezetébe. Kerüli a feltűnést, még az értelmi szintjét is alacsonyabbnak tetteti, csak hogy a hatóságok békén hagyják. Háborítatlansága azért is fontos, mert a gazdaság fekete ágazatában dolgozik, más emberek intelligenciatesztjét segít meghamisítani a kedvezőbb besorolás érdekében.
Amikor aztán elveszti a Kulcsát, egyszeriben megszűnik kiváltságos helyzete, meg kell járnia a társadalom legmélyebb bugyrait, és a hatóságok is érdeklődni kezdenek iránta. Egy… (tovább)

Eredeti cím: Limes inferior

Eredeti megjelenés éve: 1982

>!
224 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155628658

Várólistára tette 21

Kívánságlistára tette 17

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

>!
Oriente P
Janusz A. Zajdel: Alsó határérték

Ostoba történet, rossz szöveg, bosszantó szexizmus.
A sört se szeretem, így nulla kapcsolódási pontom maradt a derék argolandi pontgyűjtőkkel. Ha kétszer olyan öreg lenne ez a regény, mint amennyi, talán elnézőbb lennék, de a 80-as években ez már több, mint kínos.

7 hozzászólás
>!
pat P
Janusz A. Zajdel: Alsó határérték

No. Tehát akkor én most gonosz leszek.
Ráadásul a lengyelek tragikusan korán elhunyt írójával szemben, akiről még a lengyel SF díjat is elnevezték. (Feltételezem, a díj megalapításának idején Lem még élt…)

A regény nyilvánvalóan akkor született, amikor szegény Zajdelt már a harmadik állásinterjún utasították el azzal az indokkal, hogy ehhez a munkához ő nem elég intelligens, és (pénztárcája elég soványka lévén) már nagyon, de tényleg nagyon megivott volna egy jó korsó frissen csapolt sört… meg hát másféle, érzékibb örömöknek is híján volt már egy ideje, no.
Egyébként a könyv világképe úgy viszonyul egy átgondolt, összetett, elgondolkodtató SF regény világképéhez, mint mondjuk a pontpontvesszőcske rajz M. C. Escher egy jobban sikerült festményéhez. És a mindennőprosti-effektus bizony engem is zavar, de nem gender-tudatosság okán ám – hanem tényleg, ennyire kifinomult társadalmat, jellemeket sikerült rajzolni csak, és ennyire foglama sem volt az írónak a férfi-női, vagy egyáltalán, az emberi kapcsolatok mibenlétéről?
És most komolyan, ezzel az „érdekes” spoiler háttérsztorival is csak ennyire sikerült jutni, hogy sárga, zöld, piros pontok, meg sör és prostik, mint az élet értelme és a társadalom alapja?! Az utolsó fejezet után már vontam is le a további fél pontot, hogy csak úgy füstölt.

4 hozzászólás
>!
ViraMors P
Janusz A. Zajdel: Alsó határérték

Ahogy vakok között félszemű a király, úgy az idióták között bölcsnek tűnhet egy debil.”

Üdvözöllek Argolanben, a csodák földjén! Ahol piros zöld és sárga pontok bűvöletében él a nép és a sör az általános étrend legfontosabb alkotóeleme*. A világban, ahol spoiler minden nő prostituált, ahol az IQ-n alapuló bombabiztos kasztrendszert csak az nem játssza ki, aki nem akarja, ahol mindenki tudja, hogy mindenki spoiler csaló, de senki nem törődik vele. Ahol a főhős akkora zseni, hogy a triviális dolgokra is rácsodálkozik, és annyira kemény legény áthatolhatatlan lelki páncéllal, hogy két pillanat alatt szerelmes lesz a random örömlányba, csak mert az kedves volt vele. Üdvözöllek! Lépj be, és csodálkozz!

A helyzet az, hogy az egész könyvben a borítója volt a legjobb, aminek semmi köze a lapokon zajló izéhez. Ahhoz a 210 oldalhoz, amin fellelhető nagy jó indulattal 30 oldal történet, a maradékon meg sört vedelnek és ugyanazt az elfuserált társadalmi modellt mesélik el nagyon sokszor. Az egész felszínes, össze-vissza, logikailag sánta és annyira szexista, hogy női olvasóként eléggé sértve érzem magam. A végeredmény kb olyan, mint egy adag DUPLO kocka, dobozba szórva: egy tarka kupac különösebb jelentés nélkül. És ebben tényleg csak az fáj, hogy ebből az IQ-alapú kasztrendszerből lehetett volna jó társadalmi sci-fit is írni. De nem sikerült.

*Félreértés ne essék: én szeretem a sört, de ami túlzás, az túlzás.
**Vagy legalábbis róluk nem derül ki. Ez persze nem jelent semmit.

>!
Morpheus 
Janusz A. Zajdel: Alsó határérték

Ez a négy csillag egyszerre sok és kevés. Lem utódjának tartják, pedig csak a derekáig ér jelenleg. Viszont látok benne potenciált. A világot jól kitalálta és leírta, belakható, érthető, a szereplői élnek, reálisak a reakcióik. A történet addig jó, amíg el nem jutunk a világ mögé, mert az már eléggé blőd. A női olvasók kifogásait megértem, és azt is, hogy emiatt lepontozták. Az egyik főbb szereplő igazán lehetett volna nő. Viszont ha egy, a társadalmat kihasználó nőt írt volna bele, aki részegeskedik, átveri a rendszert, szexuális orgiákban vesz részt, az is kiverte volna a biztosítékot (legalábbis amikor a könyvet megírta). Ha meg nem ilyen, nem lehetett volna beilleszteni a történetbe. A két fontosabb szereplő meg olyan környezetben mozog, amilyenben, ahol a szemük elé kerülő nők prostik, mert nem érintkeznek másokkal.
Amikor az egyik szereplő elgondolkodik az alternatívákról, hogy mi lehet a háttérben, attól, amit az író választott, voltak jobb ötletek is. Aztán azt választotta, amit. Ami viszont szintén pozitívum, elgondolkodtatott. Vajon én hogyan építenék fel egy hasonló világot, úgy, hogy szintén meglenne az alapjövedelem. Először is, hozzátenném a lakhatáshoz és az ahhoz való jogot, hogy ne kelljen senkinek éhen halnia, megfagynia, legyen orvosi ellátás. Ahogy a könyvben is, aki dolgozna, az kapna mondjuk óránként négy pontot, ám nem csak az, aki hivatalosan dolgozik, hanem az is, aki virágoskertet hoz létre, zenél az utcán, művészi falfestményeket, utcarajzokat készít, szórakoztat, aki segít másokon, aki tanít (ilyenkor a fele pontot a segített, a másik felét a rendszer adná), aki tanulna, teljesen mindegy, hogy mit és kitől, az három pontot kapna. Ezért úgy gondolom, hogy az író alapvetően egy hibás rendszert hozott létre, hogy így könnyebb legyen azt meghekkelni, átverni, kikerülni. Nem tudom, hogy az én rendszeremmel tudna-e valamit kezdeni, illetve kikezdeni azt, ha igen, az lenne ám az izgalmas olvasmány. Ugyanezt gondolom arról is, hogy az emberiség megapoliszokba van kényszerítve a történetben, amit a történet szempontjából tökéletesen megértek, de a jövő az, hogy amint megjelennek az önvezető kisrepülők, a városokból ki fognak az emberek menekülni, mert ha egy órás repülőúttal (ami helytől helyig szállít) kétszáz kilométerről is be lehet járni, akkor minek élni a betonsivatagban? Akiknek meg hivatalos munkájuk nem lesz az automatizálás következtében, azok meg kertészkedhetnek legalább vidéken, mégsem lenne senki elvágva a többiektől. A városok épületeit így eltüntetnék, és újra előtűnne a talaj, és amikor visszazöldülne a terület, akkor újra élhető lenne. Nos, nekem ez a vízióm. Csak sajnos a világ nem erre tart, ami felé megyünk, attól még ez a kissé hányásszagú disztópikus világ is sokkal jobb lenne.

4 hozzászólás
>!
Noro MP
Janusz A. Zajdel: Alsó határérték

A rendszerváltós magyar fantasztikum világából ismerős motívumokkal van tele ez az 1980-as évekbeli lengyel sci-fi. Akárcsak a mi menedzserfantasy* könyveink szerzői (Gáspár Andrással az élen), Zajdel is féloldalasan, a kellő érzék hiányával alkalmazza a nyugati ponyvairodalom kliséit. Hőse a komor, csendes macsó férfi, aki mindig profi, mindig cinikus, egy cseppet önpusztító, mindennek ellenére megmagyarázhatatlan módon ragadnak rá a sztereotip nőnemű egyedek. Hangulata valahol az amerikai kiberpunk, a francia krimifilm és a szocialista disztópia között van félúton, de mindenképpen sötét és alvilági. Az Alsó határérték nem egyedi jelenség tehát, szerintem mégsem véletlen, hogy kakukktojásnak érezzük. A könyv ugyanis ennek a hibrid stílusnak is inkább az alsó határértékét képviseli.

A regény eleinte inkább a kiberpunk felé közelít, annak komor és bűnös világnézetét próbálja átvenni, de elkövet több hibát is. Ez ugyanis tömör és szikár stílust követelne, amelybe nem illenek Zajdel hosszas magyarázó szövegei. (Főleg azok kínosak, amelyek egyszerű bankkártyás tranzakciókat ragoznak alaposan. Ilyenek ugyanis már legalább a 60-as évek óta léteznek.) A karakterek tipizálásával is évtizedekkel el van maradva a trendektől, nála ugyanis minden férfi bűnöző és minden nő kurva. Bár a noir stílusban ennek megvannak a hagyományai és utódjogosai is, ennyire faékszerű primitívséggel azért ritkán találkozni. Végül a kiberpunkban elvárás, hogy komolyan vegye magát és realizmusra törekedjen, amit Zajdel azonban lépten-nyomon tönkretesz különféle abszurd huszárvágásaival. Ezek közül a legnevetségesebbek alighanem maguk a pénz helyett használt “sárga pontok”, amelyek egyfajta kisiskolás jelleget kölcsönöznek az egész világnak. De nekem az egész intelligencia-szintes rendszer súlytalannak tűnt: még ha el is tekintünk attól, hogy az író folyamatosan keveri az intelligenciaszint és a tudásszint fogalmát, nem lehet egy rendszert csak a hibáit keresztül bemutatni.

El kell azonban mondanom, hogy szerintem van a regénynek egy olyan olvasata, amelyben ez az abszurditás szándékolttá, sőt, jól felépítetté válik. A történet ugyanis fokozatosan eltávolodik a kiberpunktól, és egy idő után a szocialista társadalmi sci-fi felé kezd közelíteni. A főszereplő – didaktikus külső és belső monológok özönében – felfedezi az őt körülvevő világ művi jellegét, és lassan azt vesszük észre, hogy a “sárga pont” már szinte illik a környezetébe, amely legalább olyan értelmetlen, mint a könyv elején a csapból is folyó játékpénz-ügyletek. Ezt az olvasatot elfogadva már nem a világgal van a baj, hanem “csupán” azzal, ahogyan a szerző bemutatja. Az információk szerencsétlen adagolása és az átmenetek következetlensége nagyban lerontja az olvasási élményt még akkor is, ha sikerül ráéreznünk, mit is szeretne az író (feltehetőleg) bemutatni nekünk.

Bevallom, az utolsó előtti fordulat – amikor hősünknek végre elmagyarázzák a miérteket, nem kevés szájbarágás révén – nekem szinte már tetszett. Amikor már majdnem elhittem, hogy komoly disztópiát olvasok, akkor bedobni egy ilyen banális és színpadias marhaságot spoiler, ehhez igenis bátorság kell! (Tudjátok: ami annyira rossz, hogy az már jó.) Ugyanakkor dramaturgiai szempontból ez zsákutca, hiszen a szerző egy sehová nem vezető, a regény keretein belül feloldhatatlan problémába írta bele magát. Arra pedig már jobb szót sem vesztegetni, hogyan próbál az utolsó oldalon kikecmeregni belőle, a zárójelenetben leírt deus ex machinának ugyanis se füle, se farka.

*Link: spoiler

3 hozzászólás
>!
reta09 P
Janusz A. Zajdel: Alsó határérték

Valahogy át kéne variálnom az értékelés írási stratégiámat. Megírok egy egész normális hosszúságú blogbejegyzést, a molyra utána már nagyon nehezen tudom megírni az értékelést, mert szeretek új mondatokat összehozni, hogy ne ismételgessem magam.

Amikor először hallottam erről a könyvről, nagyon felkeltette az érdeklődésem ez a világfelépítés. Intelligencia alapján rangsorolni az embereket? Mennyi lehetőség és mennyi galiba lehet belőle! Komolyan nagyon vártam a megjelenést. Ráadásul a borító is azt erősítette bennem, hogy ez igen, egy jó kis sci-fi lesz belőle.

Csak sajnos nem ezt kaptam tőle. Adott egy hiperintelligens tag, Sneer, aki nem akar dolgozni igazán, mert nem maradna szabadideje, ezért alacsonyabb osztályban lézeng, és azzal keresi a kenyérre valót, hogy másokat segít magasabb osztályba jutattni, ő egy úgynevezett lifter. Csakhogy arra, hogy Sneer miért is ilyen nagyon intelligens, nem kapunk bizonyítékot. Nekem ez kevés, hogy elhigyjem. Olyan alapvető összefüggéseket és társadalmi gondokat nem vesz észre, vagy csak nem akar észrevenni?, ami nagyjából kiszúrja a szemét. Nem volt hiteles, így az egész berendezkedés számomra hiteltelen.

Egy másik problémás vetülete a regénynek, hogy lealacsonyító a nőkkel szemben. Én nem vagyok feminista. Viszont ebben a regényben az összes női karakter, aki felbukkan, prosti. Egy olyan világban, ahol az intelligencia az úr, nincs helye a nőknek. Egy női karakter volt, aki okos, ő is prostinak állt, mert így többet keres, mint a lifterezéssel, mert persze dolgozni ő is lusta.

A történet a végére átment egyfajta „old school” sci-fibe, ami persze, mikor megjelent nem volt old school. Számomra kaotikus volt az utolsó jelenet, még mindig nem teljesen értem. A háttérben munkálkodó gonosz erő végig érezteti hatását, a legvégén kiderül, hogy kik is mozgatják a szálakat.

Bővebben:
https://habarkonyveskocsma.blogspot.com/2018/10/janusz-…

3 hozzászólás
>!
Szentinel
Janusz A. Zajdel: Alsó határérték

Korai cyberpunk regény Lengyelországból, az 1980-as évekből. Érződik rajta, hogy az egykori szovjet blokkból származik, és leginkább annak kritikájaként íródott. Bár a regénynek vannak tagadhatatlan erényei, azért nem egy negatívum rontja le az élményt.

A Limes inferior (mely cím magyarra fordításának nem volt sok értelme, mivel a latin szöveg felbukkan a regényben eredeti formában) egy kelet-európai Neuromancer érzését kelti. Szereplői Argolandben élnek, egy olyan városállamban, melyben egyaránt tevékenykedik a kommunizmus és a kapitalizmus. Ezt a hol neontól ragyogó, hol üresen kongó, mocskos kerületek is jelzik, és tetten érhető a hight tech, low life életérzés. Szereplőink egyike sem tiszta erkölcsű. Mindenki a saját céljait szem előtt tartó, a törvényt folytonosan kijátszó, mindenféle kétes ügyletbe keveredett karakter. Központi hősünk, a Sneer néven elhíresült Adi Cherryson egy ún. lifter. Olyan ember, aki képes felsőbb társadalmi rétegekbe juttatni bárkit az alsóbbrendűek közül. A könyv világában ugyanis hét társadalmi osztályra lehet osztani az emberiséget: 0-6. A zérók a legintelligensebb, legtöbb pénzt kereső emberek, míg a hatosok a társadalom legalját foglalják el. Munkát nem is tud találni az, akit a négyes szám fölé soroltak be, IQ színt alapján. A fizetések is hasonlóan vannak elosztva. Zöld, vörös és sárga pontokat használnak fizetőeszközként, melyek közül a sárga a legértékesebb, míg a vörösért csak a legalapvetőbb élelmiszert és ruházatot lehet megvásárolni. Még a legszegényebb emberek és a munkanélküliek is kapnak néhány vörös pontot, viszont a társadalmi osztályok között érezhető a különbség. Ezért sokan fordulnak az illegálisan tevékenykedő lifterekhez, akik már sok embernek segítettek feljebb jutni a ranglétrán. Az emberek életében a legfontosabb, mindennapos eszköz az ún. „kulcs”. Minden embernél van egy bankkártyára hasonlító eszköz, mellyel fizetni lehet mindenhol. Ugyanakkor azonosítóként is alkalmazható, Sneer pedig pont egy olyan kényelmetlen helyzetbe kerül figyelmetlenségéből kifolyólag, melynek következtében zárolják a kulcsát. Ő titokban tartja, de valójában a zérós rétegbe tartozik, mégis a négyesek között él, és magát is annak hazudja. Motivációja roppant egyszerű: lusta keményen dolgozni, így számára egyszerűbb illegálisan pontokat keresni, mint bejárni egy munkahelyre. Ahogy az a disztópiákban lenni szokott, az elnyomó állam sem az, aminek látszik, de mire főhősünk előtt lehull a lepel, addigra már a könyv utolsó oldalait fogjuk lapozni… és nem vagyok benne biztos, hogy elégedetten tesszük le a könyvet.

Zajdel protokibervandálja jellemzően az a könyv, melyben jó ötletek vannak, és a karakterei, bár nem nagy formák, de érthető motivációval megáldott/megátkozott figurák. Ami miatt erősen középszerűnek éreztem ezt a könyvet, az a próza és a sztorivezetés. Túlságosan sok oldalt pazarolt Zajdel expozíciókra. Nem túlzok, ha azt írom, hogy olykor öt-hat oldalt is elolvastam úgy, hogy csak információkat kaptam a világról, eseményt pedig nullát. Ehhez jön még hozzá, hogy igazán izgalmas események ritkán történnek a könyvben, és addig is, legalább ötven oldalnak kell eltelnie, mire egyáltalán elindulnak a szálak. Ez pedig egy olyan könyv esetében, mely ALIG HALADJA MEG a kétszáz oldalt, kifejezetten fájdalmas. A Limes inferior szövege hullámzó minőségű. Néha nagyon művésznek érzi magát Zajdel, és szép jelzőkkel ír a tájról és a környezetről, de a legtöbb esetben egyszerű, szinte már lélektelen írásstílust alkalmaz, olykor pedig (mivel nincsenek a regényben fejezetek, amik jól felosztanák a szöveget) kifejezetten zavaros hatást kelt. A befejezés pedig… nos, értettem, miről beszélt a főfőmufti, amikor a háttérben tevékenykedő hatalmakról regélt Sneernek. Értettem, mit akart szimbolizálni. Mégis sikerült úgy kizökkentenie vele, hogy azt hittem, menten a földhöz vágom a kötetet…

A magyar kiadásra nem akarok bővebben kitérni, mert ha az ember kézbe veszi, rögtön érzi rajta, hogy ez egy EU-s támogatással kiadott könyv. Összességében: a Limes inferior megjelenését nagyon vártam egy ideje. A főszereplőt Zajdel A lator evangéliuma írójáról (Adam Wiśniewski-Snerg) mintázta, ami miatt kíváncsi voltam rá. Nem mondanám, hogy csalódtam ebben a könyvben, de eltöprengtem: ha Janusz A. Zajdel egyik legismertebb regénye ilyen hullámzó minőséget képvisel, akkor valóban baj-e, ha hozzánk nem jutott el túl sok műve? Mindenesetre érdekes könyv; ínyencség a lengyel sci-fi világából. Aki kedveli a lengyel szerzők munkáit, tegyen vele egy próbát, a disztópiakedvelők pedig szintén. Érezhető rajta, hogy egy másik korban íródott, a humora pedig kicsit szomorkás. Nem veszítesz semmit, ha kihagyod, de azzal sem, ha végig olvasod. Csak ne várj tőle nagy csodákat.

>!
WerWolf
Janusz A. Zajdel: Alsó határérték

Zajdel ötlete igen érdekes és elgondolkodtató, ha a történet egészét szemléljük. A kisebb problémáktól közelíti meg a nagyobbakat, mely mellett a mindennapok küszködése eltörpül. Annak ellenére, hogy az ötlet valóban jó, a kidolgozásában már nem jeleskedett annyira. Itt nem csak a technikai leírásokban hemzsegő hibákra gondolok, hanem magára a társadalomra is. Értem én, hogy a szocialista világ kritikáját próbálta megfogalmazni burkoltan, de jobban figyelhetett volna a részletekre.
Zajdel kitért a termelés teljes automatizálásának a problémájára is. Ha az emberek nem vesznek részt tevőlegesen a javak előállításában, akkor mivel foglalkoznak naphosszat? A kihívások nélküli élet még az Egyeseket is kiüresíti. Nem csoda, ha általános tendenciává válik az elbutulás. Nem szólva arról, ha ezt még mesterségesen is továbbgerjesztik.
A regény utolsó negyede nélkül 2-2,5 pontra értékeltem volna az ötből. Vannak benne jó meglátások, de a kivitelezése hagy némi kívánnivalót maga után. Nem szeretném elspoilerezni, de a regény utolsó negyede más megvilágításba helyezi a történetet. Az ötlet, mellyel Zajdel eljátszott, egy teljesen más Argolandot tár elénk.
Szóval, kijelenthetem, hogy nem hiba nélküli a történet és igencsak eljárt felette az idő, mégis találunk benne olyan mozzanatokat ami megérdemli a figyelmet. Annak ellenére, hogy a történet eleje leginkább a szocializmus kritikájául szolgál, vannak benne olyan elemek, amik napjainkra is érvényesek.

Bővebben: http://www.letya.hu/2018/10/janusz-a-zajdel-also-hatarertek/

>!
Könyveskuckó_reblog
Janusz A. Zajdel: Alsó határérték

Egy utópisztikus világ, amelyben a társadalomban betöltött szerepedet, az életkörülményeidet, az anyagi helyzetedet vagy a „kasztodat”, amelybe tartozol, az határozza meg, mennyire magas az intelligenciaszinted. De egy ilyen jóléti társadalomban tulajdonképpen mi értelme is van dolgozni? Elég, ha csak a pénz motiválja az embereket?
Janusz A. Zajdel lengyel író Alsó határérték címre hallgató könyve először külföldön 1982-ben jelent meg, hazánkban pedig most köszönthetjük a polcokon. És bár kicsit megkésve olvashatjuk, mégis, még a mai napig olyan elgondolkodtató bogarakat ültet a fülünkbe, amely bőven megéri a ma már egyesek számára talán kissé vontatottnak vélt stílust.

Az igazság az, hogy ez a mai olvasó számára ún. vontatottnak titulált stílusjegy voltaképpen a korai, régebbi vagy klasszikussá vált művek sajátjai, így hát igazán nem róhatjuk ezt fel egyik ’90-es évekbeli vagy annál korábbi regénynek sem, mint negatívumot. Csak a mai, internetes, zsúfolt és felgyorsult világunk sarjai értékelik lassúnak ezeket a régi történeteket, de ahogy ma halad a világ, lassan már bármely könyvet is – hiszen azt olvasni kell, nem két óra alatt megnézni a moziban.
Mindazonáltal, ez a könyv még ezen régi stílusjegye ellenére is lenyűgöző világfelépítéssel, világbemutatással rendelkezik – no, lehet, hogy ezt egy kicsit a párbeszédek és cselekmények rovására. Számomra ennek ellenére nagyon is érdekfeszítő volt olvasni ezt a már-már filozofálgatásba áthajló sci-fis alternatív jövőt, ami azért is érdekes, mert általában pont, hogy nem rajongok például a tájleírásokért.

De mégis, kit ne érdekelne egy olyan leírás, amely arról szól, hogy is működik pontosan pl. gazdaságilag ez a jövő, ahol az IQ-szintjük szerint osztják be az embereket? Ahol pénz helyett piros, zöld és sárga pontokkal fizetnek és gazdálkodnak az emberek. Ahol mindenki egy magasabb szint elérése törekszik, kivéve az igazán dörzsöltek, akik inkább sefteléssel szerzik a napi betevőt, egyébként pedig szépen kihúzzák magukat a „robot” alól. Olyan mély bepillantást nyerhetünk nem csak az első pillantásra utópiának és tökéletesnek tűnő magaslatokba, hanem a világ árnyoldalaiba, a sötét alvilágába is, hogy szinte érezzük kezünkben a pontokat tartalmazó kulcsokat. Főhősünkkel, Sneerrel együtt rójuk a futurisztikus, zsúfolt utcákat és lépünk bele gyanúsabbnál gyanúsabb ügyletekbe, miközben féltjük a bőrünket az igazságszolgáltatástól. De valami itt mégiscsak bűzlik. Hiába látjuk át egyre jobban ezt a furcsa világot, mintha hiányozna egy kirakós darabka a teljes képhez (habár az igazán szemfülesek azért felfedezhetik a rejtett utalásokat).

Tulajdonképpen ez majdnem egy jövőbeli maffiaregény, ugyanakkor olyan létfontosságú kérdéseket feszeget a sorok között, hogy mi is az emberi élet célja? Az egész történet egyfajta szimbólum, vagy legalábbis metafora a mostani jelenre is. Mindenki csak egyre felfele törekedne, még több pontért (még több pénzért), még magasabb szintért (beosztásért). De van egyáltalán ennek bármi értelme, vagy agymosott kis hangyaként törekszünk az elérhetetlen boldogság felé ahelyett, hogy kiélveznénk azt, amink van, például az időnket ahelyett, hogy a végeláthatatlan pontszerzésre fókuszálnánk? Hiszen megtanulhattuk volna már, hogy amink van, az sosem elég, és mindig csak több és több kell…

Egy szóval a történet mögött igen is elég erős társadalomkritika bújik meg, ami napokig nyomot hagy az emberben, és elgondolkodtatja az olvasóját. A molyon láttam, hogy nem mindenkinek tetszett ugyan a könyv, én mégis beállok az ellenoldalra, mert nekem komolyan nagyon is megnyerte a tetszésem. Annak ellenére, hogy nem volt benne sok párbeszéd és valami penetráns a könyv befejezése (jobban mondva az utolsó 2 oldal), van benne sok potenciál. Teljesen reális egy ilyesmi jövőkép, és talán tényleg nem árt feltenni a kérdést, hogy egy extra jóléti társadalomban, ahol lassan már majd dolgozni sem kell az embereknek, mi akadályozza majd meg a társadalom szétbomlását, a kaotikát, az elzüllést? Mi motiválja az embereket? Mi lehet egy megfelelő rendszer, amely működik majd és kordában tart minket?

Pontozás:
Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: 8/10 – Kicsit sémaszerűek a mellékszereplők, de ez a történet függvényében szerintem teljesen érthető, van rá értelmes magyarázat.
Borító: 7,5/10 – Tetszik a borító, bár egy kicsit old school.
+ pont: Mert iszonyatosan jól sikerült a világfelépítés, annak leírása, bemutatása.
– pont: Mert az végével, azazhogy egészen pontosan az utolsó oldallal teljesen értelmetlenné vált az egész – mivelhogy tudtommal nem sorozat.

>!
Fejes_Valentin
Janusz A. Zajdel: Alsó határérték

„Stanisław Lem említésekor bátran kijelenthetjük, hogy személye szinte megkerülhetetlen a sci-fi irodalmában. A zsáner azonban más tehetségeket is köszönhet Lengyelországnak: ezen emberek közé tartozik például a sokak szerint idejekorán, 1985-ben elhunyt Janusz Andrzej Zajdel, aki a tudományos ismeretterjesztés okán fogott hozzá anno fiktív történetek írásához. Az eredetileg atomfizikusként tevékenykedő író néhány novellájával már találkozhatott az olvasóközönség a Robur, valamint a Galaktika magazinok révén, műveit nemrég a Metropolis Media kezdte el népszerűsíteni. Ilyen módon kiadott első alkotása, az Alsó határérték egy baljós jövőképet vázol fel előttünk.”

A teljes könyvbemutató a linkre kattintva érhető el: https://smokingbarrels.blog.hu/2018/11/28/konyvkritika_…


Népszerű idézetek

>!
ViraMors P

Sokkal könnyebb elviselni a legrosszabb dolgot is, ha a hibát másra lehet kenni.

28. oldal

3 hozzászólás
>!
reta09 P

Ha megengedheted magadnak, hogy ne számold a hullámokat és a múló perceket, ha az idő múlása nem kelt benned pánikot – akkor vagy igazán boldog.

007. oldal

>!
reta09 P

Ám alapjában véve bizonyos mértékig minden ember lusta, ahogyan van jobb és rosszabb, ostobább vagy okosabb. Ez az ő természetes, emberi joga, emberségének bizonyítéka. Ahogy egyesek állítják is, a lustaságnak tulajdoníthatunk alkotó szerepet az emberi civilizáció kialakulásában. Mert ha az őseink nem lettek volna lusták, nem akartak volna kis fáradtsággal sokat elérni – ma nem lennének még egyszerű gépeink sem.

089. oldal

1 hozzászólás
>!
reta09 P

– Szabadság? – nevetett Matt, közben majdnem megfulladt a sörtől. – Ez a szabadság? Ember, te melyik világban élsz?

039. oldal

>!
reta09 P

Mert hát mit is jelent, hogy az emberek egyenlőek? Hiszen az ember, mondhatni, sokoldalú lény. Melyik tulajdonságát vegyük reprezentatívnak, ha összehasonlítjuk másokkal? Nem lehet egységesíteni sem fizikai vagy szellemi képességeit, sem az anyagi vagy lelki szükségleteit.

088. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Stanisław Lem: Magellán-felhő
George Orwell: 1984
Aldous Huxley: Szép új világ
H. G. Wells: Mikor az alvó ébred
Karin Tidbeck: Amatka
Lao Sö: Macskaváros krónikája
Johanna Braun – Günter Braun: A nagy varázsló tévedése
Zsoldos Péter: Távoli tűz
Ray Bradbury: Marsbéli krónikák – Kisregények és elbeszélések
Isaac Asimov: Második Alapítvány